Édesanyámról
(Levéltöredék)

...S a szeme? Két smaragd!
Szebbet angyal sem farag.
Érintése; mint harmat
Melyet a szellő repít,
És hatalmába kerít,
S hálát rebeg ajkad...

Mert ha baj van őt kérded,
Szeretettel ő éltet...

S imába foglalom,
Hogy mennyire szeretem!
S bármikor ha tehetem,
Róla írom kis dalom!

A volt dicső Fekete Seregünk.

A dicső Fekete Seregről éneklek most néktek,
mely a szent Hazáért oly sokszor vérzett el.
Európa sok fia alkotta ezt Seregnek magját,
hisz jó urukat vitéz Hunyadi Mátyást szolgálták.

Nem tántorította őket fagy, éhezés vagy a halál,
bátor szívvel meneteltek hős kapitányaik után.
S félték nevét amerre csak híre vitte őket,
Kinizsi kardjától Allah dicsőséges serege megfutamodott.

S hollós zászló került a bécsi udvar fölé,
teljesülni látszott nagy királyunk álma.

Elmentél

szeretkezel velem

az illatod itt van még

vissza-visszatérsz

de semmit nem jelentek

neked

ha elmész

az árnyékod itt lebeg

és velem maradsz

bár nem tudod:

velem

rádnézek és érzem

ahogy a szíved dobog

hozzádbújok és tudom

hogy hiába minden:

senki vagyok neked

Boldogságod kapujában állsz most:

Elötted jövő

Mögötted múlt

Boldogan ver szíved most

Mert szerelmed rádmosolyog

Felhúzzátok egymás újjára a "BOLDOGSÁG GYŰRŰJÉT"

Hogy egymással éljetek örökkön-örökké

 
Fuss tél, rohanj, küldelek!
Bár élvezem még veled a perceket,
de bejárja lelkemet,
mint illat a levegőt,
valami édesen furcsa,
új utáni vágy,
konok akaratossággal járja át.
Szeretlek! De menned kell.
Tudod?!
Hiányzik, hogy lássam a holnapot.
Szélhárfád hangját hallgatva,
szívesen táncolok veled..
De látod?
Mint egy szűzi álom,
egyre fehérebb leszek,
hóvakság gyötri arcomon a hajnalt,
sokáig nem élhetek veled.
Talán csapodár vagyok nagyon,
de akkor is,
kívánom a tavaszt, akarom,
és bocsánat, de téged felejteni.

2009. november 1., vasárnap 18:30

Anyámért...

A város zajában keresett menedéket
 a fojtogató csend elöl
Nem talált a kék madár tollát,

volt sorban hátul

és sokszor járt  legelöl...

Zsákutak szélén nem nyílt virág,
világ bajára szúrta bánatát...
A füstkarikákat  még szépnek találta...
engem hozott a világra!
Aztán elsietett, mert én is csak sírtam
anyatejért , melegért rimánkodtam...

nem nézett vissza , mert ott járt már a tél...

A kapu nyitva

Lézengve lépek, megöl az unalom.

Irtóra elegem van, az életem borzalom.

Nagyot lépek előre, aztán kettőt hátra,

Dölyfős szívemet már a halál várja,

Azt hiszem és leszek a következő mátka.

Lepereg az utolsó könnycsepp arcomon,

Ijedezni most már nincs semmi okom.

Nézem az utam, mely a pokolba visz,

De sima, de nyugodt, mint a fagyott víz.

A kapu nyitva, gyere, gyere! De pisszt!

Lé forr az üstben, benne gonosz lelkek.

Izgágák, ledérek gyilkosok, s szentek!

Eljött a nap, a búcsú napja.
Leérettségiztünk, megyünk tovább.
Bizonyítványt kezünkbe kapva,
Újra elhagyjuk az iskolát.

Cs apongva merengünk a múlton,
Új célt tűzve már magunk elé.
Zár kattan, szétrebbenünk az úton,
Utoljára még intünk iskolánk felé.

N em tudjuk, a sors mit tartogat,
Kereszteződnek-e még útjaink?
Visszaidézzük majd e napokat,
És megpendítjük szívünk húrjait.

G ondolj az iskolára néha,
Legyen bármily nehéz az élet!
Egymást segítve értünk a célba, s
Gazdagodtunk sok szép emlékkel.

Áldd meg szeretettől túlcsorduló szívét

Mely melegíti mindannyiunk életét

Áld meg Uram lelkét, ami gondoskodó

Lényét mert életünk tőle boldogító

Áldd meg a napi munkától érdes kezét

Mivel elénk teszi a család kenyerét

Áldd meg a könnyektől fátyolos szemeit

E szempár figyeli gyereke napjait

Áld meg fürgén siető léptei nyomát

Alvás közben fel-feltűnő színes álmát

Áldd meg fáradt testét mikor pihenni tér

Összekulcsolt keze felett hallgasd, mit kér

Áldd meg azt a szelíd mosolyát az arcán

Minden egyes szót mely ott díszeleg ajkán

Áld meg fájdalmát, hogy neki könnyebb legyen

Tiszta örömét, hogy nagyon boldog legyen

Áldd meg lelkéből felszakadó sóhaját

Az élet minden súlya ne nyomja vállát

Áldd meg érintését, mely a legjobb gyógyszer

Karjait, hogy ölelhessen sok ezerszer

Áld meg, hogy velünk még sokáig lehessen

Finom ételeket sokáig főzhessen

Áldd meg kérlek a földi őrangyalomat

Isten áldd meg örökké édesanyámat!

Sorba állt az Édesanyám

Hentesnél jó kora reggel

Haza jön a kicsi lánya

Meglepi kedvenc ételével

Szalontüdő,forrázott gombóc

Lesz az ebéd mára

Úgy sem evett ilyen ízűt

Amióta az országot járja

S főtt az étel a jó ízű

Tejföl is volt benne

Babérlevél,ami jól megízesítette

Gőzölgött a friss gombóc mellette

Ragyogott az Édesanyám

Könny szökött a szemébe

Mert a tüdő mellé

Szívét,lelkét is elém tette

Múló évek távolából

Tekingetek vissza

Nem volt tán senkinek

Ilyen jó Édesanyja !

Ha eljön a husvét!

Mint remegő lábu koldus most úgy állok meg én..

a szent házadnak sokat látott kopott küszöbén!

Oly lágyan öleli át ezt a szent helyet a szeretet,

mint ahogy Mária öleli át óvó kezével a kisdedet!

Hullatva  édes és aggódó anyai öröm könnyeket!

Fölöttük lágyan elnyulva az ég csillag takarója..

Áttörve az éjszaka sötétjén a világba kiálltva...

Megszületett az istenünk  kit mindig is vártunk,

Ki megváltja szenvedésünk jobbá teszi a világunk!

             Halálmadár

Lélek vijjog kint a kormos éjben,
Ijedten rezzenek a menedékben.
Nem, még nem lehet itt az idő!
De igen mégis, mégis értem jő.
A halálmadár jelzi: itt az idő!

Leheltem megfagy, szívem leáll,
Indulok hozzád bódító, édes halál.
Nem akarok mást már csak téged.
Diadalt érzek, hogy ezt megértem.
A halál csontkezét nyújtja értem.

Lépte csendes, ő soha nem siet,
Ilyen esetet látott már épp eleget.
Nagyvilág, kicsi gyarló ember,
Derekamon meglibben a kender

A pokolba velem, de ti is gyertek!

     Örökre

Valami iszonyú nagy ürességet érzek,

Elment örökre, kinek mindent köszönhetek.

Meg lehet-e köszönni az éltet, – kérdezem,

És egyáltalán, várná-e a köszönetet?

Ő soha nem kért semmit, csak adott,

Jól tudhatod, egy anya csak ilyen.

A földi létben (tán jutalmul) ezért hosszú élet adatott.

De kis öreg teste most már örökre megpihen.

Emlék ma már az utolsó érintés, s mosoly,

A hideg, dolgos, ráncos kéz gyengéd szorítása.

ANYA VAGY

Kinyitom szobája ajtaját.

Feláll… és felemelt fejjel kisétál.

Lába alatt recseg az öreg föld,

Tenyerében mosolyognak az évek,

Sóhajában dúdol a sok a könny, mely összefolyt.

S mint régen, minden beteg levél előtt letérdel.

Életet ad ujjaival, örömet mosolyával.

Bólint az öreg fa, jutott egy reccsenés minden napra.

És bólogatnak a lombok, tőlük kaptad a hűvös árnyékot.

Úgy hallgatod, hogy meg sem hallod,

Betelve füled hívó szavakkal,

Szemed sugárzó arannyal,

A naplihegő csendje, bársonyt vet hű szívedbe,

S mire nyugovóra tér,

A homlokára hullott haja-derekáig ér.

Orgona csokorral kezemben

Hozzád indultam Édesanyám

Május első vasárnapján

Hozzád száll fel imám

Elgyötört testedet a föld

Nehéz súlya nyomja

Nem ölelsz már két puha karodban

Nem hívsz-Gyere hozzám_-

Megpihent,elaludt az Édesanyám !

Mégis mikor  eljön a nap

Fiaid,lányaid

Virágcsokorral kezükben

Siet hozzád a temetőbe

Zarándok utunk célja TE vagy

Mert velünk élsz,akkor is

Ha már a földé vagy !

Álmodtam egy szép emléket

Anyám ölébe hajtom fejem

Simogatja a hajam s kérdi

mi baj,mi van már megint velem

Panaszra nyitnám számat

De valami nem engedi

Nem szomoríthatom el az anyámat

Inkább mosolygok neki

Pedig tudom Ő lát mindent

Ide egy szó annyi sem kell

Álmomban,mint régen mindíg

Altató dalt,kedveset énekel

S a dal lágyan fuvolázva

Elringat az álom tengerén

Nyugalmat bocsát a szempillámra

Elalszok a ringó lágy ölén

A megnyugvás könnyű álma

Ami lelkemre száll

Édesanyám ismét velem volt

A boldogság szívembe kalapál

Boldogság édes álma

Jöjj,ó jöjj hozzám gyakran el

Had öleljem az édesanyámat

Álomkép ne repülj,oly gyorsan el !

Szívedet, s lelkedet a jóság járja át,

Messziről is érzem mosolyod sugarát.

Látom,ahogy lassan könny lepi el szemed,

S drága arcodon a könnycsepp végig pereg.

Torkod szorongatja az anyai szeretet,

S én sajnálom,hogy most nem lehetek veled.

Habár nem vagyok már kislány,mégis úgy érzem,

Az öledben lenne a helyem,úgy mint régen.

Virág helyett most fogadd el versem,

Szavaim öleljenek át helyettem!

Ugye tudod mit jelentesz nekem?

Szívem téged soha el nem feled!

Édesanyám,ha még élne,

Ráborulnék a keblére.

Becézgetném,símogatnám,

Mindenemet Neki adnám!

Társa lennék magányában,

Mankós bot a fájdalmában.

Gyógyítanám szeretettel,

Imádkoznék,tisztelettel.

De a Halál nem várhatott,

Elragadta,ki számított!

Szeretlek akkor is Anyám,

Bár temetőben van tanyám!

M.Katalin

<!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

TIZENHAT ÉV

16 év annyit ér, amennyit most a cél,

Nem találja, ha külön téved,

Mert az emberek a szív mélyén testvérek.

Jegyesség

Boldogságod kapujában állsz most

Elötted jövő

Mögötted múlt

Boldogan ver szíved most

Mert szerelmed rádmosolyog

Felhúzzátok egymás újjára a "Boldogság gyűrűjét"

Hogy egymással éljetek Örökkön-Örökké!

Ez a világ csudavilág

tortaszínben pompa város

kacifántos napfény, álmos

embereket ébresztget

felkelteget, felvereget

téboly nincs itt olyan jó itt

ember lenni, meg meghalni

az is olyan élvezetes

biztos az, megkérdezheted

innen onnan vörös rózsák

befigyelnek a mosoly kaján

szerelmetes nyálas, vállas

férfiúk verselnek várva

asszonyokra leányokra

nincs borosta, nincsen bunda

ki nyeri a szép kupácskát

ki lesz a legnagyobb bálvány

aztán ünnepelnek egyet

tökéletes rím-beszédek

daktilusz meg szpondeusszal

lélegzettel, jó nagy szusszal

mesélnek, hogy mi volt máma

az újbálvány meg dámája

leülnek az asztalfőre

a férinek meg nincsen szőre

szivecskéket osztogat

meg csokispufikat majszolgat

eper tállal kínálják őt

nem mer enni a nő előtt

hátha megszólja ő meg

gyáván nem mer enni többet

mert meghízna a füle töve

vagy az arca körbe-körbe 

a fák melegen fújnak

a szélnek meg a lombja

édes hangulatot ereget

esti barifelhőket tereget

rája az égre, sötétre

oda a hold tövébe 

olyan jó itt, ugye édes?

Tarisznyámban madárlátta kenyeret hoztam

Utam száz ösvényen vezet

gyermekkorom kincse szívemben

Nem múlik az emlékezet

Apám is hazahozta nekünk

Maradék madárlátta kenyerét

Morzsákra osztotta szét

Közöttünk szíve szeretetét

Még most is látom asztalunkat

Hogy vettük örömmel körül

Hálaimát mondtunk szépen

Madárlátta kenyérnek mindenki örült

S életem hosszú útjain

Tarisznyámban volt mindíg

madárlátta kenyér

Nem feledem soha a kenyér ünnepén

Keresztet vetek az új kenyérre

Megköszönve hogy isten megadta nekünk

Unokáimnak is továbbadva

A madárlátta kenyerünk !                             Lovag Erdős Anna

Helovíni hangulat

Kés, bor, dől a fej

Akasztófák, nem lehet

Megállni már soha se

Halott kalauz integet

Ellátták a baját

Fejbőrt meg a haját

Kezében lóbálva vár

És integetve dalolász

Furkál a vezető

Mert mozdonyt vezet ő

Kezében a kormány

Vagy a kormányon a keze

Feje kivált talány

Dől oldalra suta nyakán

Nem tudni honnan de mégis

Csörgedezik a véri

Vérig sértve, végig állva

Utaztatja kócerája

Puccos cuccos vendégei

Mire felszáll, elfelejti

Honnan jön és hová megy

Pokol-e az, vagy a menny

Menjen inkább ijesztgetni

Kastélyba vagy erdőszéli

Kiskunyhóba, oda betér

A vándor, kire vár a régi

Mulatságos, kötél végi

Lóba lesz előbb belőle

Beleőrül a tükörbe

Körbe-körbe forog a világ

Vagány country, itt a halál

Nyál csorog, a fasorok

Kergetik és hancúrok

Kötéllel, vagy söréttel

Nyuvasztják már a réten

De nem mindegyi ilyen ravasz

Ki az expresszen ma utaz

Van köztük, ki ha látja

Újra meghal, az ő halála

Saját keze által befejeztetett

Kötélen lógott kb egy hetet

Aztán feje esett, fejszegett lett

Fejsze nyele vágta a kötelet

A vonat tehát tovább caplat

Szellemvisongást hallat

Hallgat a sír, a fák sírnak

Vége a toron a fasírtnak

De esznek tovább élők, holtak

Nem törődnek gonddal, bajjal

Nevetnek, meg huhognak

A padláson meg futkosnak

Az ég sötétedik, reped

Egy újabb vagon érkezett

Tele vidám nemrég-holttal

Nevetnek, mert hull a hulla

Durva kezek nyitnak ajtót

Kinyitják, mert a lárma baljós

Fájós fejek a kezekben

Leplezetlen rothadt keblek

Megérkeztek itt van mind

Ez a pokol, maradjunk itt.

Alkonyt követi ében este,

Szikrázik a csillagok teste.

Mind csak nekem ragyog ma éjjel,

Vágyom utánad vad,forró kéjjel!

Tudom megpillantalak végre,

Mikor telihold jön az égre.

Szívem feltámad,csak érted él,

Pajkos játékot benned keltvén.

Nézz rám,ne várakoztass tovább!

Ne hagyd,hogy elemésszen a vágy!

Ölelsz gyémánt takaró alatt,

Az idő nagyon gyorsan halad.

Csókokkal borítom be tested,

Éhes ajkam ajkadért remeg.

Szomjazom-éhezem!Akarlak!

Adjatok a szegénynek

Adjatok a szegénynek

Egy tál meleg ételt

Takarót,ruhát

Szobát fedélnek

Hideg téli nappalok

Szívét szomorítják

Bankok hada zúdul rá

Értékeit elzálogosítják

Adjatok a szegénynek

Vigaszt az életben

Könnyeit letörlő

Bizalmat a szeretetben

Nyújtsátok felé

Segítő kezetek

Vigaszt adjatok

Ne legyen elesett

Adjatok a szegénynek

Hitet a jövőben

Talpra tudjon állni

Iszonyú vesztében

Adjatok,míg nem késő

Belenyugvó lelkét felemelő

Hitet önmagában

Hogy megtalálja helyét

E taposó világban !

<!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

Őrült órám, pillanata..

Foggal, körömmel

Ragaszkodom hozzád

Búval, örömmel

Csókolom az orcád

Testtel, lélekkel

Beléd kapaszkodom

Így égig érek el

Addig rugaszkodom

Csenddel, szavakkal

Megrakodva megyek

Érzéssel, vággyal

Mindent érted teszek

Szelíd nézéssel

Kérlek én most arra

Hegyes fülekkel

Figyelj a szívhangra

Lennék örökre

Életednek fogja

Fogadj örökbe!

Ha Isten akarja

Utolsó vérig

Kezedet szorítva

Az úton végig

Tőled boldogítva

Foggal, körömmel

Ragaszkodom hozzád

Búval, örömmel

Csókolom az orcád…

Egyedül vagyok és félek!

Több fájdalmat már nem kérek!

Vérzek ezer sebből régen!

Nehéz lecke,kín az élet!

Érzem több lehetnék máshol!

Halál vad csókjára vágyom!

Mi legyen a mód?Hogy tegyem?

Életem,hogy veszítsem el?

Ismerek egy jó játékot,

Szívemre bűn vet árnyékot!

Kell a kihívás,a veszély!

Más nem lesz ott,csak te meg én.

Tapasztalt játékos vagyok,

A fény nekem már nem ragyog!

Hideg fém simul kezembe,

Rajtam a sor,én kezdem el!

Miért vagy vonzó?

Miért vagy oly titkolózó?

A tilos miért nem piros?

MIért vonz engem , mi tilos?

A titok miért nem nyitott

e világra?  Nem mondható

ki nyíltan, s nem köztudott,

hanem sutyiban maradó.

Hiába, ha a titkot már

nem csak egy ember ismeri,

nem lesz az mostanság

izgalmas, mivel tudja mindenki

Huszonnégy óra

Bennem maradsz már, ha boncolnának is
Minden sejtem külön is örül neked.
Nem hagynak elválni a testtől,
Belém ivódtál mindenestől.

Szavak, miket hallok ellened,
Megfejthetetlen rejtjelek.
Nem fordít az agyam már nem tetszőeket,
Utasít kezem, ha küldik ellened az ellenőröket.

Vakon szeretni álom vagy nekem,
Látom, melletted nincsen almafa.
Bűnünk, ha van, belőlünk született,
Másoknak rajtuk illan hatalma.

Kezünk, ha kulcsolódik egybe,
Mint fészek, s szalmaszálak ujjaink.

Ó,hát miért kínzol engem?

Összetörik megint lelkem!

Sírás szorongatja torkom.

A Földön ez az én dolgom?

Ezért fogantam,születtem?

Ily érzékeny miért lettem?

Ki ölel át,ha zokogok?

Ha a halálra gondolok?

Kiránt vissza a sötétből?

Fájdalom gonosz öléből?

Ki simítja végig arcom?

Ez egyedül az én harcom!

Remegek,ha rád gondolok,

Nagyon boldogtalan vagyok!

Okát nem tudom,nem sejtem,

Fájdalmas... tiltott szerelem!

Ha én lehetnék a hurrikán

Nyílhatna utánam tulipán

Mert én nem rombolnék világot

Sem pedig bimbózó virágot

De a gyarlóság kőfalait

Szétzúznám, elszórnám hamvait

Ne gyűlöljünk, alázzunk, ártsunk

Egymásnak lehessünk hű társunk

Örvényemben veszne hiúság

Keblemen reszketne gyávaság

Embert, tájat én nem rombolnék

Minden kis lényt életben hagynék

Csak cirógatnám a földgolyót

Széllé szelídülve súgnék jót

Ha én lehetnék a hurrikán

Nyílhatna utánam tulipán…

Hajnal van -----

Hajnal van
S én nem alszom megint,
Csak a hűvös szél tekint be ablakomon
És az utcán
Nyirkos aszfaltkövön
Koppannak néha léptek
Mennék én tengerre most
Mint ismeretlent felfedezni vágyó
Múló magányú hajós.

Vártalak!
Mint teliholdat bámuló
Éhes szemű kutyahad
Lámpát sem gyújtok most,
Hisz az ébrenlét gyertyalángja
Izzón lobog arcomon
Felhívnálak, de nem szabad,
Mert selyemtakaród körbefon
Pedig elringatna minden halk szavad

Hajnal van-várlak téged és-
Ébren várom az álmokat
Kételyem nincsen
Leszek még nekik áldozat
S talán te is közéjük folysz,
Mint a vér a szívem peremén
Ahogy utat vág a szerelem
Ha most láthatnám álmodat
Csak néznélek, mint a holdat,az
éhes szemű kutyahad.

Jött az éjszaka, feketén

ahogy szokott, csillagszemével

rám nézett, fénye elmosolyodott,

ablakom tükrében ragyogott.

Csukott szememre

álomcsókot nyomott,

mellém feküdt,

betakart bársonyával,

megölelt, mintha féltene.

De nem. Csak játszott.

Gurultak a percek,

figyelte álmomat.

Mint tündér selymes fátyla,

szellőszárnya úgy simogat.

Már nem is tudom,

merre jártam éppen,

mese világban

vagy fenn a csillagos égen,

de körbe vett a csend,

már nem féltem.

Virágot adnék Virágnak,

egy kedves leánynak,

kinek copja oly hosszú,

s kedvét sosem uralja bú.

Kinek bájos a mosolya,

könny ne legyen  soha

szemében, nevetése

maradjon végtelen.

Élete legyen vidám,

játszon véle a barát

drót szőrű tacsi képében,

élményük legyen végtelen.

Isten Óvjón téged kisleány,

érezd magad jól, s talán

a játékodat, amit mondtál,

játsszuk jövő hittanórán.

Ma egy éve!

Ma egy éve hogy letettem a  szivem a házad  küszöbére,

hogy elküldtem a rongyos lelkem-  örök számüzetésbe!

Hogy arra itéljem hogy nélküled  számüzetésben éljen,

hogy sose bizzon-higgyen-vagy reméljen!

Még mindig ugy fáj az a nyomorult lelkem,

s ha kimondom a neved.....még érted hull a könnyem!

Bolyongok én ebben a világban könnyel a szememben,

mert elvesztettelek  akit mindig ugy-de ugy szerettem!

S a  pillanatot  ami  valaha  rég  a szivemben dobogott!

Ott álltam én!

Ma ott álltam én azon a helyen,

ahová egyszer réges-rég eljött értem...értünk

a kóborló szerelem!

Hunyorogva nézem én fönn a tündöklő napot,

s reménykedve én arra gondolok......

Hallod-e?

Hallottad-e most a szivem néma dobbanását?

Vajon elviszi-e a szél hozzád a szivem kiálltását?

Mely azt kiálltja neked a végtelenen át,

tartsd nyitva  az aggódó szived drága ablakát!

Mert oly sokszor ott állok én alatta,

s mikor nem látod titkon én benézek rajta!

Az ég dala

Szép az ég kékje, s a hegyek,
Ahogy havas sipkáikkal
köszöntenek- az erdők
és a közöttük vezető
kitaposott barna utak.
A fenyvesek, tölgyesek,
juharosok,
foltokban a fűzöld legelőkön
az élet, a csörgedező víz,
szépek a patakok, zenélnek,
ahogy egyre duzzadva
játszanak , hozzák
csengve hordalékukat,
s a hegy lábánál,
megszelídülve, egyesülve
bővizű folyóba váltanak,
szépen szól a dal,
az érces férfihang,
a faúsztatók talpa alatt
az óriás rönkök görögnek,
érvényesül a hit,
az ügyesség, az akarat,
s ahogy a folyóparton ülsz.

Ereszkedik már a Nap,a hegyek fölött,

Száz szín gyűlt össze,sziklák és fák között.

Parázsszínű fénycsóvát küld az esti ég,

Szürkeségből,előtör a messzeség.

A kopasz sziklák,fénytengerben fürdenek,

Körben a fák,éjsötéttel küzdenek.

Bárányfelhők,vidáman táncukat járják,

Tompítva a "Fényt",mik az eget szántják.

Úgy szeretlek! Szépségesen szép természet!

Annyira,hogy jobban már,nem is lehet!

Szerelmünk felrepít, fel...a felhők fölé,

Röpke életem szépségei közé...!

AZ ÉJSZAKÁD

Rácsukja szárnyát álmodra az éj,

Csak a lámpák tartják bögréjüket,

Melyben mosolyog a fény.

Az asztalon egy pohár,

Benne a víz selymes és meztelen.

Mellette kibomlott héjában alszik a kenyér,

És a tűzhelyen mozdul egy fazék,

Majd elbúsul a csendben,

Hisz nemrég ott volt még a kezedben.

Múlik az éj. Rohannak a felhők.

Minden alszik.

A nevetés, az ölelés, az éjbe sírt könnyek,

A virágok, a fák és alszanak a zöldek.

Alszol Te is álmoddal,

A szádon duzzadt csókommal

Bejárod és dalolsz az éjben

Szorosan szorítva két kezemmel.

Gondom

Gondjaim közt veled vesződöm,
Álmaimban veled mérgelődöm.
Harmatos dombokon veled rohanok,
Elveszítve fejem s kalapom.
Kabátom rádobom egy csipkebokorra,
Kezemmel ráütök nyíló virágra.
Ordítok, ha szól a harang és a csengő,
A folyó szélén szenved a mező.
Szenved a fű, a fa,
Szenved a hajnal harmata.
Szenvedek belül, kezedet fogva,
Szenvedek kívül, hajaddal beborítva.
Lennék lábaid nyoma,
Lennék ujjaid bársonya,
Lennék szemed szikrázó mosolya,
Lennék szíved minden dobbanása.

Képzeletemben arcod lebeg,

mint tó vizében tükörkép.

Orcámon könny lepereg,

még most is érzem sós ízét.

Szívemet bánat járja át.

Halandó, hallod-e sóhaját?

Hiányod végtelen űrt jelent,

helyed nem töltheti be senkii sem.

BÁNAT KÖNNYE

Bánat könnye vagyok érted,

Szemed gyújtsa tüzem fénye.

Néma, csendes szellő az éjnek,

Selymes hajad becézem.

Leszek minden rózsa szála,

S kezedben, mint szerelem lángja,

Minden pillanatban virítok,

Alkonynak leszek fénye-, sugara,

S arcodra villanok.

Leszek nagy fa, virágos-bűvös,

Ágammal gyöngéden betakarlak,

Árnyékommal álomba ringatlak.

Amit kívánsz, minden leszek,

Föld, víz, fagy vagy ég,

Csak hogy szeress, csak azért.

Én leszek két tenyered,

Melybe lehajtod fejedet.

Nőnapra neked

drága jó anyám!

Nőnap közeledtén a magam módján,

hagy kivánjak neked boldog nőnapot drága édesanyám!

Most itt ülök én az ablaknál s fönn a sápadt holdat nézem...,

s tünődöm  ez a március vajon mit hoz majd nékem?

Mert nem csupán március ez,hanem nőnap is egyben,

amikor talán kicsit erősebb a szeretet-az érzelem!

Tudom most mondani kéne valami szépet-valami kedveset.....,

amivel felvidithatom én a te szomoru lelkedet!

Habár

Habár a  szívem  már  ezerszer  összetörted,
s százszor elmondtad értem hull  a könnyed,
én még  mindig  úgy de úgy szeretlek  téged.
A  sors az élet már rég szét szakított  minket,
s messze sodort a szívedtől a kegyetlen élet,
én titkon azóta is keresem a  dobogó  szíved.

Napra nap múlik s telnek a hetek, a hónapok,
a  kedves  lábnyomod,  szerelmünk  emlékét

már  réges- rég  befedte   a  csikorgó  homok.

Nekem álom kellett,
jégre tűz, olvadj bánat,
hiába kívántam hármat,
egy se teljesült.
Nem kaptam, pedig adtam,
szót a némuló világnak,
fényt a sötét éjszakának,
csillag, gyémántragyogást,
egy életet, semmi mást.

Mikor folyóba léptem,
zavaros vízében,
hullámokká tőrt
Nap festette képem.
Halak úsztak, rám se néztek.
Idegen voltam otthonukban,
nem vigyáztam,
kagyló vágta lábam,
vérem lassan csepegett.

A vén hídról nevetett
egy árnyék, ki volt, nem tudom,
majd szétfoszlott alakja,
a habok futottak alatta.

EGY HOSSZÚ ÚT

Egy hosszú útról álmodtam én,

Ahol te is jártál már,

Egy zöld erdő sűrűjében megláttalak,

És az apró levelek mind feléd nyúltak.

Így kezdtünk el egy újkort,

A nap úgy ragyogott, mint eddig,

Bár sugara fényesebb volt.

Jöttél velem szembe,

Az árny hátrált s az egész tested fénye

Beragyogta a földet.

Álomtól patakzott a szemem,

De gyöngyszemeid a mát

Felébresztették bennem

Ajkadon csillogott a reggeli harmat,

Megmutattad nekem, hogy mit is szabad.

KÉPZELET

Két szemedben égi fénysugár,

Eltűnt napok fénye visszajár.

Arcod virul, arcod pirul,

Mint hajnali tűz, kigyúl.

Mosolyog, mint régi ajkad,

Múltbeli gyönyörű szavak,

Rontó idő mit el nem ér,

Kebled ruhája ma is fehér.

E test,e lábak,ezek a kezek,

Szakasztott a régiek.

Te szépség, te csupa szerelem,

Eltűnt szép időim felidézhetem.

És hinni benned már tudok,

Eljöttek ezek a gyönyörű napok.

Te szent, tiszta Glória,

Kit a szívem és a hit tart karjába.

Megjelent az új könyvem.- Romantikus kisregény.
Az AJÁNLÁS róla:

Victoria Aniser a „Te szemeddel látok” című készülő kötetének kéziratát olvasva, elfog a kalandvágy. Szinte érzem az Óceán felől érkező másvilág varázsát, orromban a szél sós illatát.
Elbeszélésében olyan történetet tár az olvasó elé, mely mindenképp kiváltja majd az érdeklődést alkotása iránt. A kevés szereplős események, fordulatosak és rendkívül cselekmény dúsak. A műfaj sajátosságán alapszik, hogy a szerző egyes szám első személyben tárja elénk az olvasók elé mondanivalóját.

Kiskertemben körben árok,

Ha a Nap kel, körbe járok.

Nyílik ott sok vörös rózsa,

Egyik mintha hervadozna.

Rögtön jövök megöntözni!

De tőle kéne megkérdezni,

Szabadna-e most locsolni?

Itt vagyok

Ragyogok,

Locsolkodni akarok!

De csak addig maradok,

Míg hímes tojást nem kapok!

Debrecen, 2010. április 5.

Kiskertemben körben árok,

Ha a Nap kel, körbe járok.

Nyílik ott sok vörös rózsa,

Egyik mintha hervadozna.

Rögtön jövök megöntözni!

De tőle kéne megkérdezni,

Szabadna-e most locsolni?

Itt vagyok

Ragyogok,

Locsolkodni akarok!

De csak addig maradok,

Míg hímes tojást nem kapok!

Debrecen, 2010. április 5.

Szem villanása,
létünk örök körforgás
hangunk messze száll.

Feltámadt Krisztus, adj egy új esélyt

Bocsásd meg áruló néped bűnét 

Feltámadtunk mi is bűneink porából

Mert visszajöttél a pokol tornácából

Élő kenyér és vér vagyok, mondván

Szeretetet hagytál magad után

De gyarló a néped nem kamatoztatja

Sátáni csábításnak magát átadja

Mert hálátlan teremtmény az ember

 Imádkozni, ha baj van, akkor mer

Felajánlom neked Krisztusi versemet

Halálodért imára fogom kezemet

Húsvétkor hát zengje minden ajak

Jézus Krisztus ezerszer áldalak!

Aki felnéz az égre,

sok borús felhőt lát,

mögéjük elbújt a nap,

mint aki szégyelli magát.

Néhány madár csiripel,

a szél hűvös levegőt lehel.

A távolban harang kondul,

valahol egy menet indul.

Temetőbe vonul a tömeg,

keresztúti ájtatosságot

tart az ott vonuló menet,

élén  a pap , kezében kereszt.

Ájtatosság keretében imádkoznak,

énekelnek, és Jézushoz fohászkodnak:

Édes Jézus könyörülj meg rajtunk,

s így nékünk örök üdvösséget adj.

A NAPOK és a SZEMEK

A napok és a szemek sugara,

A fáké és a virágoké.

Fénye a földnek és a víznek.

Leánynak és a szerelemnek.

Felhő borítja az eget,

Hirtelen elalszik a fény,

De a szerelem az él.

Eltűnik minden.

A tetők, az utcák, árnyékok, és terek,

De az öreg csillagok húgai rád tekintenek.

Szemed pillájára az éjszaka térdel,

Boldog, nyugodt alvásra kérlel.

A kerted is pihen.

Déli zápor pihen a füvön,

Gyerekjáték az eresz alatt,

Rajta a nap tündököl.