Látod-e vándor,
utadnak végét?...
Álmodnak célját,
végső reményét?
Hallod-e hangját,
lelked hangjának?
Létező lényednek,
megszokott szavában?
Tudod-e magadról,...
hogy te mit remélhetsz?
S sorsod könnyebb,
vagy nehezebb,
útra téved?
Érted-e jogát,
a szív szavának?
Lelked most vajon,
nyugodt vagy fáradt?
Hiszed-e azt amit,
véghez kell vinned?
Azt ami célod neked,
azt el is kell érned?
Érzed-e testedben,
a fáradság súlyát?
Arcod verejtékét,
a küzdés mivoltját?
Van-e még hited,
istened te néked?

Létében meg csalattatva,
nem lesz a bűn eszköze!
Áldozattá lévén sorsa,
s mostoha az élete! -

Stigmájától így szenvedvén,
nehéz az ő keresztje!
Kigúnyolván és megvetvén,
nevetség a bélyege! -

S ahogy ezt némán tűri,
ezen bántalmak súlyát!
Megaláztatóttságában ,
ím hát újra talpra áll! -

Tekintetét fel emelvén,
istenéhez fordul hát.
A hit lesz neki a fegyvere,
s az ősi erő reá száll! -

A büszkeségtől fel vértezve,
önmagát lám meg lelé!
S virtusában még vívódván,
magyar sorsára eszmél!

Én vagyok én,az ember.
Talán az egyedüli nagy?
Én aki alkotni tudok,
az álmokból célokat !

Vagyok a mindenségnek,
egy jelentéktelen foltja.
A hatalmas nagy egésznek,
csak egy piciny kis darabja ! -

Apró kis pontocska,
merengő álmával.
A hatalmas erők közt,
...szánalmasságában !

Valami eszköze,
a jó és rossz harcának.
Egy áldozat csak,
a saját világának ! -

S az anyagi élet,
e bűnős sorsában !
Tündöklő szellemének,
lénye rabságában !

Kísérti meg létében,
a döntésnek a súlya.

Öreg tönk áll,
egymagában!
Néma nemes,
méltóságban.
Ezer éve küzd idővel,
s ellen áll,...
mindennel szemben! -

Dacol sorssal,
és világgal!
Így él mélyen,
magányában!
Korhadt rönkje,
mily kitartó!
Konok,merész,
és reményt nyújtó. -

A vén tölgynek,
élő ága!
Belőle nőt,
új hajtása!
Oly zsenge még,
és fiatal!
Nő csak nő,...
mert élni akar! -

Idő tépi,
villám sújtja.
Kegyetlen,
neki a sorsa!
Folytja a gaz,
és bántja féreg!
De ő így is,
élni képes! -

Mert a gyökér,
ami táplál.
Erős és nagy,...

Ember vagyok,hát igen
néha mégis szégyellem.
Mert az anyag mellett,
lehet,hogy a lélek szenved! -

Önön ön magamban,
eltévedve mélyen!
Vagyok az anyagnak,
e bűnös börtönében! -

Lassan belefeledkezve,
az "anyagi hajszába",...
Elfeledve azt,hogy
miért vagyok e világba? -

Így tesz engemet,
az ő rabjává!
Szabad szellememnek,
fájó zsarnokává! -

De emberi lényemből,
a lélek felkiált!
S tényként közli velem,
létezésem okát! -

/2xistvn/

Lettem a semmiből,
vagyok mint a kőd.
Egyszer jőttem csak,
s egyszer eltűnők.

A múzsa csókja ég,
e ráncos homlokon.
Hozva ihletet,...
én a verseimet adom!

Őrjítő e vágy,...
mely bennem kavarog.
A kegyetlen remény,
áldozata vagyok.

Érzelem s a tett,
kísért meg engemet.
Magyar szot rebegve,
kiőntőm hát szívemet!

Mert istennek és nemzetnek,
vagyok hű gyermeke.
Ember és magyar,...
most és mindőrőkre!

/ 2xistvn /

Mondanám hogy hallják,
de nem hallja meg senki!
Mutatnám hogy lássák.
és nem figyel rám senki!

Az igazság szabályát,
ma megtöri az érdek!
S a bűnök hazugsága már,
a hatalom fegyvere lett!

Mohó kapzsi kezek,
formálják világunk!
Ezeknek tudod sajnos,
mi a játékaivá váltunk!

Bábok lettünk igen,
a hatalom szemében!
Áldozat csupán, ...
a gonosznak kezében!

Ember mivoltunkban,
vagyunk porig megalázva!
Erkölcstelenül csak
saját szégyenünkbe zárva!

Tudjuk mégis tűrjük,
gondolkodó lényként,
hogy saját lelkünket,
pénzükkel megvegyék!