A gyémánt
Tündöklik a napfényben egy briliáns,
A szén irigyli ezt a tündöklő
ragyogást.
– „Hé, te gyémánt, legyél olyan,
mint én,
Hisz te sem vagy több, mint egyszerű
szén!”
– „De a kevés becsesebb, mint a sok,
Bár igaz, a fekete is szintúgy
csillog.
Kemény vagyok, áttetsző és ritka,
Ez az értékemnek a nagyon-nagy
titka.”
– A szén kontráz: „amit mondasz mind
igaz,
Bezzeg, aki fázik, csakis nálam lel
vigaszt.
Sötét vagyok, fekete és egyszerű,
De a mindennapokban éppen az a
nagyszerű.”
– „A hétköznapokra mindig jön az
ünnep,
Ki nem így él, az szinte már egy
bűntett.
Szép nők nyakán és vagyok a
ragyogás,”
Szól a gyémánt, „– nem kell nekik
semmi más.”
„Vitánk megér egy próbát” – szól a
szén.
„Tüzet rakunk és megnézzük, ki hogy
ég.”
Pár pillanat, és mindkettőből hamu
lett,
Jött egy szellő, és a porból mintát
vett.
Egyik sincs már, pernyét sodor csak
a szél,
A szénnek ez még egy tűzhalált is
megért.
Ha több vagy más vagy, igyekeznek
lehúzni,
Ha nem vigyázol, lehetetlen ezt
megúszni!
Ha megszülettél, különleges
’gyémánt’ vagy,
Legyél több, és valósítsd meg
önmagad!
Ha csilloghatsz, ne legyél bús
fekete,
Világodnak Te legyél a gyöngyszeme!
Kommentáld!