Az én imám

         Uram, én esténként nem imátkozom,

          De akaratod elött meghajtom magam.

          Megadtál mindent, áldott volt a napom,

          Hagylak pihenni, jó uram.

          Hogy mi jó nekem te jól tudod,

          Többre vágyni is csak általad lehet

          Te kergetsz,ha pénz után futok

          S te állitasz meg ha tul mohó leszek.

Unom már a magányt,nem túl jó egyedül
DE meggyötőrt szívem, négy fal közé menekül
Darabokra törték, és oly nehezen gyógyúl
Úgy érzi az egész világ ellene fordúl

Pedig ő csak szeretni akart, s hogy szeressék
De már azt kívánja, jó mélyre temessék
Nincs szüksége senkire, jobb neki egyedül
Reméli az elem benne, minél elöbb lemerűl

Nézem a gyertyák apró lángját,
szemeimben könny csillog.
Könnyeim fátylán át,
látom kedves arcotok.

Itt vagytok mind, akiket szerettem,
nagyszülők, apám, szeretett férjem.
Ajkatok néma, néztek szótlanul,
ölelne karotok, de nem mozdul.

Látjátok könnyeim, szomorú arcomon,
már nem tudjátok, mi a fájdalom.
Csak remélni merem, jó helyen vagytok,
angyalok vigyázzák örök álmotok.

  / M.J.Kata /

Régen,mikor kicsi voltam,

Édesanyám kezét fogtam.

Elvitt,ahol papám feküdt,

ahol,fejfa volt mindenütt.

Fejfák alatt gyertyák égtek,

anyám súgta:-régen éltek-!

Éltek,de már itt alszanak,

eltemetve itt nyugszanak.

A sírkertben lázban égtem,

ahogy anyám arcát néztem,

a szeméből,könny patakzott,

és a térde megbicsaklott.

Ajkai közt imát mondott,

egész testem,megborzongott!

Átölelt és úgy közölte,

miért járunk temetőbe.

Megértettem,felnőtt lettem,

Általa,új erőt nyertem,

tisztelgek a sírok előtt,

hisz szerettek Ők azelőtt!

Fényárban úsznak a temetők,
világítván az utat nekik.
De a sötét mélyből felfelé,
senki sem érkezik.

Némán állunk a sírok körül,
lesütött szemekkel.
A gyertyák imbolygó fényében,
talán egy szellem suhan el.

Megrendülten emlékezünk.
Látjuk őket vidámnak, erősnek.
Majd üveges szemmel,
kiszolgáltatva az enyészetnek.

Utolsót lobban a gyertyák lángja,
halkan sóhajtozunk.
A temetőket átöleli a sötétség,
mi csendben hazaballagunk.

   / M.J.Kata /

                                Kis virág

Árva kis virág a sírhanton, nyisd ki szemed,

nem vagy már egyedül, nyújtom feléd kezem.

Kezem meg-megremeg, míg hozzád érek,

ne fordulj el, ne félj tőlem...kérlek.

Leszakítani nem foglak, halálodat nem akarom,

csak gondozni akar fáradt szívem, s karom.

Könnycseppjeimmel gondosan megöntözlek,

a napsugarak gyémántként csak rád özönlenek.

Fontos voltál, s mindig az leszel, szeretetem neked adom,

csak tudd, hogy szívemet örökre szirmaid mellé rakom.

Csikó

                    Nyurga széllel versenyt futó

                    Kis csikó.

                    Tudod-e hogy nyargalásod

                    mire jó?

                    Lábad botlik mély gödörbe

                    Be esel.

                    száraz fára feszitik

                    a bőrödet

                    Öblös hasú kulacsokra

                    szabnak rá

                    Téged kiván minden egyes

                    szomjas száj

                     Fényes szőröd kérges tenyér

                     Fésüli!

Elszakadt a fától
a megsárgult falevél.
Véget ért élete,
megcsípte a dér.

Pörögve, forogva
érkezik a földre.
Keserves, fájó
panasz tör ki belőle.

Nemrég volt tavasz
s én fiatal levélke.
Napfényben fürödtem,
táncoltam a szélben.

Ezüstös ruhát kaptam
a Holdsugártól.
Aranyos zöldet,
a tündöklő Naptól.

Ha poros voltam,
esőben fürödtem.
Majd a Nap sugaraival
törölköztem.

A harmatcseppek,
mind igazgyöngyök,
tündököltek rajtam.
És én boldog voltam,
nagyon boldog voltam.

             Így ment el

     Fehér pánák kőzt fehér ágyban,

     Még fehérebb agg asszony,

     Az életért küzd élni vágyón,

     De túl van már, az álmokon.

     Fehér álványról csőpőg mé az élet,

     De szárnyát bontja, repűlne már,

     Tépett fészkéből a lélek,

     Még egy utólsó biztatásra vár.

      Ajka rebeg még néhány mondatot,

      Tétován nyúl egy másik kéz után.

Sötét az égbolt ,de mégse sivár

Apró csillagok vigyáznak rád.

S nomád pásztoruk a hold

éjjelente szét ereszti az égbolt

óriás fekete selyem legelőjén

Piciny apró fényetek juh nyája

minden égi földi csodák virulása

Néha fényetek eleven sugára

Meg csillan magas hegy tetején

Piciny mormota fél csukott szemén

Fuvallatok ringassák álom mezején

Mesék túl ón túl országában

járva az álmos gondolat

Havasi gyopár közt döcögő vonat

S tálán felébred tetszik néki

ez földi nékem gyönyörű világ.

A szemek nem hazudnak

A szem olyan, mint egy csendes víztükör,

A szempillák bokorként fogják közre a kis tavat,

Emelnek köré, védelmező falat.

Mert a szemek nem hazudnak.

Ne csapd be önmagad!

Érzékeny terület ez a kis tó,

Összeköttetésben van a szívvel,

A legapróbb támadás, rezdülés borzalom

Gejzírként tör ki belőle a fájdalom

Mert a szemek nem hazudnak,

Ne csapd be önmagad!

A kistó tükre keserves, a kitörés egyre hevesebb.

Ahogy szál rám a est lepel

halom halk fű növés zaját

Amott zörren kicsiny faág

Messziről talán tücsök muzsikál ?

A fű közt egy hangya morzsára talál.

Eltakar mindent elnyomó homály

szememre ködös álmok települnek.

S puha mohákon nyugvó fejem

ahogy röpköd ellőttem

szorgos szúnyog sereg

Éjjeli bagoly el hagyja menedéket

át repülve éji sötétet.

Bőregér vág a sötétben lékett

Hajnali rigó alszik vén fa tövében.

Alszik prücsök zöldnek fövenyében.

                        Kisfalumban

           Csereháti kis falumban

           Hol húsz évem elkopott

           Gyakran járok mostanában

           A sok álmatlan hajnalon

              Kicsi ház a falu végén

              Egy szőke kislány ott lakott

              Víg dalomra nyitogatott

              Egy pislákoló ablakot

              De jó lenne úgy mint régen

              Egy szép tavasz alkonyon

              Azt a kislány a falu szélén

              Át ölelni a kispadon

              A hosszu útcát végig járni

              Sarat taposni a ki soron

              Száraz lábbal át ugrálni

              A vasonca patakot

              Az a kis ház mamár kisebb

              Gazos is az udvara

              Nincs kapuja fa kilinccsel

              Rég meg halt a gazdura

              Az ablak mögött a félhomályból

              egy idös asszony integet

              Kócos hajjal gyász ruhában

              Az a szöke kislány Ő lehet?

Néha egy kedves szó is elég..

Néha egy kedves szó is elég ahhoz, hogy elhiggyünk bármit,
hogy ne lássuk a gonosz mosolyát annak, aki csábít,
Néha győzködni kell magunkat, hogy elhiggyük az igazat,
hogy ne lássunk helyette hamis szavakat.

Néha nem hiszünk abban, miért nemrég küzdöttünk,
S később úgy érezzük magunk ellen vétettünk.
Néha csak egy dallamból tudjuk, mi szól nemsokára,
S érezzük már az ütemet, táncolunk bizonytalanul meg-megállva.

Egyedül ülök egy padon..

A terem most hideg.
Egyedül ülök egy padon eltöprengve..
A nehéz tölgyfaajtók túloldaláról halk moraj nyílnak.
Bent a bírák tanácskoznak, egymáshoz feszülnek a szavak,
rólam vitáznak.

Lassan telnek a bizonytalan percek.
Fejem felett, nélkülem ítélnek.
Nincs utolsó szó joga, csak hallgatni lehet.
A bűnöm, az őszinteség, és a bizalom.
Az ő jogkönyvükben nagy bűnök ezek.

Megbocsájtás már nincs.
A törvény nem tudása nem menthet.

Veled

    Vad vihar dul lelkemben

    Forgó szele téged keres.

    Be bujik sötét celláiban

    S kézen fogva elém vezet

    Mért mentél el s hagytál egymagam

    Nélküled béna lettem én.

    De ha kezem a felhők mögé érne,

    Szivem onnan vissza hozna még

    Ülsz most csillagok tövén s könnyed pereg

    Értem hogy enyhisd vele meg árvult életem

    De jó lenne veled ott fönt lenni már,

    S nyilna értünk itt lenn sok virág.

Egy Surányi gondolat.


Most megbolydult, vad áramlat támadt
fel a sötét éji égen,
és a nyirkos, halvány árnyaka
beolvadva odvat vájtak
e táj eltűnő Surányi létben.

A lágyan susogó szél helyett
koncát tépő állat szaggat,
és a feldúlt határ felett
űzött vadként remeg,
s csapódik a sáros Duna partnak.

Zúduló rémület szakad
űzött útjuk mentén végig,
és néha egy sajgó pillanat
éles, megkövült fénybe fagyva,
halálhörgésének kísérik.

Neked nárcisz kell? Tessék, már birtoklod. Csak tartsd a markod. Kis sárga szirmok ölelnek át. Hiszed, hogy érzed illatát. Vájd be magad a legmélyére. Hidd, visszajutsz a tetejére. Csak hidd, és bízz benne. Hirtelen egy méh jön sietve. A kis virágot porozná. Bújj el, ne érj hozzá. Amiért tartottad a markod, Tessék itt a kardod. Döfj bele a gaz állatba, Érezze milyen kedved van ma. Csak nem száll el, félelmetes, A szíved valamiért verdes. Talán csak megsajnáltad őt, Már megtaláltad a nagy őt. Egyik szirom leveti a rovart. Visszaszáll, ott maradt. Nem érted igaz? Csak szúrj bele, megérted. A kis bogár csak néz rád. Nem érti, neki miért ez járt. Igaz a vihar még tombol, De a méh tovább kóborol. Még mindig a nárciszt szagolod? Ugye már érzed a vér szagot.

Klárának

 Még most születtél,s máris érettségizel?

A tizennyolc év hogy elszaladt.

Tegnap még tipegtél a uzöld gyepen

Kosárba szdted a csokinyuszikat

Hajadból áradt a húsvét illata

Harsány kacajod még fülembe cseng

hozzám bujva sugtál bugyuta szavakat

csak ketten tudtuk azon nevetni kell

Ülsz a térdemen és mesélsz

hogy mit olvasott anya elalvás elött

S  te nem hallottad a történet felét

mert képek futottak a pilláid mögött

Most állsz tanáraid elött hogy felelj

Az asztalra kirakva a tételek sora

Abból egyet választani kell

Te közé nyúlsz és nem nézed hova!

2010. október 14.-én megjelent az első közös Antológiánk, amit megjelentetett az "Amatőr versírók klubja"

A könyv címe:

Álom és szivárvány

(A képre kattintva betekinthetsz kicsit a könyvbe!)

Ti Trianoni hóhérok!

S ím ti nem földet osztottatok.

Népet családokat kiket

Szüllő földjén temettetek

Nemzetek mély mocsarába.

Csendre ítéltetett a magyar

Próbálj meg gondolni

Netán szólni

Pítbúlók harcát

Kik ország testét marják

Kell tapsolni

Ideje lenne már

Valóságot tanítani

Nem tűrni bírni

Mert nem vesszük észre

Hogy minden ország örül

Ki halotti torból részesül

Ma elkészült az Antológia. Szerintem minden benne szereplő költő büszke lehet rá ;))

A hétvégén készítek egy könyvbemutatót, ahol belekukkanthattok :)))

Ha valaki szeretné megvásárolni, arra is lesz majd lehetőség!

Várom,

Ahogy fáradt hajnal

Az üde reggelt

Várom,

Amint ezüstös

Alkony a hold fényét

Várom,

Miként tébolyult zaj

 A csendes nyugalmat

Várom,

Midőn vén idő

 Fürgén illanó perceit

Várom,

Mint emlékekkel teli utazó

 Áhítva várja kedves otthonát

Várom,

Ahogy éhes csecsemő várja

Anyja tejjel telített keblét

Várom,

Miként doboz - otthonában vacogó hontalan

A reszkető lelkéig hatoló meleg Napot

Várom,

Hogy csillagfényű két szemedben

Meglássam a harmat- gyönggyel átszőtt

Közös holnapot…

Szeretem...

Szeretem ha szeretnek,

Imádom ha irigyelnek.

Irigyelnek mert vagy nekem,

És boldoggá teszed az életem!

------------------------------------------------------

Érzéseim...

Mikor rád gondolok,

A szívem vadul a torkomban dobog.

Szeretlek téged,mint rózsa a vizet,

Remélem viszonzod az érzéseimet!

-------------------------------------------------------

Szeretnék veled lenni..

Szeretnék veled lenni,

Minden percben átölelni.

Fogni két kezed,

Együtt örökké veled!

Ha fiatal vagy, remélem megéred, hogy aktuális legyen ez a vers

, ha meg nem, akkor tudod miről szól..., a kész új könyvemből (jövőre kiadandó könyvemvből) való vers, SZÜVELLŐ régi magyar név adja a kezdő sort függőlegesen

..

Születésnap

Születésnap; nem is tudom hányadik,

Zsákbamacska bevallom én mindegyik.

Üres évek, potya évek, esztendők,

Valamennyi, mind-amennyi veszendő.

Elértem a boldogsághoz, de minek?

Látom most már, nem kellek én senkinek.

(én vagyok a 11-es sorszámú jelölt, ezt a versikét küldtem el minden ismerősömnek, aki szavazhat...) 

Vincze László
.
Október 3 és a 11
.
Hogy merre indulsz és kivel,
Majd ez a nap dönti el!
Legyél megfontolt és szavazz,
De az esélyt el ne szalaszd!
.
Ki az, ki méltó a bizalmadra?
Ki az, ki nem hagy soha magadra?
Az csak a 11-es lehet,
Csak ő van mindig veled!
.
Köszönöm, hogy kitartasz,
És a 11-re szavazgatsz!
Keresd a listán a 11-est,
És húzd be az X-et rögvest!