Egy csokor. Neked, gondolatban, álmaimból.
Ezen a mesés éjjelen az álomba szenderült kerti tó vizét egyetlen egy szellő
sem borzolta. A Hold fényesen ragyogott. Mint mindig, csillag ösvényeken
pihentette szépséges tekintetét. Te és én egymás kezét fogva mentünk a
boldogság kertjébe. Tekinteted kerestem.
Megvallom, féltem a tekinteted. Féltem, hogy majd egyszer a holdfényben sem
ragyognak benne a csillagok. Féltő gondoskodásommal nem érinthetem többé. Szárnyat bont a lélekmadár, s te elrepülsz
vele. S ezzel egy időben a csillagösvények örökre bezárulnak. Hirtelen olyan
hideg lett, borzongtam. De gyengéd érintésed e bénító sötét gondolatokat egy
csapásra elűzte.
Rózsáinkhoz vezettél. Talán észre sem veszed, hogy a bokorról egy rózsabimbó
hiányzik. Ha kérdeznéd, válaszképpen mosolyom küldeném feléd. De te nem
kérdeznéd. Jól tudod, hogy az a rózsabimbó a végtelen szerelem virága a
szívemben. S ha egyszer engem is szárnyára vesz a lélekmadár, a rózsabimbót a
szívemben magammal viszem, hogy a végtelen ölelésében egyesülhessen veled.
Dicsőség Istennek, mert megengedte nekem, hogy szeresselek. Isten szeretete
örök, egyedülálló és példátlan! Mert minden Isten tulajdona, így mindennek a
végső célja Isten.
Kommentáld!