Mysty Kata

Két Fél egy egész

Társ csak társával kerek egész,
az Egy; csak  Fél -  a kör körében,
önzése foglya bűvkörében.
Két különcnek szerelme merész...
Összeérni, érve lesz mesés,
ősznek rókaveres ölében.
A társ párjával kerek egész.
 
Millió örömtől lesz "megért,"
másikat szorítva ölében,
szeretet ízében oly édes.
A megbocsájtás fonja eggyé;
mert társsá téve kerek egész.

A szívembe nem mertél beköltözni, pedig én beengedtelek,
A szavakat nem merted kimondani, pedig én megértettelek,
Magadhoz öleltél majd félve eltaszítottál, pedig én vártalak,
Nem tudtál hinni bennünk és a végére semmink nem marad.

Hiányzol reggel, hiányzol este, még hiszem, hogy visszatérsz,
Jó lenne tudni, hogy a sors nekem rendelt s ad még egy esélyt,
De ne várj sokáig hisz az évek elszaladnak s az idő nem kegyes,
Ha későn érsz, hiába jöttél, már nem találsz, elmentem nélküled.

Porzik az út

.

Átok, amely áldott
.
Persze tudom: "az élet álom",
Álomban élem meg saját halálom.
Lelkemet 'ki vitte, az jól elrejtette,
Meg nem lelem már soha, a fene megette!
A szerelem, elem. Kimerült az este...

Angyalok és ördögök irányítják életem,

Olykor szomorúság,néhol boldogság van lelkemen.

Hó és eső,csak egy kis különbség.

Szerelem,szeretet,gyűlölet,mi lehet még??!

Ha az ember boldog,biztos vége lesz,

Ha meg szomorú,a boldogság is úr lesz!

Egyszer fenn,egyszer lenn,tartja a mondás.

Nekem csak.boldogság kell,a fenn és nem más!

Mégse lehet mindig minden jó,

Látod most.például esik a hó.

A rossz korszaknak is egyszercsak vége,

Csak jönne már el.a pillanat végre!

Bimbózó szerelmem még növekedne,

de jégeső hullik szívem kertjére.

Szemed  tükrében nem látom magamat

Hazugság lappang szavad bársonya alatt.

Veled már nem látom színesnek az eget

Tetovált neved, csak kiégetni lehet.

Ne keverj csókodba ördögi mérget,

karmot növesztek, megmarlak téged,

Töltsük tele poharunkat igazsággal

Váljunk el métóan, barátsággal.

Fázom, vacog bennem nem léted

Hideg az ölelésed a tél eltemet.

Hű maradj hazádhoz

Haza- haza mindennél fontosabb.

Haza nem egy országot jelent neki.

Benne az egész eddigi léttét.

Mert itt nőt fel, élte le fél életét.

Otthonát, családját teremtette meg.

Földjéhez, országához így marad hű.

Hazáját elhagyni ezért nem képes.

Keservesen éldegél és szenved.

Családját, otthonát félti benne.

Védi, ahogy képességéből tudja.

Óvja minden meglévő erejéből.

Magára hagyni nincs bátorsága.

Lelke mindig vissza fogja tartani.

A homokórába kényszerített időt

Fejreállíthatod, a múlt vissza nem jő.

Fejtsd le magadról szomorú ruhád

Ereszd szélnek sérelmed, gondolatát

Ünnepelj, habzsold a víg perceket

Símíts el felejtéssel  a fájó sebeket

Válladra terül őseid minden bűne

Cipelned kell, nem szabadulsz tőle

Vágyott  új viágot csak úgy teremthetsz,

ha bűnt meg bocsájtva, nyújtod kezed.

Valamit együtt lehetne már tenni,

A békét kellene magadban felketeni.

Sötét felhőbe burkolózik a Nap

A csillagok megfakultak, nem világítanak

Mig Föld képes elviselni az embereket

addig itt és most kell cselekedned

Nyugtalanul feszít a üresség

Meddig tart ez a tétlenség?

Egy sötét, fázósan reszkető, téli hajnalon születtem én,

Mikor a rövid nappalokat gyorsan felváltja a hosszú éj,

S fekete leple alatt hófehér takaróval borítja be a világot,

Az ébredő reggellel az ablakodra fest csillogó jégvirágot,

A tél egyik gyermeke lettem mikor-e földre születtem,

Mikor sétálok a hóesésben, minden bánatom elfelejtem,

A táj békéje elvarázsol, s a gond egy percre messze száll,

S mikor egy hajnalon elhagysz, a lelkem Téged visszavár.

Szeretem

Szeretem a szemed

Szikrázó fényét,

Szeretem a szíved

Szerelmes rímét.

Szeretem a szádat,

Ha csókol,ha nevet,

Szeretem a karod

Ha ölel,ha vezet.

Szeretem a lábad,

Mely karcsú és kecses,

Szeretem a hangod,

Selymes és kedves.

Szeretem az egész

Életem veled,

Boldogság a szívünkben

Csak ezekkel lehet.

Hárman állnak a színpadon

.

A tömeg éljenez, tapsol, ordít,
Egyikük fentről a falkára sandít.
A népség zöme tudja, statiszta
Bár akad közte néhány fasiszta.

.

Mellette már rezsóra ült társa,
Hallik a csőcselék üdvrivalgása.
Szemet-szemért – kiállt valaki,
S, üvegszemét lassan kiveszi…

.

Éjjel és nappal, nappal és éjjel,
Hazudtunk, de soha nem kéjjel,
Mert, én őszinte, s igaz vagyok,
S, a visszhang: …gaz vagyok, gaz vagyok…

.

Játszani már nem akar,

fa-vonót tör a zenekar

Leint a karmester pálcája,

falsan szól a nyár muzsikája.

A  rokkerek már haza mentek

komoly zene kell az "embereknek"

A fellépők helyet cserélnek

új dalt játszanak a zenészek

Neszt játszik a levél zörrenése

Altató dal a virágok csendje

Halkan szól az ősz szimfóniája

néhe megreccsen a szél trombitája

Tapintani lehet a hideg csendet

a tél szinpadán nem énekelnek

Csak a jégharang  hív imára,

megszületett az Isten báránya

Átadja helyét holnapnak a ma

vidáman tompol az óév ájszaka

Aztán a tavasz új dalt komponál,

a természet mindig muzsikál.

Egy érzés...

“Egy érzés,mi tombol bennem szüntelen.

Mit ér egy ember,kinek élete bűnös,s becstelen?

Tán megbocsátás és feloldozás a jutalma?

Vagy bűnhődjön,míg szíve dobban,s elfogy

minden élet feletti hatalma?

Mivé lesz az ember?

Mivé változik,ha valamiért belőle a szeretet

és tisztelet eltávozik?

Vajon mi kell,hogy újra jó legyen?

Hogy szíve újra igazul verjen?

Ki az ki elmondja mi a hejes?

A bűnhődésbe taszítás, avagy a megbocsátás

a jeles?

Miért azzal akarok lenni, kivel nemlehet,

miért kínzom ilyen durván a lelkemet?

Már több mint egy hónapja gyászol a szivem,

temetem a boldogoságot, el sem hiszem.

Nem lehet enyém kit mindenáron akarok,

nemfog összejönni akárhogyis kaparok.

Az eszem tudja, már rég vége van,

De a szivemben még mindig az ő képe van.

Nemtelik el úgy nap, óra hogy ne gondolnék rá,

mégsem akar velem lenni, ezért nem haragudhatok rá.

Ő is a kibaszott érzelemcsapdába esett akár csak én,

De ez nem vígasztal engem sem, hogy szenved a kedvesem.

Hét év után is

Felnézek a csillagokra,

Elgondolkozom nagyon.

Tényleg boldog voltál

Az elmúlt hét évben vajon?

Vissza nézve szépnek látom,

Még,ha nem is vagy mindig mellettem,

És örülök,hogy szívemmel,

A te szívedben élhettem.

Vágyakozom sok hét évre,

Amit veled tölthetek,

Most úgy gondolom ez életben

Biztos veled élhetek.

Továbbra is legyél nyitott,

Megosztom szerelmemet,

Hisz életemnek értelme,

Hogy téged szeresselek!

Naplopó

Ingyen él a naplopó,
Nem bánja, ha hull a hó.
Nem érdekli, ha fú a szél,        
Orkán, sem a forgószél.
Cipeli gondját, ami nincs,        

Víz tükrén fátyol-táncot jár a fény

Körbejár, átölel hívogat a mély

Halk suttogással rámköszön a múlt

Köd lebben, ragyog a megfakult

Emlékek kűtjába merítem korsómat

Színültig töltöm kristály poharamat

Áttetszőn csillan sejtelmesen

Csillagragyogás kék szemedben.

Látok benne szerelmes csókokat

Örömök könnyét, síró fájdalmakat

Tenyerembe zárom az emléked

Nem engedem, örökké enyémek.

Budapesti maszlag,
mi magával sodort
egy nyári nap!
Vizelet és izzadságszag
üti meg az orromat!

Visz a tömeg!
Hiába!Állok ellen.
Fellöknek s eltipornak,
Rossz irányba
sodornak.

Hajléktalan kéreget,
nincs nálam egy penny se!
Én is épp,hogy
csak nem éhezem,
nem,hogy még,
ha lenne is,
Neki adjam
alkoholra!

Könyvtárba indultam én,
a pesti utcák mezején,
de a maszlag elsodort,
kocsmába kötöttem ki
éjjnek-idején.

Eláraszt a füst,
szar zene szól!
Mire föleszmélnék,
nem tudok,mert
hol ez fizet,hol az,
már mindegy,
elnyom az alkohol!

Móricz János kutatásainak múltja, jelene és jövője (avagy az aranykori tudás iránti sóvárgásunk csapdája) – Előadás

Előadó: Varga Zoltán

43 éves geológus, a Móricz János Kulturális Egyesület elnöke.

Egy különös verses kötet

Egy verses kötetet olvasok elmélyülten.

Gondolatomba minden egyes szó bele hasit.

Ami lelkem mélyéig hatol bele.

Szívem bele remeg szavak alatt.

Lelki állapotom hasonlatossága.

Találkozik az író lelki világával.

Annak az én világom kifejezésével.

Érzések minden egyes rezdülésével.

Minden verséből áradó szomorúság.

Soraiból kifakadó szenvedés.

Tenni akarás gyötrelmei és kínjai.

Tehetetlenséggel való találkozása.

Egy sárba taposott féldecis üveg, egy sárba taposott élet,

Szögesdrót borosta keretbe zárt keserű mosoly, megfáradt testbe szorult lélek

Mohó kortyokkal legurított feles, bár tudni véli, hogy ez is, mint más egyéb

felesleges

Az értelem ködös, öröksége az a pár foszladozó emlék

Aztán azon is túllép, mert ilyen út, a nincs kiút

Feledni, vagy feladni, dereng benn a kérdés

Felemelő, vagy tán lealacsonyító érzés

Nem tudhatom,

Megyek az utamon

Valaki felnevet,

Tán, éppen most tipor a sárba

Egy másik féldecis üveget