Búcsú

Október utólsó napja

melegen süt a nap sugara,

vagy csak én érzem úgy?

sok-sok emlék összefut.

Játszik velem a képzeletm,

érzem fogod a két kezem,

becézgetsz úgy, mint valaha,

mikor még azt hittük

soha nem jön el ez a nap.

De most itt állok,

s nem értem,

miért vagy ott ahol vagy?

Az élet rendje, hogy 

aki jön, annak mennie is kell

tudom,

de a gondolat, hogy 

te már soha nem jössz

fáj nagyon.

          Férjem halálának 5.éves évfordulójára.

Üres a ház nélküled,nem hallom már kedves hangodat,

Hiába nézem a csukott ajtót,hogy belépve lássam kedves arcodat.

Nem mondod már kedvesem, nem szólítasz már nevemen,

Mint szólítottál még utolsó órábnam is , oly kedvesen.

Orvosok, kislányod is küzdöttek életedért fáradhatatlanul,

De hiába,mert mindenek felett a kegyetlen halál lett az úr!

Most már csak emlékek maradtak, mit közösen megértünk,

Hisz egymást, és gyermekeinket 36 évig igazán szerettük.

       Az életet, mit oly örömmel kaptál Édesanyádtól,

       Most egyszerre egy rossz pillanatban ,eldobtad magadtól.

       Hisz előtted állt még az élet, mivel még csak

       Nem rég töltötted be a negyvenkettedik éved.

        Édesanyádra és családodra nem gondoltál,

        Arra sem , hogy tetteddel milyen bánatot okoztál.

        Ha bántott valami, segítséget mért nem kértél?

        Az életeden változtatni nem mertél!

1. Csenget a csend - és üres,
   nyugtatja fáradt lelkemet.
   Álmodik a fájdalom,
   sós cseppekkel áztatom.
   
   Szememből a könny szivárog,
   mély ráncokkal teli árok,
   szenvedés véste és bánat,
   átok verte már anyámat.
   
   Zaj zavarja meg a csendet,
   Merengésből ébredezek,
   nem nyalogatom sebemet,
   idők múltával beheged,
   csak a szívem marad üres.

Elmentél

szeretkezel velem

az illatod itt van még

vissza-visszatérsz

de semmit nem jelentek

neked

ha elmész

az árnyékod itt lebeg

és velem maradsz

bár nem tudod:

velem

rádnézek és érzem

ahogy a szíved dobog

hozzádbújok és tudom

hogy hiába minden:

senki vagyok neked

Mit elviseltem fájdalmas napokon,

Ma már...kibírom,nem válok puhává!

Gyötörhetsz,bánthatsz (fáradó öröklét)...!

A sors keze,így mutatja zúzó öklét.

A sors keményedik,de él a dac...

Halott a lét,ha egyedül maradsz...!

Nekem már nincs hitem,se akaratom,

Csak a közönytől égetett bú-e rút világon.

Már nem imádkozom,most hallgatok,

Keresem a múltban történt okot...

Bár kezem közt a boldogság átfolyt...

Önmagamban folytom el a sikolyt!

Nem jön hang a torkomból...,hogy üvöltsek!

Fájdalmas a lét...

Sorvasztó fájdalmas a lét...

Szenvedést szít a lelkemben,

Gyötrő kínokból már elég!

Lázad vonaglón kínzó testem.

Hová tartok?Hol nyughatok?

Kérdezem már sürgetőn!

Vágyom az est békéjére,

Mit elhoz már...az idő...

Eltűnt a Nap,szürke az ég,

Vészmadár,huhogón röppen,

Felhő és fény árnyjátéka,

találkozik,most bús szívemben.

Ez a sorsom?Nem tudhatom...

Hogy ítélkezhetnék én...?

Fennt bitorolják életem...

A viharok mezején!...

 Ha süvít a téli szél

kabátod összerántod,

kezed zsebre vágod,

nem kell fáznod,

semmi baj.

De

lelkeddel

mond

mit teszel?

M.Katalin vagyok,s azért adtam blogomnak ezt a címet,mert minden versem kötődik valamilyen átélt érzéshez,ami életem során,így-úgy megtalált!

Az érzelmek szigete,belőlem egy-egy darab,amit megosztok veletek!

Szójáték az egy-el...

Egy.Kimondva piciny rész,szinte semmitmondó.

Egy.Olvasva,lehet vágy,nyomaték-szívbemarkoló-!

Egy?Kérdés,mire sokféle válasz adatik,

"Egy"-Mindentmondó annak akire vonatkozik-!

Ez az egy,ami mindent megmagyaráz