Ha a szemedbe nézek én
Ha a szemedbe nézek én, a csillagokat látom,
te vagy mindenem nekem széles e világon.
Mikor álmodsz, én titkon a lélegzeted lesem,
sokszor a kicsiny kezedbe teszem én kezem.
Hallgatom lélegzeted édes, halk muzsikáját,
álmodban veled járom be álmaid országát.
Lassan két éve már hogy együtt álmodunk,
féltjük életünk, szerelmünk, és nappalunk.
Emlékszel?
Május volt, épp csak megszületett a tavasz,
benéztél szívem ablakán, éreztem maradsz.
Tudtam, mikor megfogtad a remegő kezem,
Elárult engem a fénytelen, panaszos szemem.
Amiben megláthattad az árva gyermeket,
aki addig elérhetetlen vágyakat kergetett.
Ki csak remélte azokon a hideg éjszakákon,
hogy él valaki ezen az árva, bűnös világon,
ki elhiteti vele, létezik még varázslatos álom!
Azokból a vágyakból, lám egyszer valógág lett,
mikor rám emelted a tengerkék szemed.
S nekem mondtad követlek bárhová is mész,
S a darabjaira tört szívünk, mostantól egész.
Hogy rám bízod őszintén a reszketeg szíved,
Mert te is velem akarod élni magányos életed.
Hozzám bújsz, s vigasztalsz ha félve ébredek,
hogy két kézzel szorítod, s melegíted lelkemet.
Hogy álmomban fázó testem féltőn öleled át,
így adva nekem még sok édes éjszakát.
Csukd le most szemed, jöjj értünk édes álom,
Légy örökre mindenem nekem ezen a világon!
Valentin napra neked kedvesem!
2010. február. 14.
Vida Zoltán.
Kommentáld!