A békeszegő
.
Herbert W. Franke nyomán
.
(Akkor is ölünk, ha nem akarunk,
a sorsunk, hogy tudatlanok vagyunk…)
.
Az új bolyón kék ég és friss levegő,
Mindenhol zöld; a mező és az erdő.
Süppedős a talaj a lábam alatt,
S az avar mindent betakar.
.
Egyedül vagyok, kicsit félek,
Tétován, fontolgatva lépek.
A fák között szűk ösvény terel,
Valami mozog, talán a képzelet?
.
Suttogva jönnek gépemből a hangok,
A tolmácsgép mindent lefordított:,
„Idegen, valamit visz, vigyázz, veszély!
Mérges gáz, baktériumok, támad a lény!”
.
Gondolatfoszlányok, minden felől hallom,
Nyugtatom magam, de valami mozdul.
Egy kis ágat letörtem, mely látást takart,
Tán valaki ott rejtőzik, s vajon mit akar?
.
„Gyilkos, védekezz, megölt egy ifjút!”
A tolmácsgép biztos megbolondult!
„Megszegte a békét, a békét!”
Ordít a fülembe, tán a kék ég?
.
A kis gally vonaglik, mit az imént törtem,
Gyanta lövell ki, miért bánt egy növény engem?
A bolygó lakható, van oxigén és jó a hőmérséklet,
Várost építünk majd, és kiirtjuk az erdőket.
.
A planéta nevét én fogom majd adni,
Ezen a szép helyen fogunk eztán lakni.
A tolmácsgép azonban tovább sikoltoz:
„Gyilkos, gyilkos, megszegte a békét!”
.
A kis letört hajtás a lábam előtt remeg,
Azt hiszem, csak most értettem meg:
Én csak egy ember vagyok,
De néha szégyellem!
Kommentáld!