Ó, te szegény roncsolt

 lelkem

Oly sok mindent

 elvesztettem

S, mostanra,

mit az élet ellopott

Lettél te ily fakó,

s

 megkopott

Tesómnak

Testvér akiről kellene,
a legszebb verseket írni.
Testvér akivel töltöttem,
a gyermekkorom  éveit.
Gondtalan életünknek tán,
a leggyönyörűbb napjait.

Megszületett a testvérem.
Arra én már nem emlékszem.
Csak arra, hogy hétévesen,
vittem  húgom kétévesen,
falunk egy szem cukijába,
szőke Ili néni várta.
 
Kaptam érte ingyen fagyit,
Ő meg imádta a hugit.
Szőke hajú és kékszemű,
igazán mondom, gyönyörű.
Szépen lassan növögettünk
kissé rosszabbak is lettünk.

•    Család
•    10/11/2008 - 07:43
•   
•   
•    A család az csodás,
•    szép és felemelő
•    Szeretet, megértés,
      igazi békesség.

•    Kiegyensúlyozott,
     és boldog gyerekek.
     Igazi családban,
     élnek és nőnek fel.

•    Milyen szépen hangzik,
     olyan szépen is cseng,
     ilyen családok ma,
     egyre kevesebben.

•   Mint a fehér holló,
     ritka, s keresni kell.
     Egykor olvassuk majd,
     a mesekönyvekben.

Gida

Ősszel mikor őszül,

Akkortájt az őz szül.

Suta mama kérdi furán:

– Én butuskám, kicsi gidám!

  Miért nem eszed a füvet,

  talán s kis gyomrocskád beteg?

– Nem beteg az én anyácskám,

  csak átestem egy kidőlt fácskán.

– És azért ment el a kedved,

   mert elfolyt a gyomornedved?

– Nem tudom, hogy mi folyt el,

   de jólesne egy liter tej.

– Gondolkodik az őz mama,

  miért mondta ezt a kicsi fia.

Aztán elbújt a csalitba,

oda, hol a patak tiszta.

Jó és rossz

Légy erős és bátor, mert elér a gonosz bárhol!
Tartsd magadtól távol, mert ha érzik gyengeséged,
elég csak egy pillanat, már is támadnak téged.
A zsigereidbe nyúlnak, kitépik a szíved,
eltapossák benned, legszebbet, a szeretetet.
Vérző sebed megfagyasztják, űr tátong majd helyén,
lelked meg fehér kővé, már is megsemmisültél.
Járvány módon pusztítanak, majdan eltaposnak.
Olyan nagy az erő bennük, még a föld is remeg.
Gonosz ellen egy a fegyver, és az, a „SZERETET”!

     Az örök remény

Beesett gerenda, feketéllő falak,

Felszakadt parketta, pár darab ágyrugó.

Nem messze tőlük egy porlódó alak

Áll rogyadozva - tán szekrény volt -, ma bukó

Összeeső lelke bámul bambán s bután,

Öt évvel a végső világégés után.

Amott a folyópart, kiszáradt a meder.

Itt víz csobogott, csacsogtak a habok;

Bennük halálos lett az ízes eledel.

Mondják mind: jer felém, búcsú csókot adok.

Azután eltűnnek, örökre vakon tán,

Öt évvel a végső világégés után.

Káprázik a szemem, mert bevertek egyet

Pedig csak a fáról, szedtem én a meggyet

Megyek is már haza, borogatok egyet

Két kan kutya hajolgat

Egymás mögé szagolgat

Nem kívánják egymás szagát

Mennek tovább, na hát, na hát!

Berúgott a Borcsa, ú!

Bornak mondja

Bor, csau!

Amit mondok, az nem kamu

Elesett a kicsi Samu

Keze, lába, csupa hamu

Jól hallom gyerekek

Csattognak a fenekek?

Ez bizony nem magánügy

Meghallotta a GYÁMÜGY!

Nem kell azt mondani

Mert nyilvánvaló

Buta ez a Dani

Nyilván a ló

Volt az őse, nem ember

Csak azt mondja bárki, kérdi

I can not remember

Fára szállt a madárka

Odafagyott az ágra

Lefagyott a szárnya

Befagyott a csőre

Buta madár mért’ nem szállott

Egy jó meleg csőre

Bio termék    „Első rész”
 
TV, rádió azt harsogja, bio az egészsíg titka!
Kató néni gatyás fiú, csak kendű van rajta,
de amikor megszólal ű, nagyot rikkant hangja.
Ki lehetne? Ihos Józsi! Katónak a hangja.

De az ín Katóm még ennél is, íkesebben szóla.
Úgy rikácsol a piarcon, a süket is hallja.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                
Ám reggelre mindig ott van, a friss árujával,                                                                                                                                                                                           
Kínálgatja portékáit, rekedtes hangjával.   

A városi tápos nípség, alig- alig várja,
kerüljön a bio áru, az ű asztalára.

Lanjrut sg mngguTrex color bandotEa + Ab =n2.inn.n3469515~567.0123A1380~678.1234A2398~234.7890A2406~123.6789A6202~345.8901A9671~234.7890A0656~123.6789A3327~901.4567A9522~789.2345A5628~789.2345A8568~789.2345A7993~678.1234A1017~456.9012AAa + Cb =inn.n2.inn+1406602~49.01.67A9671~38.90.56A0656~61.23.89A3327~38.90.56A9522~83.45.01A5628~61.23.89A8568~16.78.34A7993~83.45.90A1017~72.34.90AKress As = 2490Ca Eb =inn.n2168210~27.89 bk 02e4067~61.23 bk 71e4830~05.67 bk 56k9336~27.89 bk 27e7921~27.89 bk 22k4001~83.45 bk 28e9980~05.67 bk 68k4335~49.01 bk 93k7595~27.89 bk 17e2507~27.89 bk ??

Olyan vagyok, mint egy betöretlen ló, mely versenyre kél a széllel,

Öntörvényű létem nem ismer határokat, s szabályokat, Ő féktelen,

Utamat egyedül járom, lelkem s testem nem tűri a kaloda bilincsét,

S fellázadok, ha erővel akarnak szorítani írott törvények falai közé.

Nem tűröm, ki más felett pálcát tör jogtalan, csak mert megteheti,

Nincs engedélye senkinek más ember életét s lelkét kedvére tiporni,

Harcolok magamért s mindenkiért, mert tétlenül nem nézhetem,

Hogy bántsák azt ki nem szolgált rá, csak mert gyenge s védtelen!

 Hej diófa, diófa

Hej diófa, diófa

sokat nőtél azóta

ágad alatt kedvesem

öleltem szerelmesen.

Hej dófa, diófa

kiszáradtál azóta,

ágad alatt gyászruhát

hordott szívem,

bánatát neked sírta el,

s ágad letörte a búbánat.

Ágnes
(Vörös és fekete)

Hópelyhes hajnalokon szikrázó jégcsap
mit ereszek sírtak,
és rekkenő nyarak vörösrózsás heve
- vörös és fekete -
ez a neved Ágnes, rejtélyek asszonya
-fenyőfán naspolya -
Rouge és Noir, a jólnevelt szenvedély
szívedbe bújva fél
pillád rácsa mögött börtönbezárt vágyak
szabad utat vágynak.
Én ilyennek látlak: szenvedély és hűség
- édes keserűség -
de ne légy többé soha kételyek foglya
hisz kezedet fogja
megóv az, akinek melletted a helye.

Bennük őrzöm én az időt,

Múltat-jelent és a jövőt.

Első doboz, már-már tele,

Múltam majdnem megtöltötte.

A második szinte üres,-

Jelent semmi nem védi meg.

Azt, hogy itt van- meg sem szoktam,

Már is múlt van a dobozban.

Épp' ezért kell rá vigyázni,

És nem szabad elhibázni.

Állandóan figyelni kell,

Múltat-jövőt ez dönti el.

Mert van még jövő- tervezhetem

A dobozban gyüjtögetem.

Visszavárlak

Pá – pá így hangzott ez régen,

Valamikor, a nagyon ősi időkben.

Pá – pá ekképp szólt ma is a gyermek,

Amikor elváláskor a kiskezével intett.

Pá – pá, tudod-e, hogy mióta mondjuk?

Ősrégi beszédet mióta is tartjuk?

Pá – pá így búcsúztak a Folyamközben,

Majd ötezer éve van ez a szó becsben.

Pá – pá mi magyarok még mindig mondjuk

Visszavárlak, ezt jeleni, csak ezt már nemigen tudjuk.

PIÁS MONOLÓG

Csókolom Kriszti a handját

Nem vagyok én részeg, csak félszeg

És egy kissé hangyás

De, nem találom, kérem, azért kutatom

Úttalan utakon azt a vezérhangyát

Ja, hogy ön nem is a Kriszti,

Ezer bocsánat,

De minek ez a hiszti

Hisz látja leborultam a lábai elé

Itt, ni

Ne sikítson, kérem, még a lábához sem értem

Csupán, bocsánatot kértem

Bár az agyam egy kissé

Már

Meg vagyon bomolva

És hiába is korhol

Mert

Sok volt az alkohol

Azért vagyok így, a földre omolva

Nem, ne is kérdezzen, hogy velem mi van

Már a májam is ki van

Mert a szesz, tönkre tesz,

Rosszul bánik velem,

Savval marja szegény gyomrom,

És ha érzéseim

Nem csupán

Csalóka játékot

Űznek gyakran velem

Akkor még hozzá jön

A bensőmben lévő

Összekuszálódott

Vékony, s vastag belem

Ó, ne legyen már oly naiv

Nekem a Világ, egy nagy ív

Ó

Cimbora

Csak szóljon a tambura

S ha majd megfáradtam

Bár nincs még rá keretem

De majd megigénylem, s lesz

Egy csilli - villi

Szép járókeretem

Nem kell már a szex

Ha van elég szesz

Kérem, vegyen komolyan

Nekem a szesz amolyan

Mint, másnak a szerelem

Vedelek, mert szeretem

Vágyom őt, és övé minden kincsem

Mit bánom én, ha fúj a szél, és kabátom nincsen

Volt ugyan, de azt is pénzzé tettem

Nem, nem ettem

Csak ittam

Látja az üveget reszkető kezemben

Ugyan, már csak félig

De mégiscsak

Itt van

És, ameddig élek, én el nem eresztem

M

É

G

A

IS ŐLESZ A KERESZTEM

S

Í

R

O

M

O

N

A boszorka

Mérget kever folyton, ő egy boszorka,

Ijedten bújok előle az első bokorba.

Remegek, nehogy erre vegye léptét,

Talán akkor máson tölti ki a mérgét.

Izzik a szeme, kampós órán szemölcs,

Lompos hajában a csat szamártövis

Lógó, cafatos ruháján bogáncsból van öv is.

Egérriadalom

Rémült egy kiáltás,
sikoly a konyhából.
Jaj egér, jaj egér!
Pánik és feszültség.

Nem csak az egérkén,
de ki felfedezte.
Rettentő félelem,
uralkodott benne.
 
Szaladtam én hozzá,
most már hárman féltünk.
Egérkét nem láttam,
elbújt félelmében.

Őszintén mondhatom,
ezt magam sem értem.
Mért lett riadalom,
egy picinyke lénytől.

Fürge kis teremtés,
gyerekmesék hőse.
Kedvenc állatként,
szerepel benne .

Fondorlatos, okos,
kedvence ,a macska.
Örökké kergeti,

el sohasem kapja.

           Életcél

Egy régi vers dalol bennem

Furcsán fütyül fátyolosan

Mért kell nekem semmi lennem

Eltűnnöm majd nagy titkosan

Életóra rekedten cseng

És csak várom mikor talán

A tülfátyol fel-feldereng

Rést nyitva a világ falán

Jeltelen lét néma halál

Sorsom semmi a "kisember"

Kinek lelke egy kulcsra jár

Már megírtam nemrég egyszer

Mint vonat mit mozdony nem húz

Mint fénykép mely csupa homány

Mint csupasz csont melyen nincs hús

Olyan szívem üres hodály

Hol az a vers mely megjavít

Mindent s jobbá teszi rögvest

Hagyománnyal torzzal szakít

Ami csak győz soha sem veszt

Ilyen nincsen nem is lehet

Noha talán e toll mégis

Boldogságért sokat tehet

És tisztább lesz lám a lég is

Csupán csaló csók ideál

Melyet jobb ha elfelejtek

Fura fejem mit kitalál

Kétes álmok azért gyertek

Hozzatok kis vidámságot

Boldogságot és örömöt

Hogy felejtsem e világot

Jelentsetek arany rögöt

        (1986)

A tücsök és a néger

Muzsika száll a vége-hossza réten,

A tücsök húzza, felébredt már régen.

Nádirigó kontrázik rá fenn a kéklő égen,

Daluk örömöt hoz a szemközti faluvégen.

Unottan lépdel arra egy szénfekete néger,

Loboncos kutyáját tartja pórázzal épp féken,

A járása olyan, mint aki elcsúszott a fagyos jégen.

Remény 

Árad a lelkemből,
sóvárog a remény.

Vágyakozó testem,

csak is érted ég.

Reszketve kíált fel,
szívem és a lelkem.
Érezni akarlak,
ahogy egykor tettem.

Szeretve szeretni,
még jobban ölelni.

Olyan érzelemmel,

ne tudd elfeledni.

.
Őrült nagy szerelmet,
amit tudnék adni.
Minden énem kíván,
nem lehet tagadni.

Amit én most érzek,

leírni sem tudom.

Szinte lángban égek,

úgy tüzel a testem.

Soha senkit ilyen,
nagyon nem kívántam.
Soha nem volt bennem,

íly hatalmas vágyam.

Fájdalom
Anyám kérlek én, segíts most nekem
Gyógyíthatatlan, az én betegségem
Oly sok éjszakán, ébren álmodom
Reád vágyom, ölel a két karom

Az én kicsi falum, sosem felejtem
Itt élek még ma is, itt nőttem én fel
Fájdalmat akkor még nem ismertem
Csak az örök ifjúságban hittem

Hosszú, hosszú, álmatlan éjszakák
Vergődöm, közben sokat szenvedek
Kínoz a vágy, boldog élet után
Fel kell adom, mert nem bírom tovább

Ágyban fekszem, mozdulatlan testtel
Harcom vívom, a rossz szellemekkel
Gyötörve kínozzák, feszült izmom
Már nem látok, oly nagy a fájdalom

Anyám úgy kérlek, fogd a két kezem
Emelj magadhoz, nem mozdul testem
Mint kőszobor, úgy elmerevedtem
Csak a szívem erősíti hitem

Gyógyszer a te érintésed érzem
Az élet fáj és gyötri a testem
Kérve kérlek én, segítsd a lelkem
Becsukom szemem, így emlékezem

Ölelj át anyám, adj erőt nekem
Nem adhatom fel, még nem végeztem
Nem búcsúzhatok, van még mit tennem
Vannak terveim, be kell fejeznem

Erős akarat és Édesanyám
Együtt vívjuk meg életem harcát
Adj egy kis időt, tudom vársz reám
Odaát, ahol örök a boldogság

Olyan nagyon szeretném

De szeretném, ha e földön,
minden ember boldog lenne.
De jó lenne, ha az ember,
igaz szívvel ünnepelne .

Úgy szeretném, ha mindenki,
az örömtől elrepülve.
Egészségben tiszta szívvel,
nevetne és ünnepelne

De jó lenne ha szívünkben,
örök szeretet élhetne.
De szeretném, ha a földünk,
mindig  fényben tündökölne.

De jó lenne, ha végre már,
nem éhezne senki sem.
A bőségnek kosarából,
mindenkinek jutna bőven.

Az ördög tánca

A halál szele sírdogál,
betekint az ablakon át.

fekete leple riasztó,
suhan mint szárnyán a holló.

Rám köszönt s a rémülettől,
lelkem, menekül testemből.
Lélegzettől elakadva,
tekintek az ablakomra.

Az Isten hozott Mária,
várlak téged otthonomba.
Félelmetes csáp van fején,
kéjes szeme tekint felém.

Ördög táncát űzi velem,
ki a pokolba hív engem.

Tornácára tartaléknak,
hogyha kell a tűzbe dobnak.

Ördög ki a táncát járja,
a tiszta lelkeknek tüzében,
Erősíti a hatalmát,
félelmetes erejével.

Szeretni
 
Szeretni a jók tudnak igazán,
a többi, csak felszínes képmutatás.
Szeretetet adni, csak szívből lehet,
vakító fénye, átjárja mindened.
 
Tiszta lelked élteti a szeretet,
mert szeretni tisztán, őszintén lehet.
Szeretni, szeretni, mindig csak szeretni,
gyönyört a lelkedbe, ő tud táplálni.
 
 Érzelmi hatalma legyőzhetetlen,
lelki gazdagsága, felmérhetetlen.
A rosszak sem tudnak ellene tenni.
mert a szeretet örökké fog élni.

     Életszemlélet

Ember ki élsz rongy köznapban

Dolgozol vagy éppen henyélsz

És reménykedsz  balgán abban

Hogy holnapra nem fog el  félsz

Hagyd a gondod sodorja szél

Köpj a porba és röhögjél

Gyúlnak fények futnak férgek

A homályon mikor tör át

A tiszta lét s hova tér meg

Te átlag mondd mi várhat rád

Feledd sorsod a percnek élj

Köpj a porba és röhögjél

Bankó zizzen tallér csendül

Számolják a szikár kezek

Ám valahol benn csak csend ül

S egy húr többet tán nem rezeg

Ne túrj pénzt mert folyik több vér

Köpj a porba és röhögjél

Homlokodon a koszorú

Tövisből van vagy ékesít

Kis dicsőség hosszú ború

Bölcs gondolat most nyomort szít

Nézd az élő glória gyér

Köpj a porba és röhögjél

A tudomány mint hatalom

Protekciót keres ravasz

Míg a másik marad talon

Terméketlen így lesz javas

Dörzsölt fejbe hidd el több fér

Köpj a porba és röhögjél

A barátság mint őserő

Megvéd minket majd' mindentől

Mondjad mikor jön ez elő

S kétség veszély vajh' milyen tőr

Őszintétlen mércével mér

Köpj a porba és röhögjél

A becsület ér legtöbbet

Meglop közben jó barátod

S hiszi téged a pénz fölvet

Az igazat most meglátod

Ha kell rosszabb az ördögnél

Köpj a porba és röhögjél

Ha eltipor a szerelem

De számodra szívben nincs hely

Lelkedben bú-virág terem

Csillog mint egy arany kehely

És ha benned pusztít a tél

Hullj a porba ne röhögjél

Betegséggel jő a vénség

Tipegsz báván bámulsz bambán

Szobád marad csak a térség

Emlékezel kicsit tarkán

De ne állj meg, hogy köhögjél

Köpj a porba és röhögjél

Aztán egyszer jön a halál

Kaszájával suhint feléd

Ne reménykedj hogy nem talál

Mert ez ellen semmi nem véd

De míg tested nem lesz földnél

Köpj a porba és röhögjél

           (1987)

Madarak dala

Rigók fütyülnek a fákon,
a madarak énekelnek.
Pirkad lassan, de a dallam,
nem szűnik meg, itt  a hajnal.

A sok apró kis madárka,
több szólamú dalt énekel.
Ébredjetek itt a reggel,
világos van, keljetek fel!

Hirtelen elcsendesedtek,
eltűntek a kis madarak.
Hová lett a sok szép dallam,
mi lett a sok madárkával.

Beborult az ég felettünk,
zúgó szélvihar már jelzett.
Sötét felhők közeledtek,
elrontva e csodás reggelt.


Elcsendesült kint a világ,
érezték az eső szagát.
Elhallgatott minden dallam,
 visszajönnek napsugárral.

      Múlandó karrier

Valahol a Köznap egyik rejtekében

Kellemesen lusta percek menedéke

A jóllakottság ül néhány derűs képen

Mert ki ide elér céljait felejti

Gondolván már mindent a sorstól megkapott

Csupán bólogatván ős valóját rejti

Mindenki - hiszen itt bálvány és legfőbb ék

A térség közepén hívó Húsosfazék

                        *

Tüzes a tekintet kemények a léptek

Bár még álmodozók a csillogó szemek

S ha szólítják bólint igen mindent értek

Rohanó gondolatok iskolapadosak

Szava szerint szerény céljai vannak most

De hangja színéből érződik álarc csak

Gyakran botladozik minden kezdet nehéz

Ám mutat számára utat segítő kéz

Mindent kitapasztal azután lassacskán

Arca mázasabb lesz gyakrabban bólogat

Csupán úgy  mond nemet ha nem néz ki csacskán

Főnökei előtt kisimul modora

Összeköttetést nem telefonon keres

S gyűlik neki amint éltesedik kora

Örömmel mond igent egy pártnak s csak dísznek

Mert tudja ezek az utak messze visznek

Emberünk eltöpreng - házasodni kéne

Azonban szegény lány kizárva teljesen

Vagyonos vállalkozó család - mindegy vén-e

Vagy fiatal szép-e vagy pokoli rusnya

Ha elég rámenős terve sikert arat

Ha nem úgy tovább vár s e dolgot nem únja

Mikor a két gyűrű végre sorra kerül

Hűvös arca néhány percre fényre derül

Néhány hónap multán indul karrierje

Kezdetben komótosan félősen lépkedve

Meg-megfontolgatván vajon mikor merje

Megtenni az újabb fokot a rang létrán

Fölfele - bár nyomják mégis araszolgat

S közben a jövőjét tervezgeti hétszám

Kinevezéséről alig hiszi a hírt

Fontos felelős poszt ad neki friss gyógyírt

Terebélyesedik feszül a pocakja

Mellette egyszerre a randja növöget

Kitüntetéseit még van hova rakja

Bár csillog-villog a rengeteg érdemjel

Céltudatos lesz és néha már komótos

Ekkorra van oka félni egy-egy éjjel

Idegeit rágják gonosz kicsi törpék

Álmában zuhanva éri gyakran a vég

Neki hízelegnek ám mögötte fúrják

Ó a főnök teszi csupán a nagyot de

Szaktudása  zúgnak bárhol mint fúriák

A tégla meglazul az alap megremeg

Hősünk kpaszkodna de csak hadonászik

Ma bukik vagy holnap teljesen egyremegy

Most kap szivéhez vagy két-három év múltán

Tán ki csodálkozna száraz levél hulltán

                    *

Valahol a Köznap egyik rejtekében

Szorongóan lusta percek menedéke

Jóllakottság tesped néhány bambult képen

Mert ki ide elér eszményét felejti

Gondolván már mindent a sorstól megszerzett

Csupán bólogatván volt-valóját rejti

Nem érzi valamit végleg elvesztett rég

Melyet nem pótolhat semmi Húsosfazék!

Angol park

Van egy kis tó, a parkjával,
meghitt, csodás varázsával.
Megbabonáz látványával,
szédületes világával.

Szaporán dobbanó szívvel,
boldogságtól izzó testtel.
Lelkem örök mámorával,
megfogott a látványával.

Csoda ez itt, amit látok,
meseország, ahol járok.
De hisz hús vér ember vagyok,
valóság ez nem álmodok.

Cserjék, bokrok, ősrégi fák,
némelyiket átkarolnám.
Oly gyönyörű nagy óriás,
égig érő lombja csodás.

Sok kis madár gyógyítgatja,
a természet ápolgatja.

Életem - látomásban

Néma kínban

Fetreng a szívem

Felmennék a Holdba

De rámdőlt a Küszöb

Hiába várok

Vereslő várost

Nem látok én

Csak fekete fonákot

Felvertem sátramat

A bélpoklos tetőre

Nem láttam mást

Mint meglőtt szíveket

Künn rekedtek ők

A zivatarban

Hörögve halódtak

Házsártos éjjeken

Most várom a

Daliás Dögöket

Némán vinnyogva

Jönnek a porban

Rájuk nézek

Hideg szívpáncélomban

Beléjük rúgok

Nagy esdeklően

De nem Hűtelen

Halálba bele

Nem sodornak

Tovább futok én

Szörnyű nagy megszokásban

Pergetem napjaim

Sápatag sikítással

    (1980)

   Lázálom újra  és újra

A Soha Békái majd eljönnek érted.

Kigúvadt szemekkel vigyorognak reád.

Húsodra szomjasak, s mégis őket félted

Magad ellenében: szólnál, de nincsen szád.

A Semmi Békái majd eljönnek érted,

És fakó fülekkel egyre csak figyelnek,

Lándzsákkal döfködnek, remeg már a térded:

Olyan leszel akkor, mint egy sírós gyermek.

A Senki Békái majd eljönnek érted.

Szilajon szánkáznak gyönge kis bőrödön.

Takargatnád magad, de nics erős vérted,

Szép szemed homályos, nem látsz át a ködön.

Mesét mondok most Neked, s ha jól figyelsz, megértheted,

Egy királykisasszony száz éves álmából, hogyan ébredhetett,

Régen történt sokan el sem hiszik, pedig igaz minden mondata,

Hát kezdem, figyelj, Csipke ország főterén állt egy díszes palota.

Hatalmas termei közt bánat lakozott, a nap fénye hiába ragyogott,

A király a trónján fáradtan ült s arcán mosoly soha nem csillogott,

A szolgák lábujjhegyen, csendben tették a dolgukat nap- nap után,

S a városka életére lassan rátelepedett a néma, boldogtalan magány.

  Metamorfózis

Csillagom

Az égen,

Nem látom

Már régen.

Köddé vált

Hajnalban,

Vagy elszállt,

S hideg van.

Éjszaka,

Sötétség,

És vak a

Fekete ég:

Szemeit

Kiszúrták

Tünő hit,

Ölő rák.

Vacogok,

Hangom nincs,

Súlyos ok

A bilincs.

Szememen,

S dermedő

Kezemen

Jégcsap nő.

A világ

Halála

Összevág

Tán mára.

Változok

Mássá át:

Fényt hozok,

Hozsannát!

Nem marad

Belőlem

Egy darab

Részem sem.

Emlékszel

Álmodból

Rám: ékszer

- csillagpor...

           Felelet

Hóbanjáró mély lelkek

Kérdésemre felelnek

Hol az élet a határ

Hol boldogság s béke vár

Amig éltünk reméltünk

Azután már nem féltünk

Az élet úgy elrohan

Béke csak a sírban van

            (1986)

Magyar szív
 
Szívem hogyha szólni tudna,
fájdalmasan kiáltana.
Nincsen haza, el lett adva,
elfogyott a boldogsága.
Félelemtől, lesz e munka,
betegségek jönnek sorra.
Egészség a múlté mára,
amelynek a stressz az oka.

Farkas törvények uralta,
farkasoknak birodalma.
Küzdelemtől elfáradva,
mi vár majd a családokra.
Szívnek gyengül dobbanása,
egyre nehezebben bírja.
Álmában szőtt gondolata,
valóságtól messze szállva.
 
„Képviselőinknek álma,
beteg nemzet gyógyítása.”
Nem vágynak ők semmi másra,
csak az Isten csodájára.

Harc dúlja lelkem

Zajfoltok kezem nyomán

Frontátvonulás

          Tünődés

Valaha tán nem is régen

Ködcsillagok sápadt égen

Hideg holttá kővé váltan

Megborzongva megcsodáltam

Valaha tán nem is régen

Nem éreztem még a végem

Hűvös halál havas tájon

Eljön egyszer gyötrőn fájón

Valaha tán nem is régen

Megvolt még a büszkeségem

Múló idő hullt hamvába

Tegnap ütött a műlt mába

Valaha tán nem is régen

Tünődő tél rideg réten

Nem jön el a titkos tavasz

Terméketlen nem lesz javas

Valaha tán nem is régen

Derű remény volt az ékem

De valahogy elszállt az már

Mert ősz után nem jön a nyár

Valaha tán nem is régen

Volt mindenre sok mentségem

Mára mindet elvetettem

Magam miatt értek tetten

Valaha tán nem is régen

Szilárd elv volt a térségem

Ez azonban még megmaradt

Kiábrándult évek alatt

     (1986)

   Elizanej efrenem!

Elizanej efrenem

De ja natu el du nen

Vitalez ge' vi heras

Ko teguj te kimeras

Sagat luge logatuj

En ten lese tokanul

V' ataman je Kitango

Evirasti mij lanvo!

   (2012)

Azt mondja a csótány

Ropjunk egyet, jó lány

Én meg mondom csótány

Legyen ez egy só tájm*

Én vagyok a jó lány

Te pedig

A csótány

Rázzuk együtt csótányom

Nem fogsz ki egy jó lányon

Macsó kézben rumbatök

Egy részeg meg rumba köp

Ajtóban áll két merev arc, Állásuk is, csak amolyan svarc*

Kidobják a rumba köpőt

Ki, jó ízlést sutba lökött

Kábul a nép tillárom

Nem volt soha dollárom

A ruhám is olcsó kelme

Nem köll ahhoz éles elme

Aki rám néz, rögvest tudja

Ennek sincs, ki pénzért dugja

Ne is törődj oda jó lány

Szól hozzám a táncos csótány

Igyunk még egy decit, well

Több leszünk egy decivel

S, hadd szóljon a decibel

Ropjunk addig kedves csótány

Ameddig csak tart a só tájm*

Ha kifogyott a szuszunk

Még egy felest megiszunk

Ne szomorkodj kedves csótány

Ha véget ér majd a só tájm*

Holnap is lesz, ihaj – csuhaj

Ágyba dönt majd, a macskajaj

S, kinek nem tetszik e látvány

Annak biza ez egy hátrány

Ki

Hátrányos

Helyzetű

Párja

Legyen

Egy

Tetű

Ima az anyához Veréb Mária 2011.10.28

 Édesanyám!- úgy ragyogsz,

mint hold, a sötét éjben..

Mint ahogy a napsugár,

az ég, kék mezejében.

Mint sok ezernyi csillag,

a végtelen nagy égen.

Mint az ébredező nap,

a harmatcsepp fényében.

Ahányszor csak felnézek,

annyiszor elbűvölnek.

Látom a két kék szemed,

mikor reám tekinget.

Már több éve elmentél,

még is mintha itt lennél.

Szikrákat szórsz én felém,

így köszönsz te jó estét.

 Egy évet megint megértünk,

 remélem már végre,boldogabbak lehetünk.

 Ne csak bánat, szomorúság vegyen körül,

 legyen Béke, Boldogság, aminek a

 földkerekségen mindenki egyformán örül.

 Szívünkben legyen szeretet, és hála,

 gyermekeink, unokáink tőlünk,

 mind csak ezt, csak ezt várja!

 Legyen ez az év a Szeretet éve,

 legyen a földkerekségen, végre BÉKE!

Eltévedt Virág

Kis „Virág” a sírba tévedt,

 nem küldte őt senki.

 Ez a világ sodorta el,

 nem tehetett semmit.

A betegség kíméletlen,

alattomos gyilkos.

Álmodoztál szép jövődről,

még is megtámadott.

Mesebeli tündér voltál,

tiszta érzelmekkel.

Hited ami hatalmas volt,

nem legyőzhetetlen.

Csatlakoztál angyaloknak,

égi seregéhez.

Mert a földön sorvadozott,

tested és a lelked.

Örök élet reményében,

hívtak oda téged.

Mottó: Különösen hideg időben egy  "szürrealista" helyett ide nekem inkább egy "realista-szűr"-t. Most mégis az elsővel szolgálok.

Ami megmarad belőlünk

Zörögnek a sápadt bordák

Az állkapocs húst követel

Éltüket már torra hordták

Pótolják mit halál vett el

Inaik rég lerohadtak

Most zörögve mulatozván

Múlt létüknek jövőt adnak

Egy kastélynak ódon ormán

Vakon kacsint a szemüreg

Mint valaha szépasszonyra

Ma sötéten őt nézné meg

Saját teste kicsit zsongva

A csonttömeg némán visong

Ürítené a volt-kelyhet

Múlt-ajakról csörög a song

Mely beszédet végleg elvet

Ma csak szikár dohos tömeg

Valaha tán rengett hája

Dús étkeket evett ő meg

S most itt csontváz lakomája

Elmereng ha újra élne

Mit is tenne hová menne

Gubbasztana újra félve

Aztán ismét mérget venne

De hiába Elmúlt léte

Számára az idő megállt

És nem tudja vajon vét-e

Még mióta halottá vált

Csak a csontok csörrenése

Hallatszik a nagy mély csendben

S közben néma kés fenése

Az idő pusztít örök rendben

               *

Óra kattog éltünk telik

Megöregszünk majd eltűnünk

Perc létünket ketté szelik

A halálban már nincs bűnünk

De emlékünk hátramarad

Csontváz-torunk az utókor

Mert az idő velük halad

Ha érdemes - nekünk bókol

         (1981)

Éjszaka   Veréb Mária 2011-04-02

Kedves, suttogó, lélekringató hangján

megszólít valaki a sötét éjszakán.

Szenved az én testem a nagy fájdalomtól,

de, gyógyulást észleltem az Ő hangjától.

Nem beszélt sokat csak hívott, én követtem,

egy pillanat alatt elrepített engem.

Oda, hol a szeretet fényesen ragyog,

oda, hol nincs bánat csak a béke honol.

Ittam a hozzám szóló ékes szavait,

éreztem tisztaság mennybéli hangjait.

Pendültek a húrok, szóltak szép dallamok,

mennyország ez, ahol tiszták a szólamok.

           Gondolatok létünkről

Szürkéivel az est eljő.

Árnyak nőnek, színek szünnek.

Képzeletem akkor megnő,

S találgatom, vajh' éltünknek

Mi a titka - a nagy titok,

Melyért élünk és születtünk,

Küzdünk míg a vég jönni fog

És elmossa minden tettünk.

Mi meghalunk, de fiaink

Tovább fonnak lét-fonalat,

S néha hitük ha meg is ing,

Nem lépik át a vonalat,

Mely a halál-híd határa.

Majd a kerék újat fordul:

Élet omlik, épül vára,

Bizton áll, ám végzet szél fúj.

Téged is

 Felfal a nagy bogár

Rád talál nincs menedéked

Éberen kíséri léptedet

Bújnál, de megtalál téged

Száz ajkán ígéret, fals mosoly, Potrohán hordja a sleppjét

Szívják a vérét, s ő véredet

Figyeld csak cikázó röptét

Éltető eleme játszani, mit kockáztat, számára nem tét

Bensője sötét, a szív rideg

Rettegj, ha hallanád jöttét

Kulcslyukon szivárgó, Tévédből sugárzó

Csengődből süvöltő

Rádiódból üvöltő

Álmodat megrontó, Elmédet megbontó

Kedvedet hervasztó

Nyugalmad megfosztó

Talp

Alá Való

Bűzős Nagy

Bogár

Csillag

2010-09-26  (Veréb Mária)

Van egy csillag, fent az égen,

minden este int felém.

Öt karjával nyújtja nekem,

integető kis kezét.

Miért éppen egy kis csillag?

Miért öt kar int felém?

Rájöttem az Én kislányom,

nagyszülők és szüleim.

Ők kísérnek minden este,

integetnek Én felém.

Ők, az őrangyalkáim,

csillagfényű ég tekén.

Hét hónapos királynőmet,

vette el tőlem az ég.

Liza, édes kis unokám,

pótolja a szenvedést 

Megnyugodott kissé lelkem,

az angyalok vigyázzák.

Kicsi  falum

Kicsi falum- hazajöttem,

boldog szívem, tied lettem.

Nem hagylak el, higgyél nekem,

szerelemtől ragyog lelkem.

Itt e szent föld itt születtem,

anyám adta az életem.

Itt vannak a gyökereim,

boldogságom, reményeim.

.

Esküm segít, erős hitem,

kicsi falum eped szívem.

Reszket kezem, remeg lábam,

ezt a pillanatot vártam.

Haza jöttem boldog vagyok,

körülöttem minden ragyog.

Az örömtől hulló könnyem,

áztatja az ősi földem.

Esküm a kis falumhoz   

(2010  08 04 ) Veréb Mária

A Te kiáltásod hallom!

Hozzád szól a sóhajtásom,

kis falumba visszavágyom.

Haza kell most nekem mennem!

Tele van a szívem, lelkem,

a fájdalom kínoz engem.

Látni kell oly nagyon várom.

Haza kell most nekem mennem!

Édesanyám után vágyom,

ő marad az örök álmom.

Hív az égből szólít engem.

Haza kell most nekem mennem!

Szőlős falum csak rád vágyom,

te vagy az Én boldogságom

Ahol élek

A sötétvölgy ölén ringó kis falu,

A rajta átkocogó hűs patak

Mint gyöngyszemeket magára fúzte,

A formás házakat.

Ott ahol a harang zúgására,

A kalapos kő felel.

És hatalmas kő tüdővel,

A völgy fölé friss levegőt lehel.

Hol a tágas réten tehéncsorda legel,

Ahol a hegy lankáin zamatos bor terem,

Ha jó szándékkal e kisfaluba érkezel,

Az itt élő ember,barátsággal nyujt kezet.

Ha a tél behavazza a turista utakat,

Jégpáncéllal takarózik a kis patak,

Szánkózó gyermek had siklik a havon

Korcsolya szikrázik a befagyott havon.

Ma reggel úgy ébredtem fel, mintha tegnap este lenne…

S azt hittem holnapi álmok árnya férkőzött szemembe,

Körbevettek görbe percek, és csak táncoltak kacagva,

És az idő elkezdett széthullani sok halk darabra,

Kifordult éveim a csend lassú, lágy tükrén születtek,

És mindegyik része volt egy ifjan eltűnt vén szünetnek,

Köztük bukdácsolva kerestem az első pillanatot,

Az első titkot, mit majd az utolsónak visszaadok.

Homályba öltözött a tér, s idegenként nézett felém,

Szürke felhőből font sziget voltam a kék ég tengerén,

Szelíd szélvihar sodort a végtelen és szűz magasban,

Aztán szertefoszlott ez is, és a semmivel maradtam,

És a semmi rám mosolygott, arca nyugodt volt és furcsa,

Mint aki értem jött ilyen messze, de még ő se tudja,

Végigmért, unottan intett, majd megfordult, és sietve

Elindult ködre írt úton, föl a régi, égi rendbe.

Látjátok ez, azaz ünnep,-

Mikor végre egy e nemzet.

Mindannyian pezsgőt bontunk,-

Boldog új évre kocintunk.