Idő

Múltból táplálkozik a jövő,

Így igaz, ez örök igazság.

Megélni, minden napot jól megélni,

Igyekezzünk, mit az idő ád.

Múltunkat nem kell feledni,

Igazat mond, vagy csak a valót?

Megérteni, elfogadni, mindent megérteni,

Így leplezzük le a csalót?

Múltunkban sok szép és nehéz is volt,

Itt-ott majdnem elsüllyedt hajónk.

Megyünk tovább, előre megyünk,

Igazítjuk a rosszat és a jót.

Meghalunk, ha eljön az az idő,

Így lesz kerek, s igaz a világ.

    Merengés őszi esten

   (1986 őszi gondolatok)

Rezzenetlen szemű koldús

Kenyerét nem utcán kapja

Az asztalán kevés a hús

Hónap vége nem a napja

Hosszú a tél hűvös az éj

Arcán a ránc végtelen mély

Aki tanul aki számol

Aki tanít aki kérdez

Sápadt képe vadonából

Tudja minden milyen férges

Hosszú a tél hűvös az éj

Kellene most egy kis erély

Ki esztergál ki lapátol

És álmai szertefolynak

Bármit is vár az újabb mától

Fogja lett a sivár ólnak

Hosszú a tél hűvös az éj

Némaság a legfőbb veszély

Ecset mozdul készül a kép

Fehér papírt szánt a kék toll

Csak festményen ujjong a nép

S fekete lesz minden akkor

Hosszú a tél hűvös az éj

Talán nem kell most engedély

Marják egymást a porszemek

Seprű elég nem kell a kard

S a szónoklat megint remek

Tapsra lendít végén sok kart

Hosszú a tél hűvös az éj

Semmi lényeg csak csupa héj

Házasság az albérlettel

Másodállás vagy italbolt

Bírja torok szóval tettel

Egészség és együttlét volt

Hosszú a tél hűvös az éj

Megmaradni ez itt a kéj

Ravasz póráz de jó szoros

Tart féken sok engedetlent

A szabálykönyv sosem poros

Kicsit lapoz s csitul a lent

Hosszú a tél hűvös az éj

Ismét csorbább kenyér karéj

Idő halad ország marad

Történelem megtanított

Nem kell nekünk még egy Arad

Lenne itt az ami volt ott

Hosszú a tél hűvös az éj

A magasban fenn azért félj

Semmi más csak bizalom

Jól figyeljünk nézzünk körbe

Törjünk át a vastag falon

Zord nézéstől lesz az görbe

Hosszú a tél hideg az éj

Fújd el örök tűz szenvedély

     (1986 október 22.)

   Első takarékosságom

Megyek az utcán, nagy kirakatok,

Fényekkel telik, erszénykinyitók.

Kiveszem bukszám, benne matatok:

Tartalma nem több, mint egy üres bók.

Majd megállok a járda közepén,

Megszámlálgatván aprócska pénzem:

Csicsergők, csörgők, s valamennyi fém.

Milliomos nem vagyok, ezt érzem.

Elgondolkozom: tizenkét forint!

Valamikor rég - van tán húsz éve -

Nyitám először fel perselyem s kint

A vén asztalon ez volt kitéve.

Mily boldog voltam: e pénz mind enyém!

          Dal

Egyszer régen, de kiderült,

A cukorba só is került.

Vége lett a dáridónak,

Nem ring többé nyári csónak.

Nem hajladoz' szomorúfűz,

Nem lobog már vígan a tűz.

Csak a parázs, az megmaradt.

Az élet még tova haladt.

Hidd el babám, ma ez így van:

Búbánatok talpig kínban.

De nézzél a zöld ereszre,

Fészket rakott már a fecske.

Bánat után jön az öröm,

Bezárom a bűvös köröm.

Ha vége lesz majd a télnek,

Gondolat'im tovább élnek

 (1976)

                    Gondolatok a kincstárban

                        (Drezda 1984)

Tölgykapu, lépcsőház.

Künn napfény, benn hűs láz.

Arany és drágakő,

Hatalom tervet sző.

Vérpiros bársonyon

Dísz súlya sokat nyom.

Csillogó villogó

Gyöngyfényű szemfogó.

Érette folyt a harc,

Kipirult sok szép arc,

Küzdött a dalia,

Az örök hadfia.

Királyok pompája,

Lánc kerül reája.

Csillogó, villogó

Sohasem elfogyó.