Csendben....
Csendben érkeztél az életembe,
bár nem szóltál hogy jönnél
csak benéztél szívem ablakán
s lám már.... tovább is mentél.
S az én árva szívem nem tudja
hogy most mit tegyen,
mert így nem maradt semmi
az én éhező lelkemen.
De én várlak téged, s egyszer
talán vissza jössz még,
hogy egy pillanatra megállj a
szívem ablakánál, úgy ahogy rég.
Mert én itt leszek s várlak téged,
vágyakozó szemem a csillagokba
könyörgőn, s bizakodón réved.
Tudom a szép szemed lát engem,
látja még az érted hulló könnyem.
A fájdalomtól ketté hasadt szívem.
Ó ha láthatnám azt a két szemet,
ha csókolhatnám azt a két kezet.
Oda adnám érte a rongyos életem.
Mert nincs semmi másom én nekem,
csak a gyötrő magányos végtelen.
De már el múlt az az édes pillanat,
mára már csak a vágy maradt.
S az a biztató édes, édes kis emlék,
melyben oly boldogok voltunk még.
Talán létezik a lét, úgy mint rég,
Mint a csodás álmokban, mesékben,
még vissza jössz hozzám csendben.
halkan jössz majd, hogy lépted
könnyes álmomból fel ne ébresszen...
" Ahogy valaha érkeztél hozzám...
.....Csendben"
2011.június.19.
Írta: Vida Zoltán.
http://www.youtube.com/watch?v=091qFGYuI9Q&feature=related
Kommentáld!