Mérges vagyok mert távol vagy,

De felvidulok hogy este láthatlak.

Szívem ver az örömtől,

Mert szeretetet kapok ilyen barátnőtől!

Hiányzol nagyon a napjaimból,

Nem akarok többet csak hogy csókolj.

Csókolj végig a testemen,

Csak seb ne essen a szívemen.

Ha seb nem alakul ki,

Boldog leszel míg az utolsót nem üti.

Elkápráztatlak minden jóval,

Végig kísérlek az életvizén a szerelem hajóval.

Istent szerető nő

Fehér és fekete, öröm és bánat,

Isten után szeresd kicsike hazádat!

Leheleted míg van, tiszteljed apádat,

Olyképpen, ahogyan a szülő anyádat.

Titkait ismerjed fiadnak, lányodnak.

Egyetlenje legyél hitvesi párodnak.

A házad vára legyen boldogságnak!

A vekker fülembe csörömpöl,

ma újra élek az örömtől.

A nyár illata nagyon finom,

készülődnöm kell, elutazom.

A reggel mintha könnyebb lenne,

ha fény világlt két szemembe.

Hátizsákom jól megpakolom,

de gondom, bajom itthon hagyom.

Tele vagyok várakozással,

elbírok-e a hegymászással.

A Tátra már jól ismer engem,

én mindig újra felfedezem.

Az emelkedőn fárad  lábam,

tüdőm is liheg, görnyed hátam.

Most meg-megállok minden fánál,

lemaradok egy kis-pataknál.

Repülni vágyom én, 

szárnyamat kitárni,

vágyakat keresni, 

szép leányt szeretni.

Kezembe kis kezét,

csodálni kék szemét.

Barna kisleánynak, 

csókot adni százat.

Illatos mezőről

szedni szép virágot.

Kis csokorba kötve, 

két kezébe tenni.

Vadvizet keresve

megpihenni, várni.

Képzelettel élni,

lenni, álmodozni.

Csobban a víz csónakunk alatt,

fölöttünk gyorsan elszaladt a nap.

A napfény elenyeszik, a sötét riogat,

a tó elnyeli az utolsó sugarat.

Lomha szúnyograj mintha követne,

véremre vágynak mind kiéhezve.

A Hold felkúszott az égi létrára,

füstöl a vízpart, ropog a máglya.

Jól esne néhány sült harcsa falat,

a botot fogtuk, de nem fogtunk halat.

Szalonna, kolbász fűzi fel a nyársat,

monoton dallamot suttog a nádas.

"Hej halászok, halászok"üres a hálótok,

ha van vörös bor, jó kedvvel daloltok.

Get your own valid XHTML YouTube embed code

Elveszett a cicamama,

maradt utána két árva.

A kis boszorkány Ludmilla,

Petra a vörös kismacska.

Petra - ő egy könyv előtt ül,-

és olvas, rendületlenül.

Kis fejében a tudomány,

így lesz okos cicalány.

Ludmilla a kis fekete,

nem nagyon ért egyet vele.

Inkább eszik, iszik, játszik,

de nagyon boldognak látszik.

Ha este van, összebújnak,

dorombolnak, ásítoznak.

Álmodnak ők minden szépről,

husikáról, egérkékről.

Kárpátok szikláin robog a Tisza,

úgy tűnik, mintha haragudna.

Hírtelen vad sodrásba kezd,

erős karom ár ellen evez.

Lassan megnyugszik az Alföld ölén,

szelíd hullám hátán  táncol a fény.

Büszkén hömpölyög, kicsit lustán,

kék szalagunk, hazánk homlokán.

Csillogó fodrain halacska lovagol,

öböl iszapjában béka kurutyol.

A partról vízre hajolnak a fűzfák,

a hőségben mintha szomjukat oltanák.

Ideje kikötni, ott vár a tábor,

néhány perc és már áll a sátor.

Mezőn ballag Mama- Róka,

mellette a két apróka.

Nem rabolnak már tyúkólat,

helyette csak füvet falnak.

Tehénke sem fog legelni,

csak csokit, és tortát enni.

Mielőtt a gazdasszonya

feji, cukit is ad neki.

Cicánk hátán lám Egér,

barátsággal ez is felér.

Egérháznál majd megálnak,

kezet ráznak, és elválnak.

Szerelmes a Nyúl, és a Kutya,

csókolóznak, keringőznek,

csárdást járnak, elfáradnak.

Megpihennek, hazamennek.

Verebek az eresz alatt,

sört isznak, és pityókásak.

Hátam még bírja a terheket,

kezem kérges, gerincem egyenes.

Állok, nézem milyen a világ,

nem harcolok, nem vívok csatát.

Sok ezret fordult velem a Föld,,

öreg lettem, mint erdei tölgy.

Fámon nekem babér nem terem,

a jelent hittel elviselem.

Körül vettek szép fiatal fák,

gyerek csemeték, kis  unokák.

Már túl régen nem várok csodát,

boldog voltam itt volt a család.

Ki lombom alá pihenni tér,

míg lehullik az utolsó levél,

vég- időm száradásra ítél

szeretetet kap szeretetér'.

Sötétből kitörő fény,

a pirkadat vöröslik.

A csillagok kihunytak.

A szép reggeli fények,

A csodás tünemények.

A természet is éled,

az erdő velem ébred.

A mező, és a virág,

énekel most a határ,

melenget a napsugár.

A kék vizek színében,

a fellegek szívében,

az élet tárul elém.

Messzeség, a nagy hegyek,

és a távoli völgyek.

Felhők foszlányain át,

nézem az égi csodát,

gondolatom vonalát.

Látom én - szépeket,

az Isteni képeket.