Anyám...
.
Nem felejtem el soha azt a reggelt,
mikor kényszerböl búcsúznunk kellett.
Mikor félve kerestem a tekintetedet,
amit takartál mert könnyes volt szemed.
Egy élet volt közöttünk az én életem
amit akkor megszakított a félelem.
Kötésemen még piroslott a vér,mikor
reszketve,fájó sziveddel átöleltél.
Kétségbeejtő aggodalom szemeidben
ami tükröződött át félő lelkemben.
A bizonytalanság borzasztó hatalma,
nem tudni, fogjuk-e látni egymást valaha.
Látni fogom-e azt a jóságos tekintetedet,
ami oly sok jóságot nekem kifejezett.
Aggódtál,óvtál,mindent megtettél, mosoly
az arcodon a szeretet sugározta szét.
Kegyetlen tíz év míg megkegyelmeztek,
édes hazámban végre hazamehetek.
Átkozott bitangok,kik istent nem ismerve
taposnak embert,szabadságot karöltve.
A viszontlátást leírni nem lehet szótlanul
öleltük egymást,a boldogság beteljesedett.
Szegény jó anyám haja teljesen fehér lett,
szomorú,fájdalmas évektöl megöregedett.
Egy szomorú nap az lett a vége az Úr,
visszahívta magához az éden kertjébe.
Fájdalmam nagyobb volt mint valaha
édesanyám beköltözött a mennyországba.
Nekem nem kell anyák vagy halottak napja
szivemben vagy minden gondolatomban!
Te voltál nekem az anyák mintaképe aki
boldogságot vitt az emberek szivében....
Kommentáld!