Ma reggel arra keltem

behavazott már a tél,

kinézni alig mertem,

a fehér pihe térdig ér.

Fenyőfa földig hajlik,

vatta paplan a hátán,

tülevél ki se látszik,

káprázatos e látvány.

Havat most nem seperek,

jó meleg a kis szobám,

addig még ki se megyek,

amíg tele a kamrám.

                   AKÁR EGY KISGYEREK...

Akár egy kisgyerek.

Minden mozdulatával,

mindegy, hogy fűben hempereg,

vagy játszik egy babával,

arcomra mosolyt csal.

szemembe örömkönnyeket;

ha megjövök, felragyog

s mutatja, hogy szeret.

Akár egy kisgyerek.

Éjjel felnyüszít,

én nyomban ébredek.

Végezhesse dolgát,

mindig hajnalban kelek.

S teszem boldogan.

Viselem gondját,

szedem piszkait,

mosom kedvenc rongyát.

Akár egy kisgyerek.

ÁLMODOZVA

Korom sötét van odakint,
felhő takarja, a hold se int
s a roppant fák se látszanak,
csak hallani, hogy játszanak
ágakat zörgetve a szelek.
Ébren fekszem, éjfél lehet....
Sóhajtozom forgolódva,
hiányod párnám gyűri s nyomja
minden mozdulatnál a hátamat;
s fojtogat a vágy, hogy lássalak.

                       MEGKÍSÉRTVE

Jártam én már önmagamtól távol.

kísértett vágyam s űzött még tovább.

Háromszor kortyoltam az ördög poharából

s kenyérré kovászolt kövekből faltam vacsorát.

Vittek engem már boszorkák is táncba

s fülembe súgták, kinőttek szárnyaim.

Ígérték, vigyáznak majd törékeny bokámra,

hát ugorjak bátran, lent várnak álmaim.

Szálltam, mint a füst s láttam a világot

                                                  Álom               

Álom, édes álom ne kerüld az ágyamat

Lebegj felettem, míg pihen a testem

Mutasd jókedvvel az állom világomat

Hol kedvem szerint élhetem életem

Szárnyad alatt találok megbúvót

Csak repíts,oda, hol a vágyam teljesülhet

Harmatos réten kergessek pillangót,

Tarkaporát őrizze ujjaim hegye

Szedhessek virágot, margarétát

Egy egész ölre valót annak kit szeretek

Vezess ablakai alá, hogy lássam a szobát

Hol a Virágot a lába elé teszem

Foghassam kezét anyámnak, ha, iskolába vezet

Lássam lányaim szőkeségét a lengő hintán

Amint hajuk a szélben, mint zászló lebeg

És anyjukat, ahogy a hinta mellett aggódva áll

Álmodjak párom oldalán békés öregséget

Harcot, melyben megvédem őt, ha vesztésre áll

Álmodjak nyugodt véget  életemnek

És azt hogy Utamat a végtelenbe,

 Ne kövesse gyász.

Ihlet?

Miről írjak, amiről nem írtak még?

Szerelem, bánat, mind egy kaptafa.

Olyan, mint egy erdő rengeteg lombja,

Lombjának szerteágazó ága,

Ezernyi ág millió rostja.

Abban végtelen sejt végtelen mozgása.

Mind mozgunk, meg nem állhatunk

Megyünk és megyünk, látunk és hallunk.

Ki ezt, ki azt, ki szépet, jót vagy rosszat?

Mondd, mégis miről írjak?

Emberről, történelemről, hősökről?

Van ezer és ezer is ebből.

Pont, mint a vér, ami folyik a sebből.

Elszürkült a Nap az égen.

Könnyes eső hull a télben.

Lelkünk megtört, érzéketlen.

de nem halhat meg a szerelmem.

Alszom mélyen s tán álmodom.

A perc, mely ébreszt egy borzalom.

Szeretem Őt mégis csaltam

Mást éreztem, mint elmondtam.

Szép évünk és boldog órák.

Szüntelenül mind azt súgják.

Nem zárulhat le így végleg.

Fáj a csend, a szétszórt élet.

Nem halhat meg, az ígéret.

Elmentél mama,elmentél.

Itt hagytál engem árván,

Mint a tűznek hamvadó parazsa,

Kihűlve fekszel,egy hideg tálcán.

Ó mama!A végtelen elrabolt téged,

Beteg szíved hűtlen elhagyott,

Esténként figyelem a messzeséget,

Csak még egyszer lássalak ott.

Látom az óriás fekete madarat,

Csőrében téged elragad.

Ó mama,nincsenek rá méltó szavak,

Mily fájdalmat jelent a pillanat.

Apró lakásunkba a gondolatom,

Meg,megidéz téged.

Drága mama csak a tudat

Vet véget minden képzelgésnek.

Reménytelen

Remény és ábránd, ez maradt nekem,

Álmaim hölgye már nincsen velem.
Becsapott, elhagyott elment végleg,
Az ’örökké’, csak ennyi nálad, kérlek?

Nagyon kell!

Kellenek az élmények az
élethez.
Kellenek a csókok a
szerelemhez.

Kell, hogy az életet veled
éljem le!
Kell, hogy a csókod az Én
számat égesse!

Kell a szemedből perzselő
napsugár.
Kell, hogy szerelmed hangjait
hallja a holdsugár.

Kell a szereteted gyógyító
ereje.
Kell a bátorítás mikor nem
bízok erőmbe!

Kellenek az egymást méltató
dicséretek.
Kellenek az alázatos, bűnbánó
bocsájtsmegek!

Kell, hogy Hitünk legyen
végtelen!

Vas-csillagok

Patkót vert a kovács a lovamra,
Attól fogva vele megyek Csopakra.
Táltos lovam repül velem odáig,
Olyat rúg, hogy szikrát szór, és
Nyerít hozzá sokáig.
Kéklő eget elfedik a szikra-csillagok.
Abból tudja a kedvesem, hogy ott vagyok.

Beton utak szélén jajgat a repedés,

Csatornák testén,rozsdafolt ragyog,

Szél ostromolta villanyoszlopon,

Lengenek,vékony faszalagok.

Rongált háztetők,sérűlt cserepek.

Régi házak falán átfúj a szél.

Csenget az élet,s biztat szüntelen,

Ne add fel ember,bízzál,és remélj.

A keseredés erdejében,erősödik a bánat,

Szakadt ruhákban járnak emberek.

Szegényes világunkban rongálódik minden,

És jajgat a kő a szilklák teteje felett.

Virágok kihalnak,fák dőlnek ki tőből,

Tűzvész pusztít,s földrengés dühöng,

Árvizek aratnak sodorva házakat,

Életek sorsáról halottak tömege dönt.

Új tag vagyok,és az összes régi tagnak,valamint a network összes dolgozójának BOLDOG-újévet kívánok.Bódi László

Régi kedvesem hangját felidézem,

Az alkonyat oly némán folyt körül

Szavai csobbanását most is érzem,

Miként lüktető szívembe merül.

Orgona zúg fel üres templomomban,

Billentyűn játszik mély sóhajom,

Egy galamb reszket kint az ablakomban,

De bent hidegebb van,inkább hagyom.