Amatör versírók klubja

Naplemente az Óhegyen

A Budai hegyek mögött

lebukott a nap.

Én Óhegyről

éppen megláttam azt.

A nagy vörös korong fele

Még kilátszott.

A kevés fény mit árasztott

Hatalmas nyugalmat sugárzott!

Mintha az élet egyszerű volna.

Itt ez a látvány azt sugallja!

Ha fel jő az ember a szőlőhegyre

Szép tavaszi este,

A természet s a táj láttán

Visszajön az életkedve.

A stressz mit a rohanó élet éleszt

Elhamvad a lebukó fénnyel.

Megérint a múlt!

Szinte érzem torkomon

Ahogy rég elmúlt gazdák

Oltják szomjukat a hegy levével!

Mocsár és a szitakötő

Hínár, békalencse és ebihal otthona,

Ott a messziségben veszik el nyoma.

Nincsen vége-hossza, és nincsen pora,

Óriás a mocsár és minden lénye csoda.

Régóta figyelem, hogy mi ez a zenebona?

Ide száll– oda száll, kéklő huza-vona,

Aztán meg csak lebeg, de nem pihen soha.

Ismerős gondolat ütötte fel fejét,

Itt hagyni kis hazám minden emlékét.

Feledni a gyötrő múlt minden hajnalát,

Sorsára hagyni az őseink otthonát!

Megrogyott lábammal, csak tűnni innen el!

Szorongó szívemben vérző sebekkel,

Könnyekbe fojtani a boldog napokat.

Így kezdett gyötörni e furcsa gondolat.

Vesztem volna akkor el! Még az elején!

Pihentem volna az álmok mezején.

Beteg testem, ha nem gyógyítja orvos,

Talán nem lennék ott, ahol szenvedek most.

Az ablak előtt

Az ablak előtt ülve egészen más.

Olyan, mint egy csodaszép látomás.

Az egész világ szinte kitárul,

S az ember ilyenkor csak némán bámul.

Ilyenkor gondjaink nem zargatnak,

A rossz emlékeink a sarokban vannak.

Elfelejtjük egy pillanatra minden bánatunkat,

Rossz napjainkat és bosszúságainkat,

S nem marad más hátra, csak élvezni a jót,

Elraktározni szívünkben a gyönyörű múlandót.

A szeretet dallama

Gyönyörűen cseng fülemben,

Itt-ott meg-megtapad,

Mint folyó, mely kiszáradni kész,

De emléke sosem apad.

Megmarad, mint dallam a szélben, 

Mint a szarvas a hegyormon,

Szilárdan áll, előrenézve,

Ezen a titokzatos világon.

Hatása sem múlik,

Sőt egyre csak nő!

S, lám a napot sem takarja már, 

Az a hatalmas felhő!

Elfújta a fuvallata,

Vissza a rossz nem tér soha!

Munkálkodik, míg ember él,

Mert erős, mint a folyó,

De szelíd, mint a szél!

Sokszor, sokat várakozom

Időm, mint a tenger

Néha háborog, néha csendes

Belőle sózom sótlan perceim

Ha el, akkor szomjazom,

 rá, ellene hűs vizet iszom

Selyembe burkolózva jött az éj,

Bársonyos vörös szőnyegen,

Hirtelen álmos lettem én,

Puha ágyamban pihenve.

Halk szavakkal ringatott,

Festett elém képeket,

Megjegyeztem egy mondatot.

Szeresd az emlékeket!

Tiszta rétre vitt engem,

Nem bántott se szél se bú.

Csodát tett akkor velem!

Elfeledtem bút s borút.

Szárnyaival betakart,

Ringatott a keblén.

Velem volt. Ezt akarta!

Minden régi emlék.

Átélhettem újra mindent,

Mi lelkemben megmaradt.

Visszaadta a kincset,

Ez az álmos, esti angyal.

Volt egy bökött angyal, akit egy kisördög megszállt,
Eltörött a szárnya, így egy zsinóron leszállt,
Elindult az úton, csilis csokit keresett,
Mert ő egész életében még ilyet nem evett.

Arra jött Pirosszka, fekete bőrszerkója volt,
Akadt rajta szegecs és volt rajta sok folt,
Vele volt a farkas, s oly vídámaknak tűntek,
Mert mp 3-on szólt fülükbe, az Edda művek...

Ritmusosan mentek, egy bősz csigát hajszoltak,
S közben éppen csilis csokit bontottak, s majszoltak.
Odaérve a bökött angyal megkérte Pirosszkát,
Adjon neki egy szeletkét, egy pici kockát.

Súlyzón formált arcizmokkal, Pirosszka nevetett,
Mert tudta, a bökött angyal ilyet még nem evett.
Kacagott, hogy a szeme nem maradt szárazon,
- Itt egy falás, kóstold csak meg, te, lökött fazon.

A bökött angyal megkóstolta a kis szeletet,
Volt benne egy kiló csili, s egy adag szeretet.
Úgy lángolt tőle a torka, hogy szaladt hazáig,
A kénköves, tüzes pokol, fortyogó bugyráig..

Felmértem a helyzetemet, mire számíthatok,

Így a LÉTEZÉS-ből négyzetgyököt vonok!

Marad csak a LÉT, ez és, még mi?

Élek, kapok levegőt, ez is valami!

Szabadon

Jó, hogy vagy nekem,

És, hogy itt vagy velem,

Élvezem az ölelésed,

Élmény, ahogy Veled égek…

Érdekes, ilyenkor nem is félek.

Élvezni az életet, no és Téged.

                                             Te Féreg!