Ma végleg kiírlak magamból,

papíromon se hagyjál nyomot.

Szánalomból nem sírok útánad,

veled-érzéseim elfogytak, járd egyedül útad.

Közös életünk lapjait kitépem,

felejtésbe dobom, értéktelen nékem.

Terheidet tovább nem cipelem,

álarcos szereped véget ért bennem.

Ábránd........

Egész életemben álmodtam valakiről,

Ismeretlenűl kibontakozott a képzeletemből.

Ismertem szemeit amikből a fény sugárzott,

gesztenyebarna haját ami szépen hullámzott

az ajka akárcsak az eper arra mintázódott.

Soha nem találkoztam álmaim szépségével,

csak reméltem,egy nap elém kerűl mindenével

amit régóta várok,életem egész reményével.

Tudom,hogy ő létezik valahol és ha tudnám hól,

repülnék mint szélvész amíg oda nem érnék.

Minden oly csodás meseszerű,

a fák a park ahol bársony a fű.

Út szélén leanderek virágban,

patak csörgedez halk csobogásban.

Szinte lebegek a fahídon át,

tudom a túlparton valaki vár.

Lábam nem mozdul, futnék hozzád,

előttem a idő-akadályt áll.

Álom-utazásom nem ért véget,

agyamban hírtelen filmet cserélnek.

Ez most a Cote d Azur, vagy Avignon,

a fahídon táncolunk diridom.

De lám, már egy  szikla-szírt szélén állok,

vonz a mély, lehet, hogy lezuhanok.

      Mikor.....

... Mikor tisztán látod az igazságot,

és ki is mered mondani azt.

Mikor a hited nem vakít el,józanúl

tudod bírálni az ellenkező oldalt.

Mikor döntened kell kritikus ponton,

itélkezni magad felett,büszkeségedet

túlszárnyalni elismerni bűnödet.

Mikor elérkeztél a győzelem tetőpontjára,

és mégsem száll fejedben a dicsőség,

amit megosztól azokkal akik azt el nem érték.

Mikor elérkeztél életed mélypontjához,

ahol nem látod a kiutat, de van elég erőd

küzdeni amíg megtalálod a helyes utat.

Kandúrka, a Dormi, megy a kertek alatt,

hátha van számára valami jó falat.

Történik egy csoda, mely a kandúrt várja,

jön feléje szembe, egy szép cica lányka.

Csillog a két szeme, masni a nyakába,

messziről meglátszik a kecses járása.

Szerelmes a Dormi, mozog már a farka,

a sok puha szőrszál borzólódik rajta.

Összetalálkoznak, szerelmesek lesznek,

boldogságban telnek, az órák, és percek.

Nagy szerelem, és a hancúrozás ára, 

várandós lett bizony a cica leányka.

Ropog a tűz és a kandalló fénye,

Varázslatot szór szemed kékjébe

Elmerengsz,kezedben könyv pereg,

Szemed betűt fal,mozdul kis kezed

Szemüveged,mert már kell bizony,

Kissé lecsúszott most az orrodon

A kandalló melege hívogat,

Arcodon redőket símogat

Fénye rajta oly szelíden ugrál,

Mintha angyal,nem is ember volnál

Számomra minden ránc egy történet,

Kettőnkel mennyi minden történt meg

Mennyi minden,lopva téged nézve,

Beleveszek a múlt nagy tengerébe.

Gyermekkoromban a csodákban hittem,

azt képzeltem szakállas az Isten.

Kérdéseimre nem adott választ soha,

bár szólt, figyeljek belső hangomra.

Templomba már nem járok, üres lett az ima,

ha hűs csendre vágyom, olykor betévedek oda.

Sajnálom, de mégis írigylem a bigottakat,

hiszik üdvözülnek, ha betartják a parancsokat.

Istent hitetlenségből tagadni nem vétek,

ha mégis létezik Ő bennem és én benne élek.

Én vagyok a templom, aki neki otthont adott,

míg nálam lakik addig boldog vagyok.

  Egy ködös délutánon..

. Ködös februári szürke délutánon

hajlotthátú ember kéreget a megállón

A távolbol fedíszített fekete lovak

húzzák a halottas szekeret,utánnuk

a menet szaporán lépeget.

A napnak lassan vége,leszáll az este,

hideg,zuzmarás lehelet száll mindenre.

Lassan fehéredik az utcák kövezete,

gesztenyét árul egy idős nénike

tűz fölött melegszik a hideg keze.

Gondolkodom a halottas meneten,

egy élet kialudt a nagy mindenségben.

                 Születésnapodra!

Ma lennél hatvan hat éves, de

ezt már velem nem ünnepelheted,

mert a gonosz" kaszás" elvette életed.

Folytogat a sírás mikor gyertyát gyújtok,

mivel 7 éve kedves arcod nem láthatom.

Nekem szomorú ez a mai nap,

mert nem vagy velem, nélküled

nagyon üres az életem.

Elmentél búcsú nélkül mindörökre,

de most kimegyek sírodhoz, hogy

mécsest gyújtsak emlékedre.

Lángja tudom bevilágít a fellegekbe,

emléked most is őrzöm a szívembe.

      A boldogság nyitja..

.. Neked adom szivem minden gondolatát

Cserébe add nekem a boldogság nyitját.

Ha úgy gondolod a csere nem igazságos

Fejedre akasztom a manyasszonyi fátyólt

.

Óltár elé viszlek te leszel a boldogságom,

Te leszel a legszebb az egész világon.Az

Életemet adom neked a gyönyörűségedért,

Boldoggá teszlek amilyen nem vóltál soha még.

Gyarapodni fogunk, boldogságunk jutalmául

Sok kicsi csemete fogja zavarni az álmunk.

Nem tudtam sírni, pedig zokogni akartam,

csak az ég sírt helyettem szívfájdalmamban.

Senki nem jött velem, csak a bánatom,

sebzett lelkemnek nem kell a szánalom.

Megfagyott bennem minden, a jelen, a jövő,

sűrgetném, menj tovább, de megállt az idő.

Már nem is fáj igazán, átölel a múltam,

emlékek útján járva messze  kóboroltam.

Gyerek voltam, mikor utóljára sírtam,

felnőttként néha csak könnyezni tudtam.

Ha sírni tudnék minden könnyebb lenne,

fájdalmam zokognám kérges tenyerembe.

       Darumadár.....

Száll a madár a magasba

keringőzik ide,oda mintha

várna valamire talán az én

fájó szivem üzenetére.

Gyere madár elmondom

a bánatom édes hazámba

vágyódom az a szép ország

volt mindég az álmom !

Ahol a délibábos mezőn a

gulya legelész,pásztorok

furulyájából, a szél viszi a

magyarok szép történetét

Szinte hallom csendülni a

csalogány dalát szivemet

egy édes emlék hajtja át,

mintha érezném a fű illatát

Lankás dombjai a határnak,

vadvirágok szinei pompáznak

pacsírta szól,zsong az élet,

ennél szebbet képzelni se lehet.

Feltettem ezt a versemet,amit a piskozatból átmásoltam ide

közben érthetetlenül eltünk

Itt születtem én, a Dél - Alföld vidékén,

pusztaság a szívem, szülőföld énnekem.

Virágos mezőkön gyermekként futottam,

nyíló vadvirágból koszorút is fontam.

Merengek az égre, távoli vidékre

aranyló kalászok, és kéklő szarkaláb,

odafent Sas- madár, köröz, majd meg - megáll.

Kering a magasba, leszáll egy falatra.

A mezőn birkanyáj, csengőszó messze száll.

Szentjánosbogarak, kicsi fényt gyújtanak.

Juhászbojtár ballag, megy a birkák után,

magasból tekint rá a fénylő holdsugár.

SáTáN és ISTeN

Fekete és fehér, a rossz és a jó

Időtlen-idők óta csatázik

Lehet, néha úgy látszik

Odalesz a jó és győz a gonosz

Tűz fényét adja mégis a fekete szén

Együvé tartozik a két őselem

A harc is köztük, csak hiedelem.

A Nap tüze perzsel remeg a lég,

fényteste izzik, mint forró acél.

Lesújtott az ég lángoló kardja,

fél Európa szenved miatta.

Haragjában tombol, nincs kegyelem,

fákat gyújt lángra a kis szigeten.

Levegő vibrál fullaszt a pára,

szünhetne már a nyár lángolása.

Tikkad a vetés, tar a legelő,

sós levében az ember feje fő.

Hideg télben a nyarat akartuk

ime tt van, bőségesen kapjuk.

Megy a korsó a kútra...

Megy a korsó a kútra viszi

a menyecske,vízért megy,

 vagy talán valami más jár

az eszében.?

Legény vár a kútnál,pedri

a bajszát,nézi,nézi Juliskát.

-Szépséges amgyalom ha

tudnád,mi az én bajom-

-Mit akar kend tőlem?

Van nekem uram,aki mindent

megád nékem,jobb ha minnél

előbb elmegy innem.-

-Édes Juliskám két éve vagy

asszony már, az urad meddő,

meddig vársz még?Soha nem

lesz neked babakendő.-

-Kend menjen az útjára ne

szóljon az én uram dolgába

hagyjon engem magamra

Ha el nem megy megbánja-

-Szép asszonyom,lelkem

nem akarok én neked rosszat

van egy kis nyúl itt a bokor

aljába elveszett a mamája-

-Hát azt még megnézném

és a kisnyulat talán elvinném

mutassa meg kend nekem

vezessen oda engem-

A legénynek nagy mosoly

volt az arcán,bajuszát jól

megpederte a menyecskét

szépen odavezette.

                 Gyermekkorom szép emléke!

 A folydogáló kerekkút életem szép emlékét őrzi,

még ma is boldog gyermekkoromat felidézi.

Pajtásaimmal a kútnál oly sokat játszottunk,

ugráltunk, pancsoltunk,vagy bújócskáztunk.

Ez a hely volt,hol nap mint nap többször megfordultam,

kopott kantával nagyanyámnak,a főzéshez vizet hordtam.

Mikor odaértem mohón ittam a csapról,vagy kezemből a

hűsítő vizet,és a vízcseppek mint ezernyi buborék

szanaszép fröccsentek.

            A képzelet...

Míly varázslat köti lelkemet

hogy előtted megállok,

lelked sejtelmes viágába

a képzelet szárnyain szállok.

Mintha láttalak volna valaha,

vagy csak képzelem mind ezt?

Szinte hihetetlen a hasonlatosság,

mely előttem lengedez.

Miért vagy olyan ismerős nekem?

mint idegen arc közül senki,

talán a bánat oly ismerős,

mely arcodat körül lengi.

   Lángoló szerelem...

.. Szemeivel mohón nézett,

menthetetlenül megigétett.

Engedte,hogy szeressem,

karjai közt vágyón élveztem.

Szerelmem ágaskodott mint

a tenger,ami határt nem ismer.

De még nem volt az minden,

mosolygott,húzott magához

Szédítő ölelésekbe kezdtünk,

új pózokban mindent kiéltünk.

Szakadékok torka csupa kéj,

magához húzott a buja mély.

Mint két vad kínoztuk magunkat,

amíg testünk végleg lelankadt.