A nyelvzsenik

A három barát pityókásan sétál,

Szembe velük meg jön egy hékás.

Jól megtermett, „vasalt” az úr,

A három pajtás tőle hasra nem borul.

Kalapjával biccent: ’spekkenzi dájcs’?

Kész a felelet mindjárt: a Simon az ács.

Kérdőn néz az ipse: ’vasz isz dasz hungaris’?

Gyors a válasz ismét: vállalunk munkát is.

Így diskuráltak még egy darabig,

A jó nyelvérzék embert gyarapít.

Van-e amit a három barát nem ért?

Egy kis pityóka kell, – ennyi az egész!

Furcsa pár

Feltűnően csinos az egyik lányka,

A másiktól meg megrémül a bánya.

Az egyik hamvas bőrű, üde és tiszta,

A másik sötétbőrű, koszos kis fruska.

Okos, szép az egyik; buta, s csúf a másik,

Azt, hogy mi lesz ebből, nemsoká elválik.

Kézen fogva jártok, mint a szerelmesek,

Hogy néztek így ki, elment az eszetek?

Az ellentétek igen vonzzák egymást,

Sok évet értem, és láttam már egy s mást.

A feketéből sosem lesz kápráztató fehér,

A fehér-tiszta lányból lehet viszont ledér.

Kékincset rejtő,szép emlék
Lehetne egy mened
Mesélne a múltról sokat,
Idézné a századokat

Csak olvasni a falakat

Születésnapomon

Hetven hat év morzsolódott szét
Ujjaim között
Emlékeim kőhalmaza tetején,
Kettétörött
Világom jobbik felét keresném


Hová nyúljak a lényegért még
Nem tudom
Megtalálni mivolt belóle szép
Próbálkozom
És feledem azt mi sallangokra tép


Vagy ami belém égett, mint bélyeg
Ami, ki nem törülhető
Vagy mi felemelt és kemény tények
El nem kerülhetők
Mert velük minden nap együtt élek


Napok, évek, kitudja mennyi még:
Visszanézni van idő
Minden emlék mi velem történt szép
Mit tartsak meg midőn
Az élet, ha vég felé jár, számadásra kér?

I.

Búcsú a töredezett kövesúttól,

Búcsú az útjelzőtábláktól

A sovány járdáktól,

De legfőképpen a kiséri háztól.

Búcsú az udvartól,

A boldog szív örömétől,

Búcsú a tolakodó emberektől,

A közeledő kiséri busz érzésétől.

Búcsú a fáktól,

A bokroktól, a füvektől,

A kiséri levegőtől

Búcsú a haveroktól,

A kisér felé vezető utaktól,

És búcsú a kiséri szerelemtől.

II.

Búcsú a szerelmespároktól,

A kiséri kissebségektől.

Éld,és élvezd amennyire tudod.
Oszd és meséld a gondolatod.
Gyűjts barátot,alapíts családot,
Éld meg a boldogságod

Legyél önmagad, ne legyél színész.
Ne törődj azzal, aki ezért elítél.
Ne kövess bosszút,ne törj pálcát

Ha reszket a föld
és remeg a levegő,
mikor szikrát szór a fény
és minden oly esendő

Ha már fáj a gondolat
is az elfeledett szóra
és nincs miért hallgatni
a súlyát vesztett jóra

Ha elmúlott a vágy
és nincs a létben remény,
mikor üvölt a fájdalom
és nyaldossa sebét

Ha a némaság elcsitul
és visszhangzik a csend,
mikor a jelen lezárul
és a múlt újra cseng

Ha könnytelen a szem
és port kavar a szél,
mikor lehull az össz levél
és a végtelenbe vész

Ha a szív magányos
és szomjazza a halált,
mikor a test kimerült
és nem lel többé hazát…

Ha és mikor lezárni
képtelen,
Versem végére a Föld is
néptelen.

Magas alakja feltűnik a ködben,
hanyag mozdulattal
kutat a zsebében.

Dér szitál hosszú ősz
hajára, leül majd
rágyújt egy pipára.

A felszálló füstben keresi
önmagát s rájön, hogy
múltja köddé vált.

Halkan nyöszörög néma éj
alatt, nemes szívében
fájdalmat takar.

Kinyújtott kezében az éhség
ott szorong, üres szobában
tétlen toporog.

Magára ölti gyűrött kabátját,
közben dühöng, hogy
sírni látják.

Búcsút int kezével hosszan
fájdalmasat s lépte nyomán
a hajnal felhasad.

Őrzöm az érintésedet pedig oly rég érintettél,

S mint puha paplan öleli át magányos lelkemet,

Azt hittem a sors küldött mikor utamon beértél,

Bíztam, ha itt vagy egyedül tovább nem megyek.

De a kimondott szavak némán s üresen hazudtak,

S mint kialvó láng úgy tűntek el lassan a semmiben,

S utamon a magánnyal újra kettesben maradtam,

De bízom, egyszer visszafordulsz s találkozol velem.

A sors küldött, mert azt akarta, hogy megtaláljalak,

S érezzem milyen az, ha az ember őszintén szeret,

Ha rossz volt a világ csak Melléd ültem s hallgattalak,

S megszűnt a létezés, ha Hozzád bújva érinthettelek.

Viola

Világok virága viola,
vélem vak víziónak.
Vándorló vadludak v-je,
válaszra vár.

Véresre vert vérteken,
vér válik vízzé.
Vadlúd, viola, vér,
válassz! vitéz!

Valaha, valamikor
véreztél,
Violával vétkeztél.
Vadlúd  vigyen vidékre
végleg!

Vendég voltam világodban,

vízért virágzó víziódban

védtelenné váltam,válladon

verdesve vidámságom vetted.

Valóságod vétekké vált,

vakon vezettél,végtelennek

vélt viszonyunk vérré

változott virradatra.

Vonyítva viseltem vallomásod,

valami veszett volt

vonásaidban.

Vénséggé vált vonzalmad.

Rejtett kis érzelem,
ami téged itt tart,
becsukod szemedet,
s fogod a kezemet,
ráhajtom a fejem,,
fehér kis válladra,
szeretem,ha lebben
illatod mámora,
te csak fogod kezem,
tétován,remegve,
állsz elmerengve,
s várom hogy fejemre,
csillagok hulljanak,
kékek ,,ragyogok.
Kis tünderke vagy,ki
szórja a fényeit,
simogatod fejem,
s hullajtod a reményt.,
hullajtod szerelmed,
kékesen ,csillogva,
szelíden,mosolyogsz,
úgy ,mint Nap sugara
ragyogsz a mámorban
szájad csak suttog,
pirosasan,édesen,
vadul és szelíden

Kölni

Ölebet ölelni
leányt leteperni
csókot csenni semmi

Ölebet kötni
leányt, ha Kölni
könnyű megölelni,
ha illata kölni.

S a leány, ha Kölni
miért kell felköltni?
Aludjon a drága
nyoszolyám az ágya.

Egyedül

A tücsök hegedül

s, egyedül ledül

aztán felébred

ez a rémtett rémlett.

Miért is hegedül?

Ha csak maga hallja?

Miért olyan balga?

A rovarok alja.

S te miért nem hegedülsz?

Miért csak ülsz egyedül?

Miért vagy oly balga,

Mint a rovarok alja?

Manapság már rezzenéstelen képpel pucolom a vécét,

Ma mégis kiváltotta valami arcom rezdülését.

Történetem főszereplője nem más, mint a kula,

A cím alapján is kitalálhattad volna.

Mielőtt a cselekménybe belevágok,

Engedj meg nekem egy kis elöljárót!

Munkaköröm szerves(!) része,

Hogy nekem kell ügyelnem a wc-re.

Ez nem őrködést jelent nyilvánvalóan,

Hanem elvárják, hogy hetente pucoljam.

Ezúttal a feladatot péntek reggelre hagytam,

Így a csatába éhgyomorral indulhattam.

Házadban jártam
ágyadban háltam
kezedet fogtam
nevedet mondtam
arcodat néztem
karodat kértem
öleljen bátran
töretlen vággyal.

Magamat adtam
hajnalban halkan
szívemet loptad
mindenem ott van
szerelmi vétkem
feledni féltem
álmodni ébren
kárhozni véled.

Ablakomon leszaladó páracseppek,

mint arcomon a könny, lepereg

Mintha látnám anyám gyönyörű szemét

Ébren álmodom? Felém nyújtja kezét

Kívánj nekem jó éjt, mondj esti mesét

Elfáradtam kissé, aludni vágyok

Agyam éber, az eső halkan kopog

Gondolokodom, élek, tehát még vagyok!

 Hello




Halló, Halló poéta társaim
Rég nem olvashattátok irásaim
Kényszerből verse írni nemtudok
Az ihlet azt hiszem egy időre elhagyott
 De verseitek minden nap olvasom
Hála az istennek még köztetek vagyok

Ha-e földre leszületsz, tudnod kell ez csak egy állomás,

Új vendég jön, s egy régi megy, örökre itt nincs maradás,

Van kinek hosszú az út s van kinek rövid, de vége szakad,

S ha az idő letelt menni kell tovább, maradni nem szabad.

Kit itt tartanak, mert félnek elengedni bolyongó lélek lesz,

S reménye, hogy máshol még boldog lehet, a semmibe vesz,

A világ bezárul körülötte, s az útját keresve végleg elveszik,

S az idő örök fogságában egyedül maradva mindenkit elveszít.

Az ég fakókékjén itt-ott még felcsillan a fáradt napsugár,

De lassan búcsút int s a nyár utolsó érintésével tovaszáll,

Hűvös szellő bolyong a csendes álomra készülő kert alatt,

A nappalok megrövidülnek s nyomukban a tél szele szalad.

A hajnal ködpárát lehel, s nedves érintésétől fáznak a fák,

Leveleik csendesen lehullnak, s színes ruhát terítenek Rád,

Kései őszirózsa fejét lehajtja, s szirmán könnycsepp ragyog,

Siratja a nyárnak érintését, az emlékeket, miket itt hagyott.

Ezt a tájat szeretem,

Mert itt születtem.

Ebben a szép Jászberényben.

Szüleimmel elköltöztünk Kisérre,

Arra a szép helyre;

És mégis megszerettem őt!

Ezt a tájat szeretem,

Apukámat nem kedvelem.

Reggel elmegy a kocsmába,

S este részegen tér haza.

Kicsi vagyok még,

De mégis hallom,

Hogy szüleim veszekednek.

Anyukám sír,

Mert apu veri,

Azért, mert apu részeg.

Kicsi vagyok,

De nem szólhatok bele ügyeikbe,

De sírok

És nem veszik észre!

Tízennégy éves vagyok,

És lassan felnövök,

S visszaköltöztünk berénybe

S talán itt maradunk örökre!

Karácsony éjjelén

Hull, hull a hó Karácsony szent éjjelén

Az otthon melegébe húzódva a szeretet ünnepén

Mindenki, aki teheti, ünnepel.

A többi ember vajon most mit remél?

A rezzenéstelen csendben tán csengőszó hallik

Átváltozott a világ, s így marad hajnalig.

Minden csöndes, minden ünnepi, megható.

A Szentség szinte tapintható.

S mint ribanc az esküvő előtt

A mocskos utca is fehérbe öltözött

Szikrázó hópihéken csillan a lámpafény.

A Föld és az Ég összehajol, egymáshoz ér.

Verseny!

.

2012. dec. 03-án lesz József Attila halálának 75. évfordulója. Sokunk kedvenc költője! Javasolnám, hogy versátiratokat írjunk teszőleges műveire. Két vers is lehet. A határidő November 25 este 8 óra. Az eredményhirdetés dec. 03.

Az eredeti versek címeit kérem mellékelni!!

Kedves Klubtagok!

Segítségeteket szeretném kérni! A nyomtatóm elromlott, így a verseiteket nem tudom kinyomtatni, és nem tudom eljuttatni a tanárnőnek, aki értékelni szokta. Ha valakinek lenne olyan ismerőse, aki elvállalná ezt nagyon megköszönném, és talán jobb is lenne, ha nem mindig ugyanaz értékelne.

A versenyverseket összegyűjtöttem és egybe át tudom küldeni majd.

Előre is köszönöm!

Boros Hivogató

Igyál egy kortyot csak, jól izlik meglátod,

Borodnak ivását  majd nem igen sajnálod.

Igyál  egy kis kortyocskát, ha kedves az életed,

S meglásd szebb lesz majd az elmúlt fergeteg...

Igyál egy kortyot csak, nem fogod megbánni,

Lelkednek nyugalmát igy fogod találni.

Igyál egy kortyot a jövendö napodra,

Fejednek bánatát e-borocska föloldja.

Higyjél nékem ! én az igazat mondom,

S hagyjad lefojni cseppenként torkodon.

Ize és illata majd elmédet elönti,

Kedvednek  határát meglásd majd elsöpri.

        Pia

.

Már egy hete csak a piára
gondolok mindig, meg-megállva
nyikorgó kricsniajtó tövében,
megyek a pulthoz, megyek serényen..

.

Én még őszinte ember voltam,
hallgattam, és nem toporzékoltam.
Adja a nagyfröccsöt másnak
Én inkább élek a tömény piának.

.

A csapos jött és kiszolgált némán
nem szidott, nem is nézett énrám
a poharak fényesen, csillogva,
emelkedtek hetykén a magosba.

.

Nem  nyafognék, de most sem késő
most látom, milyen jószívű ő -
Az alkohol megölt volna már régen,
Ha nem vizezi a pálinkám sok jéggel.

Úr a sár  

.      

Télen hull a sápadt hó
Eltakar és minden múl.
Otthon ülök ha fú a szél
Dorombolhat hideg tél.
Ó, be meleg kis szobám!
Régóta én tudom már:
A fenn a Nap, de úr a sár.

Az tanácsolom,hogy tanuljatok.

Hiába a kilencedik osztály ismétlés,de ne butuljatok.

Megéri oda figyelni,mert a  jövőtokről van szó

Nem az iskola táskán kell csúszkalni mikor lehul a hó.

Bukhattok itt is kuszködhettek szintén

Nem volna jobb,hogy ha hallgatnád az óra ismétlő izét?

Szunetekben tombolhac,de ne öntsd ki feleslegesen a virág vizét.

Mert jön a felesleges bejedzés ami ront a te és az iskola szintjén.

Ebben a kilencedik évben legjobban a szunetet várjátok,

és legjobban a szunet végét,ki nem álhatjátok.

Eljön a hideg be köszönt az eső,szél.

Felkell venni a nagykabátott,és már a virág sem él.

Mindenüt el sárgult levelek s pocsoják,

Már a bogarak sem zúgnak s lecsendesülnek lassan a tájak.

Ahogy leszál a hideg a szarvas bőgésektől zengnek az erdők,

ők az est és az erdők királyai.

A szép csendes éjszakán leszál a harmat és eltünnek a felhők.

Reggelente esik az eső,s napok során megfagynak a fák gajai.

Mindenki a termést be szedni akarja,

amottan a kombájn már a kukoricát aratja.

Verseny!

.

2012. dec. 03-án lesz József Attila halálának 75. évfordulója. Sokunk kedvenc költője! Javasolnám, hogy versátiratokat írjunk teszőleges műveire. Két vers is lehet. A határidő November 25 este 8 óra. Az eredményhirdetés dec. 03.

----

A boldogság fáj,
a bánat szorít,
mindig terjed,
tőled nem távozik,
elviszed messze,
vissza száll hozzád,
a bánat ravasz,.
bár zöldek az erdők
a tavak tiszták,
a patakok habosak
zúgnak fájdalmasan ,
s öntik haragjuk.
A Föld forog,
soha meg nem áll,
egy örökös körforgás;
a Világ törvénye,
boldogságot is hoz,
de a bánat fáj és
nem hoz vigasztalást
az örökös kôrforgás . 

.

Szeretlek édes

akár a krémes

túróval töltött

ropogós rétest.

Ugorj hát nyomba"

a két karomba,

szemed tüzétől

alélok nyomban.

Vágyadat látva,

szívem kitárva,

fekszem az ágyon

testedet várva.

Szerelmes éjjel,

forrongó kéjjel

ölellek százszor

vad szenvedéllyel.

Addig maradunk

ameddig tudunk,

izzó levegőt

hülni nem haggyuk.

Maradj itt Ámor,

hogy ez a mámor

közöttünk ,szexre

éhesen járjon.

Nincsen ingem (Tiszta szívvel)

.

Nincsen ingem, se gatyám,
így  kilátszik a micsodám,
bár fejemen a tökfödőm,
mégis elhagyott a szeretőm.

.

Harmadnapja kesereg,
igen egyszerű eset.
Húsz esztendő vonzalom,
húsz esztendőm feladom.

.

Hogyha másnak nem kellek,
hát a szomszéd Marcsié leszek.
Tiszta szívvel szeretem,
ha kell, feleségül is veszem.

.

Most jött nekem az ötlet
jobb, ha nem vagyok öntelt.
Vár rám a nagy dísztetem,
A csajomat ekként lecserélem.

Lebegek,
Ég és Fold között 
mint egy sirály ,
mely szárnyait kitárja.
Lebegek,s
várom,hogy rám hulljon,
szerencse csillagom.
Lebegek,
felhök alatt,
rétek felett,
a homályban,mint
a réti sas ,mely 
keresi áldozatát,
Lebegek.,,
jól esik itt lebegni fent,
bárányfelhök úsznak
az égen ,s alattam
kékes, zavaros vizek
várják hulló testem.
Talaj nincs alattam,
csak víz és köd
keresem a talajt;énem
,de elzuhanok,szépen
gyorsan, a víz,zavaros,
mocskos medrébe. [

Vincze Anna:

Anyám, Apám

Ti tanítottatok meg mindenre,

Tőletek tanultam szépet és jót.

Köszönetet mondanák most érte.

Csak nem találom a szót!

Rohantam,mint özikek,

langyos érzes lelkemben,

vad éhes  farkasok,

üznek vala szivemben.

Kis szarvaim letörtek,

ott maradtak ágakon,

kecses özike voltam,

farkasbör a nyakamon.

Most már farkasként élek,

a helyemet megállom,,

ordas társaim nevetnek,

én mosolyogni probálok.

S szarvas hangra vágyodok,

s behunyt szemmel ácsorgok,

öszes sárga levelek,

fedik ordas testemet.

Én nem árulom Virágom,
nincs kinek,
nem csalogat senki,
csak álmomat árulom.
Állok út szélén,
partokon,köveken ,
nem várok senkit-
ha valaki rám talál:
a vágy, a szerelem,
s meg lebbenti lelkem,
akkor sem árulom
virágom,
adom mindenkinek
vigyék ingyen.
Nem futok senkiért,
csak vágyom arra,
hogy kicseréljem álmom.
de nem kell senkinek.[

Takácsné Kriszta vagyok :-)

Szinte gyerek korom óta irogatok verseket, illetve versben próbálom

kifejezni a gondolataimat, érzéseimet, élményeimet.

A versek mellett írok gyermek meséket, mondókákat, és novellák

írásával is foglalkozom, illetve ezek még csak szárnypróbálgatások inkább, habár még nem publikáltam novellákat,

inkább csak verseket.

Őszintén bevallva fent vagyok még a Poet.hu-n is, de úgy érzem

szúk az a kör bárhogy is publikálva vannak a versek, mert csak

azok szólhatnak a művekhez, akik regisztrálnak az oldalra...

Csokit veszek

(Kertész leszek)

Torkos leszek, csokit veszek,

Maszatos lesz majd a kezem,

És a szám mikor eszem,

Más gondomra nagyot teszek.

Minden kibontott kockába,

A Nap kedves mosolyt ágyaz,

S ha az íze ki is fárad,

Édes lesz az összes tábla.

Az asztalnál pihenek,

Bajaimat kiheverem,

És ugyan én nem pipázom,

Ködből a jót kiszitálom.

Kelendő lesz majd a finom,

Ott nyugaton, délen, itthon,

Ha a föld már keserűség,

S az ember csak ésszerűség.

Ma csak Érted gyújtok gyertyát, hogy érezd, nem felejtelek,

S szeretném, ha tudnád, lélekben mindig Melletted leszek,

Mindennap eszembe jutsz, az űr utánad örökre ott marad,

De tudom, erővel itt tartani Téged nem lehet, s nem szabad.

Lassan lépdelek lábam alatt színes szőnyeget terít a sok levél,

Az öreg fák csendesen figyelnek, s halk mesét súg az őszi szél,

Fáradt őszirózsa fejét bágyadtan nyújtja a szürke égbolt felé,

Szirmán a harmat, mint megannyi könnycsepp gördül lefelé.