Előérzet

Nyári rövid

Hűs hajnalon

Búvik egy híd

Meg a malom

Napfény támad

De sötét árny

Örökös vad

Fekete szárny

Halálmadár

Kattan a zár

Hosszú téli

Éjjeleken

Az útszéli

Fákon lebeg

Jajgatva nyög

Szürkén kiált

Majd elpörög

És otthont vált

Halálmadár

Tán tége vár

Borzongató

Ősz alkonyon

Mikor a tó

Hanv' csendje nyom

Eljön értem

Hullatva vért

Sose kérdem

Hogyan s miért

Halálmadár

Már engem vár

  (1982)

     Az örök remény

Beesett gerenda, feketéllő falak,

Felszakadt parketta, pár darab ágyrugó.

Nem messze tőlük egy porlódó alak

Áll rogyadozva - tán szekrény volt -, ma bukó

Összeeső lelke bámul bambán s bután,

Öt évvel a végső világégés után.

Amott a folyópart, kiszáradt a meder.

Itt víz csobogott, csacsogtak a habok;

Bennük halálos lett az ízes eledel.

Mondják mind: jer felém, búcsú csókot adok.

Azután eltűnnek, örökre vakon tán,

Öt évvel a végső világégés után.

           Felelet

Hóbanjáró mély lelkek

Kérdésemre felelnek

Hol az élet a határ

Hol boldogság s béke vár

Amig éltünk reméltünk

Azután már nem féltünk

Az élet úgy elrohan

Béke csak a sírban van

            (1986)

          Tünődés

Valaha tán nem is régen

Ködcsillagok sápadt égen

Hideg holttá kővé váltan

Megborzongva megcsodáltam

Valaha tán nem is régen

Nem éreztem még a végem

Hűvös halál havas tájon

Eljön egyszer gyötrőn fájón

Valaha tán nem is régen

Megvolt még a büszkeségem

Múló idő hullt hamvába

Tegnap ütött a műlt mába

Valaha tán nem is régen

Tünődő tél rideg réten

Nem jön el a titkos tavasz

Terméketlen nem lesz javas

Valaha tán nem is régen

Derű remény volt az ékem

De valahogy elszállt az már

Mert ősz után nem jön a nyár

Valaha tán nem is régen

Volt mindenre sok mentségem

Mára mindet elvetettem

Magam miatt értek tetten

Valaha tán nem is régen

Szilárd elv volt a térségem

Ez azonban még megmaradt

Kiábrándult évek alatt

     (1986)

       Átfogó

Lám a tömeg hogy ordibál

Mindegy neki holt gyász vagy bál

Mocsokban lenn zajlik a lét

S feledném az egész felét

Messze messze csak el innen

Sosem alul mindig csak fenn

Megtaposnak lenn a porbon

Kár így élnem ilyen korban

Mégis küzdök értelmetlen

Látom minden mily kietlen

De ha egyszer majd meghalok

Mércén legyek egy kicsi fok

Mutassam mint kellett volna

Ahogy senki sem szól ma

Hazánk szürke ólom egén

Mit borítson az áldott fény

Hol az a fény tán sosem volt

Az élet mely mindig oly zord

Kutyából nem lesz szalonna

S kolbászból ki határt fonna

Vágy kell többre valami szép

Nyíljon virág ahová lép

Minden ember zengjen a lég

S így mondjuk perc maradj még

S mi a virág a szeretet

Mely a csúfnak majd véget vet

A tömeg már nem ordibál

Támogatja egymást sok váll

             (1987)

    A Sehol tornácán

     Elmentem

A világ végére

Fejest ugrottam

   A Semmibe

Azóta nem vagyok

   Ha valaki

  Valahogyan

   Valamikor

   Valamiért

    Megtalál

     Szóljon

  Én előjövök!

    (1980)

     Múlt idők tanúi

Mindig meghatódok régi képek láttán.

Elmosódott kontúr, megsárgult a papir:

Ötven éve készült, vagy százat élt át tán,

Rajta jó, vagy a rossz - hisz' a fotó kibír

Mindent. A Pillanat réges-régen elszállt.

Most megkövesülve többé arcot nem vált.

Nézem s emlékezem - egy ódon házacska.

Előtte anyóka - mindkettő csupa folt.

Sarokban búvik egy öreg cirmos macska.

Mindez ma csak emlék - pedig valaha volt.

Hol van a vén cica?!

   Nemzeti gondolat

Mennyi kell még vajon hány

Ősi magyar alkotmány

Hogy majd oda eljussunk

Elérve már a jussunk

Eltemetve ami múlt

Mely férges volt s rég lehullt

Nézzen szemünk előre

Mult tanuljunk belőle

(2011)

       Titkos vallomás

Oly kevés mit néked adhatok

De szól a szív ha az ész dadog

Mi lehet mi tőled visszatart

Lefog léptet s ölelni kész kart

Mi lesz holnap s vajh mi lesz a vég

Némán nézlek üres lesz a lég

Egy gondolat feszültség vibrál

Való villan s elszakad a szál

Képed bennem furcsán imbolyog

Mint zenében kékes sikolyok

Csak suttogom olyan messze vagy

Hogy egy kicsi reményt nekem adj

Megszülettem épp forrt az élet

Majd ugyanez történt tevéled

Kettő között tizenkét év telt

S közben a Nap hányszor újra kelt

Mily' lemért lét melyben sodródunk

És kitérni mondd van-e módunk

Találkozó párhuzamosok

Végtelenbe új időt hozok

Mindent kérek és semmit adok

Gondolat'im szabadok s rabok

Megrázkódom mily' balga önzés

Idő rohan de béna a kéz

Te lettél most minden gondolat

Egész lényem csak téged fogad

Úgy keresem szemed sugarát

Hogy nézhessk egyre vissza rád

Mindezt soha tán meg nem tudod

Hiszen időm olyan gyorsan fogy

Mégis érzem így teljes a kép

S visszanézni egyszer lesz majd szép

(1987)

       Hit

Messze messze tűnő távlat

Elvesztem és megtalálom

Mélyen bennem dallal rámhat

Mint egy csacska tündérálom

Ott hol észnek semmi helye

Ahol a szív gyorsan dobog

Ott életem fő ereje

Hit és hűség lánggal lobog

Tudni hinni homály mában

Perzselően ezt átadni

Elszavalni egy imában

Gondolatra szépre hatni

Ám csalódni is tudni kell

Vesztek százszor nem csüggedek

Főnix lényem majd újra kell

S várnak engem az új egek

(1987)

     A tó tiszta csendje

Erdők, hegyek, vadregényes táj;

Süvölt a szél a szirtek ormán,

De mélyen, a völgy ölén megállj:

Tiszta tükrű tó csillan itt ám.

Még szellő  sem rebben, csak a csend

Muzsikálja örök-szép dalát.

Nem hallod most, hogy jajgat a fent,

Nem is nézed a szirt oldalát.

A völgyben az apró tavacska

Nyugodtan rád tekint, s nem szorongsz.

Ismét gyermek lesz lelked, s csacska

Színes felhő ábrándokat fonsz.

Ha vége lesz utadnak egyszer

Gondolj akkor vissza e képre,

Mert ezzel jut kezedbe egy szer,

Mely segít: ne nézd jövőd félve.

     Forma és tartalom

El-el nézlek

Rímen rágódok

Így nem végzek

Kövek egy szódon

Alszom nyugtalan

(1986)

  Gondolatsor

Életemet amely sötét sótlan sivár

Megkaphatod mivel mindig csak reád vár

Életemet amely sötét sivár sótlan

Vegyed el és tied lesz már azonnyomban

Életemet amely sivár sótlan sötét

Önmagamtól kell hogy a számodra megvédd

Sivár sötét sótlan és bolond életem

Szükségtelen úgy is ha nem szeretsz nekem

(1987)

     Az utca éj közepén

Pillog a pici fény

Kókadt lámpa hajlott ormán

Az utca üres majdnem minden lény

Otthon alszik néhány kutya csaholva fél

Öreg óra kondul jelzi itt az éjfél

Kurjantás hallatszik

A vén feketült kihalt légben

Részeg tántorog és mint a vak szik

Termi gondolatát tán csak azért él

Hogy borosan várja mikor jő az éjfél

Andalgó ifjú pár

Tűnik fel az alvó utcán

Egymásra néznek egyik csókot vár

S kapja is hamarost majd borzongva szél kél

Pille könnyű havat hord kacagó éjfél

Elfáradt a munkás

Ki képünkbe most belép

Dolgát letette folytassa csak más

Szemei mint ólmok tán még enni sem kér

Ha végre hazaér legyőzte az éjfél

Perc pereg halk léptek

Szürke köpeny vén szemüveg

Nagy csomagjával kis tolvaj lép meg

Alakját elnyeli gyorsan a fehér tél

Nyomában takarít szél s fedi az éjfél

A sarkon festett nő

Kabátján hó szeme hideg

Rohadt éjszaka mormog nincs menő

Pedig programomba néhány manus még fér

Órájára pillant nahát elmúlt éjfél

Új léptek kopognak

Rendőr sétál unalommal

A rabló messze az utca sark vak

Biztosunknak nem kell időzni veszélynél

Távolodik s lassan beszívja az éjfél

Pillog az álmos fény

Fáradt lámpa havas ormán

Kietlen utca lassan minden lény

Otthon alszik házak között zenél a szél

AZ óra üt újra jelzi elmúlt éjfél

(1982)

              Haláltánc

Leütnek és felnégyelnek,

A húsom is csak kivájják,

Napjaim így jól eltelnek,

Mély síromat körülállják.

Véres verés volt a honom,

Keserű nagy szenvedéssel,

Virágos szív lesz a torom,

Temetésem sose késs el!

Mert meglátom, hol is vagyok,

Mert meghallom, mit is érek,

Van számomra nem egy nagy ok,

Hogy megtudjam, meddig élek.

Túl nem élem halálomat,

Tisztitótűz meg nem éget,

Elvesztettem szép álmokat,

Így szállom a csalfa léget.

                    Gondolatok a kincstárban

                        (Drezda 1984)

Tölgykapu, lépcsőház.

Künn napfény, benn hűs láz.

Arany és drágakő,

Hatalom tervet sző.

Vérpiros bársonyon

Dísz súlya sokat nyom.

Csillogó villogó

Gyöngyfényű szemfogó.

Érette folyt a harc,

Kipirult sok szép arc,

Küzdött a dalia,

Az örök hadfia.

Királyok pompája,

Lánc kerül reája.

Csillogó, villogó

Sohasem elfogyó.