Olykor pillanatot rögzítek, keresem a szépet Körös zeg-zugos partján hol, oly sok az emlékem. Zöld fa híd mellett leülök egy kopott padra. Szomorúfűz előttem szunnyad, ága vízbe hajlik kecsesen, ring jobbra, ring balra, mintha emléket keresne.
-Néhány év hever talonban, talán öt, avagy hat?
Akkor fedeztem fel, e városka szépségét. Április volt eső esett, langyos tavaszi eső. Fekete felhők tovaúsztak, a csillagok megfürödve hunyorogtak.
-1996 április 26-ika volt akkor, tócsák csillogtak a szürke beton járdán. Szikrázó tükrök az éjszakában. Örökös emlék marad az az egyetlen éjszaka. E naptól kezdve vágyom a Körös parti lombok alá hallgatni a szellő dalát. Azon az éjszakán találkoztam veled, ott a tócsák között. Kék szemed, oly tiszta volt, mint a napsugaras égbolt. Azóta keresem, kutatom a számomra letűnt kéklő csillagot, melyet te hordozol. Lombok közé nézek, látom amint átúsznak az ágak között és rám nevetnek. Egyszerű lombok voltak, melyek összeborultak a fejem felett, ám ettől a naptól kezdve mások lettek. Hangkoktéllal keveredve rangot kaptak az életemben.
-Sokszor ülök a kopott padon, öreg templom harangja szívemben kong. Tornyából kiszűrődő tárogató dalát hallgatom, víz fodrán megtörik a fény. Olykor madarak dalától hangos az est, Katalin 2. sétahajó felzúg egy oktávval lejjebb dalol. Ezüst halak táncolnak a hajó padlón, szaltót vetnek és eltünnek a mélyben. Elnyeli őket a hullám.
-Volt egy nyár- én így mondom, a paviloni nyár, mely átkúszik a zöldre festett fa híd alatt.Színes fénycsíkok játszottak akkor a ligeti fák lombján. Zene dübörgött, mely lázba hozta az éjszakát.
Emlék?-Igen!-l999-es paviloni nyár, hol szemed sugarában fürödtem néhány éjszakán.
Ülök a kopott padon, magamba szívom liget bódító illatát, érzem bőröd izzó hamvát. Fa hídon átvisz utam, szu ette deszkán léptem koppan, alattam a folyó kanyarog. Búcsúznék tőle, de szívem sajog, ligeti csend zajában, oly boldog vagyok!
Zöld fa híd végén leülök, s a lábam lógatom. Fejem lehajtom, s az életre gondolok. Az életre, mely tüskés nap,mint nap sebet ejt, és mégis szép!
-Bánat vidámsággal van takarva, könnyet kacaj szárítja fel, s a maradék felseperve ott gubbaszt a belső udvar sarkában. Várja a pillanatot, hogy feltámadjon és emlékként újra könnyet fakasszon.Nem szárad el, csupán megnyugszik és az évek múlásával arannyá változik.
-Szeretlek Szarvas!
Elfeledtem az aranyló futóhomokot, hol megláttam a világot. Buktatókkal kiépített utam idevezetett, Körösök ölelő karjába.
-Mit is adtál nekem Szarvas?
Szépséget, szerelmet? Gyötrő kínt, az áldott kegyelmet?
-Válasz nélkül marad minden kérdésem, ölelő karod néha fojtogat, mégis szeretlek!
Zeg-zugos utcáidon boldogan követlek, ódon házaidon alszik a történelem. Ma itt élek elmosódott homok dűnékkel, csupán néhány homok szem maradt a belső udvarban, mely apró sivataggá csendesült.
Nagy Erzsébet
Szarvas
lizbet01