A múlt az volt, fontos ami van,

nem kell visszanézni minduntalan.

A jövőtől kell a jót remélni,

de ma kell érte tenni, az égre nézni. 

Érezd, az Élet szeret téged,

Isten melletted nem kell félned.

Ne aszalódj a sötétben összekuporodva,

kelj fel magányodból erdj ki a Napra.

A depi már fejedbe rakott fészket,

ha mindig sóhajtozol, a bú nem ereszt.

Lásd be, tovább így már nem mehet.

fogadd el önzetlen, segítő kezemet.

               ZEMPLÉN, 1981.

Jézus hívott minket:

Jertek, pihenjetek;

Felettünk ragyogott a Nap,

S néhányunk fején szalmakalap.

Néztük a fénylő, kék eget,

S rajta néhány bárányfelleget.

Isten így szólt ekkor: Jézusért

Titeket nagy-nagy boldogság ért.

Én ugyanis Őérette bűneiteket

Eltöröltem, mint az égről a fellegeket.

Ha bűneiteket megbánjátok,

Istent bizonnyal meglátjátok.

Egy perzselő, hév nap után

Az ég besötétedett furán.

A ma világa nagyon eltévedt,

az ember rabja lett a pénzének

Belül keresd kincsed, ott az érték,

tedd magasra az erkölcsi mércét.

Van útmutató hogyan kell élned,

miért nem használod a térképet.

Sok valódi, nemes cél van a mában.

ragyogjon elméd ennek tudatában!

   HIÁNYZOL!                                                                                                      

  MIÓTA ELMENTÉL

  NEM LELEM HELYEM.

  MINDIG AZT VÁROM,

  HOGY LÉPTEDET HALLJAM

  AZ AJTÓ CSUKÁSA

  MINDIG KÜLÖNLEGES

  ZAJJAL JÁRT NÁLAD.

  MÁR EZ SINCS,

  NÉMA JÁTÉKKAL

  ÚJRA ÉS ÚJRA 

  ÁT ÉLEM MINDEZEKET

  NÉLKÜLED.

  JÓ TESTVÉR VOLTÁL!

   NYUGODJ BÉKÉBEN!

Kis fehér ház, a városszéli utcasoron.

Gyönyörű zöld sziget volt egykor az otthonom.

Kis kertben fodrozódtak az illatos rózsák.

Bokor alatt lapulva játszottunk bújócskát.

Pillanatképként emlékszem a nyarakra,

mint elhalkuló, kedvesen lágy dallamokra,

Metszőollót csattogtató nagymamámra,

mintha mindig mérges lenne az unokákra.

Suttogva mesélnek a lombok, szép időkről,

a láthatárig aranyló búzamezőkről.

Még érzem a föld illatát zápor után.

A Nap sugara itt önmagát vakítja

tenger szagú szél csábít ki a partra.

A sekély  vizben gyermekként pancsolok,

egy hullám halk csobbanással mögém osont.

Lágy dallam száll felém, mit a szél felkapott,

közeli faluban ünneplik a fish-napot.

A fények a vendéget oda csalogatják,

itallal köszöntik a kedves, túristát.

Tánc- körbe keveredek, vállamat karolják,

gyanta-ízű recinától forog a világ.

Apró halat sütnek, füst száll a szemembe,

meghozta jókedvem a vidám görög este.

A tavaszi szél nem fodrozza

Hullámtalan ritka őszhaját

Betegsége ágyba dugta

Egy hete a kedves nagymamát.

Várta a tavaszt a zöldelő gyepet,

A lilán gyöngyöző orgonát.

Melyből nagy csokrot szedne.

Mi diszelegne kerek asztalán.

Vágyakozva nézi a szoba ablakát,

Árnyak feszülnek a fehér falakon.

A betüző nap delel ráncos homlokán,

Nem biztatja sok jóval ezen a tavaszon.

A kert a gyepes udvar,burjánzó gazok,

Gazdára szorgos munkás kézre vár.

Reméli hamarosan elmulnak a bajok,

Egészségét erejét meghozza a nyár.

Holnapom ajtaján remény érkezik,

beengedem, asztalomhoz ül

kicsi nyiláson a fény is befolyik,

vártam jöttét türelmetlenül.

Hajnal lendít az élni-akarásba,

öröm édes italát kortyolgatom,

tavasz üde ízét érzem a számban.

az élet szép és nagyon finom.

Egyedül volt,

Hangos zene szólt,

Kisérte a magány,

Olyan volt a rablány.

Síkított a sakál,

Könnyű lett a halál,

De nem jött el érte,

Pedig megígérte.

A felhők közé vágynék,

A széllel szemben szállnék.

Búcsúzóvá válnál,

Mert engem többé nem látnál.

Itt hagynám a ketrecem a lánccal,

Ünnepelném ezt gyatra tánccal.

Gondolkoznék a léten,

S közben szárnyam tárnám szépen.