Nem írtam már rég verseket,
Mert van, kit bántva ér,
Hogy szerelme, kit úgy szeret
Neki sohasem ír.
Hát gondoltam egy nagyot,
Ami felveri a port,
Előkerült egy kis papír
És írtam néhány sort.
Szerelmünk már bennünk él,
Nem kell soha vers,
Ha utolér egy rossz dolog
Vagy a sors is minket ver.
De újrakezdve minden nap,
Együtt az úton,
Én oltom szomjadat,
Ha nincsen gém a kúton.
Én őrzöm álmaid,
Mit oly vidáman jársz
S teljesítem vágyaid.
Teszem. Mit kívánsz?
Bár néha néha megremeg,
Legyen csöppnyi fájdalom.
Miért jó, ha szenvedek?
Mert szerelmemet vállalom?
Bizalmatlan bizalom,
Benned buzgó izgalom,
S ha megindul a mozgalom,
Kívánságod hallgatom.
Rám nézel, már boldogság,
Mert érzem velem vagy.
Felmelegít tekinteted,
Még akkor is, ha fagy.
Szívemnek vágya,
Szerelmek ágya,
Hol születnek párok,
De én csak reád várok.
Álmatlan éjszakák.
Ritka pillanat.
A nap minden percét
Kitölti egy gondolat.
Veled lennék bárhol,
Rád vár a szív.
Miért beszélsz másról?
Ha szívem téged hív.
Nem regény e vers,
Csak szívemnek szava.
Csupán arra kélek
Gyere végre haza.
Nem azt kértem tőled,
Hogy add az életed,
Csak, ha szívedből szeretsz,
Nyújtsd a két kezed.
Várni fogok, ne félj.
Nem hagylak el.
S ha kérdem: mit érzel?
Kérlek szívedből felelj.
Ha megbotlanál bárhol,
Támaszod leszek.
Jegyezd meg jól:
Egy fiú szívből szeret.
2008.10.07.
Kommentáld!