A házsártos és a filozófus

Xanthippé volt a nagy Szókratész felesége,

Amint szóra nyílt szája, a bölcselő

Vette lábát a nyaka-közé, s iszkolt.

Életét mentette, de másokat bezzeg tanított

Rém-rendes tőle ezen tette.

Ihol hát, így születik a filozófus,

A saját háza-táját sepregette volna inkább

........................................................a szedte-vette

Mindenkit arra szeretnék megkérni, hogy 2010. 07. 04. (vasárnap) estig jelezze nekem, ha szeretne élni a lehetőséggel és szerepelni a klub által kiadásra kerülő Antológiában!

Kérlek azt is írjátok meg, hogy hány oldalra tartotok igényt! (Oldalanként 1500,- Ft-ba kerül a szerzőnek, amiért oldalanként 4 db kész példányt kap majd a könyvből.)

Várom jelentkezéseteket!

Az eddig történt jelzések szerint a következő szerzők már fognak publikálni rajtam kívül az Antológiánkban:

Vincze László             20 oldalon.

Tánc

Selyembe öltözve egy szép leány táncol,

Zord szívek enyhülnek

Az esti szeánszon.

Lenge a ruha, nem sokat takar

Óh, vajon a táncért

Mit akar? Vajon mit akar?

Egy tálcán Keresztelő János fejét.

Sziasztok!

Egy lehetőséget szeretnék felkínálni a klub tagjainak :))

Szeretnénk nyomtatásban megjelentetni egy Antológiát, amiben minden klubtag publikálhatna. A szerkesztést, tördelést, borítót és illusztrációkat én készítem, ezért fizetni nem kellene, csak magáért a nyomtatásért. Számításaink szerint, minden hasznos oldal 1500,- Ft költséggel járna. Ezért oldalanként 4 pld. járna ingyen, és tőlem ajándékba kapna minden alkotó egy kb. 10-15 soros bemutatkozási lehetőséget ingyen az Antológia elején.

Újra akarok születni,de nem veled!

Nálam soha többé,már nem lehet helyed!

Eleget kínoztál,szenvedtem miattad!

Míg rád vártam, magadat másnak eladtad!

Akkor hagysz magamra,mikor már elvesztem!

Pedig csak tápláltalak,rosszat nem tettem!

Lopakodó lépteidet nem akarom!

Nélkülem élj, s most te segíts magadon!

Most én doblak el, ahogy te tetted velem!

Ajtóm vasakarattal bereteszelem!

Hiába kopogtatsz majd nálam, tombolva!

Hiába borulsz lábam elé. zokogva!

Csend van...nem hallok semmit...csend,esik.

Magányosan elülve, elmerengve,

S nem érzek lelkemben semmit, semmit.

Esik...zuhog,tombol kinn a vihar.

De bent csend van, legeslegbelül csend.

Nincs jókedv, tréfa csak a nyugalom zaklat.

Zavar...halk semmit sem szól, nem beszél.

Mélyet sóhajtva majd csak túl leszek rajta.

Ha szomorúság szorítja a szívedet,

Nincs mi megtörje ezt a rossz kedvet.

Szememből könnyek, felhőkből cseppek...

Arcomon gurulnak a könnyek, kinn csepereg.

Itt vagy velem

 Hihetelen ez az érzés…

Egyedül vagyok és mégsem.

Ez soha nem volt kérdés…

Itt vagy mellettem.

Ha rohannak a napok,

És nem tudom, hol áll a fejem,

Egyedül sosem maradok

Mert tudom…itt vagy mellettem.

Tudod,amikor megbántanak,

mikor nehéz az élet…

olyankor sokszor látlak.

..olyankor már nem félek.

Könnyes lesz a szemem…

Mély levegőt veszek.

fáj akkor nekem,

de csak mert szeretlek.

Halványodnak az emlékek,

Nem mindenre emlékezem.

Lelketlen Világ

Lélektelen Világ, benned mi az Ember?

Elmúlik minden, s ő csak bolyong benned.

Ténfergő léptei, botladozó tette...

Így, vajon az Isten erre teremtette?

Céltalan életek, csak bűn, ami vonzó!

Ide jutott a Faj, egy kihaló torzó...

Anya, apa! Nem hangzik el e két szó...

Mint jó anyám méhe

Meleg, óvó

Nyugalom szigete

Cirógató

Erős, biztonságos

Mint a szikla

Tüzet szító vánkos

Mint a szikra

Mentsváram, ha félek

Szeretet-ágy

Hogy, ölelj, míg élek

Egyetlen vágy!

Hazugság a szerelem

Mily nagy hazugság a szerelem,

Mégis várom, hogy belé esem.

Ha jön, úgy de úgy örülök,

Ha elhagy, majd megőrülök!

Miért kell akkor mégis nekem?

Miért akarom, hogy legyen velem?

Az érintése fagyos kézfogás,

Az ölelése síri félhomály.

Óh, reggel miért kell felébredni,

Miért kell mindig mást ölelni?

Miért vagyok mindig egyedül?

A vágyam miért nem csendesül?

Szép lányok, mit tesztek velem,

Miért kelletek mind-mind nekem?

A szerelem nem más. mint egy nagy hazugság

Van aki már az elején tudja

S akad aki soha be nem vallja

Egy ember az oldaladon azt gondolod boldogság

Jön magától és még szebb lesz minden

Mi eddig volt a múlté s a jelennek élsz

Mindent hátrahagyva, így nem félsz

Új életete ad de ne hidd, hogy ingyen

Az elején minden szép, nagy az öröm

Sok mosoly, gyengés érintés

A jövőről való tervezés

Aztán vége s más nem lesz csak közöny

Kín, rosszabb ez mindennél

Beleőrülsz a fájdalmaidba

Elmenekülsz az álmaidba

Jobban csábít a halál az életnél

Mi egykor léted értelmét jelentette

Varázs volt minden percben

Megszűnt s megtört a testben

Most az életedet is elvette

Csak még egy pillanat.

Az élet egy pillanata.

Létmagasságban magányos sirálysikoltás,
vizek felett rebbenő szárny suhogása,
és képből eltűnő imbolygó vibrálása,
időkből fakasztott kristályok forrása,
sírverem, földruhába vájt mély dekoltázsa,
időtlen időkre való pillanata.

Ember az esőben.

Rossz kétkerekűjén tolta
gyermekét egy ember.
Dalolt az utca,
mert eső mosta,
akár a tenger.

Dalolt az utca,
mert gyermekét tolta
egy szegény ember.
Látta a felhő omolva
és az ég síró szemmel látta.

Elbúcsúzunk végleg.

Eljött a nap, a búcsú napja.

Leérettségiztünk, megyünk tovább.

Bizonyítványt kezünkbe kapva,

Újra elhagyjuk az iskolát.

Csapongva merengünk a múlton,

Új célt tűzve már magunk elé.

Zár kattan, szétrebbenünk az úton,

Utoljára még intünk iskolánk felé.

Nem tudjuk, a sors mit tartogat,

Kereszteződnek-e még útjaink?

Lassú mozdulattal fölém hajoltál,

tested, mint a lágy szellő, úgy simogatott.

Ahogy kezed remegőn vállamra tetted, mint villámlás a sötét éjben, aként hatott.

Egy ütemre vert a szívünk, a mennyek zenéjét játszotta lantján, s én bénultan feküdtem az érzelmek tengerének csendes partján.

Csillogo szemed pimasz fénynyalábja!

Megégetett minden pillantása!

Vöröslőn tüzes ajkadnak íze, volt az estkorona legékesebb dísze.

S bár már értünk megették a halotti tort,

csókod csókommal csontokként összeforrt.

EGY ARC

Nem szól, nem riad,
Csak képzeletet old.
Álomképek hintik álmait,
Álom- csókok szórják be ajkait.
Mondd! Ki vagy te arc,
Kire gondolok minduntalan,
Ki mindig eszemben van.
Te egy arc vagy, ki képzeletet old.
Fekszem az ágyon, kezem a vállamon,
Érzem, ez a te kezed.
Tekintetem rátapadt a mennyezetre,
Arcod ott van, oly rövid az élet,
Hát engedj magadhoz közel,
Engedd, hogy nézzelek,
Engedd, hogy szeresselek,
hogy minden nap veled legyek.
Oh, te fénylő arc, bár a nappal kelsz,
S vele tündökölsz,
Mégis az éjben mellettem nyújtózol el,
S mire újra szemedbe nézek,
Talán szívedbe is beférek.

Volt, mikor féltem,

mi lesz, ha Te jössz...

Arra gondoltam csak,

mindent majd "fellöksz".

Azt hittem, sőt rettegtem,

ha majd megszületsz,

új, s számomra nélkülözött

életet "üzensz".

Ma már látom mily

butát, gyermeteget hittem,

hisz azóta Te vagy,

a legféltettebb kincsem.

Szemed ragyogása!

Olyan az Nekem,

mint a vak sötétben

a fényt, ha meglelem.

Arcodra pillantva,

a világot is értem,

bizonyos vagyok hűn,

Ajándék vagy Nékem!

Nekem a zene az, mi

másnak a szó, a felelet.

Nekem a zene a válasz,

a kérdés, a szerelem.

Nekem a dallam, ritmus, az,

mi másnak a fény, napsütés.

Nekem a zongora hangja

a gyermeki szívverés.

Nekem a zene a barát, s

a társ, az ellenség.

 Nekem a muzsika az,

Mi másnak a mindenség.

Nekem zene nélkül már

nem forog a Föld többé!

Az nekem a zene, mi

másnak az örökkön-örööké!

(Baba)

Fény-e a tűz,

S tűz-e a fény?

Hány ezer év

Míg életre kél?

Fény-e a láng,

S láng-e a fény?

Úgy tízezer év

Míg ébred a lény!

Fény-e a szikra

S szikra-e a fény?

Hény életet kér

A fenséges kény?

Fény-e a parázs,

S parázs-e a fény?

Már csak egyet kér,

S fenség a kény!

Fény-e az a szellő,

S szellő-e az a fény

Mely féltve kiáltja:

"Ily fényes ne légy!"

SZERESD EZT a GYÖNYÖRŰ VILÁGOT

Szeresd ezt a gyönyörű világot,

Bukj le a vízbe, ha megcsodálod.

Merítsd bele könyékig a kezed,

Ott a mélyén szívem megleled.

Feküdj le a partra,

Ajkadra leheletem rátapad.

Lábujjaid közt átfolyik a homok,

Arcomban csillog homlokod.

Nézz fel az égre!

A hold leplét letépte.

A csillagok kigyúlnak,

És apró kiskutyák kiülnek

Hunyorogva a sötét felhőkre.

Gyengéden simogass meg,

Szeretni nem vétek.

Jön felénk a könnyű csend,

Melynek fuvallatától megcsörren az éj.

Liliom

Szüzek virága

Bársony hó szirmú leány

Fehér fényű lét

Vörös rózsa

Vörös selyemvágy

Tüskés szenvedélyem vagy

Véres ujjbegy tart

Árvácska

Léted nincstelen

A Föld melybe gyökeret

Vertél a tied

Nefelejcs

Felejtés ellen

Küzdő mélykék rétlakó

Emléket őrző

Margaréta

Kelyhed Kánaán

Méhek étekadója

Mézédes odú

Hóvirág

Bús fejjel jársz te

Tavaszkirálynő- Miért?

Hisz meghalt a tél!

Mi egykor gyermekkorod
szerelme volt,
Mára már némán csengő,
mint a holt
Folyó. Hiába minden
régi vágy,
Emlékeid nem hozza
vissza már.

---- AJÁNLATOM. ----
Megjelent az új könyvem Victoria Aniser szerzői néven. – Szeretettel ajánlom minden kedves ismerősömnek, barátomnak.. / 138 oldalas. Önköltségi ára 1.500.-Ft + posta költség./
Megrendelhető:
Bugyi Anna iwiw adatlapjánál,az üzeneteknél – önköltségi áron
nakin@freemail.hu - önköltségi áron
holnapmagazin@freemail.hu - önköltségi áron
Valamint a:Networknál Bugyi Anna nevénél önköltségi áron - és a
LIRA könyvesboltokban :bolti áron
BOOKLINE-nál: bolti áron

AJÁNLÁS:
Hogy hogyan lehet leginkább egy szerzőt és egy kötetet népszerűvé, keresetté tenni?

Megtépázott szeretetem

Remegve sír szívem mélyén

Kérdésre nincs feleletem

Táncolok a penge élén

Néma szó bennem sebet váj

Véresre marja a húsom

Ha, ki kell, mondjam, nagyon fáj…

De megváltás lenne, tudom

A betelt pohár kiloccsan

Miközben szétfeszít a kín

Könnyem a pohárba pottyan

Dominál most a szürke szín

Mit kezdjek én most magammal?

Belül még gubbaszt a sértés

Semmi sem mehet haraggal

Hol késel jó szó, megértés?!

                          Egy másik élet

Újra akarok születni,de nem veled!

Nálam soha többé,már nem lehet helyed!

Eleget kínoztál,szenvedtem miattad!

Míg rád vártam,magadat másnak eladtad!

Akkor hagysz magamra,mikor már elvesztem!

Pedig csak tápláltalak,rosszat nem tettem!

Lopakodó lépteidet nem akarom!

Nélkülem élj,s most te segíts magadon!

Most én doblak el,ahogy te tetted velem!

Ajtóm vasakarattal bereteszelem!

Hiába kopogtatsz majd nálam,tombolva!

Remélem Istenem

terved teljesítem,

mikor e világi létet

végleg elhagyom.

Távoli vidékek,

idegen népek,

melyeket talán

így megismerek.

Segítő szándék,

mely talán vezérel,

s ajándék karizma,

mely tőled ered.

Abban remélek,

segítségedet kérve,

hogy nyugalomra

találok  így végleg .

Misszióban élve,

Istenben remélve,

Hitemet követve

szépen élhetek.....