Rács mögött

 

Ma volt a tárgyalásom

A megyei bíróságon,

Rögtön elítéltek,

Cellába kísértek.

Elzárva egymagam

Leírom e pár szavam.

Lehet, hogy az én bűnöm,

A rám rótt évet leülöm.

vetélkedő

 

Tavasz a hegyeken

 

Látod ma is jókedvű a reggel,

Ujjong, s meleggel köszönt a napsugár.

Diadalt ül a természet újból,

Olvad, s kidugja fejét a havasigyopár.

Vízzel teli meder, rohan a kispatak,

Iramodik le a bércnek oldalán.

Kandikáló fűszál mossa benne arcát,

A szirtek közt, mely többnyire még kopár.

Düledező házak utcája

 

Lidérces árnyak kísértnek az úton,

Utolérnek menten, s akkor elveszünk.

Düledező házak, vészjósló vázai,

Ordítják fájón: „már nemsoká leszünk!”

Városok néptelen, elhagyott árvái,

Ijesztenek kitört, sötét ablakszemek.

Kitaszított lelkek, istenverte sorsok,

A kihalt utcák, könnyező szemek.

 

Fekszem az ágyamban, és ébren álmodok

Gondolatban a messzi múltban járok

Mikor még itt voltál s vigyáztál rám,

És ha hívtalak mindig megtaláltál.

 

Látom arcodat, hallom lépteid

Érzem ölelésed, mit úgy vágyok megint,

Mióta elmentél, magányos vagyok, nélküled

Mióta elmentél, mindenkiben Téged kereslek!

 

Szeretnék szólni Hozzád és érinteni Téged,

Szeretném, ha visszajönnél, s itt maradnál végleg

De tudom, ez az a vágy, mi soha nem teljesül.

Harcosnő

 

A véres csatákban ő a legjobb,
De kikandikál sisak alól, a copf.
Ej, ki lehet e vitéz, csak nem lány?
Lehetséges? Ez örök talány.
Görbe kardját vér áztatta,
Unatkozni sosem hagyta.
Nem volt soha, ki elbírt vele,
Dúló harcban nem volt sebe.
A szerelem azonban elbírt vele.

vetélkedő

Mindenkit kérek kapcsolódjon be a névnapos versek írásába! 

vetélkedő

Mindenkit kérek kapcsolódjon be a névnapos versek írásába! 

Elképzelés

Bimbós margaréta,

Aranyos pántlika,

Remekül mutatna,

Szép barna hajadban. 

 

 

 

 

 

 

 

Mosolyog a nap az égen,

Ahogyan dalomban kértem,

Ritkán süt rám ilyen szépen.

Tükröződik a jeges vízen,

Itt még mindig nagy a hideg.

Nemsokára itt a tavasz,

Amitől új élet fakad.

Boldog, szép napok,

De megint magam vagyok.

Egyedül, mint egy szál virág.

Hogy követtem el e sok hibát?

 

Miért nincs bennem akarat?

Mivel ledönteném a falakat,

Melyek rabságba ejtenek.

Emiatt sokan elfelejtenek.

 

Újabb reggel, s nappalok,

Poros, berepedt ablakok,

Miket a kor már lekoptatott,

S kis híján leszaggatott.

 

Bár áll még az a régi vár,

Jót s rosszat is kapott már,

Ismét tárva-nyitva áll,

A lélek benne oda-vissza jár.

 

Kelti benne az életet,

A régi, szép emlékeket.

Minek a válasz,

ha mindez már fáraszt.

Azért a téma,

hogy ne legyek méla.

Sokadszor gondolom,

mint az ingemet gombolom.

Látszolag akarom ,

vagy a fejemet vakarom.

 

Okosan kérdezek,

vagy mindent csak képzelek?

Minek az ész,

ha vele semmire nem mész.

Kitőrni vágyom,

mint kutya csontot ezerszer rágom.

Vivódok mi a jó,

ha sodor az ár vagy visz a ló?

 

 

Van ami nincs,

mi az igazi kincs?

Lehet egy fáma,

akkor ráébredek hogy mi az ábra.

Találd meg  valahol,

akár a vonat ugy zakatol.

jelőj be ismerősnek  mert nemtom hogy ki vagy sokan vagytok vidák kőszi barátom

 

Mindeki ki van e főldőn,

lelke vajon nem egy bőrtőn.

Mert az iró  gondolati,

olyan akár egy ember mozdulatai.

Abban van minden érzés,

mi a nem láto számára kérdés.

Kűlőn kell venni,

mit lehet e zárt kőzősségben tenni.

A mi világunk szavakban formálva,

szent jézus áldozati oltára.

Barátság valahová kőt,

minket a társas magányba lők.

Fantázia vagy valos élmény,

mindegy ez valós rémlény.

Hatalmas ur ki felettünk birál,

ki tudja rolunk mit irkál.

Rémes gondolatok,

Amik a fejemben járnak.

Hátat fordítani

A szánalmas világnak.

Nem várni a csodát,

Csak elmenni csendben,

Itt hagyni a múltat

És a jövőt is egyben.

 

Elfeledni mindent,

Mit adott az Ég.

S nem kérni abból

Amit adhatna még.

De szenvedés volt,

Nem jött a fordulat,

Az elmúlásra várni,

Erősödő gondolat.

 

S csak ülök a küszöbön,

Nézem az eső cseppjeit,

Azt, hogy hogyan mossa el

A múlt szép emlékeit.

Hogyan változtatja

A szárazat nedvessé,

Ki oly bolondító volt,

Azt, csupán kedvessé.

   A hiszékeny

 

Jajongva sír,

ÓH becsaptak,

Naivan hittem,

Álnok szavainak,

S maradtam egyedül.

Illúzió (2011-01-29)

.

A harcban mindig jobb a nő,         

Divatos, becses drágakő.
Elérem, és halok érte,                      

Látom, hiszem, hogy megérte.
Aztán múlnak a hosszú évek,         

Illúzió volt, szemem réved.
Délibáb; enyém a semmi.                
Akkor sem tudom feledni…

vetélkedő

Valamikor szerettelek,

Ajtó mellől figyeltelek.

Lám, felnőttél már azóta,

Én nem figyelek az ajtóra.

Régmúlt mosoly eszemben,

Itt volt helyed, a szívemben.

Az idő döntött helyettünk.

vetélkedő

Álmodozás

 

Álmot szőni, reménnyel,

Gondolni a jövővel,

Nektár cseppen idővel.

Elképzelni mit tegyél,

Sose add fel a reményt!

Fürtöcske

 

Margaréta, pipitér,

Az a kislány mennyit ér?

Rakoncátlan tincsei,

Göndör haját képezik.

Izgató, vad, csábító,

Tán szíveket hódító?

Hontalanul

 

Ködös, szeles este volt,

Aprócska folt volt a hold.

Rideg padlón pihenek,

Ott leltem meg helyemet.

Lenéznek rám. Sápadok.

A jövőről álmodok.

Kék szemeit még

Álmomban látom,

Régi szép emlék,

Oly régen volt....

Lehet , hogy éppen

Yoko Ono dala szólt...

 

 

 

Add a kezed, hogy érinthesselek

Add a szád, hogy érezzelek

Add a tested, hogy birtokoljalak

Add a lelked, hogy átjárjalak.

 

Kellesz nekem, mint rétnek az eső

Kellesz nekem, mint fának az erdő

Úgy kívánlak, mint zúgó folyó a csendes patakot

Úgy kívánlak, hogy minden nappal kicsit belehalok.

 

Ágyam a mező virága

Takaróm a csillagos ég ruhája

Hideg az éjszaka és fázom nélküled

Takarj be, hogy felmelegedjek.

 

Kérlek, ne menj el, maradj itt örökre

Vágyom a közelségedet egy örök életre

Csak fogd a kezem és ölelj szorosan

Hogy ne féljek többet, magányosan.

Magyarázatot a fáraó álmára

Adni senki nem tudott, sajnálatára.

Nem hallgatok, -szólt a főpohárnok- József,

A rabod, uram, megfejti az álmod.

Szól a fáraó: -hozzátok ide őt!

S a héber jön, s megjelenti a jövőt:

Éveket: hét bő és hét szűk esztendőt.

Tisztelt égi bírák és földi közönség,

a szívünkben van az atyai örökség.

Magzatunk jövőjét formálva

angyali álmának mesebeli országa.

Rettenthetettlen hős van velem,

a kislányom fogja kezem.

 

 

Ica mama te drága emlék,

lehetne még veled lennék.

Olyan büszke vagyok rád,

neked szól a muzsikád.

A véred bennem lobog

fotódra egy csókot dobok.

 

 

 

 

 

 

 

 

 Ébredés

 

Paplan alatt nyújtózkodik

Ébred lassan pislogva,

Tovatűnt az éjszaka,

Elszállt minden álma.

Rágondol, - de hiába.

Érted

 

Angyal vagy a földön,

Nyájas szavad őrzöm,

Gyomrom össze szorul,

E szem, könnybe borul.

Látnálak csak egyszer.

Igen. Látod tetszel.

Kérlek, maradj velem

Ameddig csak lehet.

 

Győztes

 

Véres csatákban semmi az élet,
Ismeretlenektől a kezed véres.
Nincs menekvés, arat a halál,
Csatamezőn bárkárit megtalál.
Ellenséged, vagy egy vérrokon?

Nincs kegyelem, nincsen rokon!
Címer a pajzson, kezedben kard,
Isten vagy Sátán ki fogva tart?
Az élet csupa-csupa harc…

Mindenkit kérek kapcsolódjon be a névnapos versek írásába! 

A fiúk lánynevekre, a lányok fiúnevekre írjanak. A téma szabad, csak a sorkezdő betűk adják ki az aznapi nevek valamelyikét!

Aki elkezdi az írást, nem hagyhat ki egyetlen napot sem! Ha kihagyná elveszti a versenygés jogát. Ez a játék rendszerességre nevel, ne hagyd ki! Hétfőig lehet nevezni verssel. Aki tovább birja az nyer!

.

A holnapi fiúnevek: amádé, elfraim, károly, manfréd, péter

A holnapi lánynevek: ágnes, agnéla, amália, apollónia, etelka, gréta, manassé, manfréda, margit.

d6rfclf6k, hogy vette9tek a fe1radse1got e9s digitalize1lte1tok Tame1s szolge1latait. Ne9he1ny felve9telem nekem is mevagn. Bizonye1ra van olyan is, ami itt nem szerepel.Isten e1ldja meg munke1tokat e9s ime1itokat.SzeretettelGyf6rgy

Lent a sziklák tövében

Ott, hol patak folydogál,

Találkoztam egy legénnyel,

Ábrándozva meditál.

Reménykedik: - rád talál. 

 

Aneszteziológia

 

Félek! Élek! ? Remélek!

Még hallom dobogását a szívemnek,

Gondolataim lassan eltűnnek!

 

Magába zárja lelkemet a csend,

A távolban, lámpa fénye dereng,

Szempilláim egyre nehezebbek!

 

Már nem látok, álmodok,

Légzésem ütemesen szuszog,

Érzékeim nincsenek, a műtőben vagyok!

 

Bajnok Gábor

Néha vágyunk arra, hogy elcsendesedjen a világ,

S körbevegyen egy kis lusta némaság

Hogy számot vessünk a múlttal és jelennel

Hogy számot vessünk eddigi életünkkel.

 

S ilyenkor elgondoljuk, jót vagy rosszat tettünk

S életünk döntéseit olykor megkérdőjelezzük

De a múlton változtatni sokszor nagyon nehéz

S örökre ott maradhat egy-egy hibás lépés.

 

Ott marad bevésve a jó, de a rossz is

S viszed, magaddal, bárhová jutsz is,

S döntéseid súlya olyan nehéz lehet,

Hogy megmérgezheti egész életedet!

Van egy gyermek ő a leányom,

még az életemnél is jobban imádom.

Nevető szeme csillagként ragyog,

emlékszem babaként hogyan gagyog.

Láttam hogyan tanul járni,

kapaszkodik ágyszélében igadozva álni.

 

 

Mondja nekem apa te ezt tudod?

és a választ soha meg nem unod.

Kiváncsi mindent érteni akar,

magyarázzad el neki hamar.

Eszembe jut az én gyermeki létem,

mennyi szépet megértem.

 

 

Kacagva szalad  mókázik veled,

hátulról elkap lefogja szemed.

Bújócskázik ajtó mőgőtt nevet,

persze te észre nem veszed.

Nem írtam már rég verseket,

Mert van, kit bántva ér,

Hogy szerelme, kit úgy szeret

Neki sohasem ír.

 

Hát gondoltam egy nagyot,

Ami felveri a port,

Előkerült egy kis papír

És írtam néhány sort.

 

Szerelmünk már bennünk él,

Nem kell soha vers,

Ha utolér egy rossz dolog

Vagy a sors is minket ver.

 

De újrakezdve minden nap,

Együtt az úton,

Én oltom szomjadat,

Ha nincsen gém a kúton.

 

Én őrzöm álmaid,

Mit oly vidáman jársz

S teljesítem vágyaid.

Zimankó – mező

 

Pihen a puszta, fehér lepel alatt

Alussza az álmát: a hótakaró lakat.

Ugye a vetésnek jót tesz ez az álom

Látod a búza, rozs alszik a magágyon,

A hó megvédi, hogy ne legyen károm.

Mindenkit kérek kapcsolódjon be a névnapos versek írásába! 

A fiúk lánynevekre, a lányok fiúnevekre írjanak. A téma szabad, csak a sorkezdő betűk adják ki az aznapi nevek valamelyikét!

Aki elkezdi az írást, nem hagyhat ki egyetlen napot sem! Ha kihagyná elveszti a versenygés jogát. Ez a játék rendszerességre nevel, ne hagyd ki! Hétfőig lehet nevezni verssel. Aki tovább birja az nyer!

.

A holnapi fiúnevek: Botár, János, Krizosztom, Lotár, Tivadar, Ulászló

A holnapi lánynevek: Angelika,  Vincencia

Boldogan ballagok, bandukolgatok,

Átlépek pocsolyát, átugrok patakot.

Távolba tekintget mélázó tekintet,

Orgona édes-mézes illata terjed,

Nyugalom járja át az edzett habtestet,

Yellow Submarine-dallam fület kecsegtet.

Penge siklik fehér habon,

Átvágtat a domboldalon,

Lecsúszik kényes tájakon.

 

Ráadás a késés miatt:)

 

Permetezd friss harmatod,

Áraszd tiszta patakod!

Lázam csillapíthatod...

Pál alias Saul Damaszkuszba tartott,

Ám lova egyszerre hirtelen megbotlott,

Lováról leesve az út mellett landolt.

Én is beszálok a játékba, amit László barátom talált ki. Persze csak is a saját stílusomban és versenyen kívül :)))

 

 

 

Pető

P ál, Péter vagy Pető?
Egy név csak a menő!
Talán tudod ki Ő?
Ő nálam a nyerő!

Mindenkit kérek kapcsolódjon be a névnapos versek írásába! 

A fiúk lánynevekre, a lányok fiúnevekre írjanak. A téma szabad, csak a sorkezdő betűk adják ki az aznapi nevek valamelyikét!

Aki elkezdi az írást, nem hagyhat ki egyetlen napot sem! Ha kihagyná elveszti a versenygés jogát. Ez a játék rendszerességre nevel, ne hagyd ki! Hétfőig lehet nevezni verssel. Aki tovább birja az nyer!

.

A mai nevek: Bottyán, Henrik, Pál, Péter, Pető, Saul

A holnapi fiúnevek: Balambér, Bátony, Gobert, Oberon, Polikárp

A holnapi lánynevek: Paula, Vanda

......................................................................................................... 

A mai nap nincsen lány név ezért a tegnapi ETEL névre irok egyet:

.

Ha sétálok erdőn ,s réten

harkály kottázza a léptem .

Kacsingatok nap sugarába,

bele olvadok a fa árnyékába.

 

Madár dal simul fülemen,

lábam rezzen a fövenyen.

Át ölelem rovarok seregét,

beszívom az erdő erejét.

 

Elbújok öreg fa odvába,

kezem simítom élő ágába.

Röptetem lelkem madáral,

békét kötök a darázzsal.

 

Virág nyílik a domboldalon,

élet fakad réten s tavon.

Kezemből hajtanak a fák,

belőlem táplálkozik a világ.

 

János nagybátyám fura figura,

Átkozottul makacs koponya.

Nem jó ötlet vele ellenkezni,

Objektíven nem tud gondolkodni,

S nagyon hamar elszáll az agya.

 

Haj

Egyéni frizura, egyéni haj,
Tupír-tapír, külön egy faj.
Előtte térden csúszik egy raj,
Lepillant, s választ, – ’óh nekem, jaj!’

Daru

Hűsöltem éppen egy platánfa alatt,
Emlékemben ez a nap fennmaradt.
Délben forrón tűzött le az ég ura,
Daru szállt le a tóra, de oly fura,
Az öltözéke volt: toll helyett csuha.

Kinézek az ablakon, csendesen merengek,

az élet nagy dolgait, vajon mért nem érthetem?

Mért nem tudom miért van, miért létezik,

mért nem értem érzésem, ezt a képzelgést?

Valahol a távolban boldogan nevetnek,

biztos tudják céljukat, miért teremtek.

Megtudom e valaha, miért az életem,

felfoghatom ép ésszel, mit ember nem érthet?

Kinézek az ablakon, az eső hull alá,

nem értem e körforgást, az élet folyamát.

Súlyos cseppek születnek, majd létük véget ér,

de számukra van még kezdés, egy új esély.

Az egyetlen vagy a Földön,

kinek számára szívem

babérkoszorút teremne,

ám súlyos béklyó mélyre

lehúzza.Tán a szerelem

egy sötét verem? Nem de?

Az egyetlen vagy,

kivel életem koszorúját

örökre egybefonnám.

Az egyetlen vagy, kivel

tényleg ezt megtenném,

s kihez örökre hű leszek,

míg szemem fényességet,

fényesen ragyogót lát.

Az egyetlen vagy, kinek

szívem vad dobszót perget,

s kihez minden dobbanása,

mint harang kondulása,

szól, s kinek a szerelem mezején

csak örökzöld ibolya teremhet.

Libbenő fátyolként

napsugár játszik

bárányfelhő még

odébb vígan fuvolázik.

 

 

Pillangó libben, s

a kikelettel táncol,

hirtelen végre

víg madárdal szól.

 

Boldog vagyok,

mert kitavaszodott,

s azt remélem

új életet hozott.

 

Kikelet jöjj el,

ne csak álom legyél!

Hozz nékem frissességet,

a barátom legyél!

 

Hozz télre tavaszt,

mondj sok bolondságot,

hozd el nékem végre

az igaz boldogságot!

 

Virágok közt

 

Selymes virágok nyílnak a kertben,

Zöld pázsit, méghozzá keretben.

Vízesés csen-bong kissé távolabb,

Elnyelt napfény és fodrozódó hab.

Tajtékja alatt ezernyi halacska,

Lián mossa benne lábát a csacska.

Árnyék és napfény mind jó barát,

Nappal és éj, száz és száz karát,

A virágok közt töltöm életem nyarát.

 

Önbizalom

 

Elégedett vagyok magammal,

Mézesmázos bájoló szavammal.

Ismerkedek, hódítok, elhagyok.

Leányok, rajtatok kacagok!

Igaz talán, vagy nem igaz?

Vagy talán, még sem igaz?

Tulajdonképpen ki tudja?

Lesz valaki, aki megmondja?

Mondják meg mi az igaz.

Ha nem érzem mi az igaz.

Nem tudom, mi nem igaz.

Gyötrődöm, nem segítesz.

A kételyekben elvszítesz.

Játszom az igaz szóval.

Pedig ez komoly dolog

Vannak még boldogok?

Vagy csak mímelve a jót

Erőltetve tartják a pózt?

Ha majd a lepel lehullik

Egységünk majd bomlik

Ki ad igazat?

 

Farkas Attila

Felzokognék

Érted egészség!

Ha te lennél számomra az egész-ség…

 

Felzokognék

Érted boldogság!

Ha te lennél a hetedik mennyország…

 

Felzokognék

Érted búbánat!

Ha újjá építhetném lélekváram…

 

Felzokognék

Érted békesség!

Ha galambod ki nem halt volna már rég…

 

Felzokognék

Érted gyűlölet!

Ha szüntelen nem szülnél vad kölyköket…

 

Felzokognék

Érted szeretet!

Ha felolvasztanád a kő szíveket…

 

Felzokognék

Érted szerelem!

Tétova teve

bandukol

sivatagban,

oázist keresve

a rengeteg 

homokban. 

A karaván,

melytől már

elmaradt,

ki tudja, tán

merre jár,

tétova teve

karavánnyomot

sehol nem talál.

A homoktenger

a nyomokat

mind elnyelte,

tétova teve

a sivatagban

maradhat

mindörökre......

Bolondos napsugár

 

 

 

A   felhők  szélén  napsugár,

ki  most  madárdalra  ébredt,

játszani is ő hív engem, s az

az álmos, ébredő  természet.

 

 

 

Tél tábornok, lám kicsit  lusta,

hogy   kabátját  nem   találja?

Vagy talán szögre akasztotta?

Nem ébredt most kakasszóra.

 

 

 

Ó, fene  bánja,  nem  érdekel,

hisz  ezer madár kint  énekel.

A  kopasz  fák  is  hajladoznak,

cicák  módján  nyújtózkodnak

...mit is adhatnék? Tűnődtem jeles napod reggelén;

Egy pulóver, egy CD, parfüm, a leginkább melyik lehetek én?

Lennék inkább egy korty kávédból fáradt, fázós hajnalon,

Megkönnyebbült sóhaj bánatkönnyes arcodon.

 

Lennék, ha beteg vagy bölcs doktor, csodapirula,

S mikor minden rendben, boldogságod szelíd mosolya.

Ha mondod: nincs tovább, lennék kapaszkodó, reménysugár,

Labirintusodban útmutató lámpás.

 

Nyár hevében hűs szellő, tested simogató,

Ropogós télen tüzét neked ontó kandalló.

Tétován tekintek

téli havas tájra,

szemlélem a fákat,

amelyek nappal

mind  oly sudárak,

 s hóköntösben

víg táncot járnak.

De eljő az éjjel,

s az erdő tele

riogató rémmel.

Tele van árnnyal,

hajnalban homállyal.

Ködös erdőben

halovány árnyak

halottnak látszanak.......

Lehetek fennt,

lehetek lennt,

lehetek léha,

lehetek lusta.

Lehetek szép,

lehetek rút,

lehetek hiú,

ha alakom nézem

homályos tükörben,

mely  vakot kapott,

s így mint tükör

örökre halott.

Valahol felcsendül egy dallam

 

 

 

Valahol  felcsendül egy dallam, mely a szívemben  él,

a  távolból  hallom, úgy  érzem, szinte a  lelkemig ér.

A szél hozta ide messziről, talán egy nyitott  ablakon,

búsan szól  ez a kedves dal, ezen a  hűvös alkonyon.

 

 

Átöleli, csókolja  magányos lelkem  édes szorításban,

elsírja  nekem  keserves bánatát a sötét  éjszakában.

Könyörgő  könnye az én  kettétört szívemre  csöppen,

fájdalom van, hallom  én, kérlelő, gyászos  énekében.

„Szobám mélyén reszketek...

Könnyektől szenvedek...

Fájdalmam határtalan...

Érzéseim tompábbak…

Mosollyal nyugtázom helyzetem…

Emlékek röpködnek fel s fel…

Egy két vita… józan hiba…

S mennyei csók hadak…

Nem felejthetem egyiket sem…

Hisz szívem tavasza ekkor jött el…”

„Becsukom a szemem és elképzelem…

Pulzusom most is gyorsabban ver…

Látom s érzem!! Talán meg is érintettem?

Nem és nem… buta ábránd ez…

S buta vagyok én is...

Álom… csak egy álom…

Mormolgatom egész este…

Feledni próbálom, de még most sem megy...

Álmom a vágyaim megtestesítője...

Egy kép... egy arc... lassan beugrik...

Te voltál az...”

Tested ölelje csillagtakaró,

Álmod őrizze ezer kis manó,

Minden angyal ágyadnál ott üljön,

Gonoszt és rosszat messze elűzzön;

A Hold ringasson álomba helyettem,

Reggeli napsugár csókjával ébresszen!

Hair...

akkor éjjel...

rezeg...

odamegyek, elolvasom...

nem értem... mi van???

tévedés biztosan...

az nem lehet...

rossz tréfa tán...

felhívom...

csörög...

kinyom.

ki nyom?

nem Ő...

 

 

 

Sokk

Halálhír a hálón

 

 

 

Szombat este…

tévé elé telepedve…

hirtelen rezeg...

odamegyek, elolvasom...

nem értem... mi van???

tévedés biztosan...

az nem lehet...

rossz tréfa tán...

felhívom...

csörög...

kinyom.

ki nyom?

nem Ő…

 

 

2008

 

Gyermek zsivaj a domboldalon

Ott szánkóznak kicsik nagyok.

Szünet van az iskolába két nap még,

Nincs tanulás,testnevelés,felelés.

 

Fiu vezet lány sikoltoz,hű de jó,

Repül a szán,ragyog a hó vakitón.

Pici lányka a szánkót huzza,

Térdig süpped a friss hóba.

 

Segitenék fejét rázza, nem kéri,

Egyedül akar a dombra felérni.

Had lássák csak meg a nagyok,

Ha kicsi is de erős vagyok.

 

Lecsuszik a domb aljára,

Sírásra áll kicsi szája.

Minden porcikája remeg,

Ölbe kapom haza viszem.

 

Annyira akarlak, annyira kívánlak,

Engedd, hogy érintselek s melléd bújak

Érezni akarom bőröd hűvös illatát

Érezni akarom tested ritmusát.

 

Hagy, hogy szám megtalálja szádat

Hagy, hogy átadhassam a vágyam

Engedd, hogy szorosan ölelhesselek

Engedd, hogy nagyon szeresselek!

 

Minden gondolatom Téged talál

Minden érzékem csak Rád vár

Éjjelek és nappalok egybefolynak

Testem lüktető ritmusára változnak.

 

Megőrjít a vágy vad ereje

Magával ragadó szenvedélye

Ne lökj el Magadtól, mert meghalok

Eléget a tűz melyben lángolok!

Asztalunkon a gyertya csak kis lánggal égett,

Fényében küszködve lestelek téged.

Szád szélén a sorra változó árkokat,

S bennük a bujkáló mosolyokat.

A véges, s a végtelen immár enyém,

A végest az esti órákban láttam,

A végtelent szemedben leltem fel én.

Erős volt a helyszín, s erősek a szemek,

Fáradtak a kusza határértékek,

Mit papírra róttak erős kezek, felejthetetlenek.

Emlékként mégis a csipketerítő, és a forró viasz maradtak meg

Erősebben mindennél,

Tán mert az anyagba száradt a drága viasz,

Melyet te érintettél.

Neked, kedves Ilona!

 

 

 

Vigyázz a szívedre!

 

Köszönettel csak én tartozom neked,
hogy te oly sokszor elküldöd a szíved.
Csak vigyázz rá, nehogy összetörjön!
Hisz akkor te mit adsz nekem kölcsön?



Mit hallgatok én akkor  éjszakánként,
ha eltörik "az" olvadó jégkristályként?
Elnémul a világ, ha elhal kedves szava,
kialszik az égbolt s vele millió csillaga.



Nem lesz akkor nappal, csak sötétség,
néma lesz a szívem, s benne üresség.

 

Isten a szavával férfit teremtett,

s szabad akaratot adott neki.

Bár Ádám (s Éva is) visszaélt vele,

mégsem volt ez részéről baki.

 

Az utolsó időkben –meg van írva-

milyenek lesznek az emberek.

Nem szokásom a károgás, huhogás,

de eljött az idő. Nem lehet?

 

Nézz magad köré, s mondd, hogy te nem látod:

pénzsóvár, önző, engedetlen,

hazug, rágalmazó, kéjelgő, hiú…

Az emberiség menthetetlen?!

 

Széles az úttest a veszedelembe,

az ösvényen csak páran járnak.

Amikor megszülettem

 

 

Negyvenöt  éve lesz   pár pillanat  múlva  éppen,

hogy én a gyötrelmes világra nyitottam szemem.

Egy hideg  januári  estén ott a hófödte városban,

ÉszakKeleten  Báthory István győztes városában.

Ott a parányi, szegényes, kopott  szülőszobában,

tartott engem anyám-reszkető gyönge karjában.

 

 

Ő volt, akit először meglátott a könnyes szemem,

aki a  remegő karjában tartotta  a dobogó szívem.

Aki megmutatott engem  ennek a  hideg világnak,

s  büszke lélekkel  a mellettem zokogó  apámnak.

Bálban

 

Sietek a maszkabálba titokban,

Zene szól, és hív a kifeszített sátorba.

Űz valami, hajt valami feléje,

Bár úgy érzem, a frizurám megtépve.

Áll a bál és én seprűnyélen lovaglok,

Legrondább a boszik között én vagyok!

A globális világ

 

Melegszik a Föld, s eltűnik az ózon,

Szemét lep el erdőt és víg patakot.

Gyárak, s autók okádják a mérget,

És mi nagyon jól érezzük így magunk!

 

A Tv mocskot sugároz naponta

Mutatja, hogyan kell ölni, s robbantani

Ha nem tetszik valami, tessék itt egy bomba,

Vagy tekerd ki a nyakát: ezt tudják mondani.

 

Láthatod, hogyan kell bankokat rabolni

Versenyezni részegen, forgalmas utakon

A polcról, ha kicsi vagy a csokit elcsórni.

Megölni apád, s anyád egy vidám hajnalon.

Kritika

 

Kritikáim előveszem,

Olykor, olykor megszívlelem.

Leírják, hogy mi rossz, s mi jó,

Cudar, cukros illúzió.

Számosuknak ez a kenyér,

Az íráshoz nem, csak ehhez ért.

Influenza

 

Elcsípett az influenza,

Mérgelődőm az ágyamban.

Őrült módon ráz a láz.

Kezem és a lábam fáj.

Elkapott a náthaláz.

Szeret?Talán igen, talán nem

Ezt csak ő tudja biztosan más nem.

Szeretem?Igen ez biztos,

Az életemben ő fontos.

Fél?Talán igen, talán nem,

Nem látszik rajta hogy fél tőlem.

Félek?Igen.Nem tudom mitől..

Talán hogy szívem összetör.

Lesz valmi szerinte?A válasz a szokásos

Talán...talán..ő semmiben sem biztos.

Szerintem lesz valami?Szeretném ha lenne..

De túl sok a talán, s nem jutok semmire.

 

 

Lassan leszáll az éj s a sötétség csendje bevonja az apró temetőt

Finom ködfátyolát szétterítve a sírok felett

Az ott alvók álmára óvó kezet emel.

 

Halottak Napja van, az elmúlás a fájdalom a bánat percei ezek

Kik elmentek örök békére leltek

Kik itt maradtak bolygó lelkek lettek.

 

Ha elvesztünk Valakit ki fontos volt nekünk,

Igaz hiányát csak ekkor érezzük

S sírja előtt állva egy néma fohászban

Visszatérünk Vele a múltba egy szép pillanatra.

Lassan érkezik finom ködfátyolba burkolva

Az ember azt hinné, Ó a kis csalóka!

De amint birtokba vette a világot,

Fehér tájat fest, ablakra jégvirágot.

 

Hideg szele végigsöpör a tájon

Hófödte leple erdőn, mezőn, határon

Csillogó fehér szitáló pelyhek

Az égből aláhullva mindent betemetnek.

 

Néha tomboló erők hajtják végtelen paripáját

Őrült széllel vágtató vad viharát

De van, hogy elcsendesedik, mintha megnyugodna

Fehér, csendes, álmodó békét hozva.

Akard az életet, akard a reményt

Higgy magadban és másban, hogy mindent elérj

A boldogság csak akkor talál rád, ha engeded

Ha nem figyelsz eléggé, nyomát vesztheted.

 

Ne akard erősen, csak hagyd, hogy elérjen

Hagyd, hogy Ő találjon és akarjon téged

Az élet néha oly nehéz és sivár

Ne lökd el a jót, mikor melléd áll.

 

S ha megkapod, őrizd vigyázva

Mert könnyen ellobban különleges lángja

Akard, hogy örökre ott maradjon veled

Mert boldogság nélkül élni, nem érdemes!

 

Emlékszel még, mikor örömzenére

táncoltunk a sötétbe’?

Emlékszel még a nyárra,

Mikor szálltál virágról virágra?

Vajon emlékszel-e még,

hogy együtt szürcsöltük

Holsten-virág nedűjét?

 

Elmúltak a szép percek, az órák,

De gondolni oly jó rád!

 

Miután a Nap megégette szárnyad,

leestél, s én zuhantam utánad.

A szárnyaimat elvesztettem,

Miközben a barátom kerestem.

Könnyel és fájdalommal körbebástyázva

fekszem mozdulatlan, összeomolva,

mint gyermek kártyavára.

Emberek ébresztő fel a fejjel,

minek a bánat az semmire nem kell.

Vidáman élj hogy létezz,

csak akkor ha muszály fékezz.

Mert nem arra teremtetett az ember,

sírva ébredjen minden reggel.

 

 

Én tudom miről irok,

higgyétek el sokat bírok.

Nehéz ugy élnem nekem,

hogy az emlék ítt van velem.

Sanyaru gyermekkor buktatókkal tele,

de a franc törődjön vele.

 

 

Mindenkinek megvan  saját keresztjének a súlya,

szenvedéssel tarkítva akár jézus útja.

Vigasztaljon vannak szebb napok,

ha nincs versem által adok,

én már rezignált vagyok mindennel szembe,

mert tudom hogy ez az élet rendje.

Távolból egy harang kondulása

vagy egy távoli vonat zakatolása

egyformán monoton hangot hallat.

Közelről szíved ütemes dobogása

vagy szemeidnek  szikrázó lobogása

 a szerelem  örök útmutatása marad.

Életem reménytelen létben

hétköznapok elkeseredettségében

vívja örök küzdelmekkel teli harcát,

majd e küzdelemből győzelemittasan

kikerülve , s a diadal mámorának

örök habjaiban  végleg elmerülve

nem talál már többé sohasem kiutat.....

 

Mélyponton

 

Hátborzongató a fájdalom amit érzek,

könnyes szemmel a csillagos égre nézek.

Istenem! Látod hogy összevagyok törve?

Erőm alig tart,hogy ne rogyjak a földre.

 

A küzdelmet tovább már nem bírom!

Sodorjon magával az ár,hát hagyom.

Cserben hagyott az élet,s a szerelem,

óriási luk tátong a szívemen!

 

Sötét gondolatok bántják az elmém,

hogy a halál a megoldás?Nemhinném.

De erőt meríteni,már sehonnan sem tudok,

mikor senkisem lát,akkor sírok!

Megkaptam mind 3 magyar tanár szakmai értékelését a nevezett önéletrajzi versekről;)) KÖSZÖNÖM NEKIK AZ ÖNZETLEN SEGÍTSÉGET ÉS A SZAKMAI ÉRTÉKELÉST!

 

Gondolom minden résztvevő kíváncsi rá, hogy a szakmai zsűri mit mondott a verséről :))

 

Először a tanárok szavazatai a helyezésekre:

 

1. hely: Vincze László (2 szavazattal) 

             Szabó Mihály (1 szavazattal)

2. hely: Bartha Ágnes (1 szavazattal)

             Csáji Lajos  (1 szavazattal)

              Szabó Mihály (1 szavazattal)

3.

Másfél óra még... és ünnepelnénk.

Az elsők közt lennék...

Becsukom szemem és elképzelem...

Mosolyogsz. Itt vagy velem.

Az asztalon két pohár... füst, zene,

minden megvan, ami kellene...

De a szemem kinyitom (sötét van).

Hiányzol nagyon!

Zokogni akarsz, de nem mered,

Feledni akarsz de nem lehet.

Eszed felejt, de szíved soha,

Tudom az élet túl mostoha.

Üvöltenél, de nincs hangod se,

Szívedet furdalja emléke.

Eszedbe jutnak régi álmok,

Vicces, kósza és vad ábrándok,

Melyben Ő éelted párja,

S nem kell várnod senki másra.

S mire rájössz csak buta álom,

Könnyezik benned a fájdalom,

S arcodon lepereg egy könnycsepp,

Megremegsz, s kinyitod szemed.:'(

Születésed hosszú folyamat volt,

talán Nap ragyogott rád,talán Hold.

Kisgyermekként mostoha lett sorsod,

kemény élet várt, nehéz volt dolgod.

 

Követted az utat, majd letértél,

nem fejezted be, amit elkezdtél.

Egy galamb változást hozott neked,

társad lett és bekötötte sebed.

 

Csiszoltátok egymást éveken át,

mosolygott rátok három napsugár.

De sötétedni kezdett hirtelen,

átok súlytott le rátok, szívtelen.

 

A galambot magával ragadva,

könnyező sziklát magára hagyva.

Maszkabálon
maszkot öltünk,
táncolunk és
flörtölünk,
letesszük
a gondjainkat,
s újra
vidámak
leszünk.
Rohanó
életünkben
kell egy
kicsi vidámság,
elődeink is
így gondolták
ezért,
a farsangot
ránk hagyták.
Megérkezik
minden évben,
vízkereszt
után,
s velünk marad,
majd távozik,
húshagyó kedd
éjszakán.

A szerelem harc, melynek fegyvere a szó
Csak mese a szőke hetceg, s a fehér ló.
Nem jön ő, ki megment téged,

Egy rossz szó elhozza a véget.

Sírhatsz majd nem lesz veled senki,

S azt kérdezed: a Nagy Szerelem ennyi.
A szerelem is elmúlik lassan köd lesz,

Az álom mejben éltél talán örökre elvesz.

Nem hiszel már a meséknek, daloknak,

Melyek a hercegről és a fehér lóról szólnak.

Ráébredsz az életed nem csak egy mese,

Nem kell a herceg, de a fehér ló se.
Mert utdd meg a szerelem harc s fegyvere a szó,

Meghalt már a szőke herceg s a fehér ló.

Legkedvesebb lélek

Te lehetsz

csak nékem

kit hátán hordott

valaha is  a Föld.

Könnybe lábadt

szemeimmel azt

a képet nézem,

mely füleimnek

fennkölt lírai

verset zsong,

s ami így

jut eszembe

sok emlék, mely

mind kellemes ,

mindez megmaradt

az emlékezetemben.

Isten áldjon, s óvjon Téged!

a Sors keze vezessen,

s vigyázza minden léptedet!

Minden egyes lépésed

babérkoszorút teremjen!

Elmentetek.

Csend a zajban.

Lelkem toporog,

Gondolat zűrzavarban.

 

Keres valamit,

Rendet, kapaszkodót,

Kiutat, menedéket,

Vigasztalót.

 

Itt van újra saját világom,

Körülölel lágyan, símogatón,

Vártam már, most mégsem kell,

Hiányzott, eljött, mégsem kell.

Még nem.

 

Zene a mentsvár, betölti a teret,

Hangjegyek közé bújik el szívem,

Tomboló érzések, csillapodó fájdalom,

Pihenni megyek, szemeim lehunyom.

 

Családom,

Egy-egy szem az imafüzéren,

Magam köré fonom, körülölelem,

S ha felkelek, várnak már a célok,

Mit kell elérnem érzem, tudom.

Ez nem vers,

csak egy régi-régi sms a

szerelmemhez:    valahonnan 2005-ből!

S csak azért tettem ide fel,

mert nekem  az érzés akkor

annyi mindent jelentett,

s szerintem maga az érzés,

s a szerelem az örök!

Édes kicsi szerelmem!

Kérlek bocsájtsd meg nekem hogy ma még

meg sem cirógattam a te éhes lelkedet!

De tudd, hogy az én szívem,lelkem is éhezik!

S szenved!

Egyetlen pillantásodért,

egyetlen érintésedért, a molyodért!

Köszönöm hogy vagy nekem,

hogy lelkeddel melegíted a fagyos

lelkemet,hogy vígasztalsz engem,

s hogy letörlöd a könnyeimet!

 

Karácsonyfa tündököl a meleg szobában, 

a halacska fickándozik a fürdőkádban. 

Minden olyan idilli, minden ember boldog...

De azért ne feledjük azt az egy-két dolgot,

amit az ünnepi hangulat gátol,

mi lesz a fából és a halacskából.

 

Míg mi rosszullétig zabáljuk magunkat,

ártatlan gyerekek éppen éhenhalnak.

Míg te a meleg szobában figyelsz gyermekedre,

a hajléktalan fagyos tekintete néz a végtelenbe.

És ne felejtsük el közös barátunkat, 

...., aki már nem karácsonyozhat...

What an aewsmoe way to explain this—now I know everything!

Csak neked mondom el!

 

 

 

 

 

 

Bocsájtsd meg nekem ha most nem foghatom kezed,

Hogy egyedűl hagytam én a te gyönge szerető szíved!

De tudd meg  az enyém is vérzik, könnyezik, szenved,

Nem felejt s meg szenved érted minden egyes percet!

S míg újra nem lát téged az én árva, csavargó  lelkem,

Egyedül- s csak érted húll az én vígasztalan könnyem!

 

 

 

Remegve várom  én az órát  s azt a magasztos  percet,

Mikor  a reszkető két karom majd téged újra át ölelhet!

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fénybe táncoló

 

 

 

 

 

Csontig érő  hidegben remegett  a parkban.
Kezdő hontalanként, még tapasztalatlan.
Hó illatú levegő féltőn  átölelte,  szerette.
Szorosan hozzá bújt ,  csókját ízlelgette .
Lehunyt szemmel  fogadta el  szerelmét,
Puha  hótakaróval  védelmezte  testét.
Ahogy elaludt született a csöndes dallam,
hárfahangon zengett egyre hangosabban.

- Téli  szélként vagyok férfi, és nem gyáva,
  mégis félve kérlek  az első öröklét  táncra.

 

Behatolt osonva,csak egy pillanatra,

Újra legyőzte a,jégbezárt kihúnyt fényt,

Égköveit hinti,ezernyi lakatra,

Körülölel s hirdet,a létnek varázsfényt!

 

Madai Katalin,2010,december 31.

Az életet Tőled kaptam,
most az én tulajdonom.
Milliónyi csillám ragyog
kis ajándékomon.
Milliónyi csillag mosolyog,
Uram, éji boltozatodon.
Milliónyit dobban szívem,
s mondja: "ez az én dalom!"
Míg élek, szívem dala
csakis számodra dobog,
Ha meghalok, néma marad,
ez egy ilyen egyszerű dolog.

Lám vége van az óévnek,
az idő továbbléphet.
Egy évvel öregebben élek,
s az újévben többet remélek.

Jöjj el újév,
tűnj el óév!
Legyen boldogabb az élet,
hogy ne hiába reméljek!

KÜLÖNÖS   SZILVESZTER

 

 

Egyedül ülök a nagy ódon házban,

Fáradtan ketyegnek az órák a szobában.

Közeleg az éjfél, mely lezárja az évet

Ez csak vegetálás, ez már nem is élet…

 

Mérleget készítek rosszról és a jóról

A papírra vetett sok-sok panaszszóról.

Miért nincs vidámság, kacagás és móka?

Miért sír a sarokban szegény Nagyanyóka?

 

Vívjuk a harcunkat, de sajnos ŐK győznek

Karácsonyra nekünk ingyen konyhán főznek.

Szeretnénk dolgozni, persze azt sem lehet

Számunkra úgy néz ki, nem lesz több kikelet!