Egyszerű asszony vagyok

Ülök a szobában egyedül.

Verset, regényt olvasok.

Álmodozva, vágyakozva.

Gondolatommal játszadozva.

Szeretnék én is író-költő lenni.

Elő veszem helyesírás szótárat.

Átolvasom és leteszem.

Ennyi szabályt én már nem tudok.

Régen sem tudtam megtanulni.

Most, már pedig hiába minden.

Egyszerű asszony vagyok.

Nem születem tehetségesnek.

Álmodozni már nem fogok.

Verset, regényt írni nem tudok.

Akinek a helyesírása nem jó.

A vámpír

Telihold ragyogja be az éji földet,

Ezen az éjszakán a borzadály zörget.

Odaátról a kárhozat kinézett egy hölgyet,

De az éji órán eltévedt, nem lelte a völgyet.

Ordasként osonva árkon-bokron csörtet,

Ligetben, erdőben már nem látja a zöldet.

Ijedten, reggelre, aztán lel egy szörnyet…

Napsugár az erdőn ébreszti a tölgyet,

A meleg szobában az óra ébresztőt csörrent.

Nem tudom mikor tudok megint írni. Lassan visszaáll a régi kerégvágás. Ovi stb... Így a következőig ezzel búcsuzom. 

A kritikusoknak...

Ismered a szavakat?

Had hallgassam, szóljon!

A frises havakat,

El ne taposd!

A nagyon mélyről jövő.

Különleges jövő.

Hát nagyon vigyázz rá!

El ne taposd!

És siratva nevetni...

Ne hagyjad elveszni.

Ami belőled jön,

El ne taposd!

Szólott most a kritikus.

Pedig csak mitikus.

Valamit mondanék.

Egy, nem túl picinyke keresztes pók,

( nem mondom azt, hogy szegény)

Kucorgott szűk konyhám sötét szegletén

De, mivel mérges volt ő,

Lespricceltem én

A kemény,

de

annál félénkebb nő

Tán, gyilkost kiáltanak e tettemért a fajtavédők,

De, kérdem én,

mit tennének ők

Ha egy, nem túl picinyke, keresztes riogatná személy szerint őket

(főleg a nőket)

Konyhájuk setét szegletén

Bár hívő vagyok, de nem hinném, hogy csupán annyit böknének feléje ők,

 hogy

- Mit kucorogsz itt a sutban, te édibédi, keresztes kis ripők

Kicsi sziget

Kicsi telek,

Kicsi ház,

Ott van egy szigeten.

Kert alját Duna habja mossa.

Kicsi kacsa,

Kicsi csónak,

Ott úszkál rajta.

Természet szépségét leled ott meg.

Kicsi telek,

Kicsi ház,

Ott van a te helyed.

Kertedben járj-kelj mindig boldogan.

Kicsi kacsa,

Kicsi csónak,

Ott vár tégedet.

Otthonod a szép sziget legyen.

Kicsi telek,

Kicsi ház,

A te szíved oda vágy.

Álmodozva nézni, Duna habját.

Ugye hogy akarod,

szívedet révületbe zavarod.

Szerettél e valaha mást jobban,

ha reánézel lelked lángra lobban.

Ki méhében hordja szerelmed gyümölcsét,

örömödet az élyszakában üvöltsd szét.

Ki voltál a magányos kóbor,

ami neki tetszik annak hódol.

Farkasból lettél jámbor lélek,

akitöl ha tükörbe nézek már nem félek.

Nem is inkább magamtol,

hanem mi bennem lakott attól a haragtól.

Megtanultam türelmes lenni,

parancs szóra elöre menni.

Nevelt az élet,

mára behuztam a féket.

Kiáltó szó

Kiált valaki. Hátra fordulsz.

E pillanatért koldulsz.

Lásd meg! Nem vagy egyedül. 

Valaki melléd ül. 

Mint kicsiny gida őze mellé. 

Most átkapcsol a relé, 

A szív meleg üstökös. 

Valaki melléd ül.

Belőled. Külső bizonyosság. 

Sok, sok kolduló árnyak. 

Vigaszt kereső szárnyak. 

Valaki melléd ül. 

Mint folyó. Lélektől lélekig. 

A szavaktól énekig. 

Múló, örök pillanat. 

Valaki melléd ül.

Most és mindörökké reméled, 

Tovább adod erényed. 

Még ha elfogy erszényed. 

Valaki melléd ül. 

..Apa!

Hármashatár, egy csúcsán ,Találkozás, Minden összeáll. Trilógia, ha időtök engedi egybe olvassátok el.

Minden összeáll

Eltűnt mellőlem az ember. 

S ő, itt hagyott valamit. 

Mint óceán s tenger. 

Egy halk dal amit, 

Most dúdolok. 

A szimbólumot megértem.

Fejet-hajtok szerényen, 

A kaput elérem. 

Csak ember szólhat 

Az emberhez. 

Ott megláttam az építőt. 

Mint hegytetőn a torony. 

Megfog mint a horgony, 

Minden készítőt. 

És lélegzem. 

Atya, fiú, szentlélek....

Ha én madár volnék!

Ha én madár volnék,egész az égig repülnék.

Edész a csillagok közé a nagy távolba!

Aztán egy csillagon megpihennék..

Ott fészket raknék,telihold tojásokat raknék.

Szép,csillagszemű fiokákat költenék.

Ha felkel a nap ,aranytollban káprázzanak !

Csőrük,mint félhold hajoljon lefelé!

Tarajuk ,mint tűz ágaskodjon fölfelé!

De mivel madár nem vagyok ..

 Repülni sem tudhatok

Szretni éhes a szívem,

De vágysz valakit?

Madadba fogadni királynak.

Megátalt könnyet sírtam én,

Szent zsolozsmás éjen,

Rideg mának.

Szeplőtlen szép muzsikás,

Alkony jöjjön.

Igés arcú szép szerelmesem.

Csilláros fényű szobámban,

Üssön tivornyát,

Szerelmesem.

Nyurga, barna hajnalok,

Szívkirálynője.

Jöjj, csucsorítsd csókra szádat!

Hadd faljam fel, tested szűz szagát.

S hadd oldjam bomlottan,

Selyemsálad...

Sebők Árpád                 08/21/2013 

Álomba ringó, nyári délután,

Mikor a homály kicsit elaltat.

Vajúdó gondok, céltalan álmok,

Glóriáskínja, egyre csak zargat.

Nem birok tőlük megszabadúlni,

Mert a valóság, ezt igazolja.

Kétkedő lelkem, a bús elmúlást,

Percenként, elém rajzolja.

Ezek rokonok, hűen kitartanak,

Még akkor is, ha könnyeket ontok.

E fájó percek, bár ne lennének,

Lelkemben, ezek a sötét pontok.

Csak egy a vígasz, termékeny leszek,

A vad fájdalomból, mindig dal fakad.

Ahogy a zápor, és a szél,

Szó nélkül, szépeket beszél.

Maradj csöndben önmagad,

Símogasd meg, az ágakat.

Amennyit úgyis, annyit érszz,

Nem leszel több, ha csak beszélsz.

Olyan légy, mit a szívverés,

Ritmusa nem sok, nem is kevés.

Ismerd meg hibáidat, bánd a bűnt,

Nekivánd, ami messze tünt.

Vedd végre észre, hogy ki vagy,

S ahhoz örökre, hű msradj.

Egy érzőn, ahogy a kék hegyen.

Élned egyedül, csak így lehet.

Sebők Árpád                    08/21/2013

Hogy életünk legyen...

Rólad, igaz bizonyság.

Te mennybéli szerelmes,

Tőled igen kellemes.

A börtönök ketrece.

Minden ármány, szekerce,

Mind tisztuló kemence.

Nem belőlem és tőlem,

Nem a belső akarás!

Ez most nagy takarítás.

Relytéjes most és megint.

Láthatatlan ismerős!

Erő nélkül is erős.

Talán kezdenéd újra.

Így ezt sohasem tudod...

S talán nagyon unod.

Érzékek, érzékelés.

Ó ez csak csalfa ármány.

Felfalhat a nagy sárkány!

Egy napon hallgatag voltam
Ezzel mindent elrontottam.
Fel sem fogtam mit teszek,
Hogy egy angyallal fürdeni mehetek!

Szépsége szavakba nem önthető,
Alakja szinte megigéző!
Lett volna millió kérdésem,
Legendába illő történetem!

De e tündéri szépségétől leblokkoltam,
Mint kisgyerek az új dologtól,megriadtam!
Zakatoló szível figyeltem minden mozdulatát,
Csábítóan gyönyörű mosolyát!

Elkápráztatott alakjának vonulata,
Bőrének fenséges bársonyossága!
Közelsége szinte égetett,
Mégis vonzalmamat takarni nem lehetett!

Örökkön örökké csak téged szeretlek,
mindenki arcában csak téged kereslek,
halálom után is a sírom mélyében,
csak érted szól imám az éj nagy csendjében.

Álmaim őrzi majd fentről a jó Isten,
akkor is szeress, ha elmegyek majd innen,
de ne gyere közel, ha könnyeid hullanak,
mert nem vagyok már, hogy megvigasztaljalak.

Nevess és vidd tovább gyönyörű életed,
hallja meg mindenki a legszebb éneked,
s mikor már lehullott utolsó csillagom,
emlékezz arra, hogy szeretlek nagyon.

Szeretnék úgy beléd simulni,

Mint szél a zöldellő mező tengerében,

Szeretnék úgy érni hozzád,

Mint a patak a folyóhoz a medrében,

Szeretnék úgy élni Veled,

Mint a napfény az égbolt kék tükrén,

Szeretnék csak neked ragyogni,

Mint a csillag a tejút végtelen peremén.

Országunk büszke bércén lengett a zászló,

voltak királyaink Mátyás s U lászló.

Hatalmas nemzet élt itten,

de földeinken háború dult itt benn.

Kapzsi urak lesték a hasznot,

nyúzták a földet és a parasztot.

Ármánykodtak cselt szöttek,

a saját levükben föttek.

Nem volt más támasz hazának,

harcba helye volt a kaszának.

Bújdosó legények,

erösek de nagyon szegények.

Beáltak végvárakhoz bakának,

kivoltak téve jó nagy strapának.

Vérüket hullaták értünk,

hogy nekünk legyen hol élnünk.

A találkozás...

A szimbólumot, még nem értem.

Szemtől szembe az égre nézek,

Ők ott nagyon szépek...

Csak a Rend beszél közötettek!

Parkok, Hegyek mind köztelekek.

Pusztulóan sívár.

Hangosan szólani nem tudok,

A könnytől gyorsan szabadulok.

Kiutat keresve.

Valki ekkor megáll melettem.

S csendbe leül mellém, hallagtom...

Ő megfog szavamon.

...Akarsz e gyógyulni?

Írok már egy vidámat,

felfedem sok hibámat.

Elsönek jöjjön hogy  szemem kancsal,

mer fejbevágtak egy bakanncsal.

Testem oly formás,

nem segithet semmilyen tornász.

Ha erösen nézel ,

láthatsz engem ogre képpel.

kiskoromba csontot kötöttek nyakamba,

hogy ne játszak magamba.

Családi tablon letakarva fejem,

mer nemmertek odalni velem.

De ha mindez igaz is volna,

az én versem másképp szolna.

De nevetnem kell mert bolondnak születtem,

seprü paripámon városházára ügettem.

Láttál-e már éhező gyermeket?

Ki nincstelenségben is vidáman nevet.

Aki még egy szelet kenyérnek is örül,

kinek boldogsága soha ki nem merül.

Kinek nincs semmije mégis mindíg ad,

kinek szíve mélyén sok jóság akad.

Ő megszánja az elesett társát,

és átérzi a másik nyomorúságát.

Láttál-e már elesett szegény embert?

Kit a sátán keze ezerszer megvert,

mégis boldogan megosztja az ételét,

így éli le szerény, becsületes életét.

Gyémánt voltam

Csillogó gyémánt voltam, de a fényem megkopott,

Felhők gyűltek felettem s elzárták előlem a napot,

A sárban a kavicsok közt cipők tapossák lelkemet,

Ha valaki nem talál rám, s nem emel fel, elveszek.

Eső ver, szél cibál s egy éles villám lelkem követeli,

Mi enyém volt egykor a sors most mind visszaveszi,

Ezernyi apró kristály gurul szerteszét magára hagyva,

Mint megannyi csillogó könnycsepp mely arcod mossa.

                                                                    2013-08-18

                                                                  Német Kornélia

 Ki sült az új kenyér.

 Illata felszállt a menyekbe,

 ott is arra gondoltak,

 milyen jó lenne

 egy karéjt szelni belőle.

 Mi is erre  vágyunk,

 legyen sok   kenyerünk,

 ne kelljen nélkülözni,

 egy karéjt sem belőle!

 Mindenkinek jusson,

 a  "nagy" asztal terítve,

 hogy mindenki egyformán

 vehessen belőle.

 Nagy ünnep ez nekünk,

 az  Országunk  ünnepel,

 megérdemli az új Kenyér, hogy

 Velünk lehessen!

Kinézek az ablakon,

sokat változtam bekell vallanom.

Tűnődöm vajon hellyes úton járok,

vagy csak egy helyben állok.

Magam sem tudom igazán,

csak lógok mint papok szentek vigaszán.

Boldog vagyok valójába,

felszáltam érzések hajójába.

Talán a korral jött vagy érkezett,

agyam nagyot fékezett.

Súgta engedd el bánatot,

azta rendszeres járatot.

Hát igy valahogy voltam,

magam elé falat toltam.

azt hittem ez a hellyes,

életem igy teljes.

De rádöbbentem,

fulladoztam öklendeztem.

Sáros bakancsok csattognak a kövön,

hogyan éljem tul fejem azon töröm.

Mintha ott lettem volna,

a háboru zenéje hozzám szolna.

Éhség és fagy,

nyugton sose hagy.

Kanyarog a Don,

messze van a hon.

Ugy hívom csak daráló,

azt vélem ez elég találo.

Szemben az ellen,

puskám szemem elé vettem.

céloztam és löttem,

nem érdekelt már semmi csak öltem.

Vadálatokká váltunk,

az égvilágon kivül senkit sem szántunk.

Pedig soha nem bántott engem,

de megkelett tennem.

Fészkelődöm a kanapén - s a térdem ér az államig,
behunyt szemmel, kucorgóK, kísértenek az ábrándjaim.
Hamis hangon Cohen-dalt énekelgetek,
és újra böngészem a kedvenc versemet.

In my secret Life-az én titkos életemben
néha rettegek a kegyetlen reggeleken.

Csüggedten az utcán sietősen megyek,
nem érdekel, miért néznek az emberek.
Vászon kalap alá gyűröm, kócos hajam,
a föld ÜZENETÉT érzem talpam alatt.

In my secret Life-az én titkos életemben
néha rettegek a kegyetlen reggeleken.

Az élet sötét útvesztőjében eltévedtem, mert egyedül vagyok,
Nem találom a párom, mert elvesztettem vagy, mert elhagyott,

A riadt félelem lelkem követeli, s néma sikolyom száll az ég felé,
Meg kell találnom a társam, hogy újra lássam az utam a fény felé.

A lassan leszálló éj hűvös, fekete fátyla, némán hálót fon körém,

Fázósan reszketem, de egy kéz finom, meleg takarót borít fölém,

S a felhőket messzire viszi a szél, s a domb mögül előbukkan a nap,
A szavak a tettek újra értelmet nyernek hisz itt vagy, megtaláltalak.

Fogadd el azt, ami megérkezik s engedd el azt, ami menni akar,
Ne legyen vezéred a düh, mert hidd el, a tetted megbánod hamar,
Az élet csak azt tartja melletted, kinek az útja a tiéddel egyfelé vezet,
Ha nincs közös jövőtök s magadhoz láncolod, mindened elvesztheted!

Mit tennék meg érted, hogy érezd, szeretlek,
Elfújnám az égen a sötét felhőket feletted,
A hűvös szellőt Tőled messzire kergetném,
Az aranyló napfény melegét Rád teríteném.

Mit tennék meg érted, hogy érezd, szeretlek,
Két karommal téged oly szorosan ölelnélek,
Szemednek tükrében, csendben elmerülnék,
Ajkammal az ajkadat naponta felkeresném.

Mit tennék meg érted, hogy érezd, szeretlek,
Ezerszínű szivárványt húznék az égen Neked,
Este puha, meleg takarót terítenék védőn Terád,
S átölelnélek, hogy ne töltsd egyedül az éjszakát.

A múltadat meg nem történté tenni, nem lehet,
Lehet így s lehet úgy, de mindig ott lesz Veled,
Kísérhet szomorún könnyeket csalva a szemedbe,
De lehet vidám társad is szikrákat szórva, nevetve.

Az elmúlt ott marad, kiradírozni sajnos nem lehet,
De, ha figyelsz, a történteket egyszer megfejtheted,
És lassan meg fogod érteni az idő felvillanó képeit,
Mert minden elmúlt pillanat, őriz számodra valamit

Néha csak el kellene engedni a múlt árnyait,
Hagyni, hogy messzire repítse tőlünk a szél,
Emelt fővel új utakra lépni s tovább menni,
S hinni, az élet mindenkinek adhat új esélyt.

Ha magadban őrizve cipeled a fájó emlékeket,
A keserű érzés csendben felemészti napjaidat,
S az életből a végén semmi nem marad neked,
Csak a múltban lassan eltűnő, szomorú pillanat.

Elvarázsoltál mikor engem megtaláltál,
Megőrjítettél, mikor szorosan átöleltél,
Bántottál mikor sokszor másra vágytál,
S megöltél mikor egy hajnalon elhagytál.
DE
Felálltam s a múlt ajtaját szorosra zártam,
Eldobtam a kulcsot, hogy soha ne találjam,
Elhagytam az érzést, hogy újra tudjak élni,
Ha egyszer valaki rám talál, tudjam szeretni.

Mondd el, merre jársz egyedül nélkülem,
Hisz itt vagyok, e földre csak Teérted jöttem,
Megtaláltál, s valahogy mégis elvesztettél,
Jó lenne, ha visszafordulnál s megkeresnél.

Jöttem, hogy fényt hozzak a szürke napokra,
Puha, meleg ölelést a reszkető fázós hajnalokra,
Forrón perzselő szerelmet az éj végtelenében,
Csillogó szikrákat a nap minden megélt percében.

Itt vagyok, csak Rád várok, találj meg engemet,
Ha nem keresel meg újra, lassan örökre elveszek,
A fény ellobban s a végtelenben a semmivé lesz,
Ha nem találsz meg, nem tudok csillogni Teérted.

Kicsit többet vagyok most egyedül.

Így sikerült a mai termésem. Fogadjátok sok szeretettel!

A hármashatár, egy csúcsán

Elbucsuzni nem kell tőletek....

El innen szörnyű szörnyetegek! 

S most mindenkinek, köszöngetek.

Elme, képzelet látomása. 

Harmat, pára, a felhő szára. 

Felakasszam magam egy fára? 

Elfogy a reménység, egyedül. 

Lógatom ajkam, elszenderül... 

A testem a lelkem sebesül. 

Mintha mostan, szelíd szél fújna!?

Urunk, tekints le a balkonra

Emlékek... szekér, kenyér.

milet ihol?, az csíkar!

Csendes ez, igen szíkar.

Fegyver... tabletta altat,

itt-maradt lekek; kövek.

Érteni követelnek!

Idegenek...  alkották,

káoszt; amely elvesztett.

Egy országot meneszett.

Bölcsesség...ne, ne segíts,

nekik soha!, alkonyra.

Tekints le a balkonra.

Dr. Gerardo Peña Matheus:

A Tayos-barlang kutatásának dokumentált története c. könyv 1. kötetemegrendelhető!

A könyv eredeti dokumentumokkal és levelezésekkel illusztrálva mutatja be

Móricz Jánosnak az ecuadori Tayos-barlanggal kapcsolatos kutatásait.

A legtöbb dokumentum első publikációként szerepel a kötetben,

így érdeklődőknek és kutatóknak egyaránt hiánypótló a mű.

Ára: 3.900,- Ft

A/4-es formátum, 190 oldal
ISBN 978 963 0870 320 (így lesz az Országos Széchényi Könyvtárban is)

(ajánlott küldeményként + 705,- Ft postaköltség)

Korlátozott példányszámban megrendelhető.

A temetőben.

Magányos kopott sírkő

Rajta vésett festetlen betűk

Évszám hogy száz éve halott.

A föld sima, kemény, nincs sir halom

Hogy mi a neve nehezen megtudom

A vésett betűk siklanak ujjamon

Egyedül fekszik se feleség se gyerek

Rég elfeledte öt az emlékezet.

Szinte hallom nyögését a talpam alatt

Mintha sulyom nyomná csontjait

 Hátra lépek nyomom se marad

Kutatom, zavaromat látja e valaki

Kinek kell e sírhely, ha nincs, ki emlékezzen.