Gyötrelmeim végtelen nyomorsága,
Könnyáztatta szárazágú elmémben,
Összeforr Káin éjsötét lelkével!
Kínok, álmok rengeteg száll agyamba,
Nyúzott komorságban fellép személyem,
- Kegyelmet ne várj, halált szül kedélyem! –
Nehézidőkben, viharok idején
Ázott fejemnek villámok köszönnek,
S sziklafalak rejtik el a kegyeltet.
Asztalomra izzadtság szült kenyeret,
Míg te mámort nyaltál víg mulatságba,
- Félj, mert vár ítéletem igazsága! –
Szánalomban teljes féltékeny harag,
Undor utálat festi le arcomat,
Ha napjában megidéz a gondolat.
Ketten vagyunk Orfeusz! : Itatja csupasz-
talpam vére alvilágnak mocskos porát,
Te meg dalokat szösz, s nőkkel nyájaskodál!
Szerencse kövezte ki eddig napjaid,
Ígéretem halmai, ím, tetteké lesz,
Az Úr útjai kifürkészhetetlenek.
Elég ostoba mosolyod bambájából,
Ősi gonosz táplálá bennem a tüzet,
Lába túl a küszöbön s egyre csak közelg.
Kísértéssel flörtöl, hogy végezzek veled,
Utálatom hódoltja, hiszékeny gyermek.
- De testvér haláloddal én is elveszek! –
Sebzett elmém fanyar kérdés sanyargatja,
Kioltott élet várjalak, látlak e még,
Vagy kietlen csendbe vész az emberi lét?
Közös volt az anyaméh mely egykor táplált
kettőnket. Sorsunk különb, de a vér az egy,
Együnk a másik nélkül semmire se megy!
Az élet harcterén csak együtt nyerhetünk
csatát. Gemini! : Lelkem a lelked része,
Véred az ereimbe, térjünk már észre!
Kapcsolódó bejegyzések:
A flagelláns