<!--
/* Style Definitions */
p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal
{mso-style-parent:"";
margin:0cm;
margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:12.0pt;
font-family:"Times New Roman";
mso-fareast-font-family:"Times New Roman";}
@page Section1
{size:595.3pt 841.9pt;
margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt;
mso-header-margin:35.4pt;
mso-footer-margin:35.4pt;
mso-paper-source:0;}
div.Section1
{page:Section1;}
-->
Őrült órám, pillanata..
Emlékszem rá. A nagy, nagy színházi óra
számlapjáról csöppnyi tündéridő
szállt fel egy öltőztető, légi égi lányka,
virágszemeknek visszanevető csodája.
Ekkor a sötét mutatók megálltak,
s fényben a tündért el elnéztem én,
mint száll egy koron lassan semmibe. Mint minden
szépség, gyermekkor, vágy, hit, költemény csodája.
Feljebb lépet a tündér. És megindult az óra,
s a mutatóknak az a köre meg maradt
mit hívhatunk mi akár színházi földi létnek
járomba fogott örök pillanata.
Őrült óra. Bár megint megállnál
és réseden át, pillanatnyi reményem,
Tündért látnék, s tükrös délibábként
ringatná szépséghitű költeményem.
Őrült óra. Sötét mutatóid
a Nagy Körön csupán csak Látszatot
mutatnak, mégis, mélyén a szívemnek
csillagálmom valóságként ragyog.
Kommentáld!