Boldogságot, békességet,

Utadon sok egészséget.

Életet, mi élhető,

Kedvet, soha ne legyen bökkenő!

Életemnek vándor útján,

Amerre csak jártam,

Mindig a sima utat kerestem,

Csak göröngyöt találtam.

Sasok hegyes csőrükkel

Mardosták ruhámat,

Csipkerózsa szúrta kezem,

Ha letéptem egy szálat.

Velem szemben,ha ember jött,

Megörült a szívem.

Hittem neki,de becsapott,

Terhét ma is viszem.

Megöregedtem és még élek.

Nyugton vagyok ma már.

A sima utat nem találtam,

Azért egy kicsit fáj.

Elfogytak a naptárban a napok,

elmúlt egy év így tovább lapozok.

Bánat, öröm, magam mögött hagyom,

a jó időt bizakodva várom.

Kezdhetek-e újat minden évben,

vagy follyak tovább sorsom medrében?

Nem síratok múlt évet könnyekkel,

malacka farkát sem engedem el.

Közben lenne néhány kívánságom,

legyen egészségem, családom.

Ha tettem és tettél fogadalmat,

ügyelj arra, hogy holnap betartsad!

Éljen a szeretet múljon a bánat,

legyen vége a nyomorúságnak!

Elmúltak...

Elmúltak a meghitt ünnepek,
Az ember ilyenkor mit tehet?
Várja sóváran a következőt?
Vagy tegye épp az ellenkezőt?

De mégis; mostan, mond mit tegyek!
A dolgom semmi, vagy rengeteg?

Össze vagyok zavarodva végleg,

Ez a vers is csak egy kis segédlet.

Jókat ettünk és ittunk még utána.
És beültünk feledni a fürdőkádba.
Hát csak ennyi az ünnep neked?
Áldomásért nyúl csakis a kezed?

A szeretet ugyan hol marad,
Messze viszi a nyomorult álmodat...

Közeleg a karácsony,a tündöklő ünnep
Ragyogás,szeretet és az örömkönnyek.

Sok-sok sütemény az asztalon terítve,

Halkan társalogva emlékekből merítve.

Gondolja az ember,hogy mindenkinél így lehet,

Díszítik a karácsonyfát,s aggatnak rá díszeket.

Mosolyogva tiszta szívvel együtt járják körül,

Amíg a sok-sok dísz végre a helyére nem kerül.
Csillogó angyalkák,aranyszínnel vannak,

Hárfájukkal édes hangot,meghittséget adnak.

Ám az angyalkák között trombitások is vannak,

Imát fújnak értük,kik már nem a földön laknak.

 Karácsony

Fagyos szél tépi a néma fákat,

Fehér lepel borítja az alvó tájat.

A napok hossza egyre rövidebb,

A sötétségé már a főszerep…

Vajon lesz-e még napsugár,

Langy szellő, mely rám talál?

Lesz-e egykor zöld mező,

És lesz-e hűséges szerető?

Bent a meleg szobában

Ilyenekre gondolok,

És arra, vajon léteznek-e

Az égi angyalok?

Kétezer évvel ezelőtt,

Milyen világba született?

A gyermek,

Ki szeretetet hirdetett!

Karácsony

Kerecsen ünnepen

Egybegyűlik kicsi és nagy,

Díszes ruháikon számlálatlan csillag.

Várják hódolattal, az Újnap első fényét,

Eresztik a sólymot

Hozzon szárnyain Hunniára békét.

A természet körforgásában, megújulásában legfontosabb  az a nap, amikor a KERECSEN (sötétség) felett diadalmaskodik a fény (a napok egyre hosszabbak lesznek). Ilyenkor őseink csillagokkal díszített ruhákba öltöztek és együtt várták a felkelő Nap fényét, ezen a napon eresztették első röptükre a fiatal sólymokat, amelyek elűzték a sötétséget az égről.

Az arcod már csak egy kép,
A szívem ordibálja,hogy ne menj még!
A lelkem tombol,hogy elég legyen,
Táncoltam Veled a világ tetején!

Minden mit érted adnék leírhatatlan,

Minden, mit érted tennék felfoghatatlan.
Minden mit szerelmünk adhat, más nem adhat,

Minden együtt töltött perc olyan, mit más élő nem kaphat.

Minden érintésed tüzeli jéghideg testem,

Minden pillantásod egyre mélyebbre ássa szerelmem.

Csak kell egy hang, melyből komolyság árad,
Csak kell egy szó, mely bizonyosságot ad.
Csak kell egy perc, mi csakis a miénk,

Csak kell egy csók, mely maga a tökély.

Csak kell egy szív, mely igazán értem dobog,

Csak kell egy, sőt két láng, mely laknadatlan értünk lobog..

Üres a táj,

megkopaszodtak a fák.

Üvölt a csend

s az idő ólom lábon jár.

Vígan elidőz,

még tán élvezi is amit lát.

De mit lát?

Egy csonka embert

Ki üvölt a csenbe, hogy Fáj!

De válasz nem jő,hiába vár

csak viszhangját hallatja a táj,

hogy: Fáj,fáj,fáj......