Mindjárt éjfél, számolod a percet,

az elmúlt évet visszafelé nézed.

Ne nézz hátra, mindig csak előre,

tudhatnád ismét tavasz jön a télre!

Egyik év vihart hoz, másik csendet,

öröm, vagy bánat, az idő tovább megy.

Lehet nehéz, vagy könnyű az élet,

reményekkel telve várd az új évet!

Ha jön, ragadd meg a szerencsédet!

Kívánok boldogságot, lásd csak a szépet!

Türelmet, erőt, jó egészséget,

szeretetben gazdag, békés Újévet!

Dzsinek estélye

Jin, ha ejted: dzsinnek mond,
Erről szól egy szégyenfolt.
Neve: Gúl és embert eszik
Nevet és a fejed veszi.
Ifrít a másik neve
Féljél tőle!- ez nem mese.
Eljő Márid a nagy hatalmú
Rézből lábán a sarkantyú.

Vincze László:

Hiányzol

Jem, nem emlékszem
Elveszett szemed színe!
Nem lelem, elfeledem…
Néma sikoly, bizony…
Iszonyú távol vagy.
Fáradt estén
Egekbe repít
Réveteg elmém.

Csillogó hópihék
érintik a fenyök ágait,
de jó lenne valóra váltani
az emberek álmait!
Különleges napon,különleges érzés
a szeretet ünnepén alkalmas a kérés.

Csillogó hópihék
érintik az angyalok szárnyait,
ök viszik tovább az emberek kívánságait.
Fehér takaró borítja a tájat,
ünneplöbe öltöztetik a házak ablakait,
a karácsonyi fákat.

Csillogó hópihék
olvadnak a sírköved falán,
gyertyát gyújtok
karácsonyi dalt éneklek neked,
meghallod talán
a hozzád szárnyaló angyalok szaván.

Nem látni a hegyet

a zöld fenyők felett,

de látom a kékszemű eget,

a felhőket kergető Napot.

Szemem hunyorog,

csak sejteni a csúcsot,

Hóba fördik lábam.

a Hegyet megmásztam.

Karom kitárom

még magasabbra vágyom.

A szél hajába kapaszkodva,

mintha szárnyam volna

felhők fölé szálltam.

A Napban nem olvadt el szárnyam.

Ölelnek végtelenben ringó csillagok,

érzem én is csillag vagyok.

Tested illata

Tested illatát vágytam, mely betölt
Hozzád bújva kaptam szívembe tőrt.
Orromat csavarta fertelmes illat
Bár bugyid széle még ki sem villant…

Régóta kívántam ölelni tested,
Nem hittem, hogy az ennyire festett.
Bár tudom, hogy a szappan drága,
És messze van nagyon a gyára…

Mégis reméltem, hogy azért néha,
Kezedbe veszed és nem vagy léha.
Persze a víz, a víz is kényes portéka
Szétfolyik, ahogy a por s a téma.

Arra kérlek csömörrel küszködve,
Vizet, s szappant tegyél köldöködre.

-Értsd meg anyám el kell mennem.

a kötelesség könyörtelen.

- Ne menj még el, fogd a kezem,

de kimondani alig merem.

- Esküd ne szegd én miattam,

ha hív a haza menjél fiam.

Ne fussál el gyáván félve,

a honvágy úgyis utolérne.

Mások könnyen váltnak hazát,

lecserélik, mint a gatyát.

Lehet máshol jobb az élet,

de itt a hazád, meg kell védned.

Sok bajunk van magyar honban,

de itt kell élni, helyünk itt van.

Védd országunk, ne add másnak, 

se tolvajoknak se migránsnak.

Más és más

Jekije kitárva, mintha meleg volna,
Előtör alóla formás melleinek halma.
Nem veszi le szemét, aki oda sandít
Nagyokat sóhajt, de jó lenne ott ni!
Indulna már hozzá, de a mersz elszáll,
Faramuci helyzet, de mit akar a kislány?
Erre a válasz – nem lehet semmi más:
Régóta várja – ölelje kedvese és senki más.

Tükör előtt

Jekije, cipője a sorokba szórva,
Előtte hever a blúz és a szoknya.
Néma a mosoly, csábos a pillantás,
Nózija mégis csupa élc, hamisság.

Álomba merülök megint,

egy régi érzés meglegyint.

Én még itt vagyok te amott,

már nem ölelhet két karod.

Szív záram ki nem nyithatod,

bennem a vágy már rég halott.

Veled meghalt a szerelem,

már magamat is temetem.

Magaddal vitted vágyamat,

szíved véletlen itt maradt.

Parázs izzik hamu alatt,

fellobban most egy pillanat.

Váratlan hozzám érkezel,

a távol érzés oly közel.