Egy találóskérdés,

Szeretet és kötődés,

Fogalom, de mégis létezik,

Róla az árva álmodik.

Álomvilág szülöttje 

Álmodj kicsiny lélek, álmodj, amíg még bízol szavaidban,
Hunyd szemed dalra, amíg neved cseng álmok dalaiban,
Szemeidben örök képzelet hullámzik könnyek tengerén,
S mégis Madárként szárnyalsz álmok díszes fellegén,

Álmodj kicsiny lélek, ameddig még hiszel a mesékben,
Csukd be szemed, és borulj mámorral a zenékben,
Lelkedben boldogság fénye árad szét, 
Álmok ura az idö végtelenével védd,

Álmodj kicsiny lélek, addig semmi baj nem lehet,
Zárd le szemfedöd, lépj át a valóságba, amit senki el nem vehet,
Szárnyalj lelkeken át a világmindenség szellemén,
Menj keresztül a látomások halk szentéjén,

Álmodj kicsiny lélek, álmodd azt, hogy valódi minden,
Zárd be testedbe elméd, ott ahol már semmi nincsen,
Éld át újra álmod napját, 
Lásd újra vágyad hangját,

Álmodd kicsiny lélek léted utolsó perceit,
Csukd be elméd, várd lelked hamvedreit,
Ordítsd ki a világba: Élni többé nem tudok,

Álmok országában hívtak a remények életre,
Mindenség kámfora kényszerített vétkekre,
Te kicsiny lélek, még mindig büszkén álmodsz,
Élet után, halál elött az elmúláson hánykolódsz,

Álomvilág szülöttje voltál kicsiny lélek,
Hunyd halálra szemed, mondd: élek,

Álomvilág rabjává tett kicsiny halott,
Nyisd életre szemed, kiáltsd: meghalok.

Ezzel,mondok szeretetet,

Ezzel, írok köszönetet,

Ezzel,adom a kert legszebb virágát,

Ezzel,Kívánok Boldog Anyák Napját.

Fejem alatt a múlt,

emlékek párnáján álmodom

Az utam hoszú volt,

de mára az út is elfogyott

Mindenhol üresség,

hallgatag csend vesz körül

nincs már láng,

nincs mi kialudjon

Hideg a karom,

Keddre vasárnap,

az időt nem számolom

Egy ötlet 

Egy ötlet:

Megöllek!

Lehet hogy Arany és Petőfi nem leszek,

De verset írni szeretek,

Ha van egy kis időm,

Meg az ihlet is jön,

Akkor előveszem tollam,papírom,

S a kis versemet megírom.

Mindenki fél egy közös dologtól,

Nem mástól a haláltól,

Hogy elveszti családját,

Meg minden barátját.

A pillanat megmarad,

Mikor a hírt megkaptad,

Remegett az egész tested,

S montad:ez lehetetlen.

Egésznap sírtál,

Enni,inni nem tudtál.

Írni,olvasni,beszélni,

Elfelejt ilyenkor mindenki.

Sok idő kellett

Míg megemésztetted.

Bát most erősnek mutatod magad,

De a szívedet ért seb sosem gyogyulhat.

Szemed csukva,s én hosszan nézem arcod.

Pecsétként agyamba égetem azt.

Mikor hiányod mardossa szívem,előhívom a képet,

Mely áldott csók lesz sajgó lelkemnek.

Mikor először láttalak.

Évekkel ezelőtt, mikor először láttalak

Csak néztem rád némán és bámultalak.

Elbűvölt látványod és csillogo szemed,

S nem volt ez másképp, mikor évekkel később találkoztam veled.

Vacsora közben beszéltél és hangod figyeltem,

Mert jobb mint a zene és főleg mert belédszerettem!

Írta: Kun Norbert

Sivatag

Kíméletlen forróság és mindenütt homok,

Lankás kopár buckák imitt és amott.

Egyhangú, sivár, kietlen itt minden,

Megbújnék az árnyékban, de az nincsen.

Elbújnak, rejtőznek skorpiók és kígyók,

Nem titok, a találkozást kísérik a kínok.

Tevék mint a hajók szelik a sivatagtengert

Itató vályújuk egy félbevágott henger.

Nagyon-nagyot isznak a pálmafák alatt,

Aztán a karaván lassan tovább halad.

a versben előforduló vadiúj magyar szavak csupán kitalációk, fikciók... bárki hasonlóságot vél felfedezni a fent említett szavak és egyes pityókás halmazállapotú emberek filozofikus mondanivalója között, az csakis a véletlen műve...

szilvásgombóctalanítottam a lábast,

aztán a kanapéhoz mentem és levertem egy hátast...

morfeusz nyomdokán inogva indult meg a léptem,

mert jótlan álmok gyötörtek sajnos többször is a héten...

de rémálomtalanítottam lassan a fejem.

A Hold fénye felhők közt vibrál az égen,

öröm és bánat közt bolyong a lelkem

Az égbolt óceánján csillagok úsznak,

a szűrke álmok reggelre elmúlnak

Téged álmodnálak az éj sötétjéban,

lámpásod kialudt, már nem világít nékem

Szerelmes az álom, olykor visszatér,

az igaz szerelem a Földön túl is él

Reggel van már, párnám magamhoz szorítom,

még az emlékek közt bolyong fájó gondolatom

Pillámon könnyek gyöngyöznek, már ébredezem,

nincs ki vígasztaljon, oly szomorú a szívem

Mocsár és a szitakötő

Hínár, békalencse és ebihal otthona,

Ott a messziségben veszik el nyoma.

Nincsen vége-hossza, és nincsen pora,

Óriás a mocsár és minden lénye csoda.

Régóta figyelem, hogy mi ez a zenebona?

Ide száll– oda száll, kéklő huza-vona,

Aztán meg csak lebeg, de nem pihen soha.

Ismerős gondolat ütötte fel fejét,

Itt hagyni kis hazám minden emlékét.

Feledni a gyötrő múlt minden hajnalát,

Sorsára hagyni az őseink otthonát!

Megrogyott lábammal, csak tűnni innen el!

Szorongó szívemben vérző sebekkel,

Könnyekbe fojtani a boldog napokat.

Így kezdett gyötörni e furcsa gondolat.

Vesztem volna akkor el! Még az elején!

Pihentem volna az álmok mezején.

Beteg testem, ha nem gyógyítja orvos,

Talán nem lennék ott, ahol szenvedek most.

Az ablak előtt

Az ablak előtt ülve egészen más.

Olyan, mint egy csodaszép látomás.

Az egész világ szinte kitárul,

S az ember ilyenkor csak némán bámul.

Ilyenkor gondjaink nem zargatnak,

A rossz emlékeink a sarokban vannak.

Elfelejtjük egy pillanatra minden bánatunkat,

Rossz napjainkat és bosszúságainkat,

S nem marad más hátra, csak élvezni a jót,

Elraktározni szívünkben a gyönyörű múlandót.

A szeretet dallama

Gyönyörűen cseng fülemben,

Itt-ott meg-megtapad,

Mint folyó, mely kiszáradni kész,

De emléke sosem apad.

Megmarad, mint dallam a szélben, 

Mint a szarvas a hegyormon,

Szilárdan áll, előrenézve,

Ezen a titokzatos világon.

Hatása sem múlik,

Sőt egyre csak nő!

S, lám a napot sem takarja már, 

Az a hatalmas felhő!

Elfújta a fuvallata,

Vissza a rossz nem tér soha!

Munkálkodik, míg ember él,

Mert erős, mint a folyó,

De szelíd, mint a szél!

Sokszor, sokat várakozom

Időm, mint a tenger

Néha háborog, néha csendes

Belőle sózom sótlan perceim

Ha el, akkor szomjazom,

 rá, ellene hűs vizet iszom

Selyembe burkolózva jött az éj,

Bársonyos vörös szőnyegen,

Hirtelen álmos lettem én,

Puha ágyamban pihenve.

Halk szavakkal ringatott,

Festett elém képeket,

Megjegyeztem egy mondatot.

Szeresd az emlékeket!

Tiszta rétre vitt engem,

Nem bántott se szél se bú.

Csodát tett akkor velem!

Elfeledtem bút s borút.

Szárnyaival betakart,

Ringatott a keblén.

Velem volt. Ezt akarta!

Minden régi emlék.

Átélhettem újra mindent,

Mi lelkemben megmaradt.

Visszaadta a kincset,

Ez az álmos, esti angyal.

Volt egy bökött angyal, akit egy kisördög megszállt,
Eltörött a szárnya, így egy zsinóron leszállt,
Elindult az úton, csilis csokit keresett,
Mert ő egész életében még ilyet nem evett.

Arra jött Pirosszka, fekete bőrszerkója volt,
Akadt rajta szegecs és volt rajta sok folt,
Vele volt a farkas, s oly vídámaknak tűntek,
Mert mp 3-on szólt fülükbe, az Edda művek...

Ritmusosan mentek, egy bősz csigát hajszoltak,
S közben éppen csilis csokit bontottak, s majszoltak.
Odaérve a bökött angyal megkérte Pirosszkát,
Adjon neki egy szeletkét, egy pici kockát.

Súlyzón formált arcizmokkal, Pirosszka nevetett,
Mert tudta, a bökött angyal ilyet még nem evett.
Kacagott, hogy a szeme nem maradt szárazon,
- Itt egy falás, kóstold csak meg, te, lökött fazon.

A bökött angyal megkóstolta a kis szeletet,
Volt benne egy kiló csili, s egy adag szeretet.
Úgy lángolt tőle a torka, hogy szaladt hazáig,
A kénköves, tüzes pokol, fortyogó bugyráig..

Felmértem a helyzetemet, mire számíthatok,

Így a LÉTEZÉS-ből négyzetgyököt vonok!

Marad csak a LÉT, ez és, még mi?

Élek, kapok levegőt, ez is valami!

Szabadon

Jó, hogy vagy nekem,

És, hogy itt vagy velem,

Élvezem az ölelésed,

Élmény, ahogy Veled égek…

Érdekes, ilyenkor nem is félek.

Élvezni az életet, no és Téged.

                                             Te Féreg!

Nézz magadba magyar!!!

Nézz magadba magyar, adjál nekem választ!
Ki a bűnös azért, hogy rossz idők járnak?

Ki a bűnös azért, hogy remény vesztett lettünk?
Rendszerváltás óta oly sokat szenvedtünk.

Ki a bűnös azért , hogy oly sok gyerek éhes ?
Remény fosztott lesz örökké, míg élhet.

Ki a bűnös azért ha házakat elveszik, családokat
Az utcára teszik.

Ki a bűnös azért, ha nem védik a népet?
Rá engednem oly sok szörnyűséget.