Ültem az ölében, fáradt keze
simogatott, selymes hangja
mindig megnyugtatott.
Hiányzik a gyermekkorom!
Nem mondta, hogy fáradt, sosem panaszkodott.
Időt szánt rám,
és mindig meghallgatott.
Akarom a gyermekkorom!
Sétáltunk, közben fogtuk egymás kezét.
Megláttam egy önfeledten ugrándozó verebet.
De gyönyörű kismadár! Kértem fogja meg.
Visszasírom a gyermekkorom!
Elengedte kezemet, utána ment, s mondta:-
nézd, ez csak egy veréb, amely
szabadságra született.
Szeretném a gyermekkorom!
Nem értettem, s dacolva a lehetetlent,
vágytam valamire,
ami számomra azóta is elérhetetlen.
Annyira jó volt a gyermekkorom!
A szobámban a hófehér falon a hold
széles mosollyal bevilágított az ablakon.
Évek múltával is sokat gondoltam a kismadárra.
Nem nőhetek fel, kell a gyermekkorom!
Azóta mindketten megváltoztunk,
legalább harmincszor váltották
egymást az évszakok.
Nem feledhetem a gyermekkorom!
Felébredtem egy mindent hólepte hideg reggelen,
megálmodtam egy nem létező más világot
és azt kergetem?
Nekem kell az én gyermekkorom!
Nem akarok új napot kezdeni,
jó nekem a régi, mert attól félek,
ahogy telnek az évek nem leszek képes emlékezni.
Édesapám köszönöm a gyermekkorom!
Kommentáld!