Mélyfagyasztott álom
.
Herbert W. Franke nyomán
.
(Két férfi és egy nő,
örök probléma,
de a megoldás új.)
.
A kis hajó ablakában feltűnt a roncs,
Már nem volt itt sem élő, sem holt.
A segély osztag jó munkát végzett,
Segítettek kit megkímélt a végzet.
.
A roncs tovább haladt cél nélküli útján,
Körötte törmelék, s e felhőbe bújván.
Elnyeli ezt is örökre a sötét világtér,
Bizony! Az ember itt csak ennyit ér.
.
A foton hajtómű újra feldübörgött,
S kísértethajó tovatűnt a csillagok között.
Ám a műszerfalon fény seper végig,
Lüktetve újra és újra, tán van élő mégis?
.
Egy mentőhenger, benne egy leánnyal,
A légzsilip ajtaja sziszeg, majd bezárva.
Az üveg alatt aléltan egy igazi szépség,
Kezében tükör, azzal jelzett: „segítség!”
.
Kényelmesen egy ágyra fektették,
S az éltető ózonsugarat arcára tették.
Aztán várták, hogy jöjjön a hatás,
De egyiküknek nem volt ott maradás.
.
Ki itt, ki ott törte magányosan fejét,
Hogyan is vegyék a vesztüknek elejét.
Hasztalan azonban a higgadt, józanész,
De a sétáló leverten bár, de visszatért.
.
Fiola kezében, sárgás folyadékkal,
Fecskendezi az álomszép aléltba.
A hűtő fülke mínusz negyven fokon,
Szomorúság látszik az arcukon.
.
Még egy pillantás az alvó leányra.
Hibernátor a mélyfagyasztott álma.
„Mindnyájunknak így lesz a jobb.”
Aztán megnyomja a légzsilip gombot.
Kommentáld!