Látod, milyen kicsi vagyok -

Segítségre rászorulok.

Anya segíts mondom reggel,-

Még a mosdót sem érem fel.

Anya segíts - éhes vagyok.

Kakaómat ideadod?

Anya segíts - cipőt húzni,-

Nagyon szépen felöltözni.

Add ma rám a legszebb ruhám -

Így köszöntlek anyák napján.

Irka - firkám ez a rajzom,

Anyák napján Neked adom.

Macikát is megkaphatod -

És ma biztos szót fogadok.

Anya segíts felemelni -

Csak így tudlak átölelni.

Látod, ilyen kicsi vagyok -

És mindenben Rád szorulok.

Szeretem a boldogságom.

Szeretem a boldogságom mert itt vagy te nékem.

Szeretem az életemet mert azt adhatom néked.

Vágyamat álmaimat mindig megtalálom,

Mert te jársz hozzám kicsi szívem nálad újra látom.

Ha egyszer majd évek multán nem kellek már néked,

De a reszkető két kezemet újra újra érzed.

S nem feleded csókjaidat ölelésem nékem,

Hisz lelked mélyén ott lakozom mind örökre néked

Kicsi házam ablakában piros rózsát teszek ,ha arra jársz kis szerelmem tudjad  kellek neked.

Ne tud meg soha!!!!!

Ne tud meg soha mi is az a bánat

Mikor nem láthatlak még is vissza várlak

Ne tud meg soha hogy én mit is érzek

Szivemen a bánata el emésztett érted

Ne tud meg azt se még, hogy könnyeim is hullnak

Csendesen arcomon le a földre hullnak

Ne tudd meg azt sem még hogy csókjaidat várom 

Habár ölelésed most már nem találom

Döntened kell tudom ilyen már az élet

Boldogságod felé terelgessentéged

Boldog legyél mindig  ez a fontos nékem

Hogy én mit érzek!

Mikor úgy érzed!

/Papp István/

Mikor úgy érzed nincs tovább, és lassan elhagy a remény

Meg tört testeden már nem cikázik a fény

Arcodat már csak a messzeségben látod

Megfáradt lélekkel egy szebb világot várod.

De még is hagyod magad sodorni az árral, mert

Nem látod a holnapot  csak a múltat, fájlalod.

Néz föl ott a nap ragyog s benne a te akaratod

Ha akarod újra kél , benned az új remény

Tedd boldoggá a napokat, űzd el a rossz gondolatokat.

Társkeresés a netten.

Keresem a társam! Csodálkozom hogy nem találtam!

Kínálat van itt bőven, társam még is messze tőlem.

Mi is lehet ennek oka? Sok csalások sorozata?

Itt lehetsz bármi  ,szép nő, vagy egy csoda, kin nem fogott az élet ostora.

Újra formálhatod magad

becsapva mást és önmagad.

Szeretni is csak virtuálisan vagy képes. mert a valóság már rég

Elszaladt véled

Szerelmemnek!

Szívem epedezve vár. Érzelmeimben, lelkemben ,

Csak te vagy a hiány.

Feléd nyújtom két kezem, fogadd el és légy nekem.

Gyengéden simogatnám arcodat, forró csókom égetné szájadat.

És vágyak tengerén lebegve ,te ülnél az én ölemben

Füledben súgnám könnyedén ,kérlek légy most már az enyém.

Ugye ez valóság ,nem csak álom, vagy talán ezt kitalálom?

Vagy és meg fogható, szerelmet boldogságot akaró!

Ez olya mint egy álom. mikor szerelmem megtalálom

Tedd igazzá ezt nekem s légy örökre a kedvesem

Vágyak egy nő után.

Csókjaim ölelésem csak reád várnak

Szeretetem adnám önfeledten néked

Boldoggá tennélek örökre én téged

Tudom én szerelmem., nem könnyű az élet

De marcangol a vágy hogy szeresselek téged

Nem tudom én sajnos  mit hoz majd a holnap

Lemondani, lemondani  nem fogok én rólad.

Légy enyém!!!!!!!!!


Szerelmem légy enyém !!!
.Ugy kellesz nekem mint életnek a remény.
"Vagy ," és mégsem tapint ható érzelmi szállak között szivünk oly bizakodó,
Jön egy nap mikor föl álunk újra, testeink egymásra borúlva. Boldogság ölel mindent átt ,
Örömök hangja messze száll , az a perc lesz az igazi kezdetünk
Hogy örökké egymásé lehetűnk

Lelki társ.

Jajgat a szív, jajgat a lélek
Minden fáj amit érez
Elhagyott a lelki társam perig mindig vissza vártam
Ha majd egyszer arra jársz
Hogy a sírom megtaláld
Piros rózsát ne feledd hogy a síromra rátehesd
Bár testem már nem látod
Lelkemet majd megtalálod
Ott a térben , valahol a messzeségben
Leszünk mi még boldogok
de ott a sziv már nem dobog

Az apró kis temetőben lassan lépdelek s a langyos szél átölel,

Belépve kívül hagyhatom az életet, mely mostanában engem nem kedvel,

Itt a csend s a béke honol, nincs helye vitának s bántó tetteknek,

Ha nem bírod tovább, csak ülj le egy padra s hagyd menni a könnyeket.

A déli melegben egy tücsök játszik altatót az örök álmot álmodóknak,

Ezer éves fák vetnek árnyékot az apró sírokra védve Őket oltalmazóan,

Szemem lehunyom s magamban, a gondolat erejével beszélgetek Veled,

Hiányzol, jó volna átölelni, hallani hangod s érezni minden rezdülésedet.

Vonat száguld velem az éjjen át, a végtelenben,

Egy a célom, eltűnni örökre a néma semmiben,

Elhagyni mindent mi még összeköt a múlttal,

Lerázni a lelkemet fojtogató, fájó béklyóimat.

Erdők, mezők száguldanak el a néma csendben,

Csak nézem, de nem fogja fel őket a tekintetem,

Fázom, szorosan összehúzva kuporgok egyedül,

Félek önmagamtól a múlttól a jelentől s a jövőtől.

Néha jó volna megállítani az idő végtelen kerekét,

S meg nem történné tenni azt, ami rosszkor történt,

De tetteink örökre múltunkba vésődnek s követnek,

Egyet tehetünk csak, néha meg kell bocsájtani őket.

Testem hűvösen öleli át a mélykék óceán s fogva tart,

S, ahogy sodródom befelé, úgy távolodik tőlem a part,

Úgy tűnik el szemem elől mintha nem is létezett volna,

Mintha a vágyaimról s érzéseimről semmit nem tudna.

Fázom, nedves ruhám átölel s lassan mozdulni sem tudok,

Testem még nem adta fel csak a lelkem, Ő már régen halott,

Lassan lebukik a napfény utolsó sugara s a horizont elsötétül,

S a koromfekete óceán a mélybe húzva engem kér feleségül.

Hal, hűl, hol

Haló, hűlő holló,

hideg, mint egy olló

Bér, bár, bor

Bérem, bárban, borrá

változott,

s mámorrá

Kor, kér, kár

Korom, kérem, károm,

rég volt huszonhárom

Vér, ver, vár

Vérem

verve várom,

egy baleseti várón

Csap, csíp, csáp

Csapok csípős csápodra

károdra

Űr, úr, ír

Űr úr írt egy írnek,

de milyen az ír,

nem érdekli őt egy légből kapott hír

Vad, vád, véd

Ez, nem a tiéd

Vad vádaktól ne védj engem,

nem veszem fel nem az ingem

Tiszta vagyok pőrén

Nevetek a dőrén

Álom a padon



Létem vacog a deres avaron
Emelni nem tudom el ernyedt karom
Lábam sajog, nem érzem kezem
Fognám a semmit, az újam merev.

Agyam felfogja lassan pontosan
Mitörtnt velem az elmúlt éjszaka.
Egy-két pohár kannás bor mi jól esett,
A mínusz tizenöt s a vékony öltözet

Lecsukták szemem, szűkül a külvilág
Nincs ígéret, kedves hang mi hatna rám.
Sem mentőkocsi sziréna hangja,
Sem emberi hang ki életre biztatna.

Csak hív sarkall egy békésebb másvilág,
Hol könnyebb az élet, nincs fagyhalál.

Gubóban voltam pillangó.Sokáig halottan,a burokban.Te jöttél,lelkeddel felébredtem,kiszabadultam.Szárnyalok.Újra élek.Köszönöm.       

Azt kérdi a tengelice, hová tűnt a Beatrice

Velük együtt vénülök, gyakori, hogy szédülök

Rigó tolla fekete, nincsen néki feneke

Pisi, kaki lyuka egy, azt fütyüli egyremegy

Jácint szól, a tulipánnak, - menjél innen, nem kívánlak!-

Tuli vissza, - mi van hagymás, ne játszd eszed, te sem vagy más -!

Süni szeme, csupa csipa

A szájában nincsen pipa

Hogyha volna, nem vitás

Bizton hinnénk, hogy pipás

Burukk, Burukk, szól a galamb

Kéne’ neki egy vadkaland

Vadgerlelányt csókolna, burukkolva, bókolva

Egy tojás, két tojás, milyen drága a tojás

Helyesbítek, csak tojat, amelyet a tyúk tojott

Macska lapít veréblesen, fejére, egy, potty leesen

Odakapott, szedte-vette, magát fejen teremtette

Érdek bogár ez a Kata, néhány pöttyét nekem adja

Hogy pár évét letagadja

- Csípje meg a darázs, zárva van a garázs

Elveszett a lakat kulcsa -,

Perlekedik, szomszéd Julcsa

Dolgos méhek szorgoskodva

Gyűjtögetnek, poroznak

Here férjek mind e közben

A kocsmában boroznak

Örüljünk hát a tavasznak, erről szólt a versem is

Együnk répát karalábbal, párolva, és nyersen is

Kérlek Uram, egyengesd el keresztem terheit

Mert érzem már, hogy íjként hajlik, s, félek, eltörik

Azt nem kérem tőled, hogy vedd le rólam terhemet,

Hiszen az enyémek, tőled kaptam, s ha szenvedek

Ennyivel tartozom, s a tartozásom, mint minden jó adós

Megadom

De mondd uram, mit kezdjek egy megtört kereszttel

Melyet oly rég óta hordok, és ő sem ereszt el

Mert eggyé tartozunk

Mindenható vagy

Mindenki, ki hisz benned ezt vallja

Így halkan mondom, hogy más a szót, mint mondok néked, meg ne hallja

A töréspont, az kényes fajta

Pont ott, s akkor törik

Mikor senki nem számít rá, és nem akarja,

Hogy törjék, ha nem, muszáj

Így hát

Kérlek Uram, egyengesd el keresztem terheit

Mert érzem már, hogy íjként hajlik, s, félek, eltörik

Kecsesen nyúlik az ég felé, tányérját a fény felé tartva,

Színe, mint az aranyló méz, ahogy a nap megcsillan rajta,

Sárga szőnyeget terít a földre s a kék éggel összecsókolózik,

S a sok napraforgó a magasba nyúlva a végtelennel találkozik.

Hullámzik a mező, ahogy forognak s táncolnak a langyos szélben,

Arcukat magasba emelve szirmukat megfürdetik a napsütésben,

A hajnallal kelnek s a nyugvó nap utolsó sugaránál térnek pihenőre,

Meleg, puha színüket rácsókolják a vásznat megfestő szorgos ecsetre.

Vallomás

Hiba volt, hogy találkoztunk,

Próba útra elindultunk.

Tudod ott a vadász lakban-

Csupán magamon kacagtam.

Nem hiányzol, nem is várlak,

Az sem fáj, ha újra látlak.

Hisz azok a közös álmok

Elfedték a valóságot,

Hogy egy éven át  hazudtál

És valaki mással voltál.

Azt gondolod hull a könnyem?

Tévedsz ezek öröm könnyek,

Mert én TÉGED nem szeretlek,

Soha nem is szerettelek.

Ime ez a vallomásom -

Leírtam a hazugságom.

Kedves Látogató!

Szeretettel osztom meg veled legújabb versemet:

Ragyogj páva...

Zöld a kékben és kék a zöldben,
pávaszemek rőt-aranyba szőve.
Koronás fejdísze enciánkékben,
tündökölt a méltóság tűzében.

Ékes tollú pávamadár tovaröppent,
nép ajkáról a víg ének tovaszökkent.
Ékesszóló pávaének nem segít rég!
Gyúrják tán a koldusok pecsétjét?

Repülj páva leplezd a gyászunkat,
a múlt fájába veszett holnapunkat.
Szállj magasra pávamadár,
ragyogd be a roskadó mát.

Ragyogj páva régi dicső fényedben,
a zöldellő kékben, a kékellő zöldben.
Röppentsd tova felhők borús leplét,
kincses honunk derűs felhők lepjék.

Az öreg Duna folyóárja ne sodorja
szegényedő nemzetünk hírét tova.
A kesernyés "mézesmadzag" édesüljön,
a becsapós mérleg nyelve megenyhüljön!

Üdvözítőn szállj dicső madarunk magasra,
tündöklő tollaiddal vidíts arcokat mosolyra.
Kék a zöldben és zöld a kékben,
éljünk hittel, szeretetteli reménnyel!

Írta: Tóth-Hekkel Arany, 2012.

Tagai Hajnalka:

Délután

Egy szoba, egy lány

Egy füzet, egy toll, egy délután...

S gondolatok százai-ezrei cikáznak fejében.

Egy délután mely oly üres,

Csenedes, s némiképp unalmas...

Az órának idegesíto hangja

S akvárjum vízcsobogása töri meg a csendet..

Meg persze a toll sercegése a papíron.

Beszorult levego,

Lélegzet visszafolytott feszültség

És gondolatok milliói töltik be a teret.

Lassan telik az ido.

Az óra nagymutatója szerint, már negyed három van...

Költő hová tűnt a lelked?
Ajkadról hová lett a szó?
A világ az igazságot várja.
Hisz újra bízni, s hinni volna jó.

Bízni, hogy jöhet még szebb holnap.
Hinni, hogy örök a remény.
Hogy élhetőbbé tehető az élet.
Bármilyen zord, sivár, és kemény.

Ébredj költő, zengjen hát a versed!
Elnémítva minden hazug szót.
Hirdesd újra a tiszta igazságot!
Mutasd meg a szépet és a jót!

Súlyos arcok

Hideg kezek

Éles a kép emlékezek

Nézem, kérdem, hát kik ezek

Múló idő, árnyat vetett

Vagy tán nincs is, mire lehet

Árnyat vetni

Számba venni

Mennyi lesz még

Ennyi, annyi

Lélegezni

Hinni, hinni

Egy száj nyílik

Szóra illik

Gördül a szó, gyöngyként pattan

Valahol egy zár is kattan

Ajtó nyílik, nem virágzik

Illatokkal nem vitázik

Valahol, egy kutyafeje

Szeretettel érintene

Fényes bundát kéz simítja

Szeretik, hát nem sikítja

Ne üss, kérlek, fáj nagyon

Széthasít a fájdalom

Szeretek, vagy szerettek

Nevetek, vagy nevettek

Számol a szám

A végösszeget kiveti

A kivetettet követi,

S következtetéskén a tanulságot levonja

Aha, így születtek a számkivetettek

Na, ne

Mondja

Egy toll, tollat tol

Megáll, tollászkodik, piheg

A pi, megsérült

Gyógyul,

Hegesedik,

Pi heg

A kör bezárta magát

A kocka el van vetve

Majd tavasszal

Kinő

Fakockát terem

Teremkocka, elvetem

Kezek

Arcok

Képek

Karcosak

Nem

szépek

A fű alatt lassan eloson az éjjel

Lesi a teli-Hold, tágra nyított szemmel

A köd álmosan nyújtózik, puha völgy-párnán

Csillagszem őrködik a csend édes álmán

A kelő Nap terhes, tele reménnyel

Újra szüli magát, vajúdik a reggel

A sötét már távozik, eloszlik ereje,

A Földet beragyogja a szeretet fénye!

Della Maria

Tótágast állok a világban

Nézi az Isten, milyen világ van

Nincs benne szégyen, sem tisztelet

Csupasz kezével pumpálja nesztelen

Meztelen szívemet

Lefelé nézek szüntelen

Így tótágast állva, a lenn, fenn terem

Az idő is zavarát mutatja

Kinek mennyi jár még

Tik-tak, így kutatja

Be, avagy kiméri

Oly mindegy kegyetlen

Egy, csak egy élet van

Értitek, egyetlen

Tótágast állok a világban

Nézi az Isten, milyen világ van

Nincs benne szégyen, sem tisztelet

Csupasz kezével pumpálja nesztelen

Meztelen szívemet

A fröcsögők folyton fröcsögnek

Csinálnak, ha nem találnak sarat

Átfröcsögnek évszakokat

Tavaszt, őszt, telet, és nyarat

Unos- untalan csak fröcsögnek

Nem átallják egymást, nevezni akár köcsögnek

Kiabálnak még egyéb más cifraságot

Hogy, ki, kinek, miért, és mit egykor a fejéhez vágott

Ugyan, nem látnak bele a másikba, mégis sarat fröcsögnek vakon, a másikra

Sárral fröcsögik kifelé a beteljesületlen vágyukat, éjjel is sárral vetik meg az ágyukat

Sarat álmodnak, sárral élnek, csak a tiszta érzés az, amitől félnek

A tiszta érzés, és tiszta szó, talán nem is tudják mire való

Pedig, ha megpróbálnák egyszer is, nem visszadobni a sarat

Megtudhatnák, milyen jó érzés az

Ha valaki tisztaságot, és nem sötét sarat arat

Hímes tojás

Tojás akad ici-picuri és nagy is,

Kis Lili szívet mázol rá, a kis hamis.

Szerelembe akar ejteni egy fiút,

Azt gondolja erre ez a legjobb kiút!

Ha lovagja Húsvétkor majd meglocsolja,

Szíves tikmonyt kap tőle ám jutalomba.

Színes héjra piros szív lesz od’ pingálva,

Ha elfogadja, máris ő a babája.

az az  érvényes harag
készít egy adományt belőlem,
fényes póráz kezein

keresztül 

a lovakért, akik naponta átfutnak

testemen-mikor a hideg ráz

a lovaknak, amik naponta futnak

vonszolnak

terhesen-

ezek  a modern idők
amiben te ott túl a másikaknál

készülékkel
terhesen zokog sz

egy  majom
prózaian  ücsörög

csúnya lámpákkal
az ágyunk  mellett
az érvényes harag

adakozik belőlem,

vagy mintha belőletek is

sokáig  nem tudtam,

nem lehetnek

érintetlen zongorák

a  mondatok mélyén

a táncos lába

végül eltörik

a napkeltében

valahogy

megnehezült a folyó

súlya vagy ezernyi méter

mélyre lök

rajtam  rettentő

víztömeg

mégis, mintha

csak én élnék

egyedül én 

érintetlen zongorák

ütemtelen  nappalok

a kezed enged

elhull

elhull az állat

a táncos  lába eltörik

a megsejthetetlen

láncolat sűrűjébe

akad  a lába eltörik

bokrok mélyén

alszik a madár

vagy ezer méter mélyen

teljes súlytalan

beteljesületlen

olyan  úton  jösz
mit most

mély alvásban
már szeretni is

tudok,

 meglehet

a szárnyak ma is 

halált  is hoztak

elő az odvakból

 Tudsz keveset??

Mondd... mit ér az élet,ha már nem tudok nevetni?

Mondd... mit ér az élet,ha már nem tudok szeretni?

Mondd...mit ér az álmok nélküli élet?

Mondd...mit ér,s emlékek nélkül hogyan éljek?

Mondd...mit ér az élet,hit és meggyőződés nélkül?

Mondd...mit ér az élet önbecsülés nélkül?

Mondd...mit ér ha a múltban élsz?

A jelen nincs hatással rád, a jövőből nem is kérsz.

Mondd... mit ér az élet?