Egy virágszál balladája
Kis virágot ültetett a csalfa – álnok élet,
Miután a gyomtenger kellős közepébe lépett.
Kis növény sínylődik, a gazok lehúzzák,
Hogy olyan legyen, mint ők, pusztán azt akarják.
Árva kis liliom, vajon Te mit akarsz?
Van-e Neked vágyad, vagy Te is „gaz” maradsz?
Telik-múlik idő, s kisvirág csak tűr,
S már olyan, mint azok; szívében meg űr.
Gyomok között gaznak érzed már magadat.
Értéked mérni nem mered? Nincsen ilyen adat?
Nem vagy Te gyomnövény, virágszál vagy – látom!
Néz lelked tükrébe, s csodálkozzál – várom!
Rázd meg magad virág, s legyél, aki voltál!
Nem vagy te hitvány gyom, a természet nem oltár.
Ne áldozd fel élted, mások kény-kedvének,
Legyél csak önmagad, hisz ezért születtél meg.
Segítő kéz kigyomlál most dudvát és gyimgyomot,
Ha te is azt kívánod, hagyjál egy szép nyomot.
Kóró és virágszál, nem fér meg egy képen,
Kérlek, gondolkozzál! – szólítlak ekképpen.
A kisvirág azonban vélte, hogy ő sem több, s más,
A legszomorúbb benne ez-az értékcsalódás,
Elhitte, hogy ő is a gyomok között fakó,
Hisz kertészei is úgy nevelték, hogy odavaló.
Hisz a kertészeknek, mintegy a máma,
Fizetségét megkapja, úgyis havonta a drága.
Magán kertészetét, vajon így gondozza?
A virágot és a gazt együtt istápolja?
Nem tesz különbséget a kettő között soha?
Mert ezt mondja ki, erős állami-regula!
Lakásban, vázába vaj’ melyiket ereszté?
Ugyan szép-szobáját, melyikkel díszíté?
Két erkölcs van, és kettő a morál?
Ezt, semmiképpen sem hiszem ám!
Ha virágot ültetsz, gondozd díszes – szépnek,
És ne mond soha, hogy vége a létnek!
A kispalántából fejlődjön szép VIRÁG,
Még akkor is, ha kertész és a gizgaz berág.
A dudva maradjon meg csak gyomnövénynek,
Árva kis liliom meg gyönyörűen szépnek.
„Itt egy való-tükör, kisliliom vedd el!”
– Nézi-nézi magát, száraz-meredt szemmel,
Csak társait látja, önmagától már semmit nem vár,
S összetörte igaz-tükrét, és gyom lett ő is már.
Kommentáld!