Váratlan vendég

A kinti zajoktól eltekintve csend van. A tévében megy a gagyi műsor, aztán eljön az idő, éjfél, koccintás magaddal, és gondolatban szeretteiddel. Kopogtatnak. Bár nem vagy kíváncsi, leszoktál erről is, mégis megfordul a fejedben, vajon ki lehet az  szilveszter éjfélkor, hisz nem szokott senki, a postás is csupán bekiabál, ha hoz valami aláírni valót, de tudod jól, a postás ilyenkor máshol, másokkal.

Lassan, ráérősen kiballagsz, nyitod az ajtót, és ott áll ő, a halál.

És csupán, az ember az, ki oly oktalan állat,

Hogy fényes szemmel feszül neki a halálnak

Mosolyog, kacag, vigad, nevet

És, keresztet is csupán,

a templomában vet

A halált,

oly vigyázva terelgeti el magától,

Mint juhász hű ebe a nyájat, a reáleskelő farkasától

Szeretve boldog, s viszontszeret

Aztán, ha múlik, mit tehet

Magával, sorssal, számot vet

Tudja, mindhiába, mert nem juthat egyről, a kettőre

Legyen bár okos, vagy oktalan, dőre

Hisz a végső sóhajt,

 majd

nem önszántából adja

Hanem az vonja ki belőle,

ki az eredményt kapja

Meditál az öreg moly

Amit mondok hót komoly

Túléltem a levendulát

Hozzám dobott nagy mandulát

Hogy jutottam fel a mennybe

Elmesélem szépen csendbe’

Légycsapóval hadonászott

Pista bácsi, nagy legény

Szemüvegét nem találta

Szinte vak volt így szegény

Az történt, hogy légycsapót

Fogott ő, és úgy csapott

Így esett, hogy légy helyett

Lecsapott egy moly fejet

Fejhez nőve potroh és tor

Szárnyamról meg lehullt a por

Így hagyott el szegény fejem

S így lett özvegy immár nejem

Mivel fejem enyém volt

Így lettem én immár holt

Sőt mi több

Egy hullafolt

Nem érem meg hajlott korom

Jöjjön hát a halott torom

Lesz a mennybe még egy köröm

Ami nékem nem nagy öröm

Bár ha Isten csodát tenne

Fejem ismét helyén lenne

Kiáltoznék hallelúját

S nem rágnám meg inge ujját

Hair...

akkor éjjel...

rezeg...

odamegyek, elolvasom...

nem értem... mi van???

tévedés biztosan...

az nem lehet...

rossz tréfa tán...

felhívom...

csörög...

kinyom.

ki nyom?

nem Ő...

Sokk

Halálhír a hálón

Szombat este…

tévé elé telepedve…

hirtelen rezeg...

odamegyek, elolvasom...

nem értem... mi van???

tévedés biztosan...

az nem lehet...

rossz tréfa tán...

felhívom...

csörög...

kinyom.

ki nyom?

nem Ő…

2008

Elképzelni elképzelem, Đe megtenni nem merem. És ha meg is tenném megérné? Hiányoznék valakinek ? Gondolnának rám? Vagy csak én lennék az a lány A lány aki nem birta tovább .. csak névtelenül a siromon .. született 97 ..élt haláláig most virág boritja siromat 1 hónap mulva csak a sivatag menne tovább az élet a naplómban a nevem melltett 1 vércsepp ez a csepp arról a lapról maradt ott mely véremtöl ázott utolsó levelemet osztályomnak megirva azon gondolkozva megtegyem-e ha megteszem nekem könnyebb Đe máskonak talán nehéz ha maradok én szenvedek Đe mások tovább örülnek tudom ha meghalo én leszek az a lány a lány akinek nevére senki sem emlékszik már kérdezik majd sokan :kivolt?ki lehett az? és ekkor megszólal 1 hang : ö volt az kinek nevét sosem feledem s mikor ez a mondat elhangzik tudom hogy megtehetem.....

A fecskék már rég elrepültek,
de itt maradt egy, a legkisebb.
Keservesen csivitel, helyét nem leli,
hiányoznak a szülők, a testvérei.

Túl nagy lett a szülői fészek

csendes, benne árválkodik.
Éjszaka fázik, Mamáját keresi,
a hajnali dér, szárnyait csipkedi.

A kis fecske éhes, nincs ereje repülni,
már csak a fészek szélére tud kiülni.
A finom legyecskék elbújtak előle,
a falak réseinek biztos rejtekébe.

Bágyadtan gubbaszt, ereje fogytán,
szíve lassan dobog, érzi itt a halál.

             Halálmadár

Lélek vijjog kint a kormos éjben,
Ijedten rezzenek a menedékben.
Nem, még nem lehet itt az idő!
De igen mégis, mégis értem jő.
A halálmadár jelzi: itt az idő!

Leheltem megfagy, szívem leáll,
Indulok hozzád bódító, édes halál.
Nem akarok mást már csak téged.
Diadalt érzek, hogy ezt megértem.
A halál csontkezét nyújtja értem.

Lépte csendes, ő soha nem siet,
Ilyen esetet látott már épp eleget.
Nagyvilág, kicsi gyarló ember,
Derekamon meglibben a kender

A pokolba velem, de ti is gyertek!

Holtak csókja,

Angyalok szárnya,
Fekete éjszaka
Sötét árnya,
Harangok hangja,
Ünnepeltek napja,
Elkísérnek végső utamra.

Ébred egy álom,
Feloldozásom várom,
Azt a percet,
Mikor minden kín véget érhet.

A meleg hajnali napfény
Megérinti, kihűlt testemet.
Felkészítem egy hosszú útra,
Megviselt fényes lelkemet.

Átkok börtöne nem tartja,
Többé sohase fogságba.
Láncait ledobva végre szabad,
Könnyedén száll az égen, akárcsak a madarak.

Véres kés és virágkoszorúk,
Most indulnom kell, nem búcsúzok.

Írtam egy dalt a halálnak,

de megölte az élet

Kenyerem, borom mennyit ér?

Szívemen elpattan egy ér,

S lassan elhagy a lélek

Árnydémonok kísértenek,

megfolyt az álnok magány

Minden vágyam, hogy lássalak,

Utoljára, de lássalak

Ugye gondolsz néha rám

Ágyba vetett haldokló ként,

beteg testem vár reád

Eljössz e hozzám az éjjel,

Telihold hímezte éjjel,

Vagy ne is számítsak rád?

Ha eljössz, mond, adsz e csókot

olyat, mint régen szoktál

Hosszan forrót és édeset

Oly hosszan tartó édeset

Végtelennek tűnő csodát

Szerelmem, ha adsz most olyat

adj, mely megperzseli szám

Elfelejtet velem mindent,

Nem jelent többet, mint mindent,

S megváltja összes hibám

Siess, kérlek, az idő nem

pihen, vesztem rám kiált,

Utoljára illeszd édes-

tüzed holtajkamra Édes

Hogy megöljed a halált

 Jézusnak könnyű volt

/vagy csak könnyebb?/

a jövőbe látott,

s ha jól gondolom

én csak a múltat láthatom,

/ha nem szégyenlem/

de ha végignézem

-Isten látja igazam-

nekem könnyebb döntenem,

azt hiszem

/úgy érzem/

Döntöttem !