Ingoványos területre születtem,
az út nem látszott,már akkor sem!
Egy "angyal" fogta meg kezem,
vezetett,s mutatta hová lépjek,hogy le ne térjek!
Szálltak az évek,
s az út csúszós volt.
Néha megbotlottam,
megcsúsztam,volt hogy el is estem!
De valahogyan még sem tértem le az útról.
Az "angyal"ha messziről is vigyázott rám!
"Felnőtt"lettem,
és az út egyre nehezebb lett,
a felfröccsenő sár,egyre húzta le lábamat.
Sokszor kellett megkapaszkodnom,
nehogy belecsússzak a mocsárba!
De a "szeretet"keze mindig ott volt,s nem engedte,
hogy ha meg is botoltam,
elmerüljek,letérjek az útról.
Hálás voltam ennek a kéznek,
az "angyalnak",aki annyi szeretettel vett körül!
Gyorsan múltak a napok,
rohantak az évek!
Az "angyal"legyengült,
s megbetegedett,
s te hiába nyújtottad kezed!
Borzasztó vihar kerekedett,
megnyílt a mocsár,
s elnyelt engemet.
Fuldokoltam,nem kaptam levegőt,
s kívántam nyeljen el egészen!
De nem!
Mert a beteg,gyenge kéz összeszedte minden erejét,
s utánam nyúlt,
nem engedte,hogy elenyésszek!
-Mondtam,engedj mennem kell,
itt vége az útnak!
De az "angyal"fogta kezem,
éreztem mennyire remeg,
de nem engedett!
-S azt mondta:
A te utadnak nincs még vége,
csak kissé elkanyarodott!
De lassan én elmegyek,
csak még megvárom,
míg újra erős leszel!
Addig is fogd a kezem,
s én a tied,
s nem sokára kilépünk a fénybe!
Kommentáld!