Születésnapodra!

Ma lennél hatvan hat éves, de

ezt már velem nem ünnepelheted,

mert a gonosz" kaszás" elvette életed.

Folytogat a sírás mikor gyertyát gyújtok,

mivel 7 éve kedves arcod nem láthatom.

Nekem szomorú ez a mai nap,

mert nem vagy velem, nélküled

nagyon üres az életem.

Elmentél búcsú nélkül mindörökre,

de most kimegyek sírodhoz, hogy

mécsest gyújtsak emlékedre.

Lángja tudom bevilágít a fellegekbe,

emléked most is őrzöm a szívembe.

Búcsú

Október utólsó napja

melegen süt a nap sugara,

vagy csak én érzem úgy?

sok-sok emlék összefut.

Játszik velem a képzeletm,

érzem fogod a két kezem,

becézgetsz úgy, mint valaha,

mikor még azt hittük

soha nem jön el ez a nap.

De most itt állok,

s nem értem,

miért vagy ott ahol vagy?

Az élet rendje, hogy 

aki jön, annak mennie is kell

tudom,

de a gondolat, hogy 

te már soha nem jössz

fáj nagyon.

Ma négy éve, hogy örök  álomba szenderültél

S égi angyalokhoz kerültél

Fájdalmak fájdalmát  most sem felejtem

Felhők között megbújva keresem szerelemes tekinteted

Lelkem meg-megérintve, érzem jelenlétedet

A gyászt szívembe zártam, ne feledd

Oly jó édes álmokat álmodni Veled

Emlékezni Rád, tündéri-  tündérmese.

    Angyalok zenéje!

Halk zene szól a csendes éjszakába,

Angyalok zenélnek a menyek országába.

Lantot pengetnek,mely csodásan szól,olyan a

Hangja,mint mikor a téli szél duruzsol.

Messzire hallatszik a zene varázsa,

Közben elkezdődött az Angyalok tánca.

Mint mikor a száraz levelet a szél kavarja,

Úgy pörögnek, forognak, fehér ruhában zeneszóra.

Szárnyukkal repdesnek felhőről- felhőre,

De a földre szálnak Karácsony estére.

Az emberek boldogok,mert érzik jelenlétük,

Ilyenkor gondoljunk azokra,kiket igazán szerettünk.

Egy szilvafa alatt

csendben üldögélek,

rég nincs anyukámhoz

visz az emlékezet.

Eleven tud lenni,

mintha most is élne,

pedig elköltözött

közel negyven éve.

Egy nagy fakanállal

látom a kezében,

fazékban a lekvárt

kavargatta éppen.

Három testvéremet

nem nagyon izgatta,

gyomrot csiklandozó

lekvárnak illata.

Özvegy anyukámnak

legkisebbje voltam,

a szoknyája mögé

gyakran én bújdostam.

Kedves szemeivel

rám néz mosolyogva,

mit akarok tőle

ő már kitalálta.

Csodaszép május volt, egy májusi este,

kiskapunknál állva búcsúztunk én meg te,

a langyos lágy szellő csintalan táncával,

körbe táncolt minket illatos sáljával,

a pletykás csend anyó fülelve hallgatta,

néma beszédünket, hogy tovább súghassa,

távolról egy sápadt égő villanykörte,

szégyenében sűrűn pislog körbe-körbe,

öreg kandúr macskánk kapunk tetejéről

kiváncsian néz ránk, nem mozdul helyéről,

vén kutyánk a Tigris, nevét hazudtolón,

bámul ránk szelíden, oly megalázkodón,

szád a számhoz ahogy lassan közeledett,

hangos zaj bennünket rögtön szétrebbentett,

ugyanis jó anyám az ablakot megverte,

álmomat e zajjal rögtön elkergette.

     Múlt idők tanúi

Mindig meghatódok régi képek láttán.

Elmosódott kontúr, megsárgult a papir:

Ötven éve készült, vagy százat élt át tán,

Rajta jó, vagy a rossz - hisz' a fotó kibír

Mindent. A Pillanat réges-régen elszállt.

Most megkövesülve többé arcot nem vált.

Nézem s emlékezem - egy ódon házacska.

Előtte anyóka - mindkettő csupa folt.

Sarokban búvik egy öreg cirmos macska.

Mindez ma csak emlék - pedig valaha volt.

Hol van a vén cica?!

Nézem a gyertyák apró lángját,
szemeimben könny csillog.
Könnyeim fátylán át,
látom kedves arcotok.

Itt vagytok mind, akiket szerettem,
nagyszülők, apám, szeretett férjem.
Ajkatok néma, néztek szótlanul,
ölelne karotok, de nem mozdul.

Látjátok könnyeim, szomorú arcomon,
már nem tudjátok, mi a fájdalom.
Csak remélni merem, jó helyen vagytok,
angyalok vigyázzák örök álmotok.

  / M.J.Kata /

Fényárban úsznak a temetők,
világítván az utat nekik.
De a sötét mélyből felfelé,
senki sem érkezik.

Némán állunk a sírok körül,
lesütött szemekkel.
A gyertyák imbolygó fényében,
talán egy szellem suhan el.

Megrendülten emlékezünk.
Látjuk őket vidámnak, erősnek.
Majd üveges szemmel,
kiszolgáltatva az enyészetnek.

Utolsót lobban a gyertyák lángja,
halkan sóhajtozunk.
A temetőket átöleli a sötétség,
mi csendben hazaballagunk.

   / M.J.Kata /

Édesanyám,ha még élne,

Ráborulnék a keblére.

Becézgetném,símogatnám,

Mindenemet Neki adnám!

Társa lennék magányában,

Mankós bot a fájdalmában.

Gyógyítanám szeretettel,

Imádkoznék,tisztelettel.

De a Halál nem várhatott,

Elragadta,ki számított!

Szeretlek akkor is Anyám,

Bár temetőben van tanyám!

M.Katalin