Dér csípte fák lombján át bámulom a tájat, nem tudom elképzeli, hogy milyen lehet majd az élet ha nem leszünk, azok akik most vagyunk. De hisz mit is ér egy gyönge emberi élet a hatalmas természet számára? Mi romboljuk le de mi is újithatjuk vissza! Semmisem mulandó, és semmi sem úgy ahogy azt mi akarjuk. Mi is meghalunk egyszer. Betegségben, egészségben de mint a halál barátai leszünk egyszer. Félünk a haláltól? Lehet. De miért? A halál nem bánt, nem kínoz meg.

  Az ajándék....

  Nem hagy nyugton a jámbor

széndék,hogy mi legyen

az ajándék amit én őneki

szánnék a boldogságomért.

  Eszembe jutott százféle

gondolat, amikből a végén

nem jött semmi határozat,

minden változatlan maradt.

  Ez alkalommal hatalmas

szám lesz, amiket ki sem

merek mondani,drágám

születésnapját megtartani

  Ő az a drága ki rövidesen

eléri a nyolcvanadik évét,

ki gondólta vólna hogy ez

az év jön mint a szélvész.

A kis szoba....

.   Mikor a háborúnak vége lett éhség

és nyomorúság töltötte be az életet.

Sok kis történet egyik szomorúbb mint

a másik,elvásott emberek kínlódásait.  

Guttemberg tér legszebb épületében

harmadik emeleten kis cseléd szoba,

Lakója fiatal nő akinek csak arra futotta

száműzött sorsa jutatta oda.

  A szobában nem vólt más csak egy

ágy és egy kis szekrény, két lépés

vólt az ágy előtt,lámpa a mennyezeten.

Kutyák csaholása  ébreszt fel az éjben. 

Csillagok hada gyülekezik már az égen.

Halk mormogást hallat szelíd torkom mélye, 

S hivogatva üvölt rám egy farkas az éjbe. 

Hadd üvöltsön míg torka engedi,

Bíbor tűzben látta szerelmét elégni.

Fájdalmas vonyítása a szívemig hatol,

Bárgyú mosolygása az éjbe ér utól. 

Félelem szövi át egész életét,

Csókot lehel ránk  míg az éj sötét.

Át ölel fájdalmas melodiája, 

S vissza visz minket az ő korába. 

Huszonnégy órában van adás,

a tévé vészjeleit ontja rád.

Lényeg, hogy borzongjatok,

ha éppen nincs más dolgotok.

Heteset rengett a föld valahol,

tudunk eddig több száz halottról.

Felgyújtotta házát egy piromániás,

nem tudni bentégett e valaki más.

A hármason frontális ütközés volt,

elő kellett venni a feszítóvágót.

A trafikba valaki már megint betört,

nem cigiért, a bevételért jött.

Gödör ásásnál bombát találtak,

gazdit keresnek egy kivert kutyának.

     Gara Mária....  

Hatalmas várnak a  sok ablakán

Az egyiken a holdvilág kukucskál

Valaki alszik ott fehér ruhában,

Valakiröl álmodik beszél magában

Szerelmét hívja boldogságában.

  Jött László elébe,virágcsokrral a

Kezében,vitézi díszben ami több

Volt mint álom a fiatal szivében.

Mária nem várt,szaladott elébe,hogy

Szive boldogságát magához ölelje

  Gara Mária szivét Hunyadi lászlónak

Adta kinek a pallós a bárdot csiszolgatta

Várni az itéletet,őrőlte az idegeket,

Hírnökök jöttek,mentek mindenki várta

A régóta várt és remélt kegyelmet.

Meztelen sötétség terül szét a réten
a kettönk titka legyen ez az éjjel.
Álmos virágok nyugovóra térve
húzzák össze a szirmaikat,
altató nótával ringatják a holdat,
még nem tudhatjuk mit hozhat a holnap.
Elküldöm hozzád a legnagyobb csillagot
üzenetet küldök hogy újra itt vagyok.
A kettőnk titka legyen ez az álom
az édes csókjaidra még ugyanúgy vágyom.
Itt vagyok hogy újra szeresselek,
a csókjaidba fulva ne feledjelek.
A kettőnk titka legyen ez a vallomás
suttogva mondom hogy ne hallja senki más.

Északról fújnak a szelek,

megörökököltük a telet.

Kis időre bezárom magamat,

talán jut néhány meleg falat.

Kevés a fa, nem tüzelek,

így nem mennek füstbe a percek.

Helyt adok náhány gondolatnak,

versbe tömött kicsavart szavaknak.

Ha jönne, örülnék a jónak,

sajnos csak ritkán kopogtat.

A rossz előtt bezárom ajtómat,

magányom önmagába roskad.

    A sötétség korában...

. Sötétség borúlt a világra,ember embert ássa.

rohamosan növekedik az éhezők száma.

Ha még van mit aprítanod a táladban.

Talán holnap te leszel az éhezők sorában.

  Nézzünk bele a világ súlyos problémályiba

gyilkos háborúk dúlnak szerte a világban

Elénk dobták a vallási koncot,rágódj rajta

kibogózni úgysem tudod,nagyhatalmi titok.

  Nagyhatalmak kik mindenbe belenéznek

ha nincs ellenség,könnyen kreálnak egyet.

Sárgul a levél, piroslik a galagonnya,

Halványul már a nap pirosa. 

Öreg néni andalog kifelé a dombon,

Kezében egy csokor virág szorong.

Közeleg lassan Mindenszentek napja

Fénybe borul lassan a domb alja.

Emlékezünk viszza a régi időkre,

A régi harcosokra vissza tekintve.

Nehéz az emlékezés, fájó de igaz,

Bús lelkünket lassan be nőtte a gaz.

Halványul már az emlék fejünkben, 

De örökké él tovább szívünkben. 

Hóvihar...

  Fúj a szél,fújja a havat,

már alig látni az utakat,két ló húzza a szekeret,

prüszlölnek az iga egyre nehezebb.

A falu hová mennek még nagyon messze van,

mire odaérnek már késő este van,

a kocsis bíztatja lovait.

  Amik éreznek valamit,valami

közeledik a távólból,még nem lehet kivenni a

szürke nehéz hófúvásból.

De már hallani a csaholásból,

zihálnak a nagy rohanástól,az ember hátranéz,megijed

, három farkas egyre közelebb.

Történelmet lát mindenki másképpen,

56 aranykeretes fakuló tükrében.

Fájó sebeket tépdesnek fel,

lángok lobbannak, emlékezel.

Múlt arcú csillagokat koszorúznak,

hősök bátorságáról áradoznak.

Vesztes csatáink vezéreit,

vérrel áztatott földbe újra temetik.

Kőbe vésik sorsunk mementóját,

hősök nevét szobortalpaztra írják.

Gondolatom kószál, felröppen a múlt,

egy sárguló levél, írása megfakult.

Búcsúzott, félt, hogy megtorolják,

mert arcukba kiáltotta "Éljen a szabadság!"

A menekülés sovány alamizsnáját kínálták,

a gyávák a könnyebb utat választják.

Mit ér a zene hangok nélkül ,

Mit ér a patkó ló nélkül, 

Mennyit ér a könyv szavak nélkül 

Mond mennyit érek szerelmed nélkül? 

Olyan vagy mint madárnak a tolla

Körül ölelsz szorosan óvva,

Szemed ragyogás  tölti be lelkem,

Le váltja a keserűséget bennem.

Több vagy nekem mint halnak a víz 

Több mint friss tortának az íz, 

Nem is kell más csak te én nekem

Csak azt kérem tedd boldoggá életem!

Megszerettelek.....Téged
Ezt kimondani sosem félek.
Az érzelmeim nem ragasztom Rád
mint egy bélyeget,
hiszen tudod a SZERELMET
megvenni nem lehet.
Szeretem ahogy rám nézel
szeretem ahogy mesélsz....emlékeid felidézed.
Tényleg megszerettelek!
Miért is és hogyan?
Sorolhatnám az okokat s a hasonlatokat.
Nem vallok szerelmet ezzel,
csak Neked igérek.
Íme!
A sokból eggyet idézek:
Mint a festőművész megfesti
a csodás női pucér testet
olyan tisztán és őszintén foglak szeretni
Téged és a lelked!

Hatalmas robajra ébredek

A sziv dübörög a kéz remeg.

Rá kell jönnom csak a testem ébresztett

Hogy rá ébredjek nem vagy  itt én mellettem.

Zihálva az ágyban fel ülök

S mérgesen a párnámra ütök.

Zavaró a csend a hangzavar után

S ismét együl feküdni le bután.

Ajkam szólni szertné neved,

De csak csend van míg a szívem nevet.

Kellemes az éj hűvös levegője,

A sötét veled fut el az erdőbe.

Mond miért futsz te lélek? 

Mond nem jó velem a léted? 

Eggyé válni a sötét hűvösében, 

Te és Én a világ erdejében.

Sötét van kinn,
csak a csillagok ragyognak.
Elmosott mindent az őszi eső, elmúlt a nyár
már a pacsirták sem dalolnak.
Sötét van kinn,
csak a hold fénye világít
de nem múlt irántad a forró vágy, hozzon el téged
hozzám a fényes út, ne legyen semmi, ami megállít.
Sötét van kinn,
hideg és halk az éjszaka, csak a kandallóban pattogó
tűz zenél csendben.
Fahéjtól illatozó teám kortyolom, lesem az ingaórát,
sürgetném az időt, hogy gyorsabban teljen.
Sötét van kinn,
arcod simogatja a kósza szél, egy végtelenségnek tűnik,
amíg hozzám hazaérsz.
Kísérje utadat angyalok mosolya
lépteid hazafelé legyen szapora.
Sötét van kinn,
kellemes érzés fog el, mert tudom hazajössz...
már nagyon várlak.
Fényesebb lesz az életünk, békésebb a lelkünk.
Boldog vagyok, hogy hazaértél és újra látlak.

    A nő....

Kiknek szemükben a vágy ég,

Kikben kialudt a parázs rég.

Szemeikben minden olvasható

ahol minden megtalálható.

Közöttük a nagy külömbség

mitől megbolondúl a férfi nép

Mind más csillag alatt születtek

amik irányítják a természetüket.

Titokban mind anya akar lenni

természetnek engedelmeskedni.

boldog családi fészket építeni

mosolygó kis gyerekeket nevelni.

Sokan dacolnak a természettel

élvezetüket nem cserélik semmivel.

Mészáros Lajos

Szegény vagyok
Csórénak születtem,
Nem kell hogy más
Fizessen helyettem.
Egyebem sincs
Csak a büszkeségem,
Ha elveszítem
Mi lesz így belőlem?

Csak a takaróm
Széléig nyújtózok,
Félek ha kidugom
A lábam megfagyok.
Nem fogadok el
Soha alamizsnát,
Így alszok át
Sok hideg éjszakát.

Ha üres hassal
Fekszem le az ágyba,
Vágyódom egy szebb
Csodás új világba.
Ahol a nyugdíjas
Többé nem éhezik,
A fűtött szobába
Télen felmelegszik!

Délre költözött az ég ragygása,

elszomorít a felhők zokogása.

Zöld erdő, rétek illata már elszáll,

a kapuban a türelmetlen tél vár.

Kis kabátom alá bújik a hideg,

fázósan sietek haza, de minek.

Évek hullanak, mint tarka levelek,

múlt emlékeiben nyarat keresek.

Esőfelhő fejem fölött körbe jár,

tűnjön el ez a nappali félhomály.

Elmúlás hangulat mellém telepszik,

kisüthetne ma a Nap, csak egy cseppnyit.

Hosszú az este, rövid a délután,

nem repülhetek a kék madár uán.

A fagylaltos gyerek..

. Csóró gyerek voltam

örültem ha a nyári szünidőben

valami kis munkát kaptam

hogy segítsek családom problémáiban

Nyár volt,tűzött a nap,a

cukrászdában fagylaltot 

adagoltamSzerettem az embereket,

főleg a szép hölgyeket.

A bejövők mögött a nap erősen

világított.Baksi lányok,szép asszonyok,

könnyű nyári ruhájukon a nap

mindent átvilágított.

Egyre jobban tetszett a munkám,

mosolygó,szép lányoknak,akik

tetszettek nekem,a kimért adagnál

sokkal többet tettem.

A hűvös őszi szellőben érzem, 

A túlzott szelídségem lessz a vétkem.

De mégis  mit tehetnék másként 

A szabadságom a legnagyobb érték. 

Száguldani lóháton a réten, 

Eggyé válni szerelememmel az éjben, 

Anyám  ölelésében aludni el

S másnap  új  útra indulni el.

Szabadság  kell a sasnak, a lónak, 

Hiába fogjuk be őket  ha nem annak valóak, 

Szívük  tiszta, bátrak, erősek, 

Mi miért  vagyunk rájuk oly irigyek?

Tisztán  őszintén  bíznak bennünk

S mi csak tév hitet gerjesztünk bennük ,

A hűség  a legnagyobb  áldozatuk 

S mi ezt mit sem sejtve kihasználjut. 

Pedig együtt  ülni  velük  a szél  hátán 

Jobb érzés  mint  elvegyülni bambán.

Volt egyszer egy lakótelepi lakás.Ebben a lakásban lakott egy csodálatos kiskutyus ,aki egy alacsony termetü,világos rövid szörü,kajla fülü négylábú teremtés volt.Valamilyen módon a Bikfic nevet kapta.Nagyon szerette a gazdiját,neki köszönhette valahol az életét.Egyszer,valamikor régen könyörtelen módon az utcára rakta valaki egy sötét utcában felelötlenül,érdektelenül.Hogy mi lessz a kutya sorsa tovább,senkit nem érdekelt.Egyszer egy napon arra tartott egy haza sietö fiatal ember,aki arra lett figyelmes,hogy egy kis aranyos négylábú sietett utána.

Őszi falevelek hullanak, érintik a sötét földet,
a nyár nem fogadta örökbe öket.
Hideg szellő suhan át a fák lombjai között,
egy vastagabb ágának nekiütközött.
Sóhajtozva állnak a fák, mindenért kár
elvesztették koronájukat, mindegyik kopár.
Őszi falevelek hullanak, nem ékítik a fákat többet
bánatosan sírnak és érintik a sáros lucskos földet.

     Anyám...

. Nem felejtem el soha azt a reggelt,

mikor kényszerböl búcsúznunk kellett.

Mikor félve kerestem a tekintetedet,

amit takartál mert könnyes volt szemed.

Egy élet volt közöttünk az én életem

amit akkor megszakított a félelem.

Kötésemen még piroslott a vér,mikor

reszketve,fájó sziveddel átöleltél.

Kétségbeejtő aggodalom szemeidben

ami tükröződött át félő lelkemben.

A bizonytalanság borzasztó hatalma,

nem tudni, fogjuk-e látni egymást valaha.

Mihez hasonlítasz?
Milyen és ki vagyok neked?
Melyik csillagot nézed
a sötét éjjben
amikor nem lehetek veled?
Melyik az az álmod amelyben
én is benne vagyok?
Mit látsz bennem
amitöl a szemed felragyog?
Mit érzel akkor ha
kimondom szeretlek?
Miért bízol bennem,hiszed el
hogy soha nem feledlek?
Hogyan képzeled el
az életed velem?
Ha megöregszem akkor is fogod
szorosan remegö két kezem?
Mi lessz veled ha én
már nem leszek?
Utánnam jössz s majd
ott kezdünk egy új életet?

Kezed a kezemen 

oly megnyugtató

szemed a szememen

kéken csillogó

ölelő karod

lágyan elringató

ajkad ajkamon

bizsergőn izgató

vágyédes hajnalon

étvágyunk mohó

ha őled ölemben

sóhaj lesz a szó

szerelmed bennem

árad mint folyó

férjem kedvesem

veled ébredni jó.

Bp.1961.junius.

Bújdosik a hold az égen,

azt hiszi elbujhat a csillagok tengerében.

Higgye csak azt még gyerek szegény,

nem tudhatja mit rejt sokszor a remény .

Nagyot akar a hold megmutatni,

 de csak az AnyaFöld tudja megbuktatni.

Játszik a hold gyereki szívvel,

nem akar tűnödni felnőtt ésszel.

Jól érzi ő magát odafent az égen,

hisz körbeveszi sok kis csillag az éjben.

Meg mutatja hogy ő is akar ő is tud,

 megmutatja anyjának hogy milyen úton fut.

Mert ha egyszer más csillagrétre téved,

nem lessz ott többé a Föld vigyázó ölelésében.

Ott ültünk némán....

Ott ültünk némán félhomályban

a fákrol húltak a levelek.

Szél sodorta a száraz gallyakat,hüvös volt

már és én nem tudtam mit mondjak neked..

Te vártad,hogy én legyek aki mondja,

hogy vége,vagy talán kezdjünk

egy új utat arégit letepostuk

már nem találunk benne

semmi újjat.

Tudom,Te már választottál,nem volt

erőd hozzá kimondani,akartad,

hogy rám hárúljon minden és

Te kiszálsz a fészekböl

mint egy angyal.

Haldokli a fény az éjben

Bujdosik a hold az égen

Vigaszra vár mert egyedül van

Vigaszt talál a karjaidban

Busan néz a messzi sötétbe

Busan vágyik vissza az éj sűrűjébe

Csókot lehel a kemény messzeségbe

S reméli csak hogy célba ér szerelme.

Nem kér többet csak hogy itt legyél,

Mint fekete es fehér, újra össze ér

Farkasok kísérjék utadat

S ne feledd el sosem Uradat

Farkasaim vigyázzák álmod,

Csokot lehelnek s velük légy áldott 

Odakint  a  dombon két harcos sírja áll

Két harcos kik feladták az éltet már. 

Reszkető lelkük nem bírta  soká 

S a sötétség mély  tengerébe zuhantak alá.

Szülők voltak ők,  nagyok és hatalmasak 

Bátor szívük küzdött  és hagyott egy hatalmasat

Hatalmas szeretetük végtelen  tengerén

Várnánk vissza őket az egeknek küszöbén.

Istenem, oh jó Uram vigyázz  most rájuk te!

S hallgasd meg életüket s ne hagy elveszni őket ne!

Bárgyú ösvényeket húztak maguk után 

S mégis minden szenvedésük hiába volt tán? 

Drága  kedves nagymamám, hald könyörgésem szavát,

Nem akarlak elengedni, s megfizetett a fájdalom  árát.

                               Térj magadhoz

          Magamhot tértem,mintha kómában lettem volna hatvan

           évig.El nem tudtam képzelni,mi történt ennyi év alatt

               Világrengető változás,ez ami elgondolkodtat

                       Emlékszem a múltra,a szép időkre

mikor az emberek jó modorúak voltak,előkelőek

A nép templomba járt minden vasárnap,

talán nem is a hitért a gyerekeikért csinálták.

Hé te öreg nézz vissza egy percre

Nézd, szíved emlékeit hozzuk újra össze .

Milyen volt még '34-ben botladozni, 

Milyen volt kedvesednek emlékét újra meg újra visszahozni?

Hé te öreg meséld el milyen volt a régmúlt?

Túlélni a háborút, egy jobb korert mely tiszta es új.

Milyen volt harcolni a földek mezején?

Milyen volt embert ölni a halál küszöbén?

Hé te öreg mond milyen volt hazatérni

Gyerekeid sírására újra vissza jönni?

Milyen volt kedvesedet újra tisztán látni

Milyen volt meg ölelni és kellemes illatát újra érezni?