Volt,
ki verset irt a
Borról
Így
dicsőítve Dionüszoszt
Egykor,
S
e költő igazát követve
Költöttem,
S
e versbe hasonló rímeket
Szőttem,
S
igazát ekép dicsérem
Verselve,
S
lényegét forrón iszom,
Átélve,
Minden
bús-bánatos hangú
Bornótát,
Melyre
szívem sokat keresve
Rátalált.
S
ahogy emelem poharam
Ajkamra,
Ezredévek
nótáját töltöm
Magamba,
Sírva-vigadó,
szálló évek
Sorát,
Sorsok
és életek jó s rossz
Oldalát,
Mindent
kiiszok, mit e nedű
Adhat,
A
boldogság húsát, s a keserű
Magvat,
Magamba
töltöm, hogy betöltse
Elmém,
A
sok év kín-keserve egy húzásra
Enyém.
Elmét
bódít gyomromban az
Alkohol,
És
úgy áll fejre e piszkos
Akol,
Ez
a világ, éppen annyira
Zűrzavaros,
Miként
e vén üveg fénye is
Homályos;
Annyi
meg annyi kéz tartotta
Már,
S
egyszer vitte Tiszán az
Ár,
De
megkerült, aztán jutott
Hozzám,
S
társként kísért életem
Magasán.
S
most annak mélyén is hű
Barátom,
Mikor
úgy döntöttem végre
Kinyitom.
Parafájától
nagyot nyögve
Szabadult,
Édes
illata rögvest lelkembe
Dúlt,
S
csókot lehelt ajkamra vörös
Vére,
Szememben
szikrák lobbantak
Érte,
S
mámort remélve, nyeltem le
Belőle,
Ama
költő igazát bőszen
Keresgélve.
"In
vino Veritas" mondta
Róma,
S
most saját elmém is ezt
Harsogja.
Igaz,
csak magyar módra
Szólva,
Sírva-vigadva
utolsó nóta
Szóra...
Kommentáld!