Kegyetlen hideg honol Télen
Víz csörgedez egy rideg levélen
Fájáról Őszi Szél fújná le
Vidám nyár felé menjen vele,
Hiába igyekezne, tombolna, sietne
Nincs olyan, akit magával vihetne
Kérdezett mindenkit, hogy tartson vele,
S közben lehullott minden fának levele
Rendíthetetlen szikla ül magányosan
Szegény beteg, talán halálosan
Gyógyíthatatlan az ő gondja
És nincs senki, hogy azt feloldja
Szívének kínzó fájdalmát…
Őszi szél jön, tombol
Amerre jár, mindent szétrombol
Magány bántja ő lelkét is
Sietne tovább, mégis
Megáll, és Sziklához szól
Hogy vagy Szikla, rosszul, jól?
Mi nyomja szívedet ily nagyon
Hogy kegyed egyedül egy hegytetőn vagyon
Menj tovább, menj Őszi Szél
Én bajom csak ez a rideg tél
Úgy fest, mintha bajom lenne?!
És Őszi Szél hova menne?
Így pusztítón sietve…
Ezer Nyár felé sietek
Hol remélem, végre boldog lehetek
De sajnos nagy bánat lassít
És a fájdalom, érzem, szívembe hasít
Nincs, ki arra jöjjön velem
És végig szántsa a vidéket mellettem
Már meg sem merlek kérdezni:
Lenne kedved velem jönni?
Drága szél, szilaj vagy mégis kedves
Gyomromban a sok pillangó csak úgy repdes
Miénk lehetne öröme ezer virágnak
De sajnos rabja vagyok e szörnyű világnak
És mennyországba nem követhetlek…
Minden élő, Hallja hát világ
Én vagyok az, ki szabályokból kihág
Szívem lángol, és forró természetem
Egy nap az egész Földet felemészthetem
Szomorkodj magadban, itt hagylak
És szavaim remélem a szívedbe fagynak
Csak a szabad madár repül az égnek
A gyávák mindig ketrecben élnek…
Türelem nélkül nem hódítasz
Szavaiddal senkit el nem bódítasz
Hiába sietsz úgy a szerelemért
Hiába versengsz lányok kegyeiért
A szerelem nálad is kiszámíthatatlanabb…
Ó, hát belsőm tüzét senki el nem oltja
Vajon lesz olyan, ki egyszer mondja
Szeretlek. Magány, balga képzetek
Rideg tél, szép virágok, Isten véletek.
Ezer Nyár világa vár már
Nem jön senki, nagy kár!
Így kedves meleg, boldog Nyárom
Rideg Tél lesz, érzéseim mélyre ásom…
2009. január 22. 2:00
Kommentáld!