Más és más
Jekije kitárva, mintha meleg volna,
Előtör alóla formás melleinek halma.
Nem veszi le szemét, aki oda sandít
Nagyokat sóhajt, de jó lenne ott ni!
Indulna már hozzá, de a mersz elszáll,
Faramuci helyzet, de mit akar a kislány?
Erre a válasz – nem lehet semmi más:
Régóta várja – ölelje kedvese és senki más.
Tükör előtt
Jekije, cipője a sorokba szórva,
Előtte hever a blúz és a szoknya.
Néma a mosoly, csábos a pillantás,
Nózija mégis csupa élc, hamisság.
Illegeti magát, ki lehet szebb nála,
Fésűje megakad, göndör haja szála.
Elrejteni a szépet, mily balga tett volna,
Ragyog mint napsugár, jön az esti torna.
Vége
Jekin a zipzár állig fel van húzva,
El mégy mindörökre, indulsz messzi útra.
Nézz a szemembe még egyszer végtére!
Néma tanúnk az ég, szerelmünknek vége.
Idejutottunk, búcsút inthetsz immár,
Félek, belehalok, szívem sajog és fáj.
Est jön nappal után, követi sötét éj…
Reggel, de többé már nem lesz fény.
Párban
Jeki kerül elő, már nem a kuka fogja,
Egy vén koldus örül, amint kezébe fogja.
Nála lesz ezután a kabátnak jó dolga,
Nézi-méregeti, hisz nincs is jobb dolga.
Izgalmát fokozza egy zsebnek tartalma,
Félelemmel vegyes gondolat-tartalma.
Egykor szebb napokat ért meg őkelme,
Reszketeg testet dédelget majd e kelme.
Kommentáld!