Lezárul egy szakasz, majdnem kerek 7 év,
Miért történik, nincs, ki megmondja, nincs jó érv.
Égbe kiáltanám mindazt, mit gondolok,
De csak nézem a képedet, a fejem már sajog.
Halványul a fájdalom, hogy újra támadjon,
Alig állok vénülő lábamon.
El nem mondott szavak lángja ég ajkamon,
Árnyékod nem vetül már mellettem a falon.
Elmúlt már minden, mi kettőnknek adatott?
Én kérnék még egy utolsó falatot.
De nem teszem, túlontúl büszke vagyok.
Tudom, szemed szememben többé már nem ragyog.
Szól a zene, bús most minden dallam.
Elmegyek, osonok már halkan.
Visszanézek, az ismerős táj már csak halvány sziluett,
Így kell lenni? Így ér hát ez a 7 év véget?
Közeleg a távol, sötét lesz az ég is,
Küzdök a porral, maradnék mégis.
Nincs már hang, nem hangzik hívó szó,
Lelkemre nincs gyógyszer, nem segíthet kuruzsló.
Mélyek a sebek, felszakadnak párszor.
Ki terel majd helyes útra, ki lesz a pásztor?
Arcom nedves, nem tudom, hogy könny-e?!
Újra nem nekem íródott a szerelem könyve.
Nincs már bennem remény, elillant ezelőtt jóval,
Mit búcsúzóul mondtál, azzal a pár szóval.
Sebzett szívem vadként üvölt fel bennem magányos éjjel,
Magamat kínzom még mindig valami furcsa kéjjel.
Felejteni nehéz, és tán nem is hagyom,
Míg súlyával nem nyom a fájdalom agyon.
Kemény az élet, de ezért még véget nem ér,
Csak az ész az még, mi magyarázatot kér.
Nem lesz válasz, vagy majd rájövök,
Egyszer, ha végre felnövök.
Kommentáld!