Költészeti
remekműnek nem mennek el soraim,
Méltán híres
slágerekké sosem válnak dalaim.
Nem tapsol
meg több száz ember színpad előtt sikítva,
Nem hívnak
meg sztárvendégnek vélhetően sehova.
Ne keress a
Borsban rólam intim, tréfás híreket,
Facebookon se
találsz sosem Adriános hashteget.
Nem vagyok
sem költő, sem pedig filmrendező,
Legkevésbé
kockahasú, latin szerető.
Egyszerűen
átlagos, néha gondterhelten másnapos,
Legtöbbször
mosolygós, de megesik hogy bánatos
Remekelek a
semmiben, tehetségem nincs miben,
De a bizalmat
elnyerem könnyedén bárkiben.
Vakon jársz,
én kezet nyújtok…
Ha fázol a
semmiből is tüzet gyújtok
Tiszta fejjel
humorommal leveszlek a lábadról,
Lesz mit
mesélned majd másoknak az Adriánról.
Egykoron még
jóképű, mára már csak elmegy szint,
De rímeimmel
életekbe viszek színt.
Én régi
kulccsal nem próbálok új ajtókat kinyitni,
Száraz földbe
vétek lenne magcsírákat elvetni
Búslakodni
sok időm volt, temérdek óra veszett kárba,
Rengeteget
ültem otthon..elbújva a félhomályba.
Magánytalan
magánállapot..tudathasadás majdhogynem,
Holtan élni
hónapokat nem éri meg sohasem.
Mostmár
minden reggel az üzeneted várom,
Mikor
behunyom a szemem a te arcodat látom.
Minden napom
üres, ami nélküled ér véget,
Vajon kettőnk
ügye valaha is révbe érhet?
Dalokban hallak,
illatokban érezlek,
Téged látva
jöttem rá hogy angyalok is léteznek.
A héten a
legszebb nap az amikor velem vagy,
Reményem a
szerelmedben engem soha el nem hagy.
Töretlenül
ostromollak, keresem az alkalmat,
Hogy
megmutassam magamból a romantikus tartalmat.
Nem fogadom
el egykönnyen a tényeket,
Összerakom
egésszé a szerteszét lévő részeket
Felsóhajtok…lépni
kéne…de mindhiába te mondtad,
Hangot adó
húromat mint rockzenész úgy lefogtad.
Szavaimból a
remény foszlányai elfogytak,
Szerelemmel
itt maradtam…mindhiába harcoltam…
Pedig
szívcsakrámat elfojtó gyűrűmet már levettem,
Álarcom már
véglegesen a sarokba vetettem
Szembenéztem
önmagammal, nyitottá vált jellemem,
Tündököl az
öreg lelkem egy régi-új szerepben.
Kommentáld!