Lehetsz szép és lehetsz csúnya
Hogy belül milyen vagy azt csak kevés ember tudja.
Kinyilnál, de nem mersz,
Kockáztass és talán nyersz.
Napról-napra élsz és félsz
Ez a helyzet így marad félkész.
Hiszen tudod, nincs aki segítene rajtad,
Egyedül vagy, ezt az érzést megszoktad.
Tele a szíved keserűséggel és bánattal
Legszívesebben felordítanál fájdalmaddal.
De mégis hiszed, megjavul a világ
És majd fog még mosolyogni rád a család.

Néha elhiszem, hogy boldog lehetek
Néha elhiszem, hogy szerethetnek
Hiú ábránd csupán
Egyedül vagyok és elönt a magány
Rosszindulat és féltékenység
A legelterjettebb dolog amit alkalmaz az emberiség
Féltékenyek a boldogságra és a jó kedvre
Mert nehogy már, majd visszahúznak a földre.

A cseppek aláhullnak és elvesznek,
a gondolatok jönnek, és intenek.
A Szerelem ha kopogtat, nem szökik el,
csak szeretni kell, és öröké tarthat az élet.

Sok szó, gyakran fölösleges,
kérdések, választ követelnek.
Ám ahogy a hó, olvad és átalakul,
a szerelem ragyog, szikrákat varázsol.

A cseppek dallama a csendben,
a szív hangja az ölelés közepette.
Szerelem, tűz, csoda és boldogság,
ha elért, nem hagy el, mosolyogj hát.

Kételyek, kételyek, kételyek,
mindig ránk nehezedő rémségek.
Szavakba burkolózva, bujkálunk szépen,
a halál szimatol, és kacsint egyet.

Nevetni nem merünk, félünk, mert élünk,
a halottnak nincs gondja, az erszénye kiürült.
A bábok mozognak, nyalnak és köpnek,
a jóságnak nincs dolga, szemétből áll az élet.

Nehéz túllépni, a mocsok tengeren,
mert nincs más, így, itt fulladunk meg élve.
Kérések, képlékeny lelkek a téren,
elmúlik a rossz, és köszönt ránk az éjjel.

A gyülölet a világ legszebb szava,
Mindent magába foglal és ural.
Uralja a tengereket, földet és levegőt,
Minden ember szívet és hangosan üvölt.
Üvölti a mocskot, a bensőt és a jót,
Egy igaz érzelem, legyőzi a jómodort...

Hányszor kell szenvednem reggel,

Te megint nem lehetsz mellettem?

Hányszor csókolsz búcsút számra,

Göndör fürtömet vállamon veted hátra?

Hányszor ölel megviselt karod,

Szorítasz vele erősen magadhoz?

Hányszor keltél arra fel, nincs melleted?

Éjjeli derűs álmodból riatsz rettegve

Nincs ki vigasztaljon, nincs senki se...

Hol van az angyal, ki vigyáz rád,

Szerető szivedbe újabb lángot táplál?

Hol van a lány, ki nevetve fut feléd,

S te vidáman kérdezed, ezt megint miért?

Pénteken szabadulsz,

Ágyadba beborulsz,

Szombaton kocsmázol,

Eleged van a világból.

Vasárnap csak pihensz,

Húslevest most ehetsz,

Ennyi a szadság,

Bulizz egyet még hát!

Merre, merre vagy te lány,

E napnak hideg hajnalán?

Álmaid derűs tengerén,

Párnák közt még csendes éj...

Mondd, mit keresel,

Tán meleg szerelmet?

Bús időkben kéklő eget?

Forró vágytól verő szívet?

Legény látja lelkedet,

Menj, álmod, békéd legyen.

Átölel szerelmed...

Valahol a közelbe lóg egy kisleány,

Szíve összetörve, nyakán kötél már.

Vörös haja lobog a téli szélben,

Széthull kristályokra fagyott vére.

Szerelme némán áll a fa elött

Hadak útján jár, könnyek között.

Hercenőjét ölébe fekteti,

Szomorúságát senki meg nem értheti.

                                  Bakfisok

Fiatal lányok a pool

körül nevetgélnek,

kacajukbol érezni az

idő közeleg,

mikor átadják magukat

az életnek.

Sok aki boldog lesz,

néhány boldogtalan,

az életnek

ez az egy oldala,

ami kiszámíthatatlan.

Még jó,hogy ők nem tudják,

hogy a szerelem oltárán

ki lesz az áldozó,

vagy

ki lesz az áldozat.