Sötétkorongnap

Rothadó lelkek,

Sznobszürkület

Az eberek gennyesek!

Hogy mi ez a bűz?

Hát TI vagytok emberek!

A LELKETEK!

Herbert W. Franke nyomán

.

Invázió

.

„Az űrutazás első törvénye:
A Föld koordinátáit kiadni
semmiként nem szabad.”
 

Az lény melyet először vizsgáltak,
Mohaszerű volt, de inkább állat.
Az analizátort a Biológus fejére tette,
De csak dühöt, és félelmet észlelt.
  .
Az egyed veszettül ugrált a rácsnak.
A Kapitány elcsavart egy kapcsolót,
és a kemény sugár szétroncsolta  a testet,
A szellőztető máris tisztára mosta a teret.

Herbert W. Franke nyomán

.

A hernyók

.

(A másik bolygó levegőjének
összetétele alig különbözött,
ám parányi eltérés is más
irányt adhat a fejlődésnek.)

.

Az új otthonunk az ‘Álom - bolygó’,
Dús rétek, termőföld, na és ózon.
A Földön mindenütt nagy tömeg,
A ember saját szavát sem érti meg.

.

Csak az nem érthető nekem mégsem,
Miért nem szabad visszatérni a Földre?
A hírzárlatot sem értem miért?
Pedig ez szerintem jogokat sért!

Kritikusom

Egyik nap szól anyám:

vegyem elő kicsi kapám.

„Gaz virul a kertben számos,

s most te leszel a napszámos.”

Fogtam tehát kicsi kapám,

S indultam a kertbe lazán.

Gyom virult a sorokban száz,

Irtani is kezdtem, nohát.

Izzott a Nap a fejem felett,

Bevallom vártam a delet.

Legyen a szenvedésnek vége,

Hadd mehessek be ebédre.

Ám ekkor a szomszéd néne,

Ki a kertjéből serényen néze,

Jó tanácsot adott folyvást,

Hogy miként intézem a munkám.

Áramszünet


Vak sötét, az égen, sem hold,
Sem csillag nem ragyog.
A járda kövén egy méla
Fénycsík, sandán kóborol.

Az ablakokban fény nem
Dereng, mind vakok.
A sötét lámpatestek nyögve
Lógnak, a villanyoszlopon.

Benn a szobában olajmécs,
Kormos lángja megremeg.
Bölcsőjében, párnai közt,
Halkan felsír egy kisgyerek.

A kóborló fény meg reked,
A ház ablakán ragad.
Lám csak én is haza értem,
Talán ezt érzi a kis baba.

Ajtó nyíllik, ölelésre tárt karok,
A bölcső fölé hajolva s az arcom
Örömkönnyek közt ragyog.

Herbert W. Franke nyomán

Röpülj, bogárka, röpülj!

.

(Létezik a sokdimenziós paratér,

Csak az a kérdés mi kell hozzá,

hogy a négy síkból  átkerüljük.)

Tán egy atombomba indította el,

tény, hogy terünk töredezni kezd.

Darabjai egymásután sorra tűnnek,

S vele olvad minden, s marad a csend.

Az emberiség fennmaradása mostan,

Három névtelentől függ (mondta),

Egy bolond, valamint egy gyermek,

És egy öregasszony ki megmentő lehet.

A beteg a cella padlóján kuporg,

Ujjai hegyéből vér csorog.

Ébredés

.

Herbert W. Franke nyomán

.

(Életerőtől hajtva lépett a világba,
De dolga már nem akadt,
Későn érkezett.)

.

Kezdetben csak a fényt vettem észre,
Majd egyre több dolgot véstem észbe,
Körülöttem ezernyi apró tárgy.
Hajtott megismerni a vágy.

.

Felültem, s jártam léptem koppant,
Felmértem ekképpen a nagyszobát.
Megfordultam és mentem tovább,
Élmények, tudat a világ összeáll.

.

A tárolt információ és tapasztalás,
Számok és absztrakt gondolkodás.

Mélyfagyasztott álom

.

Herbert W. Franke nyomán

.

(Két férfi és egy nő,
 örök probléma,
 de a megoldás új.)

.

A kis hajó ablakában feltűnt a roncs,
Már nem volt itt sem élő, sem holt.
A segély osztag jó munkát végzett,
Segítettek kit megkímélt a végzet.

.

A roncs tovább haladt cél nélküli útján,
Körötte törmelék, s e felhőbe bújván.
Elnyeli ezt is örökre a sötét világtér,
Bizony! Az ember itt csak ennyit ér

Népuralom

A demokrácia bölcsőjében jártam,

Nem hiszed, de felkopott az állam.

Idegen volt a szó, hullt a piros a hó.

Cifra, de annál inkább elfuserált,

Sajnálom, hidd el, menni kell tovább!

 A hideg téli szél meg-megrázza a csupasz fa ágakat,

Az égből hulló hópehely,beborítja a didergő fákat.

Csillog a fehér hó,szikrát szór rajta a bágyadt napsugár,

Olyan a határ,hogy az ember meggyötört lelke a látványtól

Megnyugvást talál.

 Ünnepeljük most Karácsony napját,

a szeretet és Jézus születése napját.

Csillog a szép fenyő a sok dísztől, és gyíertyától,

Melegség önti el szívünket a boldogságtól.

Gondoljunk most szeretteinkre is kik már az

Égi hazában ünnepelnek,mert-e csodás napon velünk

Együtt már nem lehetnek!

Amatőr szinten hobbiból szeretnék verseket írni. Még sehol nem volt lehetőségem őket megmutatni, és ezáltal visszajelzéseket kapni róluk. Kérlek fogadjátok az első próbálkozásomat.

Görbe tükör

Emberek: nagy barmok, kis egerek!
Ti, kik nem mertek lenni semmi egyebek,
Csak mit magatok előtt láttok,
A vágyott celebek,

Vagy épp ellenkezőleg,
De mindig csak szerepet
Vesztek fel, s játszotok.
De az igazat nem láthatod,

Hisz a szereped mögé bújtál,
S ráfogod, hogy a sors diktál,
Vagy épp azt hiszed, te vagy a rendező.

Karácsony

Egy fényes csillag ragyogja be a sötét eget,

Hideg az éjszaka, mindenki fázik és beteg.

Fázik az ember, és beteg,

Hiányzik nagyon a szeretet.

Vezess csillag, vezess!

Vezess, hozzá vezess!

Szomorú, sötét barlangba vezet a fény,

Juhok bégetnek az alom rejtekén.

Fázik az ember, és beteg,

Hiányzik nagyon a szeretet.

Vezess csillag, vezess!

Vezess, hozzá vezess!

Vándorok pihennek a bárányok között,

Egy férfi és egy nő a menedékbe költözött…

Fázik az ember, és beteg,

Hiányzik nagyon a szeretet.

Fűzfaág

.

Tavasszal rügyet bont a fűzfa,
Ágain a rendet rak a barka.
Késem egy ágat nyes róla,
Faricsgál, ütögeti óvva.

.

Máris zsebemben a bicsak,
Lapul így szólna: ni'csak!
Számhoz emelem az ágat,
De van rajta egy vájat.

.

Mit tegyek vajon most vele,
Érzem, hogyan folyik a leve.
Furcsa lett az ág és formás,
Csak ne legyen rajta rontás!

.

Tán jobb lesz, ha megfújom,
Tán ő sem veszi zokon.
Hisz mindenki ’megfúj, ha teheti,
És lazán a zsebébe elteszi.

Emberként ugyan még igencsak kicsi voltam, 
De már,tudatlanul is a Sátán szekerét toltam.
Gondja volt rá! - Épphogy, csak megszülettem.
Máris tőrbe csalt, mint Évát - A rabja lettem.

Csillogó apró játékokat adott a kezembe,
Hogy sohase az jusson az eszembe, 
Amiért e földre leszülettem, s dolgom lett volna
Hagyjam a Sátán szekerét! - Lesz, aki nélkülem is tolja!

Neked más a dolgod Ember ezen a földön!
Te Szabadító vagy! - Szeres, hogy kinyíljon minden börtön.
Minden testbe zárt lélek tudja meg.

Isten! - Aki megnyitotta Lelki szemeimet, hogy lásssak, 
Hogy aztán egy Könyvben - Egyre mélyebre ássak!
Megnyitotta Lelki füleimet, hogy tisztán haljak,
Hirdessem az Evangéliumot! - Az örömhírt! - Róla valljak!

Olyan mélyre ameddig csak tudok és lehet,
Mert benne rejette el, a nekem szánt üzeneteket,
Mert az üzenet mindig annak szól - Aki olvassa!
Annak, aki a Szentirást - Hittel forgassa!

Ennek a hítnek olyan nagynak kell lennie,
Hogy a láthatatlanba sem lehet kételkednie!
A láthatatlanba, ami csak ígéret!

Advent ünnepén,
Jézus visszatér,
halottak közt jár,
mint egy Napsugár,
simogat szemfedőt,
szentel sírokat,
Advent ünnepén ,
Jézus visszatér.
emberek közt jár,
bocsájt bűnöket,,
táplál szíveket,
szeretetet ad,s
reményt osztogat,
s könnyeket fakaszt..
Halált ,s Életet,
egymással kibékít,
sok kis gyertya mi ég,
jelzi Jézus jöttet,
Advent ünnepén,
Jézus visszatér.

Kedves László!

Tanulunk egymástól, de ahhoz értelem, s szeretet kell, ami belső alázat , s valódi tudás nélkül nem működik, ez viszont sok emberből hiányzik. Az erőlködés, az egymás legyőzése, a félelem, a meg nem értettség, mind - mind könnyen át is billenti az embereket a negatív oldalra.
Így van, teljesen mindegy, hol vagyunk, netezünk - e, vagy az életben az emberek között, nem jobb a helyzet.
A vallásban, a politikában, az erkölcsben hazudtak,s az értékek lassan áthelyeződtek, mert mára nincs más érték, mint a hírnév, az egzisztencia, ami a hatalom valamilyen formájának gyakorlása.

Kedves László!

Köszönöm a gyönyörű verset, üzenete mélyen megérintett. Meglepett, s örültem neki. Ezért már érdemes volt belépnem, .... Nem tanultam senkitől, s míg verseidet olvastam lapodon is - a Ritácskákat is - éreztem, te sem. Gratulálni is szeretnék könyveidhez.
Igen, az az egyetlen valódi és igaz, ami szívből jön, s nem másolt, utánzott, erőlködés.
Mindenben egyetértek veled.
Kevés értékes lélekkel találkozni, jó, hogy picit , rövidke időre ,,megismertelek"

Üdvözlettel: Rebeka

Igaz barátod az, ki a bajban is melletted marad,

Meghallgat ezerszer, ha kell, s rábízhatod titkaidat,

Ha szólni kell, szól, vagy csak csendben melléd ül,

Érintéséből is tudnod kell, hogy nem vagy egyedül.

Ő az, ki az apró rezdüléseidből is mindent észrevesz,

Ha rossz felé indulsz kezed megfogva a jó felé vezet,

Nyitott könyv vagy Neki, úgy ismer, mint senki más,

Elég csak egy pillantása ahhoz, hogy lássa, hol jársz.

Néha nem is tudjuk, mily kincset is őrzünk mi ketten,

Hisz a barátság egy apró kőből lett gyémánt a szívedben,

De csak addig marad, míg bizalommal ápoljuk s védjük,

Ha nem vigyázunk rá eléggé, nagyon gyorsan elveszítjük.

Egy költőnő keserve

.

Miért lettem költő elmondom a sorát,
Egy élmény tett azzá figyeld a csodát!
Sétálgattam nyár este a Duna parton,
Leszólított; csak annyit mondott: pardon!

.

Mire feleszméltem megtörtént dolog,
Rám se nézett aztán, csak otthagyott.
Azóta mindenkiben őt keresem,
És volt azóta számolatlan kedvesem.

.

Versem tán visszahozza egyszer,
Akkor majd újból velem kekszel.
Tudd meg kekszben kedvencem
Az Albert. Sajnálom, hogy elment.

A dombtetőn csendes magányban egy öreg fenyő álldogál,

Ma már csak emlékeiben él, hogy egykor szép volt és sudár,

Teste már erőtlen s csontos, megvénült ágai a földre hajlanak,

S az éj lassan átöleli, s felette utoljára gyújtja meg a csillagokat.

A hideg téli szél álmot suttog Neki, hogy érezze nincs egyedül,

S az öreg fenyő szemét lehunyva lassan örök békére szenderül,

Az éj sötét leplébe burkolja s egy felhő hófehér takarót terít Fölé,

A hajnal már nem találja itt, lelke örökre elhagyta földi börtönét.

Egy elsuhanó árnyalak a falak mentén

saját multját kergeti,

de megroppan a súlya alatt

s arcát két kezébe temeti.

A boldogság különleges adomány a földön,

Néha sokáig elkerül, hogy újra beköszönjön,

Van, hogy csak perceket időzik és továbbáll,

S van, hogy életedben Rád egyszer sem talál.

Erővel Őt magad mellett tartani nem lehet,

Ha így próbálsz rátalálni, csak elkerülheted,

Ne Te keresd, enged, hogy Ő találjon Terád,

Hidd el, ha nem sürgeted, biztosan melléd áll.

A boldogság néha csak egy perc, egy pillanat,

S amilyen hirtelen jött oly gyorsan tovahalad,

S ha már nem akar Téged, el kell Őt engedni,

Ha magadhoz láncolod soha nem fog szeretni.

Késem fenem

Késem fenem,

Vérre vágyom,

Halál lesz holnap e tájon.

Nincs menekvés,

Nincs bocsánat,

Tervemet garantáltan beváltom.

Ha majd öltem,

S kezem véres

Boldog leszek, és nem éhes.

Ma házad előtt jártam,
az ajtód nyitva volt,
Te nem voltál bent,
senki sem fogadott.
Szép nyári napokon,
beléptem hozzád,
szemeid ragyogtak,
karjaid kitártad,
s csókokkal halmoztad,
szemem,arcom,szám,
Tudtam nagyon kívánsz,
hogy nagyon vártál rám,
tudtam, csak mámoros
percek ,szeretője voltál.
Ma kietlen házad,s
bent senki sincs,
a mámor az elszállt,
de maradt egy kincs,
szívem rejtekén,
megbújva ott hever
szerelmünk emléke,
a bársonyos kezed,
gyöngéd ölelése,s
szemed kékségének,
csodálatos fénye.

Markó Béla verse:

.

"tetőtől talpig                                               
hófehér hab a meggyfán                 
fürdik egy angyal"

Kedves Margaréta!

Válaszolva kérdésedre: Amikor (fehér) virágba öltözik tavasszal a meggyfa, olyan, mintha egy nő (= angyal) fürdene a kádban habok közt.

-Szerintem meg nagyon is kifejező és lényegretörő, és érthető egyértelműen, nem úgy, mint sok vers melyeknek se eleje, se vége, csak ömlengés.

Lábam nyomán, a Földön új élet születik,

Köntösömben langyos meleg rejtőzködik,

Érintésem zöldellő mezőt s rügyet fakaszt,

Szerelmesen suttogok, én vagyok a Tavasz.

Rövid éjszakát s hosszú nappalokat hozok,

Zápor után napfényt és szivárványt hagyok,

Csillagokat gyújtok az éj végtelen tengerében,

Az örök nyár vagyok az évszakok közepében.

Hűs szellővel érkezem s fázósan reszketek,

Hajnalra ködöt szitálok, s deres párát lehelek,

Suttogó álmot kergetek a kopár kertek alatt,

Az ősz vagyok, s mögöttem élet nem marad.

Kisugárzás

.

Herbert W. Franke nyomán

.

( Közvetlen megértés, telepátia, agyhullámok,
tán egy központi adó, s odalesznek az álmok.)

.

Akaratod, ha van, attól vagy ember,
Ha gondolkodsz, s van önálló terved.
Te dönts, ne más szavára hallgass,
Cselekedj szabadon és sose nyughass!
.
A Hold mennyi titkot rejt ősidők óta,
Holdkultuszok, és babonák hosszú sora
Hegyekbe indultam a rejtély nyomába,
Egy titkos barlang bejáratot találva.

.

Egy folyosó, tán ember hozta létre?

Édesapám nagy ember.
Hatalmas a szíve s a lelke,
csakhogy ezt elrejti a nagy teste.

Néha ideges és komor
főleg ha este sokat dolgozott.

Édesapám édesszájú.
Felfalja  a sok nyalánkságot
s nem zavarja,ha mi ezért kiabálunk.

Hajnalban mikor megjön a munkából,
csámcsogva jön föl a konyhából.
Anyukám kérdőre vonja,
Nem eszem csak paprikát,mondja.
Magába drágám?Az mégis,hogy lehet?
Na jó,ettem hozzá szalonnát
meg egy karély kenyeret.

Egyszer megesett egy olyan eset,
hogy a moziban a horrorfilmen mindenki nevetett.

Még ne engedj el,
még tartozol egy szóval,
még nem búcsúzhatsz el,
még gyönge érzelemmel
szerelmed tépned kell,
meg tartozol.

Álmomban szerettél,
búcsúzni nem mertél,
tépődtél,vajudtál
szüntelen álltattál,
sok mindent ígértél,
még tartozol.

Még fogjál szorosan,
vonjál magadhoz,,
még várom csókodat
nedves ajkamon,
még mond,hogy szeretsz
még tartozol.

Búcsú nélkül hagytál,
én magam sem értem,
utánam nem sírtál,,
meg sem vigasztaltál
kezet sem nyújtottál,
még tartozol.


Még tartozol nekem,
egy mély öleléssel, 
egy simogatással,s
egy mámoros álommal
sok forró csókokkal,
még tartozol .

Egy Ismerős Ismeretlen,

Kit valaha szerettem,

Tűnt fel kedvesen,

Ma mellettem.

Bár tovább állt volna,

Mielőtt szívembe újra,

Bánatot hintett,

De így tett.

Most elmém csak forog,

S ez veszélyes dolog,

Mert dühöt gyújt,

Ennyit nyújt.

Egy Ismerős Ismeretlen,

Kit valaha szerettem,

Ma csak egyszerűen,

Kitépte szívem.

A  szeretet

Kinyújtom hozzád kezemet,

kitárom néked megtépett lelkemet.

Tálcára tevém lüktetö szivemet,

simogasd, .... mert hiányzik neki a szeretet.

Lüktetnek benne még a tövisek szúrása,

bár nem vérzik már, de fáj a sorsnak sok csapása.

Göröngyös utamon gyakran botladozva jártam,

ha el is estem, abból mindég sikerrel fölálltam.

Fittyet hányva a gonosznak és a rossznak,

neked is, .... amikor bántó szavaidat mondtad.

Furcsák vagytok Ti emberek,

Szeretnétek,

de adni már nem mertek.

Íme egy élet.
Egy ráncos,mesés történet.
Bársonyos puhasággal simogat.
Lelked mélyére látogat.

Történet van a tenyerébe.
Eljut a szíved mélyére.
Nem tudni mit élt,mitől félt.
Angyalként halkan mesélt.

Tükörkép lehet bárkinek.
Tanulság legyen mindenkinek.
Egy élet útja látszik e térképen.
Óvjad, hisz ő egy kincs az életben.

A békeszegő

.

Herbert W. Franke nyomán

.

(Akkor is ölünk, ha nem akarunk,
a sorsunk, hogy tudatlanok vagyunk…)

.

Az új bolyón kék ég és friss levegő,
Mindenhol zöld; a mező és az erdő.
Süppedős a talaj a lábam alatt,
S az avar mindent betakar.
.
Egyedül vagyok, kicsit félek,
Tétován, fontolgatva lépek.
A fák között szűk ösvény terel,
Valami mozog, talán a képzelet?
.
 Suttogva jönnek gépemből a hangok,
A tolmácsgép mindent lefordított:,
„Idegen, valamit visz, vigyázz, veszély!

Volt, ki verset irt a

Borról

Így dicsőítve Dionüszoszt

Egykor,

S e költő igazát követve

Költöttem,

S e versbe hasonló rímeket

Szőttem,

S igazát ekép dicsérem

Verselve,

S lényegét forrón iszom,

Átélve,

Minden bús-bánatos hangú

Bornótát,

Melyre szívem sokat keresve

Rátalált.

S ahogy emelem poharam

Ajkamra,

Ezredévek nótáját töltöm

Magamba,

Sírva-vigadó, szálló évek

Sorát,

Sorsok és életek jó s rossz

Oldalát,

Mindent kiiszok, mit e nedű

Adhat,

A boldogság húsát, s a keserű

Magvat,

Magamba töltöm, hogy betöltse

Elmém,

A sok év kín-keserve egy húzásra

Enyém.

    Angyalok zenéje!

Halk zene szól a csendes éjszakába,

Angyalok zenélnek a menyek országába.

Lantot pengetnek,mely csodásan szól,olyan a

Hangja,mint mikor a téli szél duruzsol.

Messzire hallatszik a zene varázsa,

Közben elkezdődött az Angyalok tánca.

Mint mikor a száraz levelet a szél kavarja,

Úgy pörögnek, forognak, fehér ruhában zeneszóra.

Szárnyukkal repdesnek felhőről- felhőre,

De a földre szálnak Karácsony estére.

Az emberek boldogok,mert érzik jelenlétük,

Ilyenkor gondoljunk azokra,kiket igazán szerettünk.

Van talán egy pont,

Mit átlépve, észrevétlen

Egy új világban bont

Szárnyakat létezésem.

Nem láttam e vonalat,

De hibáztatsz talán?

Semmit nem ér az akarat

Ha ott vagy túl oldalán!

Társam volt Magány

Most mégis megsebez,

Arcán egy halovány

Mosoly, s nevemen nevez.

Borzongva fordulok felé

Arcomon halálfélelem,

Hittem, nincsen többé,

De újra itt van velem!

Talán volt egy pont...

Aztán én lettem Magány,

Létezésem szárnyat bont,

Rémisztő, égi útján...

A tojás

Herbert W Franke nyomán

(Ami az ember számára halálos,
az más létformáknak az élet)

Csak a Cél lebegett a szemem előtt,
S nem emlékeztem ki voltam azelőtt.
Rohantam kezemben a szürke táska,
S nem érdekelt ki az, aki mindezt látja.

.

A ’sugár- labor’ hatalmas épület
Katonák és magas kerítés védi meg.
A kapust félrelöktem, szaladtam tovább,
Valaki rám lőtt, s a golyó vállon talált.

.

Nincs idő, már itt a vastag-ajtó
Pár lépés csak, ezt ki kell bírnom.

Tiltott örömök alatt önfeledett
mámorban úszva vágyom a csókra,
mely ajkadon fogan, ó te édes
méz, ide nézz, cseppenként
fogyasztom minden nedűdet!

Feltüzesedett leheletem csapongva
tör ki belőlem, fények apró
szikrái szememnek felfalják, mit
látni boldogság, hogy itt vagy
szívemben megbújva, mint egy kismadár.

Aranymaszk

A halotti maszk, közismerten simított arany

Rég volt, hogy egy fáraót holtában ez takart.

A napisten fiát Tut-ench-Amunt arcát, vállát fedte,

Nyugaton ez a kincs áll a legnagyobb becsben.

Obszidán, karneol, zöldföldpát, lapis, alabástrom,

Sőt, lazuri és színes üvegek is voltak a szarkofágon.

Örök igazság:

                   Lovat lasszóval,

                  lányt szépszóval

                   lehet megfogni!

Válasz

Nézel engem, de nem látsz igazán.

Nézel, de lényem nem látod talán.

Nézel, de te mást látsz helyettem,

Nézel engem, mivé lettem.

Ugyan már, miért nézel így rám?

Mondd, bántottalak téged talán?

Ha így nézel rám az a kérdés:

Benned éle e még az érzés?

Szégyenkezve sütöm le szemeim,

De miért szégyelljem, mi enyém?

Belőlem él de mégis táplál,

Ezért te nem bánthatnál!

Nézd, hogy csöndben hallgatok,

Nézd a lapot, s ahogyan alkotok.

Könnycsepp gördül arcomon
Szeretlek,szeretlek nagyon.
Éjszakákat nem alszom,
Mert rád,csak rád gondolok

Szeretem apró termeted
Félszeg mosolyod,
Mikor nem tudod,hogy mit mondj.
Imádom ha labdát pattogtatod
És a meccseken a kosarakat dobod.

Mikor először megláttalak
Szívem nagyot dobbant
Lélegzetem elált
S megszűnt körülöttem a világ.

Könycsepp gördül arcomon
Mert szeretlek nagyon.
Enyém viszont sosem lehetsz,
Mert Te más lányt szeretsz.

Mardos a magány s csak ülök
tétlen,
körülvesz a gonoszság,
félek.
Elfogyott a határtalan
Reményem,
felemészt a sötétség,porá
éget.
Elaúcsúzom tőletek
végleg,
találkozunk a pokolban ém már ott égek
végleg.

Vampyre (Támadás II.)

Hol szörnyű vihar közeleg,

Hol erős kar is megremeg,

Hol harc dúl sűrű éjelen,

Hol Rémség éhe végtelen.

***

Kicsiny falu némán áll,

S a reggel fényére vár.

Az űz vihart s Rémséget,

S hozza el a békességet.

De a harc sötétben dúl,

Árnyak karja bőrhöz nyúl,

Rettegés költözik szívekbe;

Rémségek támadnak emberre.

Szikrát vet a védő acél,

S vele a remény visszatér.

Erős karok nehéz küzdelme,

Rémséget elűző fegyvere.

Kerestelek a fagyos télben,

kopogtam ablakodon,

meleget leheltem,s suttogtam

             imám,

hogy hozzad forrón jusson.

Fagyott kezemmel ajtót nyitottam,

lábamról leráztam havat,s

 forrón  átadtad nekem szerelmed,

       hevesen,

mely fehéren békésen hullott,

Nyíltak zárak,hulltak a láncok,

megfagyott szíved zárán,  s

kirobbant hirtelen szépen tisztán

     a boldogság,

akár a fehér hógolyócskák.

Kerestelek a fagyos télben,

hogy hevítsem hideg testedet,

s hogy kitöröljem emlékeidet  ,     

   mely rideg,

s kandalló legyek neked.

Anya csak egy van,
Nekem mégis kettő
Eggyik csak emlék,
De így is szerethető.

Tőle kaptam,alacsony termetem
Szürke szemem
Barna hajam
S telt ajkam.

Megtanított járni és beszélni,
Majd mikor nagyobb lettem,
Hogy jobb emlékezni,
mint feledni.

Kaptam tőle egy  kincset:
Mikor három éves voltam,
Űlt egy széken,én előtte térdeltem,
Fejemet a pocakjára tettem
S beszéltem a kincsnek:

'Drága hugom!Tudom,hogy hallasz.
Siess!Kiváncsian várlak.
Szeretném,ha ennyi idő után,végre láthatnálak!

Te nem is vagy férfi csak egy rossz utánzat,

Egy századik, lerobbant klón is jobb Tenálad,

Üres vagy s szíved helyén egy vekker ketyeg,

Bolond minden nő, ki Veled együtt hetyeg.

Fejedben víz csörgedez, mely hajad növeszti,

S a torkodon leengedett sör a hasadat ereszti,

Puha szalma béleli izmosra hatalmas testedet,

S egy fekete özvegy hálója fojtja meg a lelkedet.

De az évek elszaladnak s magadra maradsz,

A víz elpárolog s utána csak a vízkő marad,

A szalma megkopik, már nem tartja testedet,

Az élet Téged is szépen lassan leselejtezett.

Ki vagyok eme sok állarc közül?
Mindeggyik vagy eggyik sem?
Zsarnok,álnok,kétszínű?
Boldog,ártatlan,jószívű?

Miért is a sok állarc?
Talán félek?Talán fáj?
Magamért,esetleg másokért?
Jótett vagy csak álnokság?

Mikor vettem fel az elsőt?
Régen volt már,
öt éves lehettem,
gyerekként.Azt hiszem gyerek vagyok még.

A fenomenális sikert arató első négy versen felbuzdulva itt van a téma 5. verse. (HeHeHe) Aki nem szereti ezt a "témát", azt kérem most kapcsolja ki a készüléket! :)

Vampyre (Titkok II.)

Az orosz katona

Hatvan éve, vagy több is annál?

Hogy egy „tavaris” erre kószált.

A vodkásüveg kong a zsebében,

Kis ital kéne! – ez jár a fejében.

Az ajtók, a kapuk mindenütt csukva,

Nehogy bejöjjön ez a muszka.

Egy öreg néne, aztán végre,

Szóba áll vele, de felnéz az égre.

Drasztutyi – köszönt a ruszki szépen, 

Amint átlépett a kiskerti vetésen.

Öreganyó meg szégyenkezve dugja,

Rossz tutyiját, megette a munka.

Előkerül a kisüsti, megért már egy telet,

Ráhúz a katona, neki csak egy nyelet.

Kigyúlnak az emlékek fényei,
világítva,szépen mesélnek
Rajzolnak a beton szegélyen,
Itt voltunk gyerekek mesélem

Valamikor régen elkezdtem, és mostanában folytattam ezt a történetet. Az álnév miatt elnézéseteket kérem, de úgy döntöttem, hogy e mögé fogok bújni. :)

Az első 4 verset szeretném most itt megosztani, aztán másik bejegyzésben majd idővel a többit is, míg ki merül a történet.

Vampyre (Titkok I.)

Levegőben kén, a földön sírok,

Szemeimben vér, leborulva sírok.

Kezeimben tőr, Lábamon saru,

Agyamban tompaság, lelkemben ború.

Bőröm alatt fekély, afelett sebek,

Izmaim vonaglása, betegségek ezek.

Társkeresés a netten.

Keresem a társam! Csodálkozom hogy nem találtam!

Kínálat van itt bőven, társam még is messze tőlem.

Mi is lehet ennek oka? Sok csalások sorozata?

Itt lehetsz bármi  ,szép nő, vagy egy csoda, kin nem fogott az élet ostora.

Újra formálhatod magad

becsapva mást és önmagad.

Szeretni is csak virtuálisan vagy képes. mert a valóság már rég

Elszaladt véled

Ne tud meg soha!!!!!

Ne tud meg soha mi is az a bánat

Mikor nem láthatlak még is visszavárlak

Ne tud meg soha hogy én mit is érzek

Szivemen a bánata elemésztett érted

Ne tud meg azt se még, hogy könnyeim is hullnak

Csendesen arcomon le a földre hullnak

Ne tudd meg azt sem még hogy csókjaidat várom 

Habár ölelésed most már nem találom

Döntened kell tudom ilyen már az élet

Boldogságod felé terelgessen téged

Boldog legyél mindig  ez a fontos nékem

Hogy én mit érzek!

Ki  is vagyok én?

Az univerzum egy kis darabja, ki a tér és az időt el nem szalasztja.

Becseppentem e világban, oly sok mindennel fel ruházva

Kaptam szívet érzelmeket néha oly sok félelmeket,

Kaptam álmokat is véle hogy szárnyaljak a messzeségbe.

Álmokból nőttek a  vágyak, csalogattak s messze szálltak

Kaptam hitet  , büszkeséget így ruházott fel az élet.

Becsaptak és bántotak  néha el is kárhoztak

De bármit tehetek is vélem, megmaradt az emberségem.

Tükröm !

Tükröm – Tükröm mond meg nékem mivel fűtök majd a télen!

Lesz e ruhám lesz e kosztom! Miniszterrel meg nem osztom.

Tűkröm –tűkröm mond meg nékem! Szegényen kel már élnem?

Munkában már nem is járok,  mostanában nem találok.

Tűkröm- tűkröm  Szótlan lettél  ,kérdésemre nem jeleztél

Merre menjek mit csinálja ? Talán miniszternek áljak?

Beszélek majd eleget tömködöm a zsebemet .

Nem lesz nekem semmi bajom szegény embert ki oktatom

P.I

Sors

Az íj feszül,

A nyíl repül,

És vajon merre száll?

Az égen sólyomszárny feszül,

Alatta elterül

A zöldellő táj.

Ha a két szív egyesül,

Akkor álom teljesül,

S boldogság vár.

Ha az éjben dallam csendül,

Az szívet lobbantva zendül,

Boldog a pár.

Az ég derül,

A lég hevül,

Lassanként itt a nyár.

Az íj feszül,

A nyíl repül,

De vajon meddig száll?

Ha az ellenség csepül,

És te állod emberül,

Győzelem vár.

Váratlanul tört rám az emlék,
pedig elfolytottam már rég.

Lelkemben vihar dúl
felszínre tört a múlt

Nem akarom fáj
mocskos ez a táj

Mocsárban döglött halak
a fekete felhők alatt.

Mit keresek itt
a mocsok közepén?

Rothadó tetem szag.
Kicsordul a könnyem.

Süllyedek,nyakig ér a sár
levegőt sem kapok már.

Látok valakiket a parton.Emberek.
Vajon miért nem segítenek?

Lehettem vagy hetven éves,
Nem volt bűnöm csak szépségem.
Otthont és menedéket adtam,
Éltem minden évszakban ahogy tudtam.

Nem ártottam senkinek mégis bántottak...
Árnyéka voltam szerelmes pároknak.
Csak nőttem és néztem a napot,

Folynak a fali órák,
Süti őket a sivatagi nap.
Csonka emberi testek
Egymás hegyén, hátán.
Ők alkotják a bálványt.
Van itt még egy asztal
fából készült és barna.
Éget a nap,a sivatag napja.

A gyémánt

Tündöklik a napfényben egy briliáns,

A szén irigyli ezt a tündöklő ragyogást.

– „Hé, te gyémánt, legyél olyan, mint én,

Hisz te sem vagy több, mint egyszerű szén!”

– „De a kevés becsesebb, mint a sok,

Bár igaz, a fekete is szintúgy csillog.

Kemény vagyok, áttetsző és ritka,

Ez az értékemnek a nagyon-nagy titka.”

– A szén kontráz: „amit mondasz mind igaz,

Bezzeg, aki fázik, csakis nálam lel vigaszt.

Sötét vagyok, fekete és egyszerű,

De a mindennapokban éppen az a nagyszerű.”

– „A hétköznapokra mindig jön az ünnep,

Ki nem így él, az szinte már egy bűntett.

Holnap végleg búcsúzom,
Földi életem magam mögött hagyom.
Már nem bánt semmi, béke van bennem.
Mit itt hagyok magamból, csak a jókedvem.

Gondolj rám mosolyogva,

Álmatlan éjszaka  

Kormos, sötét éjjelen,

Fáradtan – álmatlan.

Mérlegelem a létem,

Magányos ágyamban.

Mi lesz veled, te lány?

Milyen lesz az élted?

Királyi-pompa vár, avagy zsivány-silány.

– Ilyetén gondolatok tépnek.

Irányítnám sorsom,

De oly gyenge a kezem,

Félek, hogy elrontom, –

S nem elég az eszem.

Hirtelen, s gyorsan váltam

Gyermekből felnőtté.

Magányosan félve álltam

Életem kezdetén.

Van-e olyan barát,

Ki őszintén segít,

Ha vétek megbocsát,

Ha tévedek, megint?