A katona.2...Fiatal katona megy a kórház folyosóján,mikor az egyik kórteremből egy ápoló
nő int neki,hogy jöjjön.Az ágyon 65-év körüli ember fekszik,aki súlyos szívbetegségben
éli az utolsó óráit.Az ápolónő mondja a betegnek-itt van a fia- mire a beteg éppen,hogy csak egy kicsit kinyitotta a
szemét,s látta a katonaegyenruháját.A katona megfogta az öregúr kezét és szorított az ujjain
tudatva,hogy nincs egyedül.Már estefelé járt,az ápolónő hozott egy széket,- Üljön le - mondta neki.A katona leült és alkalmakként szorított egyet a
beted kezén,ami a szeretetetjelentette,a beteg viszonozta.Síri csend volt a kórteremben,néha egy - egy beteg nyöszörgését lehetett
hallani.Hajnalodott akatona még mindíg fogta a beteg kezét s néha bíztató kedves szavakat
mondott neki,amire abeteg nem felelt.Az idős ember csendesen meghalt.A katona elengedte a kezét,megnyomta a
csengőt,hívta azápolónőt,aki nagy sokára megjelent és kezdte a szokásos sajnálkozó
mondanivalókat magolni,miközben a katona szavába vágott :- ki volt ez az ember?- A maga apja. - válaszolt a nővér.- Én most láttam ezt az embert életemben először!- Miért nem szólt mikor idevezettem?- Láttam a haldokló embert,akinek kellett a fia.Úgysem ismert volna meg az
ő állapotában.Gondoltammaradok vele az utolsó óráiban. Én egy küldetésben jöttem,közölni Kovács
Istvánnal,hogy afia meghalt Afganisztánban.Ki volt ez az ember?Az ápolónőnek könnyek csordultak ki szemeiből mondván:Kovács IstvánMi spituális alanya vagyunk a teremtőnknek azért lettünk teremtve erre a
földre.
Tegyél ma valami jót valakivel,mert soha nem tudod mikor lesz neked rá
szükséged.
Kommentáld!