Kopogtattál, s én vártam .                                                                         Dörömböltél, s én beengedtelek.                                                                   Köszöntelek  lelkemben újra,

te rég várt kedvesem, SZERELEM.

Akit nagyon szeretsz,
ne tartsd kalitkában,
akit nagyon kívánsz,
ne menj otthonába.
ne látogasd gyakran,
ne simogasd lágyan,
örvendj a napnak,
mikor ott van nálad.
A táncok hegyén,
halk muzsika szóra
karold át finoman,
örvendj,hogy veled van.
Akit nagyon szeretsz,
ne kívánjad többször,
ne fogd kezét gyakran,
csak a mának éljél
s tartsd meg ma magadnak.
Akit nagyon kívánsz,
ne kísértsed többször,
ne várj semmit tőle,
várd míg ö maga jön,
s a fuvolák dallamán ,
bontogasd szűz testét
s hagyd ,mint a lepkéket
szárnyaljon Nap felé.

Ellenszélben



Egy forgószél, ha felkapna
Bárhová vihetne.
Rajtad kívül azt hiszem
Nem keresne senki sem

Repülhetnék a magasba
Csendben szárnyszegetten.
Gyönyörködnék a világba
Részeg önfeledten

Lomberdőben, bokrok hűvösében
, Lenne pihenésem,
Zöldfű illat, madárének
Lenne ébresztésem

De nincs a földnek olyan része
Honnan el nem vágyok.
 Így ellenszéllel kisfalumban,
Ismét rád találok


Csáji Lajos

Az Ember semmi...

.

Az Ember semmi, ez jut eszembe,
S egy könnycsepp szökik a szemembe.
Mi az miért itt vagyunk?
Ha élő-halottak vagyunk.

S lesz-e ki sírunkra virágot rak?
S lesz-e ki könnyet ejteni akar?
A körnek nincs vége, se kezdete,
Az élet él sok-sok évezrede…

Alszik még a város, mikor csendesen útnak indulok,

Deres hajnali ködben fáradtan s megtörten bandukolok,

Részeg koldus tántorog felém az úton, torz mosoly arcán,

Ijedten húzódom félre, de észre sem vesz, csak néz balgán,

Elhagyva a várost piszkos pályaudvaron folytatom utamat,

Nem nézek vissza, magam mögött akarom tudni a múltamat,

Nincs, mi itt tartson, életemet elnyeli megkopott hátizsákom.

Mikor-e földre születünk, sorsunk végleg megpecsételődik,

Mert aki betér, az egyszer innen biztos, hogy örökre távozik,

S hogy mennyi időd van és, hogy az mire elég itt lent Neked,

Azt előre senki nem tudhatja, mert itt a sors vezeti a kezed.

A kör mely közepén állsz először még szabályos, telt és kerek,

Minden cikke hiánytalanul megvan, s míg így van, óvja életed,

De, ahogy telik az idő s valakid örökre búcsút int kezével Feléd,

A körből egy cikk hirtelen leválik, s hiánya utadon végig elkísér.

Harag tör fel sóhajokkal
a néma csendben,száll,
s hadakozik csillagokkal.
Apró kis kövek zápora,
hull a feltört ég kapuból,
leverte a hangulatom,
és most állok céltalanul.
Sóhaj,mámor,
csend és mosoly ,értelmetlen
gondolatok,csekélységek..
Igen.
Égre mutatok ujjammal,
s várom hulljon ,mint egy.
eső,mely mossa bűnöm,
s tiszta leszek ,de nem 
belül,mert a kövek hullnak 
reám,verik testem,s
bűnöm megáll,s csendesen
szenvedek a testemmel,
S-a sóhajok nem tűnnek el.

62 éves lettem én -

"meglepetés e költemény"

            ejnye

            bejnye:

egy játék, mely csekélyen

e konyha egyik szegleten

             nekem

             nekem.

62 évem hova lett

s a sok évi kereset

             Hová,

             Hová?

Lettem volna óvónő,

vagy tanítóként egy kitűnő

              csekély

              remény.

De nem lettem, mert egyetlen

célért tettem az életem s

              mindent

              oda.

       Az életet, mit oly örömmel kaptál Édesanyádtól,

       Most egyszerre egy rossz pillanatban ,eldobtad magadtól.

       Hisz előtted állt még az élet, mivel még csak

       Nem rég töltötted be a negyvenkettedik éved.

        Édesanyádra és családodra nem gondoltál,

        Arra sem , hogy tetteddel milyen bánatot okoztál.

        Ha bántott valami, segítséget mért nem kértél?

        Az életeden változtatni nem mertél!

   Mindenkinek van egy álma,hisz

   Álom világban élünk,mert álmok

   Nélkül nem létezhetünk.

   Az álom eltakarja a rosszat és a jót,

   De megmutatja az igazi életet, és valót.

   Ne feledd, ki nem álmodik, vagy

   Álmodozik, annak szegényes az élete,

   Mert álmodozás minden ember

   Éltető ereje!

Érzés

Érzés; olyan, mint a rablánc,

Vasra verve kuporgok cellámban,

Aztán átölelsz, és ölelsz, ölelsz...

Ön-azonosság?

Van jó anyám, van jó apám,

Az Isten is megtalál.

Van mit ennem, van mit innom,

Csak magamat nem hallom.

Valami csend, valami zúg,

Én vagyok az Édes Túsz.

Néha már sok, máskor kevés,

A fürkésző, arc-tenyér.

A hazámat is dicsérem,

Sokaknak csak színészet.

Anyakönyvi apró adat,

Mi testükhöz nem tapad.

Kanyart tettem, ez ítélet,

Magamhoz sincs kímélet.

A virágom bús idétlen,

A világból kinéznek.

 Aki gyáva ,s halát vár,

 betemeti zsíros sár,

 szája sápadt-lilás szinü,

szeme rémületet keltő.

 Aki bátor s függönyt résel,

 könnyen cipel nem kímélten,,

 Csak a gyáva félti magát,

 S nem bírja a függöny súlyát.

 Bátor az, ki csendben áll,

 bár tudja odaát mi vár,

 és hívja halál segédjét

 Ki alázattal meg is jött.

 Liliom szag terjed légben,

 A bátor szíve kihülöben,

 Bátor és szent ,ki fiatalon

 Hagyja szívet halál markon.[ W.B,] 

Ükös ,ükünk,örök ösünk,

Ázsia eredetünk,

Csodaszarvasra volt kedvük,

s üzték kedvük mindegyikük.

Üztön üzték, csodás nyillal,

Nappal ,éjel,akkár hajnal,

át a réten,árkon,bokron,

messze földön ,más határon.

Csodaszarvas csak elszaladt,

néha bokrok közt fel-fel bukkant,

az ösi nép odaveszett,de

a vágy az öltött kedvet.

Hejh , magyarok csodás népek,

hová üzitek a sok gimet,

aki nem tér le utjáról,

odaveszik családostúl.

   Egyik nap a temetőben  sétáltam

   amikor  a   szómórú fűzfát észre vettem.

    Lelóggó  ágai egy sír fölé hajoltak,

   mely alatt egy Édesanya hamvai nyugodtak!

   Ahogyan védő ágait  a sír fölött kitárta megláttam,

   ekkor megértettem  szómórú mivoltát!

   Nincs szükség arra, hogy többen legyenek,

   a feladatát  egyedül is ellátja.

   Pici korában  őt egy kisfiú ültette,

   rábizta, hogy drága Édesanyját féltőm őrizze!

Szürke köd üli meg a tájat

Lehűtöm az égő vörös vágyat

Fekete szembogaram tágul

Az önismeret fehérje ráhull

Aranylón ragyog rám az öröm

Gondolat szivárványait töröm

A boldogság ma bennem zöldell

Perceim, akár sok színes pasztell

Felhők lila ábrándként úsznak

Félelmeim fagyos-kéken kúsznak

Tova, a narancs alkony vérén

Szív bíborán nyugalomra térvén

Rozsda bú ellen felvértezve

Rózsaszín álomrétre érkezve

Az éjnek csillagszeme okker

Majd cián-zajjal ébreszt a vekker…

Vajon hol fogom megtalálni mindazt, amire vágyom,

S vajon hihetem-e, hogy egyszer tényleg megtalálom,

A nappalokat sorra felváltja az éjszaka, az óra körbejár,

Az évek elrepülnek s a forró nyárra a tél hideg szele szál.

Az út melyen fáradtan lépdelek nem visz előre engemet,

A múlt sötét árnya vasra verte s bilincsben őrzi a lelkemet,

Testem elgyötört s elmémet démonok tartják uralmuk alatt,

Remény sincs arra, hogy ez az átok egyszer elhagyja utamat.

Az eget vörösre festi a lenyugvó nap s fénye a semmibe vész,

A koromfekete éj lassan átölel s csókját küldi felém az esti szél,

Szemem lehunyom s hagyom, hogy az álom messzire repítsen,

S lehunyt pilláim alatt visszatérhetek oda hol egykor szerettem.

A ösznek az 

    árnyékában,

 rozsdalevelek 

     nyomában,

merengve, 

     földre nézve,

gondolatban ,

   elüldözve,

kopog cipö,

 kattan egy zár,

itt az ösz ,

bucsúzik nyár,

s a buja szel,

karikat jár,,

s a homályban,

ködöt igér,

s a bársonyos ,

felhökre száll.

A vörös Égalj,

szikrát szór,

s a Hold udvara,

csupa bibor.,

s árnyak hada ,

tör fel Égre

  szikrázva,

a mohás ,

felhök örömére.

Verseny!

.

2012. dec. 03-án lesz József Attila halálának 75. évfordulója. Sokunk kedvenc költője! Javasolnám, hogy versátiratokat írjunk teszőleges műveire. Két vers is lehet. A határidő November 25 este 8 óra. Az eredményhirdetés dec. 03.

VERSENY

értékelése

.

..

Bakonyi Ferencné: Hűség / a vers témája szép.  A szigorú kiírási feltételeknek viszont nem tudott eleget tenni. 1, csak rövid i lehetett volna, 2, a harmadik sorban az első szónak meg kellet volna ismétlődnie a sor végén. Köszönöm a részvétel, és sok sikert kívánok!

Bakonyi Ferencné: Ősszel / A vers témája szintén szép. Az első i szintén hosszú és ez egy kis hiba, a harmadik sorok mindid ugyanazok, de tökéletesen szabályosak.

Szép volt a mai napod,

De még szebb lesz a holnapod!

Mert akinek a szíve  tiszta,

Annak  a lelke nyugodt!

Annak nem kell félni a holnaptól,

Aki a mai napon is jó volt!

Béke honoljón  a szívedben

A lelked szárnyaljon a magasba!

Jusson eszedbe sok-sok szép gondolat,

Olyan ami felvidit, s jókedvet biztósít!

Fáradt fejedet hajtsd le a kezedre,

Ez majd új erőt ad,  s  újra lehet kezdeni!

Rekviem, ha elmegyek

Mond mi lesz, ha elmegyek?

Lesznek majd utánam emlékek?

Vagy a homályba vész minden?

Eltűnök az életből teljesen.

A homály majd mindent befed

Ez van, ennyi volt az életed.

Emlékezik, ki majd utánam jön?

Élt egy ember itt ezen a földön.

Nem tett nagy dolgokat csak élt

Folyton csak szép életet remélt

Nem volt rossz élete, se túl szép

Ez van, ennyi jutott, így élte életét.

Munkával teltek a hétköznapok

Szeretetben az ünnepnapok

Küzdöttem az anyagi javakért

Alig kaptam érte munkabért

De mindig volt, ha a gyerek kért

Ez van, az élet ennyit mért.

Pipás Péter Balladája

Nyomorultat az ág is húzza

Éltét a hóhér kurtítja…

Magyar Alföldnek öröme

Szilva, s baracknak törkölye

Tanyavilág sötét, durva,

Erre az élet többnyire kurta.

Részeg ember, megvert asszony

Aki mindég csak hallgasson…

Ki segít?  Csak Pipás Péter,

Jó szívét nem elég dicsérnem.

Segítek és én ténsasszony,

Csak arra kérem, hallgasson!

Másnap reggel a pajta szárfán

Ott lengedez az ember árván.

Nem sok idő telt és múlt

Másik asszony jött és búg:

Tegye meg kend Pipás Péter

Jó szívét nem elég dicsérnem.

Van nekem egy levél-társam,

kinek arcát sosem láttam,

ejnye-ejnye kedves társam,

ugyan bizony ,miért ne lássam ?

Megigérte Önmagának,

vagy pedig egy örök társnak,

hogy Magát nem mutogatja ,

internetes hálózatban ?

Ugy látszik én Éva vagyok,

kit a kiváncsiság hajtott,

s almát szedett le fáról 

s a Világra vétket hozott.

Végül is a kiváncsiság

nálam ,egész más irányba fordul,

szeretem ,ha beszéd s irás közben

szembe nézhetek szemével!

Kakukk órám nagyon régi,

s mégis pontos idöt méri,

kipp-kopp ,kopog egész nap,

éjjel sem áll a mérö lap.

Rozsdás már a belseje

mégis ketyeg velöje,

nagyanyámtól örököltem,

és már én is öreg lettem.

kakukk-madár kegyesen,

megjelenik félszegen,

kakukk-óra ablakában,

s kakukk-ol a nagyvilágra

Ablak csattan ,zárodik,

a madárka eltünik,

de az óra tovább ketyeg,

és az idö tovább pereg.

A szöcske

Mászik egy szöcske a fűszál tetejére,

Aztán mikor felért, azt vette fejébe:

Nagyot ugrik és eléri a fénylő Napot

Déltájban ez jó ötletként hatott.

Ugrik is már, – nem egyet, de hatot,

Lelke rajta, azonban mégse érte el a Napot.

Aztán mindet feledve csapot-papot otthagyott.

Egyetlen perc csak az egész,

Bár, nem figyel rám már senki sem

A lelkemet mégis kiteszem,

A jónak

De, a rossz az, aki mindig rátalál

S, ha teheti, rögtön beletrafál,

A szónak

Szoros értelmében,

Mert semmi lágyság nincs

Az érzelmében,

A tahónak

 Még annyi sem, mint,

 Egy döglött, nyihes,

És kehes

Nyikorgó, szúette

Szemétre-való

Hintalónak

Hahó, te tahó

Figyelj rám,

Idehallgass

Nőjenek szarvaid,

S, legyél tán,

Egy kilőni való

Pörköltnek haló

Dámszarvas

Vagy egy rakás

Rozsdaette

Kakás

Szar

Vas

Szemlesütve álltam én

Éreztem, hogy csorog le hátamon a víz

Kiszáradt az ajkam, benne sós az íz

Jól jött volna most hirtelen, egy pohár

Hűs víz

De, nem, nem szánt meg senki

Csak egy durva hang rivallt rám hirtelen

Asszonyom, ébredjen fel, s döntse már végre el,

 Akar vásárolni vagy nem

És ha megkérhetem, ne tapogassa végig

 Az összes napszemüvegem

Kalózsziget

Egy sárga papír, ákom-bákom

Kriksz-krakszok összeér három

Halálfej, nyilak, girbe-gurba

S valami írás fele-féle nyurga

Tengeri kígyó, hatalmas óceán

Közepén kis sziget ez talán?

A szigeten dombok, szirtek

S egy rémisztő koponya intett

Néz merőn egy fekete pontra,

Száz lépés, majd kettő jobbra,

Áss ott le tizenkét kurta araszt

De a csontváztól el ne szaladj!

Még két könyököt menj lefele,

S ott lesz a kincsesláda fedele.

A karton doboz

Mélázva jártam tegnap a parton,

Amikor feltűnt egy nő, kezében egy karton.

Néztem, merőn, ahogy cipelte, vitte,

De akkor egy szúnyog a nyakán jól megcsípte.

Ugrott egy nagyot, s karton leesett,

Legyezve űzte el magától a zümmögő sereget.

Aztán felvette a dobozt és gyorsan elsietett.

Kérlek ,bocsáss meg testvérem
szeretett kedves" én"-em,
hogy kacérkodok veled,hogy
mindig az élet volt okosabb,
s mindig az élet volt bölcsebb
bocsáss meg,ha bánatom,
kiöntöm gyakran Neked.
Lásd ez vagyok,a kis morcos,
ki már senkinek sem kell,
ki már senkit sem szeret,
kit senki nem is szeretett,
de büszkén viselem "én"-em.
Szeretett kedves testvérem,
te csodálatos "én"-em,
bár néha veszekszem Veled,
de mégis Te vagy a kedvencem.
Keserű vagyok és szomorkás,
s Világgá kiáltom bánatom,
tudom haragszol néha rám,
de bocsáss meg nekem.

Szerelmem,virágom.                                                                                                                               Életem,világom!                                                                                                                                       Nem csak a tested,a lelked is kívánom.                                                                                             Nem minden nap lát az ember oly tájat,                                                                                               Mint a tested,s a te szájad.

Magam

-

Magamnak írom e sorokat,

Szorítom erősem a tollam.

S fejem úgy, de úgy hasogat...

S lám, most meg kialudt a villany.

,

Gyertyát gyújtanék,

De nincs gyufám.

Oly szomorú valék!

S fejezem a versem ily furán...

Verseny

A versenyverseket egy magyar tanár értékelése után, valószínüleg jövő hétvégen ismerhetitek meg!

    Amikor reggel kimentem az udvarra

    deres, ködös volt a táj.

    A lehullott leveleken  csillogott a napsugár.

    A   Napsugara átsütött , átbujt

    a kopaszodó fák ágai között

    s melengette a lelkemet

    megszüntette a didergésemet.

    Nagyon jó érzés volt,

    érezni a  napsugár melegét.

    A  bőrőmön  éreztem a hideget,

    de a lelkem melegséggel  lett tele!

   Gyönyörű  őszi táj, gyönyörű kép

    ami  a szemünk elé tárul.

       VERSET ÍRNI JÓ DOLOG,

       HOGY MI LESZ BELŐLE, NEM TUDOM!

       VERS, EPOSZ, VAGY TALÁN NOVELLA?

       OLYAN MINDEGY, LÉNYEG HOGY LEÍRJAM!

       ÚGY ÉRZEM ÍRNOM MUSZÁJ!

       AMIT AZ ESZEM, SZÍVEM DIKTÁL,

       LE KELL ÍRNOM EZ IGY DUKÁL.

       AZ AGYAMBAN EGYRE JÁRNAK

       A LEÍRANDÓ  MONDATOK, SZAVAK!

       VOLTAK SZEBB ÉS JOBB NAPOK,

       HOL BOLDOGSÁG, HOL A BÁNAT SÚJTOTT.

       EZEKEN ÉN MAGAMAT TÚLTETTEM

       A JÓ  ISTEN SEGÍTSÉGÉVEL!

Forog a föld, mint pörgetett kerék,

csak forog, megállíthatatlan,

s te benne vagy, magaddal s velem együtt

és ebből talán sosem lesz elég.

Add át magad, érezd, hogy repülsz,

feletted úsznak a repülők

az ég szép tiszta tengerén

s itt lenn nincs más csak te meg én.

Elszédítettél - már nem látok tisztán

csak homályt lát a szemem,

de fogd kérlek kezem

hogy ne féljek, hogy kiesek.

Vidámpark. Vidám arc.

A hangod a zene.

El kell most mondanom:

olyan jó fenn veled.

Felettünk a csodás nagy fák,

Leveleiket hullatják,

egy-egy levél bölcsen,lassan,

csokjaimmal atitatva,

Rád hull,s vállad beboritja.

Csodálkozva nézem hajad,

mit fa ágak körül fognak,

leveleik sárgás-barnák,

s megállok és csak nézlek,

ne félj,én  csak örzöm szived.

Ugy tünik,hogy nem látsz engem,

Arnyékot vet a fa szemedre,

a levelek csak játszadoznak,

kergetöznek,bolondoznak,

válaszolnak érzésemre.

Hajad,szemed és szép vállad,

ellenáll a sok kis ágnak,

a levelek szerte hullnak,

ne félj ,  tölem ,mert elhagylak,

ne félj  tölem,nem siratlak.

Szuhanics Albert

Október születése

Ködgyermek született, szürke baba,
istenek alkonyán páraszült lény.
Kicsi még október, nagyon kicsi,
idős, ősz anyjának fésűje fény.

Hová tűnsz kövér lány, zöld szemű nyár,
ismeretlen tájjal ismerkedő?
Hol még a madár sem jár és ahol
idegen ég alatt virágmező...

Rövidül már a nap, nyúlik az árny,
ismét nő egyre az éji idő.
Rója a szőlősort vígan rója
ím a sok nótázó szüretelő.

Mutass meg október mindent nekünk,
Istenünk ősz-ege mily tiszta, szép! 
Mikor a köd felszáll, milyen mikor
ígéreted szerint kék lesz az ég?

          Ha belenézek a tükörbe,

          azt látom valaki más van benne!

          Nem ismerek magamra,

          nem azt látom aki voltam!

          Az idő eljárt felettem,

          már tul a hetvenen,

          alig hiszem el, hogy megértem!

          Pedig igy van, ez az igazság!

          Az időt vissza fordítani

          már csalásal sem lehet!

          Bár a lelkem fiatal,

          zenével, dalal van tele!

Idő

Múltból táplálkozik a jövő,

Így igaz, ez örök igazság.

Megélni, minden napot jól megélni,

Igyekezzünk, mit az idő ád.

Múltunkat nem kell feledni,

Igazat mond, vagy csak a valót?

Megérteni, elfogadni, mindent megérteni,

Így leplezzük le a csalót?

Múltunkban sok szép és nehéz is volt,

Itt-ott majdnem elsüllyedt hajónk.

Megyünk tovább, előre megyünk,

Igazítjuk a rosszat és a jót.

Meghalunk, ha eljön az az idő,

Így lesz kerek, s igaz a világ.

Nincs időnk élni.
Nincs időnk félni.
Nincs időnk égni.
Nincs időnk érezni.

Nincs erőnk kérni.
Nincs erőnk adni.
Nincs erőnk nézni.
Nincs erőnk látni.

Nincs kedvünk szórakozni.
Nincs kedvünk mosolyogni.
Nincs kedvünk ordítani.
Nincs kedvünk változtatni.

De van erőnk sóhajtozni.
Van erőnk belenyugodni.
Van erőnk bánkódni.
Van erőnk tétlenkedni.

El kéne a változás.
Arcokon a ragyogás.
Valami mozgás.
Akarás, sikert aratás.

Semmihez sem késő még!
Akarjunk megváltozni!
Egy jó gondolat is lehet elég!

Eltiport múlt
Megkövezett jelen
Egykoron őserő dúlt
Most megfagyott mind e helyen

Elsodort szófordulat
Megkavart mondatok
Talány e fordulat
Kémikus oldatok

Megszaporázott szavak
Értetlen mondatok
Nyárban úszó havak
Részeg vagyok mondhatom

Elmúló kényszerek
Ölelkező barátság
Csillogó ékszerek
Világszintű adottság

Szuperhőssé képzelet
Legyőzhetetlen bátorság
Az idő már mérgezett
Elvakító bágyadtság

Kábultan forgó föld
Ingerektől a falra mászok
Nem kenyerem nekem a zöld
Részeg vagyok inkább hányok

Elmúlt percek órák
Fagyos sorok, ódák
Hibátlan hibák, tökéletes
Messze még az út, a célegyenes.

Vésnek együtt, egymásért
Szívük egyként dobban a lapra
Szemük fényét adnák a hatásért
Vakon néznek, de nem látnak bele a Napba.

Apró dolgok, rímek, sorok
Mint alkoholistának sörök, borok
Éltető elemmé váltak, egybenőttek
karcolnak, de úgy érzik, nem fejlődtek

Pedig haladnak, bár nem érzik
Nem látnak át a szitán
Ilyentől a szívem vérzik
Nem nézik vissza, milyen volt a nyitány

Milyen volt az első sor, mit leírtak
Amivel egy egész oldalt telesírtak
Amivel egy lapot telemosolyogtak
Az ösvényt, melyet ők maguk tapostak

Lassan, de biztosan célba értek
Kevesen bíztak bennük, titkolták
Egy vonással nagy ütést mértek
A határozatlanságot végleg kiirtották

Most már büszkén írnak
Rímekkel jól bírnak
Fogalmazni már nem nehéz
Leírják, mit gondolnak, ennyi az egész

Csótányok rágjáklelkem oduját.Sivár napok, háthozzatok csodát!Az, kire gondolokgondoljon reám,lelke lelkemhez símuljon avégtelenen át!Lélegzete egy legyen az enyémmel végre,e csodás érzésneksose legyen vége. Szerelmünk virága rózsát teremjen,köztünk örököszhangot teremtsen!

Csillaghullás volt az Égen,

szines karikák a fényben,

villámokat szórtak és

keresték a csillagokat,

mik csapodtak testemre;

s úgy éreztem földre estem..

Foldre estem,csakugyan,

és a messzi távolban ,

átlátszó kis gyémánt kövek

csillogtak,s mind kis tükrök

arcomra verödtek ,s hajam, 

lángba borulva,tündökölt,

s csillagokkal összevegyült.

Foldre estem csakugyan.

átvert az éj, s megborzongtam,

Mint Cupidon nyila,

mely nem talált célba.

Szines karikák,a csillagok

fényet nem érintették;

nem tudták felérnii,sem 

elfakitani,mert csillaghullás volt,

s a fénye vakitott. 

Mint villám,

mely az égen cikázik

önmagát mutogatva játszik,

itt-ott a felhők között

megjelenik,

villan egyet, 

majd ismét elveszik.

Úgy hasít a szerelem

is belém,

szívembe belevág,

majd elmúlik megint....

Árva rózsa
áll a kertben
egymagában
szomorkásan.
Szirmán harmat
fénylik éppen,
lepke röppen,
s lepke nyelve 
friss harmatot
szirmán érintette.
Árva rózsa
szomorú lett,
nem ihatott
forróságban
elég vizet,
megszomjazott,
s mindhiába,
nincsen senki 
sem, ki locsolja...
"Árva Rózsa!
Miért szomorkodsz?
Szirmaidat
miért hullajtod?
Harmatcseppet
orcádról
friss kendővel
letörölöm,
földedet is
megöntözöm.
Illatodat
szagolgatom,
szírmaidat
símogatom..."
Árva rózsa 
soha többé
nem szomorú,
nincs már soha
nagy magánya,
van néki
ezer barátja
végre.

Napkelte

1.Narancs sugarait ma előre küldte,

Izzott és fénylett a horizonton.

Nap, másként kelt fel minden nap.

Itt-ott fénylett egy felhő-folton.

2.Nehéz és fázós felhők takarták,

Irgalom segítette egyre magasabbra.

Nap, másként kelt fel minden nap.

Irrizált minden, mikor felkúszott az égboltra.

3.Néhány halvány  fénysugár   csak,

Illanó fénye jelzi az ébredést.

Nap, másként kelt fel minden nap.

Izzó lávaként ömlött a fénye szét.

Hűség

.

Hűség: ingatag fogalom.

Ízlelgetem, mit is jelent ma,

Hiszen sokaknak ismeretlen,

Izgalom, csapongás, ma van divatja.

.

Hűség, de ez jó nagyon,

Irigylésre méltó, ki bírja maga.

Hálás a sorsnak, s lehet is,

Így szeret, ki mindezt tudja.

.

Hűség, egy kutyánál fogalom,

Így szeret, s vár át egy életen.

Hálás szívvel szolgál téged,

Istenít, s várja érted mit tegyen?

.

Hűség, ez jó, ez jó nagyon,

Így szeretni, csak egy ilyen lény tud,

Hálás, halálig hű szívvel,

Igazán, érdek nélkül,csak egy kutya tud!

   Fenn az égen,sötét felhök,

   inditnának háborút

   Fényes csillag,forró heve

  ismét ,Naptol hõt kapott.

   Fordulatos sebességgel,

   iszonyatos vihar zengne,

   Félig hideg ,félig meleg,

   indulatos csata lenne.

   Finom illatok keringnek,

   izgatók és bóditók,

   Fehér virágok,szines formák,

   incselkedve ámitók .

   Fekete felhök tömege

   Irigylik a szinek hadát,

   Forrot lehelnek, és fürgén

   Iszkolnak s hagynak csatát