Megérkezett a nyári eső egy este,
városunk szürke cseréptetőit verte.
siető ember arcát mosta a zápor.
Vízben úszott az elfeledett sikátor.
Igen így volt. Meséljek még?
Öreg bérházunk három emeletét körbe,
vasrácsos, függőfolyosó övezte.
Cserepes növényeik a lakók kitették,
Víg aggódással az eget kémlelték.
Igen így volt. Meséljek még?
A fényt sosem látott lakáshoz szokott
sok virág, száz féle színben harsogott.
Eső felé nyújtóztak zöldellő derékkal,
levelük erezete megtelt folyadékkal.
Igen így volt. Meséljek még?
Mi gyerekek a cserép dzsungel mélyén nevetve,
kergetőztünk képzeletünktől vezetve.
Fedővel és fakanállal várcsatáink vívtuk,
a porolón lógást mutatványnak hívtuk.
Igen így volt. Meséljek még?
Játszótér volt minden, a lépcső, a padlás,
az udvar és a sötét kapualj.
a városban szoba-konyhás volt sok lakás,
nem fért el a vidám gyermekzsivaj.
Igen így volt. Meséljek még?
Kisgyerekek labdáztak az úttesten,
mert autó az utcákon alig járt,
egy régi fallal körülvett grund volt szemben,
a házak előtt szódás kocsi meg-megállt.
Igen így volt. Meséljek még?
Köröndön halmozott nagy csomó levélbe,
ugráltunk boldogan, sosem hagytuk félbe.
Vak Bottyán szobra volt a kedvenc, megegyeztünk ebben,
öt dekányi élesztő lapult minden gyerekzsebben.
Hidd el. Bizony így volt rég.
Kommentáld!