Beleszerettem a pillanatba,
a TE és az ÉN-be.
A MI-be nem lehet,
álmos képzetek.

A forró tea gőzében
kámforrá válsz,
a köd sűrűjét
ezer darabra bontod.

TE vagy és ÉN nézlek,
vagy csak ÉN beszélek,
TE mosolyogsz.
MI-minden vagyunk.

Agyunkban a sejtek
ugyanazt susogják,
Ugyanazon a frekvencián
szólal meg a lelkünk.

Újra és újra átéljük
a szellemi tetőpontot.
Szeretkezünk nyilvánosan
és nincs szégyenérzet bennünk.

Újra virágzik bennem az élet. Éltető vizem a hit, a remény és a szeretet. Küzdök, veszítek, felállok, nyerek. Csak csatát, életet nem.
Újakért küzdök, melyek egyszer régiekké válnak, és feladom őket másik újakért. Aztán könyörgöm, hogy ha csak egy pillanatra is, de jöjjenek vissza.
Mindaddig játszom ezt, míg rá nem találok a legfontosabbra. Ami mellett minden addigi fontos feleslegessé válik. Testem süllyedő hajójából csak ezt az egyet akarom megmenteni.

Okos – Szép, és lány(om)

Fiatal vagy és szép

A gimiben ha mész

A sok srác összesúg és néz

A tudásod ötös, az aurád ködös;

Mindig magasan tartod a léccet.

Mert fiatal vagy és szép

A gimiben ha mész

A sok srác összesúg és néz

Hosszú lábad, Karcsú alakod,

Aranyos arcod

A jó jegyekért vívja a harcot.

Te fiatal vagy és szép

A gimiben ha mész

A sok srác összesúg és néz.

Most még az életed suli és buli,

Ha a barátok hívnak

Az jó érzés tuti.

http://www.youtube.com/watch?v=FiSptBYtQGY

Júliámnak
Születésnapjára.

Május, bolondos május te hoztad nékem őt
Mint erdőnek, mezőnek, az édes éltető esőt.
Ó ajándékként hagytad őt életem küszöbén
Létem mióta ismerem, kalandos képregény.

Szeretem, hisz lehajolt elveszett lelkemért
Könnyezett, s nevetett minden csókomért.
Ő nekem az éjszakám, álmom, s nappalom
Vele élek, halok neki születtem már tudom.

Hűvös májusi szél simítja arcom s csókot ad
A lehajló fán dalos madár, párjával látja azt.

Játszom tovább...

A gitárod vagyok, játssz rajtam, gyere!

Ami belőlem jön az az igazi, tiszta zene.

Ne hagyd, hogy csak a sarokban porosodjak.

Rossz a kedved? Én majd hangulatba hozlak

Együtt zenéltünk, emlékszel? Sok éven át

vidáman, szomorúan szóló, örök melódiát

az első pillanatban, hogy az öledbe vettél

éreztem hogy én beléd, te belém szerettél

Megtöltöttünk együtt ezer koncerttermet

ki csak látott minket, ámultan megdermedt

s mikor megjelentünk fenn a színpadon

megszelídült a burjánzó ember-vadon

Mikor húrjaimat tépted, egyre hevesebben

üvöltöttem, sírtam, suttogtam, nevettem

minden hang, mit kiadtam odafenn érted

fájó, izzó billogként végleg belém égett

Sosem felejtem el, hogy az utolsó alkalom

után már darabokban hevertem a színpadon

megjavítottak, valami mégis törött maradt

ahogy láttam elillanni halvány körvonalad.

Az 50 éves iskola



Te ötven hatéves ki elkísérted ide az unokád.
Emlékszel, e mit éreztél, mikor elkezdted az iskolát
Melyik volt a tantermed? Kivolt a tanítód?
Hogy hívták a pad társadat, ki eldugta a radírod?

Mikor tudtad elmondani. A betűket Á- tol a Z-ig?
A számok nevét értékét egytől egész tízig.
Mikor s miért kaptad az első ötösöd
Az első dicséretet, amit adott az osztályfőnököd

És ti húsz és harminc évesek nektek mit jelent?
Az öreg falak között eltöltött nehéz éveket?

Nézem a szemed és Te a lelkemig hatolsz, nézzük egymást s mélyről jövő érzéseket hozol...

Most csak a test és a lélek van, megszűnik minden,a pillanat ami jelen van...

Puha érintések, lüktetés hát ennyit jelent a léted, s bennem a Ragyogást kelted..

                                    Ny.Viktória

                                        Körforgás

Lassan forog az idő kereke.

Szél is csendesedik.

Fáról a levél, lassan ereszkedik.

Szinte, áll az idő.

Csendes a határ.

Jön egy enyhe gyors szellő.

Felgyorsul az idő.

Patak vize is sebesebben folyik.

Életre kell a táj.

Napsugara erősebben süt már.

Rügyek is kinyílnak.

Magok szerte széjjelszóródnak.

Talajba egyszerre fúródnak.

Tovább áll a szellő.

Lassan forog az idő kereke.

Éreztem már,

Hogy senki se vár,

Hogy kivülálló lennék,

Hogy barátokkal mennék.

Éreztem már,

Hogy senki se lát,

Éreztem már,

Hogy sodor az ár.

Éreztem már,

Hogy valaki vár,

Hogy áttört a gát,

S ott egy barát.

Éreztem már,

Hogy épül a vár,

Hogy fogják kezem,

És vannak velem.

Éreztem már,

Szabad a madár,

Szerettem régen,

S csalódtam éppen.

Utcán sötét van.

Csak a Kegyed ablakát világítja meg a gyertya fénye.

Függönyét nem húzta el, elfelejtette.

Messziről nézem.

Ruháját levetve táncol.

Nézem, ezt nem vette észre.

Ablaknál teste harmonikusan jár,

Ide, oda billeg, mint faágon egy kismadár.

táncol.

Halk zene áramlik ki az ablak rései át.

Bársonyos teste zene ütemére jár.

Hosszú loknis haja, mint egy uszály követi

teste mozgását.

Sudár teste jobbra, balra jár.

Ismét illeg, mint faágon egy kismadár.

A polcokról halomba borulnak

A bölcs mondások a múltból

Erőtlen a semmibe zuhannak

 Visszhangjuk kong a kútból

Sebes vad sodrású folyó

Sziklába csapódó zuhatag

Képzeletre zárt béklyó

Parázslik bennem a harag

Közel és távol csak zaj van

A föld is hangosan forog

Magadra maradtál a bajban

A dörgő égből zápor zokog

         Néma örjöngő hópelyhek,

                  hová rohantok?

Egymásra törtök, hogy majd a földön

agyontapossanak.

Ne siessetek, nézzétek:

körben faágak, bokrok,háztetők--

számtalan menedék, hol

a hold fénye alatt

ezernyi apró gyémántként

nekünk csilloghattok.

       Ne siessetek! Hisz nincs szebb

annál, mikor csendben

egymással táncolva

hol hajunkon, hol vállunkon,

hol meg a cipőnkön meg-megálltok, 

hogy egy percre mi is átérezzük

a fehérség, a tisztaság,

a meghitség tökéletességét.

Sokat kérdezek
és válaszokat várok.
A távolba nézek,
de semmi sem látok.
Nem tudom, hogy mi történt,
de biztos én vagyok a hibás főként.
A mai napig nem értem,
erre sose gondoltam, ettől soha nem féltem.
Telnek az évek, megváltoztunk,
de 180°-ot, hogy fordulhattunk?
S miért fordítunk egymásnak hátat?
Te nem érzed, hogy ez mennyire fájhat?
Több voltál a legdrágábbnál,
mégis mindig féltékeny voltál.
Pedig neked a legjobbat akartam.
Hogy mégsem volt elég? Tagadhatatlan!
Cserben hagytál, bántottál,
szó nélkül tűrtem,ahogy mindig megaláztál!

Tekerem, tekerem, még is szeretem.

Füzet, könyvbe is betehetem.

Sokszor olvasom, és ha, nem kell, kidobom.

De, szeretem.

Papír.

Egyszerű szerelem.

Vele élem az Életem.

Ha, nincs, hiányzik nekem.

Ha, sok van, belőle azt nagyon szeretem.

Papír.

Egyszerű, de nélkülözhetetlen

a hozzá fűződő szerelem.

A papír színe bármilyen, csak az értéke nagy legyen,

mert akkor jobban kedvelem.

Érd. 2013-05-18.

Búcsú

Utolsó szava, csak ennyi volt: – pá!

Zakatolt szívem, ahogy fogyott termete.

Oly érzésem lett, … hoppá!

Nem látom Őt többé sohasem.

Kínoz még ma is az a „pá”,

A szívemben örökre üres a helye.

A Sors

A sors kereke az  idővel egyre csak forog

Visszaköszön neked, míg meg nem látod

Mit  miért kaptál, s mi  történik Veled

Mindaddig így lesz, míg nem érted meg.

Nem érted még szenvedésed okát

Nem érted hosszú éltek láncolatát

Nem érted miért is fáj valami belül

Nem érted miért is van benned egy űr.

Mi az, mi hiányzik, mi az mi boldogit

Mi az, mi állandó, idővel nem szűnik

Ott marad belül mélyen benned

Senki nem veheti el már Tőled.

Tavaszkezdet         

Piciny, fehér hóvirágok

azt  üzenik  tavaszt várok.

Búcsút intünk a zord télnek,

vágyjuk már  a melegséget.

Napocska, kérlek bújj elő

sugarad oly melengető.

Elűzi a havat,  jeget

Felolvasztja a földeket.

Előtűnik földnek színe,

Növényeknek termőhelye 

Arcom szellő simogatja,

Fülemben cseng madár dala.

Minden ágon rügyfakadás,

Kezdődik az új virágzás.

Ünneplőbe öltözködve,

Tavasz jöttét így köszöntve.

Nyílik az ajtó.

Halkan, és csendesen.

Egy sugárzó tekintett jön felém kedvesen.

Mosolyog a szemeivel, hozzám ér, lágyan ölel két szertő kezeivel.

Finom keze van, és kellemes.

Ölelése, puha, és szerelmetes.

Érzem, mikor finom teste hozzám ér.

Érzem, mikor szavakkal játszadozik, s még kér.

Csak nézem, és bámulom e gyönyörű Nőt.

Látom csodás csillogó szemeit, és selymes teste lágyabb részeit.

Nyílik az ajtó, lágyan, csendesen.

Bejön egy gyönyörű NŐ szerelmetesen.

Szavak

Szavak, szavak mire való?

Tudod –e azt, mi is a szó

Mit is tudsz vele tenni

valamit örökre eltemetni.

Vannak szavak, simogatók,

Testet-lelket szorongatók

Szavakkal adsz szeretetet

de a szavakkal ölni is lehet.

Durva szó lelket fájdít

nyájas szó, pedig csak ámít

Gondold meg azt, mit mondasz

nem sejted másnak mit okozhat.

Vigyázz arra, mit gondolsz,

a gondolatot követi a szó

Szóval lehet bántani

De szomorúságot is feloldani.

Ha igaz a szó és igaz a tett

Szíved-lelked nyugodt lehet.

Egyedül a csendben....

Alszik a táj, csendesen szunnyad

Az éj sötét köntöse betakar és nyugtat.

Néha egy halk nesz töri meg a csendet,

A tücskök muzsikája ad éji koncertet.

Az égbolt tengerén csillagok fénye pislog,

Hunyorognak mint parányi, apró fénymagok.

A hold ezüstös ruhája is kikandikál,

Amint egy felhő ugy döntött, odébbáll.

Nézem és élvezem a néma csendet,

Testem elpihen, csendesen merengek.

Szívem dobbanását hallom ütemesen,

Minden egyes sejtem dolgozik szüntelen.

          Avaron                                                                                                              

Zizzen-zörög az erdei avar,
Elmélázok, léptem lomha.

Lehull a lomb, az ősz aszal.

Időm lejárt, ez a rendje-dolga.
Napoknak tűnnek a hosszú évek,
Elmúlik, lehull a lomb, akárcsak az élet.

Tavaszi, illatos szellő fújja az arcom,

becsülettel megvívtam már az életharcom.

Vajon   most megpihenhetek egy  kis  időre ?

Kimehetek a színes, virágzó mezőre ?

És leülhetek végül ott egy terméskőre ?

Megfáradtan, így csapong most a gondolatom.

S akkor belülről megszólal háborgó lelkem,

nem, nem pihenhetsz, mert bőven van még mit tennem.

az életemben sok feladat vár még reám,

mert igen nagy veszélyben van most drága Hazám,

parancsolja:  tovább és még tovább kell mennem !

Egy csepp...

Egy csepp, akár lehet könnycsepp,

Amely lefolyik az arcokon.

Sok csepp, akár lehet vízcsepp,

Amely lecsurog a homlokon.

Voltak harcok, felejthetetlen évek,

Aztán fájdalmak, de szépek.

Egy csepp szeretet hiányzik az emberek szívéből,
De soha nem elég e gyötrelemből.

Hangosan! Dörögj! Zuhogj!

Majd halkan csak suttogj!

Állj meg egy pillanatra,

Csak egy szemhunyásra!

Mi ez? Te hallod? Egy csepp…

Homály

Ha az a kirándulás nem lett volna, 
Lehet, hogy az életben nem ismernélek soha.

Azóta az életem fordulatot vett,
S a kedvem is egyre vidámabb lett.
Amikor a találkozások halmozódtak,
Az érzelmeink összefonódtak. 

Egy bosszús éjszaka egy dáma támadt,
Te viszont nem bántad és sodródtál az árral.
Vagy talán nem is így volt . . . ?
Már mindegy, mert úgy is rég volt!

De most, a jelenben,
Fájdalmak a szívekben.
Hess, hess hát innen, hess;
Új időket keress!

Ha a párnára hajtom fejem, 
Érzem nem vagy mellettem.
Búnak veszem e pillanatot,
S már tudom is mit akarok.

Adj hát időt énnekem, 
S boldog lehetsz kedvesem!
Veled elillan bánatom,
Így ez az akaratom.

Most már összeköt a szerelem,
Többé nem lesz hát gyötrelem.
Határ a csillagos övezet,
Csodálatos ez a környezet.

De most a jelenben,
Öröm lakozik a szívekben.
Szóljon! Szóljon hát a dalod,
S öleljen át a két karod.

Fiaskó bizalom

Szeretnék nap lenni, mely a Földre tekint,

S melynek sugara végig simít.

Szeretnék egy felhő lenni, mely árnyékot hint,

Szelíden a múltra homályt telít.

Szeretnék madár lenni, hogy a fellegek közt járjak,

S szomszédok rikácsolását egyfolytában halljam.

Szeretnék hegy lenni, mely végig övezi a tájat,

Nesztelenséggel, hogy az ajtóhoz csaljam.

Szeretnék szív lenni, hogy párjára leljek,

S egy ritmusra táncolni az éjben.

Szeretnék pulpitus lenni, hogy észhez térjek,

S megfüröszteném a meleg tejben.

Gerjedelem

A boldogság már vágymély,

Sójaj, nehézültség, kéj.

Van felszabadulás és bánkeret,

Van kapcsolat, mi ablakkeret.

Őrültség mi összetart,

Kacérkodás, mely előretart,

Csak szeress,

De meg ne veress.

Csat, pukk, kukk,

Aztán meg egy hórukk. 

A Bozsoki dalárda




Száll, a dall tíz éve, már,
A dalárda áll a Színpadon.
Tiszta szép hang hölgyek ajkán,
Ismerős és ismeretlen népdalok.

Karmesterük nem tündököl,
Köztük áll, és énekel.
De két szemével, énekével,
Diktálja az ütemet.

Tíz éve, hogy útnak indult,
Sikert sikerre, érve el.
Minden jeles ünnepnapon,
Fényezik az ünnepet.

Kicsi lányka nincs négyéves,
Anyja kötényét markoló.
Anya s lánya ,a jelen s a jövő,
Együtt énekel a színpadon.

Egyszer talán a gyermek jelére,
Csendülnek fel a dalok.

Áramszünet

-

Magamnak írom e sorokat

Szorítom erősem a tollam

A fejem úgy, de úgy hasogat...

S lám, most meg kialudt a villany.

,

Gyertyát gyújtanék,

De nincsen gyufám

Oly szomorú valék!

S be is fejezem a versem ily furán...

       Eljött az idő,amit már úgy vártál,

     Mert ma a Gimnáziumból elballagtál.

Gyermek voltál még, mikor otthonról elkerültél

    Mára már egy szép, felnőtt Nő lettél.

   Ha valami nem sikerül, soha ne add fel,

Mindent előlről kezdhet az ember,csak akarni kel.

   Szüleid ezidáig féltettek  óvtak, most

   Átadnak egy titkos holnapnak.

Köszönd meg azt, hogy szépen felneveltek,

   Jóban rosszaban Veled együtt sírtak, nevettek.

   Azért dolgoztak,hogy az életed jobb legyen,

Ne szenvedj hiányt testvéreiddel, soha semmiben.

Törölve

Költő soha

Nem vagyok én költő, ezért megtehetem

hogy minden vers, mit írok, rímes legyen

tán semmit sem érnek, mint hitvány életem

mégis kimondhatatlanul fontosak nekem

Tollamból tinta folyik, nem pedig méreg

senkinek nem ártok, senkitől sem félek

minden egyes sorom, mire a végéhez érek

sokkal többet ad, mint én valaha is kérek

Visszaolvasva őket hol sírok, hol nevetek

legbelül talán kicsit büszke is lehetek

míg néha pár gondolatot papírra vetek

nem zavar, hogy igazi költő sosem leszek

Szavak nélkül nincsen   beszéd,

beszéd nélkül nincsen semmi.

A kommunikáció módja 

a beszéd, vagy az írás,

de ha egyik  sincs, a néma 

embernek senki sem érti a szavát.

A néma ember, szegény, csak mutogat,

de ritka az ki érti,  hogy mit  is akar,

Fáradt arcán látszik a kétségbeesés,

mert  senki sem válaszol neki.

Nehéz ma már az emberi kapcsolat,

még akkor is ha van  beszéd vagy írás.

Ma már nem figyelnek egymásra

az emberek, nem értik egymás szavát.

Anyám, ki vigyáztál rám, mikor megfogantam.

Óvtál széltől, esőtől, vihartól, és mindentől.

Óvtál a rossz emberektől, és a szellemektől.

Vigyáztál rám.

Mikor már cseperegtem, és nagyobb fiú lettem.

Iskoláztattál, jót, és szépet mutattál, és adtál.

Akkor is vigyáztál rám.

Már felnőtt lettem, és szeretettben éltem.

Óvó tekintetett engem kísért.

Fentről hívtak, sajnos elmentél, de miért?

Pár sorban Rád emlékeztem.

Már versenyfutással kezdődik az Életem és az épületben ettől függ a létem.
futok egy békáért, de nem egy állatért, hanem egy másikért.
Futok száma tíz, békák száma húsz, de most még nem tudjuk, hogy Ki mit húz.
Már a rajtnál három orrhosszal én vezetek,30 méteren belül 15 ezredet mérnek.

EZ MÁR JÓ

Van már egy békám, s már látom, hogy nem lesz könnyű munkám.
Rám osztottak egy egész raklap lisztet, de még nem tudom, hogy az épületben
hová rakjam az ikszet, hogy kihúzzam a raklap lisztet.

Buborék

Álombuborék, a gyermek szalad,

Az idő gúzsba kötve fogva tart.

Egy villanás, és már felnőtt vagy,

Aztán, aztán már nem is vagy...