Férjem halálának 5.éves évfordulójára.

Üres a ház nélküled,nem hallom már kedves hangodat,

Hiába nézem a csukott ajtót,hogy belépve lássam kedves arcodat.

Nem mondod már kedvesem, nem szólítasz már nevemen,

Mint szólítottál még utolsó órábnam is , oly kedvesen.

Orvosok, kislányod is küzdöttek életedért fáradhatatlanul,

De hiába,mert mindenek felett a kegyetlen halál lett az úr!

Most már csak emlékek maradtak, mit közösen megértünk,

Hisz egymást, és gyermekeinket 36 évig igazán szerettük.

       Az életet, mit oly örömmel kaptál Édesanyádtól,

       Most egyszerre egy rossz pillanatban ,eldobtad magadtól.

       Hisz előtted állt még az élet, mivel még csak

       Nem rég töltötted be a negyvenkettedik éved.

        Édesanyádra és családodra nem gondoltál,

        Arra sem , hogy tetteddel milyen bánatot okoztál.

        Ha bántott valami, segítséget mért nem kértél?

        Az életeden változtatni nem mertél!

Késő este lenn az alvilágban,

kocsmaasztal mellett félhomályban,

üldögél egy szöke hajú nő,

csapzottan és sírva álmot sző.

Eszébe jut szomorú nótája...

'az alvilágnak nincs romantikája,

az alvilágban nincsen szerelem'.

Nem is lehet benne érzelem.

Mert az aki elindul a lejtőn,

vissza onnan soha többé nem jön,

foglyul ejti hamis csillogás,

könnyű pénz és furcsa ragyogás.

Ez a nő a saját sorsa rabja,

élete felett sincsen hatalma,

hosszú évek óta eladja,

jó pénzért a helyi maffia.

Poller Ildikó:

Hiány

Este, ha párnámra lehajtom fejemet,

Előtte tefeléd nyújtom a kezemet,

De akkor rájövök, hiába kutatok

Emléked csupán az, amire akadok.

Álmatlan éjszakák, nyugtalan nappalok,

Segítsen valaki, feledni akarok.

Nem hagynak nyugodni a fájó érzések,

Mióta elmentél, én már alig élek.

Öröm és boldogság messzire tovaszállt,

Bánat és szenvedés az, ami rám talált.

Próbáltam keresni valaki másikat,

Sajnos, az emléked teljesen átitat.

           Az élethez való jog!

Mért nem lehet minden ember boldog?

Hisza földnek egyforma teremtményei vagyunk.

Mért van az, hogy oly sokan az utca forgatagában,

Az időjárás szeszélyeinek kitéve kénytelen

Tengetni életüket?

Valaha Ők is boldogok voltak,de a sors keze

Közbeszólt, és valami okból a Jóisten

Elfordította arcát róluk.

Istenem segíts! - hogy mindenkinek kijusson

Egy kis jó, és öröm ebben a kegyetlen világban,

Legyen az szegény, vagy gazdag.

Egy borús felleg bánattal telve
vánszorog az égen
Vajon szerelme,

egy bodros felhőcske
hagyhatta el éppen?

Avagy a Nap, ó, az aranyló
viszonzatlan szerelme okozta,
hogy nékem
kiaggatott ruháimra
zokogja el  bánatát az a
borús felleg, bánattal
telve oda fönn az égen?

/////////////////////////////////////////

///////////////////////////////

//////////////////////

Az esőben ülök, s látom az arcodat,

A hideg széltől most szememben könny fakad,

Bármit teszek, bármit csinálok,

Ha ez sokáig így marad, felemészt magányom,

Lassan nem marad semmi több, mint egy álom,

De akkor is csak rád, terád vágyom,

Gyötör a kín, s nem jön az álom,

Mert mindenhol csak az arcodat látom.

Elmentél tőlem, a szívem majd megszakadt,

A messzeség egyre jobban hívogat,

De nincs, az a távolság mitől elfeledlek,

Akkor is örökre csak téged szeretlek,

Reménykedve várom már azt a napot,

Mikor ajkadtól újra csókot kapok,

Ez nem más csak egy szép álom,

Mert az arcodat még mindig a messzeségbe látom.

Csendes kocsmám fala körbe vesz

Asztalomnál társaság a sok üres üveg

Pálinka marja torkom, füstöt fújok

Senki nincs velem, senkit se várok

Szürke a hangulat, órákat fal a gondolat

Semmi se változik, az élet mindig ugyan az

Hitem a régi, mégis sorsom emészt

Feketelánc a félelem, megbékülni nehéz

Tegnap még engem, ma mást ölel

A tegnap csak játék s a holnap már nem kell

Üres, újra üres a pohár

Intek, még egyet, ez kéreti magát

Csak álom volt karja, és hogy hozzám szólt

Ősi recept, cura fugit mero

Szürke a hangulat, vérző sebem a gondolat

Egyik se változik, a szabály mindig ugyan az

Hitem a régi, mégis sorsom emészt

Feketelánc a félelem, elveszteni nehéz

Tegnap még engem, ma mást ölel

Tegnap még csókoltam s ma én engedtem el

Férfi bánat, szerelmi nyavalya

Gyógyírt rá csak a kocsmáros tudja

Rád gondolok s újra nyelek- itt hagyott!